Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-07-09 / 161. szám
2004. JÚLIUS 9. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ —A HÍD 21 Magyar népmese A buták versenye (Második rész) (...) Az ember most már azon volt, hogy a butaság mélységét megismerje.- Dehogyis nem! Csonttal s ronggyal kereskedik.- Igazán? - kérdi kerek szemmel az asszony. Az ember csöndesen folytatja a szót:- Rongyos szegény, rossz a kabátja is, maga húzza a szekeret.- Jaj, jó ember, visszamegy még maga oda?- Vissza én, holnap reggelre már ott is kell lennem.- Van egy szürke lovam, nem vinné el neki? Hogy ne neki magának kelljen húzni azt a szekeret!- Dehogynem! Elviszek én akármit.- Maradt még vagy három kalácsom is az ünnepről; aztán sütök még három libát, meg gyűjtöttem egy kis pénzt, amiről az uram nem tud. Vigye el neki, hogy legyen mivel forgasson egy kicsit. Meg most jut még eszembe: a férjem elcsalt a múlt vásáron egy bundát egy buta asszonytól, vigye el szegénynek azt is, hogy ne fázzék. "Úgy látszik, ráakadtam, akit kerestem - gondolta az ember. - Nem is kellett olyan messze mennem." De nem szólt. Lepihent ott egy kicsit, az asszony meg nekifogott a sütésnek. Levágta a libákat, s elkészítette az útravalót. Reggel felkelt az ember, felnyergelte a lovat, s úgy ment el. Alig ment el az ember, mindjárt érkezett haza a kereskedő. Az asszony hangos vidámsággal fogadta, már messziről:- Gyere, gyere, hírt hallottam a fiunkról! A kereskedő hitetlenkedve nézett rá:- Menj el, tán megbolondultál?- Nem is hiszed? Itt a bizonyíték! Nézd meg, elküldtem a lovat neki. Szegény csonttal meg ronggyal kereskedik odaát; maga húzza a szekeret! Küldtem neki egy kis kalácsot is, meg három libát, s még a kis gyűjtött pénzből, amiről te nem is tudtál. Na, meg a bundát is, amit arról az asszonyról lecsaltál! A kereskedő nagyot lélegzett, úgy ránehezedett a haragosság.- Ki volt az, te boldogtalan, akinek te ezeket adtad?- Egy ember a másvilágból! Egyenesen a másvilágba ment.- Csak butaság ne volna a világon - kiáltotta az ura. - Hogy valaki ilyen hiszékeny, ilyen tökkelütött, ilyen buta tudjon lenni! Azzal a kereskedő elindult nyomban az ember után. Az ember már messziről észrevette, hogy valaki mérgesen siet utána. Bement a közeli erdőbe, megkötötte a lovát egy fához. Arrébb, az erdő szélén is volt egy fa, amelyik úgy állott, mintha el akart volna dőlni. Az ember fogta magát, nekidőlt, úgy tett, mintha azt támasztotta volna. A kereskedő odament'hozzá, és kérdezte tőle:- Mondja! Nem látott egy embert erre menni egy szürke lovon? Az ember látta, hogy a kereskedőnek a méreg már-már az eszét veszi. Azért így felelt:- Dehogyis nem láttam! De hiába is megy utána, mert az olyan erős ember, hogy senkitől nem fél! A kereskedő megriadt egy kicsit. Nyelt egyet. De a mérgét csak nem nyelte le.- Mondja, magától sem fél? - kérdezte. Felelte az ember nyugodtan: '- Tőlem fél.- Nem lenne szíves, hogy nekem visszahozza azt az embert? Adok száz forintot. Az ember azt gondolta: "No, kipróbálom ennek is a butaságát." S azt felelte:- Nem mehetek! Mert arra vagyok ítélve, hogyha ezt a fát nem támasztom, apám, anyám, testvérem, mind meghalnak. A kereskedő valóban se látott, se értett a dühétől és fukarságától. Azt mondta:- Tartom én addig azt a fát Csak menjen gyorsan! Hozza vissza, mert nagyon sok mindent elcsalt a feleségemtől! Az ember bólintott, köszönt, szépen felült a lóra, elindult, és elment egyenest haza. Otthon azt mondta a feleségének:- Hazajöttem, mert akadtam olyan bolondra s butára, mint te! A kereskedő egész nap várta az embert, hogy jöjjön vissza. Mikor megunta a várást, nagy óvatosan félreugrott, nehogy ráessen a dűlő fa. Akkor látta, hogy a fa nem dől le, akkor látta, hogy őt, a nagy ravaszt is lóvá tették.- Miért jöttél haza? - kérdezte otthon az asszony, akit a konokság akkor is még megtartott a butaságban.- Mert van olyan buta még, mint te! - felelte az ember.- Nem megmondtam? - vágott vissza tüstént az asszony. - Nem volt igazam? Az ember békét akart, s azért csöndesen azt mondta:- Igazad volt. Nem te vagy a legbutább. Mitől van a földrengés? A szilárd földkéreg alatt a Föld képlékeny anyaga állandó, lassú áramlásban van. Ha ezek az áramlások találkoznak egymással, vagy szilárd kéregnek ütköznek, megrendül a Föld. Az óriási Földnek ez csupán apró mozgás, mégis a felszínén házak omlanak össze. Vannak állatok, például a madarak, amelyek előre megérzik a földrengést. Ki találta fel az írást? Nem lehet teljes biztonsággal állítani, de valószínűleg a sumé- rok. Olyan agyagtáblákat találtak, amelyek i.e. 3500-ból származnak és sumér eredetűek, mert Úr és Kish városában bukkantak rájuk. A táblák kereskedelmi jellegű szövegeket tartalmaztak. Ezek a jelek még nem betűk, hanem ábrák, ezért ezt az írást képírásnak nevezzük. Miért fáj a darázs ÉS A SZÚNYOGCSÍPÉS? A darazsak nem csípnek, hanem ijedtükben hegyes fullánkjukkal védekezésül szúrnak. Ekkor parányi méregadagot juttatnak a keletkező sebbe ami égető érzést okoz és a szúrás környéke megdagad. Veszélyes a sárga potrohú, nagy testű lódarázs szúrása arra aki érzékeny rá. A nőstény szúnyogok viszont vérrel táplálkoznak. Nyári napokon ti is megfigyelhetitek hogyan keresi az alkalmas helyett a karotokon és hogyan böki szívókáját a bőrötök alá. Ez persze egy kis fájdalommal jár. Nemes Nagy Agnes Nyári rajz Hogy mit láttam? Elmondhatom. De jobb lesz, ha lerajzolom. Megláthatod te is velem, csak nézd, csak nézd a jobb kezem. Ez itt a ház, ez itt a tó, ez itt az út, felénk futó, ez itt akác, ez itt levél, ez itt a nap, ez itt a dél. Ez borjú itt, lógó fülű, hasát veri a nyári fű, ez itt virág, ezer, ezer, ez a sötét gyalogszeder, ez itt a szél, a repülés, az álmodás, az ébredés, ez itt gyümölcs, ez itt madár, ez itt az ég, ez itt a nyár. Madár füttyöt, gyerek kacajt, gyöngyharmatot, dongó méhrajt, felbégető birkanyájat, mókust, ki makkot piszkálgat. így töltötte el az éjét, fejemben látott sok szépet. Majd a télen ezt előveszem, Ha hull a hó, nézegetem. Nézegetem, ha hull a hó: Ez volt a ház, ez volt a tó. Varga Erzsi Alom Párnám alá kúszott a hold, virradatig ott matatott, mély álmomban keresgetett, mosolygós napot, s kék eget. Almomat mind kitakarta, nap a kópét elzavarta. Jaj, az álmom mind felvitte, felhők közé elrejtette. VÉGE gyerekeknek Tudod-e?
