Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-09-10 / 170. szám
2004. SZEPTEMBER 10. Mozaik MAGYAR SZÓ-A HÍD 13 Zsigmond Aranka lWH-ban F.niclvlxn. Nagybacnnlian szüleien. Tanulmányait a manisvásárhtlyi Képmmüvts/eti l.íeeumban végezte. Kolozsvárim 1975-ban szerzen dipltimát a lm Andrvcscu Kcpznmúveszeti tgyetem textilszakán. Kinevezését Székclvudvarhelyit kapca, in tanított a Művészeti Iskolálian rajzot és festészetet, a Tanítóképzőben rajzmnd- szertant. Tagja volt a I laigita Megy ei Művészeti Egyesületnek. l9X5-ben Magy arországra. Székesfehérvárra települt. Tagja a Magy ar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több mint ötven kiállítást rendezett, fali kárpit- szövéssel és restaurásással. valamint grafikával és fcstészcnel foglalkozik. Portréfilmjét ’IZH-lian mutatta be a neu yorki Magyar Televízió az 56-os csatornán, jelenleg New Yorkban tartózkodik, .\datai megtalálhatóak a Magyar Alktnómúvészck Országos l.exikonálian. Újságunk montázs-sorozatát közli. Szeptember 11. Varga Erzsi Nagy alma fölött felhőtlen az ég, lassan behömpölyög az üzleti sokszínűség. WTC büszke, kettős, tornya New York iránykapuja. Karcsú teste felhőkig ér, fém kerete szikla-szilárd, bomba-biztos, szinte csalárd. Utasszállító gép robaja robban, velőtrázó hangja irtózatosan csattan. Már megint kaland filmet forgatnak! Ég a torony! A pilóta talán vak?......... Nem!... Jaj... Istenem! Nem... mindez valóság!? Megtorpantam, s a rémület belém vág. Az ikrek egyike tüzet, füstöt okád. Reszkető lábak legyökereznek, ijedt szemek égre merevednek, félelem sóhajok, sikolyok rebbennek, rémült emberek könnyeket törölnek. Micsoda ördögi játék, mekkora elvetemült gyűlölet, harag vezette a gép pilótáját az öngyilkos akcióba? A radarral ellenőrzött égen, egy másik halálgép vérfagyasztó hangja közelít. Hátbatámadja a lángot, füstöt köpködő mesterien megtervezett épületet. A tűzvörös karmok habzsolva befonják kétoldalról megmarkolják a büszke óriást. A lángtomácokról emberek kiáltanak. Azután isten lábába kapaszkodva, tűzrózsák közé vetik magukat. Hömpölygő hőség folyamban szerelmesek ajkáról száll a hűvös halál ének! A szégyenétől vörös nap leszállt a földre, udvarában egy harmadik kamikaze gép őrjöngve a még álló óriást célozza meg! Az első felhőkarcoló olvadni kezd, majd iszonyú dörejjel összeroskad. A görgő porköd acéltörmelékeket, égő, menekülő embereket pörget. Húscafatok, papírok, cipők, repedt remények repülnek a tikkasztó légbe. Egek ura, meddig gyönyörködsz még? Szétrobbant, testrészek szállnak. Törmelékfelhőben légtáncot járó számítógépek, telefonok. - Halló?... Szeretlek... menekülj! - Várlak... örökké! Fél üzenetek: - Indulok lefelé...- Sikerül? .... Nem tudom... talán... esetleg? Ki kell, hogy bírja, csak addig amíg leérek!... Mindhiába, a legedzettebb acélváz sem birkózik meg több ezer fokos lángsárkánnyal. A megmaradt iker fáklyaként világít. majd porgomolyogva alábukik. A tűz ide- oda csapkodó, sziszegő nyelve fölszippantja a felhőkarcolók maradékát. A ködporban perzselt bőrszag gomolyog, Megfulladt, szénné égett csonkok, apák, anyák, testvérek, fiák, lányok, unokák, láva folyamba rekedt titkok hamvait babusgatja a síró indián szél. New York fölött világot folytogató, Istenhez kérdőn gomolygó füstfüggöny mesél a tragédiáról. A tőszomszéd templomot virághalmaz, fényképek sokasága sűrűn beborítja. Szalmaszálba kapaszkodó, nyomozó falragasz - kerítés fonja körül a várost: Ki és hol látta? Ugye csak megsérült... ő egy túlélő?!... A remény hamuba sült. A sirokkó - csendben izzó parázsban megmaradt acélváz-kereszt, terror-kálvária. Mikes Balázs In hoc signo vinces Nevessél barátom, addig, míg nevethetsz, szeress barátom, addig, míg szerethetsz, - aki tud szeretni életében: kincses. Szeresd az Istent: „In hoc signo vinces!" Szeresd a világot tulipános ládán s „Apage satanas", ha követ a sátán, ki igazán szeret: az élete kincses. Szeresd az Istent: „In hoc signo vinces!” Kis falusi fruskák szerelme szeretett, mindegyik tanított, mikor rám nevetett. „Szeress mámorban s az életed kincses, szeresd az Istent: „In hoc signo vinces!" Szép emlékeimet váltották a rosszak. Apámtól tanultam: „Hogy még lehet rosszabb, ha a szerelemtől az élet nem kincses ... szeress az Istent, „In hoc signo vinces!" Isten-szerelemtől nem fogsz megvadulni, bármilyen fényes az, nem fogsz megvakulni, esak az életed lesz mindörökre kincses s még a „balsorsban” is: „In hoc signo vinces!” Nagy Johanna A világnak ez a rendje (Emlékezés 2001 . szeptember 11 -re) Operenciákon innen van egy város, párja nincsen, megcsodáltam jómagam is, nem szól ott a kakukk, haris, egetverő magasságba felér ember keze, lába. Hűvös szeptemberi reggel frissen, üdén reád lehel, • kék ég derül a magasban, örök nyüzsgés, mint a kasban, acéltornyok közt e város, mintha sose lenne álmos. Nap mint nap, így megy ez reggel, a föld forog, a nap felkel, kit hajt az alkotás vágya, tette tegnap, végzi máma, munkája örömét érzi, csakis így érdemes élni. Megszokott élet ritmusa megszakad, most élettusa folyik New York déli részén, két tornya, mint gyári kémény lángba borul, füstöt okád, néhány perc, nem látni nyomát. Borzalom ezt nézni, látni, ki fogja most hazavárni gyermekét vagy talán anyját, hogy ölelje, hallja hangját, e helyett most könnyek hullnak, ezrek mély gyászba borulnak. Kik gyűlölet lángját szítják, ártatlanok éltét irtják, kinek bosszú legfőbb gondja, ádáz tette űzi, nyomja, nincs otthona s aki várja, kősziklák közt a tanyája. Ott, hol ezer halál hörög, megújul az élet s pörög, a világnak ez a rendje, s gyermek játszik, víg a kedve, romok helyén ami kinő, biztos út, jövőbe vivő.
