Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)

2004-06-10 / 23. szám

2. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 10, 2004 Nem húzhatta tovább Tenet WASHINGTON, D.C. „Személyes okokból” távozik posztjáról George Tenet, a Központi Hírszerző Hivatal igazgatója. Tenet július közepén válik meg hivatalától, ezután helyettese, John McLaughlin lesz a CIA ügyvezető igazgatója. A CIA vezetőjét már 2001 szeptember 11 -ei terrortámadások után is súlyos kritika érte. Az igazi komoly bírálatok azonban az iraki háború miatt érték. Meg­vádolták azzal, hogy olyan adatokat adott a kormánynak, amelyre alapozva az megindít­hatta a offenziváját Irak ellen. A CIA azt állította, hogy Irak tömegpusztító fegyvereket készít, igy 2002-ben Bush elnök az ENSZ-ben mondott beszédében a hírszerzés adataira hi­vatkozva állította, hogy Szaddam rezsimje sú­lyos és egyre növekvő fenyegetést jelent. Tenet lemondását az iraki háború körül kirobbant botrányok miatt a demokraták hónapok óta követelik SS Numizmatikai csemegék azMNB-től Jubileumi ötvenforin- tost, arany és ezüst em­lékérméket bocsátott ki az MNB Magyarország uniós csatlakozása alkal­mából. Magyarország az EU tagja elnevezésű emlékpénz két formában jelent meg: ötvenezer forintos arany és ötezer forintos névértékű ezüst változatban Európai díj a Terror Házának Az Európai Múzeumok fóruma görögországi tanácskozásán különdijban részesítették a bu­dapesti Terror Háza Múzeumot. Schlett Anna, a múzeum sajtófőnöke elmondta, az elismerés in­doklása egyaránt méltatja a Terror Háza épí­tészeti megoldásait és a közelmúlt történései feltárására tett erőfes^éseit. Miss Australia a világszépe A húszéves Jennifer Hawkins fejére került a korona a Miss Universe- választáson Ecuadorban. Az ausztrál modell- koreográfus udvarhölgye az amerikai szépség­királynő, mig a harma­dik helyezett a Puerto Ricó-i lány lett A magyar résztvevő Bakos Blanka helyezetlen maradt és nem került be a legjobb 10 közé. * Charles és Camilla összeházasodhat LONDON. Canterbury érseke már nem ellenzi a brit trónörökös és Camilla Parker Bowles házasságát. Rowan Williams érsek, aki 70 mil­lió anglikán hivő vallás vezetője zárt ajtók mögött találkozott Charles herceggel és kije­lentette elhárult az akadály a házasságkötés elől. Charles és Camilla 1971-ben ismerkedtek össze, de egy két éves viszony után Camilla hozzáment Bowles lovaskapitányhoz. 1995-ben elvált és kapcsolata Charlessal feléledt, de mint mondta, ez csak aután történt, hogy Dianával való házassága végképp megromlott. Újrakeresztelés A nagypapa szerint lehet, hogy a Nyugatra való tekintettel, most egy odakint köztiszte­letben álló olasz vagy francia kommunista vezető nevét veszi fel a lakótelep? Nem lesz egyházi kórház? BUDAPEST. Ha a népszavazáson elutasítják a kórházak magánosítását, a szaktárca vezetői szerint az egyházak sem alapíthatnak új egész­ségügyi intézményt. Az alkotmányjogász vi­szont úgy látja, hogy a voksolás nem érinti az egyházakat. ^ Formális eljárás indulhat júniusban hat új tag­állam, köztük Magyarország ellen is, mert költ­ségvetési hiányuk tavaly átlépte a GDP 3 százalékát. Az Európai Bizottság ugyanis fi­gyelembe kívánja venni a csatlakozással járó nehézségeket, és ezért nem kötelezi az új tagállamokat arra, hogy azonnal leszorítsák költségvetési hiányukat - közölte a bizottság elnökének szóvivője. ^ Drágul a kőolaj Az európai piacokon is drágul a kőolaj. A londoni nemzetközi olajtőzsdén több mint 1 dollárral emelkedett a nyersanyag ára. Az ázsiai piacokon a „fekete arany” még drágább.A New York-i elektronikus tőzsdén is 40 dol­láron áll a jegyzés. Az újabb ár­emelés a közel- és közép-keleti instabilitásnak és annak tudható be, hogy kétséges miszerint az OPEC valóban a kitermelés növelése mellett dönt-e. ffg Kinevezték a FIAT új elnökét RÓMA. Meglepetésként rob­bant a hir Olaszországban. Két nappal Umberto Agnielli halála után az olasz vállalkozói dinasztia máris kinevezte a Fiat csoport új elnökét. Nem maradt sokáig üresen a Fiat csoport vezetői széke. ♦ WASHINGTON, D.C. Tizennyolc esetben indított vizsgálatot az amerikai hadsereg irakiak pénzének, ékszereinek és egyéb értéktárgyainak elrablásával gyanúsított katonák ellek - iija a The Washington Post. «T Az OPEC növeli a kőolajkitermelést A Kőolajexportáló Országok Szervezetének miniszterei bejrúti tanácskozásukon meg­egyeztek, hogy azonnali hatállyal napi 2 millió hordóval emelik a kőolaj kitermelést 120 milliós jogtalan utalás BUDAPEST. A múlt évben csaknem 120 millió forint került ki jogtalanul a társa­dalombiztosítási kasszából rosszul kitöltött vények és fiktiv receptek miatt. Ezt az összeget a hibát elkövető háziorvosoknak kell visz- szafizetniük. 2003-ban több mint 800 nem létező vény után próbáltak tb-támogatást el­számolni a doktorok. Az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár múlt évi tevékenységéről szóló jelentéséből kiderült az is, hogy a kór­házaknál az esetek több mint tizedénél voltak hibásak a felvételt és az elbocsátási dátumok (hosszabb bent fektetésért több pént kap a kórház) ^ A francia kormány portálja szerint a felsorolt harminc ország közül Magyarországon (3 szá­zalék) használja arányaiban messze a leg­kevesebb ember a kormány internetes helyeit. A csatlakozó országok mindegyike megelőzi a magyarokat. ^ A svéd parlament döntése értelmében az Európai Unió új tagországainak munkavállalói szabadon, engedélykérelem nélkül vállalhatnak munkát Svédországban. A parlament leszavazta a kormányt, amely kétéves átmeneti időt ja­vasolt, ami alatt korlátozták volna a munka- vállalást az új tagok számára. * Új magyar-román átkelő a nyártól Már a nyár folyamán megnyitják a román­magyar határon a Székelyhid-Létavértes át­kelőt, ahol kísérleti jelleggel a magyar és a ro­mán határőrök és vámosok együtt végzik majd ellenőrzési munkájukat - állapodott meg Bukarestben loan Rus román kollégájával a magyar belügyminiszter. A belügyminiszterek közúti és vasúti határforgalmi egyezményt, il­letve a végrehajtásra vonatkozó kormányközi megállapodást irt alá. * Hét százalék felett az infláció BUDAPEST. A májusi infláció ismét 7 szá­zalék fölött lesz, de az év közepétől kifejezett lassulásra számítanak a kutatók - áll a Gazdaságkutató Rt. előrejelzésében. * ‘ Lengyelország valószínűleg népszavazásra bocsátja az EU-alkotmányt, ahelyett hogy meg­kockáztatná a vereséget a súlyosan megosztott parlamentben - mondta Kwasniewsky lengyel államfő. /ín /rs /r> m rn m zrs ZTV m er\ m m m nS m nt n> m m ... . i W W (5) Qp <gp (g) Q Akik a héten ünnepük névnapjukat sok jó egészséget és minden jót kívánunk! BOLDOG NÉVNAPOT 10. Úrnapja, Margit, Diána Junius n. Barabás, Barna ", 12. Villő 13. Antal, Antónia 14. Vazul 1' r 15. Jolán, Vid 16. Jusztin, Ajtony ® ® ® ® ® ® $ $$

Next

/
Oldalképek
Tartalom