Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-05-22 / 20. szám
Thursday, May 22,2003 Amerikai Magyar Szó 5. r Áldás, békesség Az én kapcsolatom a 69-es utcai református templommal hosszú évekkel megelőzte ittlétemet, vissza- megy a gyerekkoromba, - Hogyan? - Nehéz elképzelni, hogy Szolnokon élő gyerek olyan fiatalon mint amilyen én voltam, Amerikáról hall és tud történeteket. De a kivétel én Bittó Boldog Klára ' ^0l-?T1' .,kozel1 kaPcso|atba--------------———— kerültem Amerikával, New Yorkkal, és a 69-es utcai református templommal, Nt. Kúthy Béla református lelkész által. Nt. Kúthy Béla hosszú éveken át, a 30-as években a NY-i református templomban szolgált, mint lelkipásztor és tanító. A tiszteletes úr hivatásának eleget téve a második világháború előtt hazatért Magyarországra, hogy ott folytassa áldásos munkáját, prédikáljon és tanítsa a gyerekeket. Az én családom végeiláthatatlar, gyerekhaddal szolgált az iskoláztatásra. Bátyáim, a húgom és én Kúthy tiszteletes úr tanítványai voltunk. Mindannyiunkat „Adamson Úr” készített elő a konfirmációra. Az Adamson úr nevét az akkori „Vicc” újság hires szereplőjétől Adamson úrtól kapta. Hatalmas ember volt, jó humorral, de pardont nem ismerő szigorral nevelte a gyerekeket. Adamson úrnak hívtuk, persze nem szemtől szembe. Azt hiszem, hogy Ő is tudta a becenevét, de azt is tudta, hogy a gyerekek a becenevet nem használták tiszteletlen formában „Amerikai lelkész koromban” - igy kezdődtek a hittanórák, hol szebbnél szebb megtörtént eseményt mondott el, amit mi gyerekek szájtátva hallgattunk. Engem a tiszteletes úr által tartott istentiszteletek ragadtak meg legjobban és egy életre szóló irányt adtak, hogy merre menjek a hit által kijelölt becsületes utón. Egy esemény amire mig élek emlékezni fogok: húsvét táján sűrűn látogatta a börtönöket, a nagypénteki prédikáció és istentisztelet megtartása teljesen reménytelennek tűnt a rabok viselkedése miatt. Ordítoztak, csajkájukkal csörömpöltek, kiabáltak, hogy nekik nem kell szentbeszéd, nem kell istentisztelet. A tiszteletes úr mintha mi sem történt volna egyedül énekelte a zsoltárokat, prédikálta Krisztus úrunk kinhalálát a keresztfán. Egyre nagyobb lett a csend, mire az igéhez ért, (János 3,16). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. A hallgatóság néma csendben volt, majd hangos zokogás törte meg a csendet és egyenként jöttek a tiszteletes úrhoz köszönetét mondani a szivhezszóló prédikációért, kellemes húsvétot kívánva. Többé sohasem fordult elő, hogy az istentisztelet alatt valaki oda nem illően viselkedett volna. Tiszeteles úr jó barátságba került velük, sírva búcsúztak mikor elhagyta Amerikát és hazajött Magyarországra. A 69-es utcai református egyház manapság sem szűkölködik áldozatra kész, jó lelkipásztorban, aki viszi és hirdeti az Isten igéjét New York városában. Nt. Cseh György, aki mindannyiunk Gyurikája, méltó útóda Adamson úrnak. Fiatal és öreg egyaránt nagy szeretettél vesz részt az egyházi életben. A 69-es utcai templomba úgy megyünk, mintha haza mennénk, haza a családhoz, szeretteinkhez, hála érte a Jó Istennek és az Ő szolgájának Nt. Cseh György esperes úrnak. Bittó Boldog Klára „ Együtt az Úrért és egymásért! ” A New York-i Első Magyar Református Egyház és Cseh György esperes-lelkipásztor szeretettel hívogat mindenkit a vasárnaponként de. 11 órakor kezdődő Istentiszteletére 344 East 69th Street New York, NY 10021 Telefon: (212) 734-5252 Tónk Sándor Húsz éven át foglalkoztam egyetemtörténettel - mondta nemrég. Erről a tevékenységéről szeretnénk részleteket megtudni,valamint arról, hogy e téren milyen tudományos munkái vannak? Nem lettem igazi tudománytörténész. Sajnos az elmúlt évtizedben a tudomány is elkerült engem, hiszen az életem úgy alakult, hogy a könyvtár és a levéltár csendjéből belesodródtam egy olyan feladatkörbe, amelyben a nyugodt tudományos szellemi munka kevés helyet kaphat. Egy ideig a Téka könyvtárosa voltam, majd az Akadémia tudományos munkatársa ugyanabban az épületben. Közel három évtizeden keresztül meghatározta az életemet. Szinte hihetetlen, mi mindent jelentett ez nekem, a mai napig abból élek, amit azokban az esztendőkben magamba szívtam. Ott kezdtem el azokat a tanul- mányimat, amelyek révén végül mégis eljutottam: az egyetemjárás és az egyetemtörténet területén kutakodtam. Első nagyobb lélegzetű munkám Az erdélyi pereg- rináció története volt, evvel majdnem húsz esz- tenőn át foglalkoztam, ez volt a disszertációm témája is. Meg a „főművem” mostanáig. Legútóbb megjelent kötetem amely szintén iskola- történet, Árva Bethlen Kata emlékiratának új kiadását rendeztem sajtó alá, ahhoz írtam bevezetőt. Ő is iskolaalapító volt az olthévizi iskolát szervezte meg. Évek óta dolgozom a Marosvásárhelyi krónikák című köteten. Ebben szeretném újra kiadni a 16-17. századbeli Marosvásárhelyre vonatkozó krónikákat. Marosvásárhely az egyetlen olyan székely város, amelynek a levéltára szinte teljes egészében megmaradt. Hihetetlen gazdag anyaga van Az elmúlt két-három hónapban a napisajtóban sokszor találkoztam Tónk Sándor nevével. Az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, a Sapientia Alapítvány elnöke, az EMTE rektora: Hány órát dolgozik naponta? Egyik feladat hozza a másikat. Az, hogy az Erdélyi Református Egyház- kerület főgondnoka vagyok, elsősorban a megbecsülés jele. Tehát nem mindennapi feladatokat jelent. A kerületnek megvan a maga kiépített hivatali rendszere: az egyházi és a világi elöljáró konzultál egymással. A Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetése már komolyabb feladat, valóban mindennapi jelenlétet igényel, hiszen egy formálódó intézményről van szó. Amiért lelkifurdalásom van, az inkább az oktatói munka. Hiszen nekem mégiscsak az a fő tevékenységem, hogy egyetemi tanár vagyok, és egyidőben az EMTE-nek vagyok pillanatnyilag az egyetlen főállású professzora Abban a helyzetbe sodródtam, hogy a Babes- Bolyain végzett munkámat sem tudom visszamondani, mert nincs aki átvegye a katedrámat. Ott középkortörténelmet és a magyar írástörténetet változatlanul tanítom. Hasonló a helyzet a Protestáns Teológiai Intézettel, ahol az egyetemes egyháztörténet tanszékén vagyok. Hosszú ideig az Erdélyi Múzeum Egyesület alelnöke voltam. Az EMÉ-n keresztül biztosítottuk szakembereinknek, tudományos munkatársainknak az ösztöndíjakat, hogy kutatómunkát végezzenek. Háromszáz egyetemi állást teremtettünk, olyan körülmények között, amikor a kivándorlás az egyik legsúlyosabb gondunk. Szeretnénk, ha magánéletéről is beszélne, a gyökereiről. Hivő református ember vagyok. Nem magunk határozzuk meg az utunkat: sokszor valami felsőbb hatalom irányítja lépteinket. Történészként persze tisztában vagyok azzal, egy ember életében számit az, hogy honnan indul, milyen környezetből. Hol nevelkedett? Kolozsvárt születtem. Édesanyám részéről a Tavaszy- család vett körül. Nagyapám Tavaszy Sándor teológiai tanár, filozófus, püspökhelyettes. Az erdélyi közélet alakja. Édesapám gyermekorvos volt, fiatal korában annak a közösségnek volt tagja, amelyet Erdélyi Fiatalok néven ismertünk. És ez is hozta magával, hogy magam körül láthattam-hallhattam Szabó T. Attilától kezdve Jakó Zsigmondig, Venczel Józseftől Jancsó Béláig sokakat. Szerencsés voltam azért is, mert még alkalmam volt Kelemen Lajost személyesen ismerni, hallgatni őt. Jákó Zsigmond professzor felkarolt, maga mellé vett és segítettem a könyvtárát rendezni. És abban a gondviselés kezét látom, hogy amikor végeztem, szerencsés voltam, mert egyenesen a Teleki Tékába pottyantam. Metz A. Márton Egy tudománytörténész vallomásai Beszélgetés Tónk Sándorral, a Sapientia Alapítvány elnökével, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorával
