Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-09-10 / 170. szám
2004. SZEPTEMBER 10. Kultúra MAGYAR SZÓ-A HÍD H Magyar Sziget 2004: “Hatvannégy ” ifjúsága Az idén nyáron immár negyedik éve rendezték meg Kismaros és Verőce között a Magyar Sziget fesztivált. Úgynevezett nonprofit rendezvény, vagyis a bevételt arra fordítják, hogy újabb és újabb határon túli magyar fiatalok vehessenek rajta részt. A házigazda Bethlen Farkas, Verőce polgármestere, a Magyar Sziget főszervezője pedig Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye nevű ifjúsági mozgalom vezetője. E mozgalom neve a trianoni békeszerződéssel szétdarabolt Magyarország szellemét őrzi: az akkori országnak hatvannégy vármegyéje volt.- Negyedik éve szervezzük meg Verőcén a Magyar szigetet ifjúsági rendezvényt - mondta Bethlen Farkas. - Nagy-Ma- gyarország összes megyéjét képviselik az ide érkező fiatalok. Magam az összes szabadidőmet a határon túl töltöm. Most éppen Erdélyben, Szolnok-Doboka megyében tizenkét településnek építünk központi magyar iskolát és kulturális központot, magyar gyerekek részére. Ezzel párhuzamosan Kárpátalján építünk fel két faluban egy-egy magyar óvodát. Európa szerte híres Magyarország a nyári ifjúsági fesztiválokról, mégis ez az egyetlen, ahol kizárólag a magyar nemzettudatot ápoljuk, a magyar, illetve a keresztény kultúrát műveljük.- Mit tudnak a Magyar sziget rendeltetéséről? - kérdeztem egy járókelőt a verőcei utcán- Olyan kulturális rendezvényeken vehetünk részt, amely betölti a lelkünket - felelte a fiatalasszony. Első évben éppen árvíz volt, s a gátakon barátkoztunk össze a hatvannégy vármegyéből érkezett fiúkkal, lányokkal, ahogy ők is beleizzadtak az árvízvédelembe. Toroczkai László a programot ismertette:- Délelőtt előadások voltak, este koncertek. A sok nyári magyarországi ifjúsági fesztiválon vegyes, nemzetközi zenekarok játszanak. Itt kiderült, hogy nekünk a rockmuzsikában is a magyar szöveg és a magyar zenei ritmus a legvonzóbb, legalább is egy-egy középszerű külföldi zenekaréhoz képest. Két dolgot szeretnék elmondani a New York-i magyar fiataloknak. Egyik: idén már Nyugat-Európából is jöttek magyarok s szívesen látjuk az amerikaiakat is. A költségek jelentős részét álljuk. A másik: a jelenlegi magyar kormány fillért sem adott a fenntartásunkhoz. (Szabó Csilla, Magyar Rádió) York két elbűvölő komikája, Mautner Mimi és Tóth Carol aratott nevetőorkánt és tapsot. De a kacagástól majdnem a székről estünk, amikor a szép Cserey Erzsi mint százéves Majoros néni, az ifjú Kovács Sylvia pedig mint ostoba, tipikusan fontoskodó tévériporter szórakoztatták a nézőket. Pláne akkor, mikor a százéves nénike az interjú alatt elszundizott... Egyben végtelen örömmel gratulálunk Sziki Károlynak, a most megjelent Nyakamon a kötél című, fantasztikusan érdekes, fotókkal díszített könyvéhez, amelynek alcíme: „25 év Thália szekerén”. Nem akartam elhinni, hogy saját 50. születésnapja alkalmából élvezheti ezt a legeslegújabb - írói - sikerét. Életét izgalmas, változatos színészi és színigazgatói pályafutását írja le honfitársunk, aki persze 50 éves korában még nagyon, de nagyon sok szerep és művészi feladat előtt áll! Intellektuális színész, karakterszínész, politikailag pozitív, magyar haladó értelemben aktív állampolgár... de világpolgár is. Sokat tanultam az Impressziói-ból, társadalmi kritikájából. Univerzális tehetségű, reneszánsz ember. Bravissimo! A klasszikus görög színházművészettől örökölt, mindig bevált előadás szervezési elv - előbb a tragikus, majd a katarzist feloldó komikus műfaj - adta a keretet a New York-i Magyar Színház új bemutatójához. Az előadás változatlanul igazolja: még mindig a maga talpán álló társulat, vagyis igazi emigrációs színház él New Yorkban. Javarészt nem - a persze mindig éltető enuőjú - anyaország örök vendégjátékai, közte színészklikkek baknijaival, hanem ma is „hazai”, vagyis New York-i magyar művészi erőkből él. Benne tovább él Cserey Erzsi színművésznő, a társulat atrektomójének, ebben a „pénz kevés és minden hiányzik” helyzetet túléltető leleménye: a színházi műfajt mozaikokra bontó, s egyéni módon újjászerkesztett továbbéltetése: a Cserey-stílus. Alább Ágoston Gertrúo, vagy ahogy maga használja a nevét: Gerty Ágoston kritikáját adjuk közre a produkcióról. Gerty Ágoston Gyöngyi, Dubsky Piri és mások költeményei voltak, nem csoda, mert univerzális Már többször ünnepelte a dr. Varga tehetségű Cseres Erzsi, Bontea László és László alapította és évek óta Cserey Erzsi Kovács Sylvia különleges tehetséggel, vezetése alatt sikereket halmozó Magyar Színház huszadik születésnapját: de a jövőben is nehéz lesz az augusztus 21-én, a Független Református Egyházban tartott két részes, roppant nagy igényű műsort felülmúlni. Sziki Károly, a kiváló egri színművész és ötletes rendező A láthatatlan lobogó címmel Wass Albertnek, a kiváló, nemrég elhunyt erdélyi költőnek és írónak hódolt a gyönyörűen, zászlókkal, díszített színpadon és ő játszotta meghatóan, megrázóan az „örök emigrációban” Floridában élt tősgyökeres és hosszú élete végéig erdélyinek maradt költőt, aki verseiben könyörgött: ’’Adjátok vissza a hegyeinket!” Wass Albert, mint tudjuk, sohasem térhetett vissza imádott szülőhazájába!... Sziki Károly verseit, prózáját, - Wass Albert műveiből - a csodáshangú szopránénekesnő Hegyesi Hudik Margit kísérte szebbnél-szebb dalokkal. Az első programrészt betöltő szomorú „magyar emigrációs drámát” a Tóth György színművész előadta költeményei egészítették ki. Sziki Károly a Magyar Erdemkereszttel kitüntetett sokoldalú színész a Láthatatlan lobogó-t igenis láthatóvá varázsolta: megszállt erdélyi, örökké magyar terület fölött kellene, hogy lobogjon, örökké! Óriási, lelkes vastapssal reagált a lelkes közönség erre a nagyon is komoly első részre... és ugyanolyan örömmel fogadta a következő, s „Rímkatarzis” címen ösz- szeállított, versekből álló egyveleget, melynek csúcspontján a nemzetközileg is elismert, kiváló Jancsó Zsuzsa romantikus mély érzésű versei, Fisch Pál humoros poézisa, a kitűnő és híres Péterffy szenvedéllyel, és sármmal szavaltak! A következő, a Vidám Színpad műsorából való kacagtató, feliilmúlhatatlanul mulatságos, vicces és spicces Bözsike mindent elintéz című szkeccsben New Szüret a Várban Már javában tart, de csak most jön a java - szeptember 15-ig még (vissza) várja a horra szomjas, kult úrájára éhes, mulatni vágyó közönséget a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál, melyet immár 13. alkalommal rendeznek meg Budapesten. Idén a Vár illetve Szentendre lett a Mádl Ferenc által fővédnökök szüreti vigalmak helyszíne; a patinás várossal a hét végén „borhajó” teremt összeköttetést. A Várban tíz ország 130 borászata 1300 féle bort kínál azoknak, akik ellátogatnak a vár keleti és nyugati teraszára. A csütörtöktől vasárnapig tartó kiállítás és vásár a hazai termelők és forgalmazók hagyományos seregszemléje - az érdeklődők megismerhetik a magyar borászat kiemelkedő szereplőit, kóstolhatják boraikat, és csemegézhetnek számos zenei program, valamint a különleges produkciók (például bor- és pezsgőlovag avatás) közül. A Fesztivál Programházban a magyar borászok mutatkoznak be, miközben egy-egy terméküket kóstoltatják. Péntek este a Magyar Sajtklub taga- vatóján, szombaton Törley Pezsgőrend avatásán vehetnek részt a látogatók. A Magyar Nemzeti Galériában szeptember 1-jétől már látogatható a Tokaj kiállítás. A rendezvényt a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. Rendezi. A szeptember 15-ig nyitva tartó kiállítás a témában nagyobb anyaggal rendelkező magán- és köz- gyűjteményekből válogat. Magyar emigrációs dráma KATARZISELMÉNY Cserey l .rzsi: Majoros néniként százéves ^---3.............................. Szilé károly^eténlclvc, Wass /Miiért niegiJézéa^^ ]