Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)
2003-09-25 / 35. szám
Thursday, Sep. 25,2003 Amerikai Magyar Szó 5, A 93 éves Faludy György köszöntése Ma is ragyognak az egri csillagok BUDAPEST. Faludy György Kos- suth-dijas költőt, aranytollas újságírót és műfordítót köszöntötték 93. születésnapja alkalmából családja, felesége és barátai szeptember 21-én. Faludy György két hónappal ezelőtt jelentette meg A jegyzetek az őserdőből cimü kötetét, s két hét múlva kerül a boltokba legújabb munkája, A jegyzetek a kor margójára. Beszámolt arról, hogy karácsonyra, vagy újévre elkészül az 1938-as Európai költők antológiája újbóli kiadása. Szavai szerint ez a kötet volt az utolsó magyar könyv a második világháború előtt, amely a béke és a szabadság mellett szólni mert A 93 éves költő tele van tervekkel, egyebek között Esopus ógörögből való fordítására készül, amely munkával elképzelései szerint két hónap alatt végez Megkerült sumér relikvia BAGDAD. Megkerült az iraki Nemzeti Múzeum két eltűnt legértékesebb antik műtárgyának egyike, a sumér Mona Li- saként is ismert, úgynevezett Warkai Nő nevet viselő női arcmás A dél-iraki Warka városból származó, 5200 éves, sumér kori relikviát - Bagdad egyik elővárosában, egy gyümölcsösben találták meg elásva. A Warkai Nő az egyik legértékesebb műkincs volt azok közül, amelyeket - mintegy 13 ezer darab antik tárgyat - a bagdadi Nemzeti Múzeumba behatoló mükincstolvajok széthordták az iraki főváros ostroma során. Az eltűnt műkincsekből eddig mintegy 2000 darab került elő. Kétezer kerékpár gyűlt össze Megkapták a kárpátaljai iskolások azt a körülbelül kétezer kerékpárt, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat egy országos akcióban gyűjtött össze megsegítésükre: napi közlekedési gondjaik enyhítésére. A gyűjtés azért kezdődött, mert a Kárpátaljai közlekedő autóbuszok és vonatok túlzsúfoltak, sok járat pedig nem is érinti a falvak jó részét. Kozma Imre atya a szervezet elnöke tapasztalatai szerint az emberek megértették a felajánlás lényegét, amelynek hire külföldre is eljutott, s ennek köszönhetően Svájcban, Németországban és Ausztriában is gyűlnek a biciklik. Az első kerékpárokat a tiszaújlaki általános iskolában adták át a szeptemberi tanévnyitón. Egy hely, ahol békességre találsz. Magyar Református Egyház 229 East 82nd St, NY, NY 10028 Vasárnap de. 11 órakor Istentisztelet, szeretetvendégség, Munkakeresési tanácsadás, Beszélgetés, magyaros ebéd, Régi magyar filmek. Mindenkit szeretettel vár: Tel. 212 734 3139________Drótos Árpád, lelkipásztor______ Dr. Bartalos Mihály • a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges- Tel: (212)262-5291 3« West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Cirde és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 Száznegyven éve született Agárdon az Egri csillagok írója: Gárdonyi Géza. A mai sikeremberek bizonyára megirigyelhetnék azokat az irói babérokat, amelyeket Gárdonyi ért el az Egri csillagokkal. Ez a siker nem a pillanatnak szólt, és nem sztárolásra szakosodott, nagy üzletek szervezéséből élő figurák, propagandagépezetek eredménye volt. Gárdonyi ifjúsági regényén nemzedékek nevelkedtek, tanultak belőle erkölcsi tartást és történelmet, merítettek belőle bátorságot és reményt, emberi és magyar öntudatot. Gárdonyi személyében szerencsésen találkozott az iró, az újságíró és a pedagógus képessége. Egy ideig tanított, majd különféle lapoknál volt újságíró, és kapcsolatot tartott az irodalmi élettel, különböző irói csoportosulásokkal akkor is, amikor a világtól elzárkózva, magányosan élt és dolgozott (1897-től) Egerben, a hires vár tövében álló házában. Tagja volt a Petőfi Társaságnak., a Természet- tudományi Társaságnak,. A Kisfaludy Társaság nem vette fel tagjai sorába, s amikor 1903-ban a tagságot felkínálták neki, nem fogadta el. Majd 1918-ban akarata ellenére beválasztották a Vörösmarty Akadémiába, 1920-ban pedig tudta nélkül választották meg a Magyar írók Szövetsége elnökének. Egri, már-már remetei magányában 1906- ban kidolgozta sajátos tit- kosirási rendszerét. Munkásságának azonban ez utóbbi csupán érdekesség. Az életmű értéke természetesen irói teljesítményében van. Bár legnépszerűbb regénye valóban az Egri csillagok, nagy sikert aratott például A bor cimü színművével a Nemzeti Színházban, de szerették falusi zsánertörténeteit, amelyeket folyamatosan közölt a sajtóban, s népszerűségét alakították. Novelláiban szeretetteljes érdeklődéssel fordult a paraszti élet felé, irói nyelvét is gazdagítva népnyelvi elemekkel, illetve a népköltészet tanulmányozásával. Novelláit Az én falum cimü gyűjteményében rendezte egybe. Az egykori néptanítói sorsot ábrázolja mély beleérzéssel, Gárdonyi Géza A lámpás cimü munkájában. Az egri csillagok mellett komoly sikert aratott más történelmi tárgyú regényeivel: A láthatatlan ember és az Isten rabjai hosszú ideig a magyar irodalom legolvasottabb müvei közé tartroztak. Regényei révén nemzetközi sikereket is elért, műveit több nyelvre is lefordították. Életművének egyik legszebb, legérettebb darabjában, Az öreg tekintetes cimü elbeszélésében a falusi életformában, kultúrában és szokásrendben megöregedett tekintetes úr tragédiáját írja meg az elidegenedett városi környezetben, ahova végül kényszerült, s ahol a fiatalok önzése és egy számára idegen erkölcsű (vagy inkább erkölcs nélküli) világ keserves tapasztalatai sorvasztják és kisértik a halálba. A gyökereitől elszakított ember és egy értékvesztő világ találkozásának története csekély átigazitással akár mai történet is lehetne. Gárdonyi Géza 1922-ben halt meg, az egri várban temették el. Egykori háza ma emlékmúzeum. Bíró Zoltán Bethlen Otthon "EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK....."- Gál. 6,2 Alapításunk óta, mély hittel igyekszünk élni ezt az igét. Árva Gyermekek Otthonával indultunk, és sok éven át ápoltuk, tanítottuk, etettük, ruháztuk, szellemilegerősítettük azokat a gyermekeket, akiket az Úr reánk bízott. Azután az idősek gondozását vettük vállainkra, és szeretettel, odaadással ápoltuk mindazokat, akiket hozzánk küldött az Úr. Most folytatjuk ezt a rendkívüli fontos szolgálatot. Ma sok lehetőséget tudunk szíves figyelmükbe ajánlani. Elsőként, gyönyörű, falura vagy hegyekre néző öröklakásokat, önálló 62 éven felülieknek, ahol szervezett kirándulásokkal, magyar kulturális programokkal szolgálunk. Akik segítséget igényelnek főzéshez, takarításhoz, azok nyugodt, patak melletti, csendes Ligonier Gardens nevű lakásainkat vehetik igénybe. Továbbá, akiknek teljes gondozásra van szükségük, azoknak a Bethlen Otthon nyújt teljes ellátást, szívélyes magyar szeretettel. Bármelyik megoldást találja megfelelőnek, ígérjük és fogadjuk, hogy kortól, anyagi helyzettől, vallási hovatartozástól függetlenül hívjuk Ligonier-be. Meleg szívvel fogadunk minden érdeklődőt, személyes látogatót. A Bethlen otthon több mint 80 éve szolgálja Amerikában élő magyar népünket, és várja Önt is szeretettel, ha szolgálatainkra szüksége van, vagy lesz a jövőben. BETHLEN OTTHON 125 Kalassay Drive Ligonier, PA 15658-8726 Tel: 724-238-6711 NL Bertalan Imre András, Igazgató-Lelkész E-Mail: revimre@bethlen, com Legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért ajnagyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 óra a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarorama szombat este 7:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Manhattan Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő _____________