Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)

2002-02-28 / 9. szám

Zöldhasú Deák Pál Miért van az, hogy míg más országok különböző színekre festik nemzeti bankjegyeiket, addig az USA pénze a dollár i egyszínű zöld? A tizenkilencedik században a papírpénz még igen ritka volt Amerikában, viszont a bankok által kibocsátott papírokat eredetileg fekete fehérben nyomtatták. Mint pl. a mai American Express csekkeket. Hogy nehezebb legyen hamisítani azért az akkori technika mellett egy kis színárnyalatot adtak neki. Azonban ez nem akadályozta meg a hamisítókat munkájuk végzésében. A színárnyalatot eltávolították és az eredetiről készítettek fotómásolatokat, ami ugye ilyenformán tökéletesre sikerült, és azt színezték utólag. Ekkor állt elő találmányával Tracy R. Edison az Amerikai Bankjegy Vállalat alapítója, ami egy olyan festéket jelentett, amit nem lehetett eltávolítani az értékpapír grafikájának sérülése nélkül. Most már könnyen kitalálhatjuk, hogy ennek a festéknek a színe zöld volt. Bevezetése olyan sikerrel járt, hogy az USA kormánya felkérte, hogy eljárásával neki is készítsen állami értékpapírt, vagyis bankjegyet. Abban az időben papipénzt állami és magánvállalatok is egyaránt gyártottak. Az utóbbi természetesen az állam jóváhagyásával meghatározott követelmények szerint. Akárhol is gyártották őket a színűk ezután zöld volt, a fenti követelmények mellett azért, hogy mint állami pénz egységes kiállítású legyen. Mr. Edison választhatott volna más színt is pl. pirosat vagy kéket. Sőt később akár cserélhették is volna más színre, azonban a zöld ellenállónak bizonyult a használattal szemben. Viszonylag nagy mennyiségben állt készen és az emberek már jól ismerték és bíztak a zöldhasó amerikai dollárban. A dollár ezt a bizalmat meg is hálálta és jól érzi magát zöld ruhájában, ami a remény színe is egyben. Míg más országok a méretet is változtatják a könnyebb felismerhetőség miatt, az amerikai kormány semmilyen cserét nem tervez a dollár körül. Ezzel a jó hírrel zárom ezt a kis iraSt Deák Pál | FAMILY PRACTICE Dr. MOLNÁR TAMÁS Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood queens N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 I One block East of Main St. and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. v Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F Van Wick Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt , az egész család szénára. Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk _________________________________________________i A legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 órakor a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magaqjn Extra Brooklyn vasárnap du. 5:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Brookivnban ! Bikkái Gvuia igazgató-főszerkesztő " ---------------------------------------- — -: - ------------­Az Amerikai Magyar Alapítvány Az American Hungarian Foundation-t 1954-ben ma- ,gyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők alapították abból a célból, hogy a magyar kultúrális ha­gyományokat ápolja és nép­szerűsítse az Amerikai Egye­sült Államokban. Az Alapít­vány diákcseréket, ösztöndí­jakat, akadémiai programo­kat. kiadványokat támogat és gyűjteményeivel elősegíti az amerikai magyar emlékek tanulmányozását. Az intézmény munkáját irányító alapítványi elnök Prof. Molnár Ágoston, a húsz tagú igazgatóság elnöke pedig Dr. Harsányi Zsolt Az Alapítvány kiemelkedő ese­ménye az évenként megren­dezett George Washington- dy átadása New Yorkban és az ország különböző helyein rendezett Lincoln-dy est. Ezekkel a díjakkal azokat a kiemelkedő amerikai magya­rokat és a magyarság érdeké­ben munkálkodó amerikai személyeket jutalazzák, akik a magyar névnek és kultúrá­nak elismerést szereztek az Egyesült Államokban. Az Alapítvány székháza New Brunswick városban, New Jerseyben 1989-ben készült el Papp László épí­tész tervei alapján. Az egy­kori varrótűgyár épületében valamikor sok magyar dolgo­zott, amikor a századforduló után New Brunswick lakossá­gának a többsége magyar volt. Aztán a nagyüzemi gé­pesítés következtében a gyár megszűnt és az üresen ma­radt, meglehetősen romos állapotban lévő épületet a város az Alapítványnak adta el. A felújítás és bővítés után a múzeumot, ajándékboltot könyvtárat, levéltárat és kö­zösségi szobákat is magába foglaló épület Amerika leg­nagyobb magyar intézménye lett. Ennek átépítése főleg végrendeletekből összegyűj­tött 3 millió dollárba került. Most további bővítést tervez az Alapítvány, hogy az egyre gazdagabb múzeális és levél­tári anyagnak méltó helyet tudjanak biztosítani. Az Alapítvány könyvtára a Rutgers Egyetemmel van kapcsolatban. A könyvek a Rutgers Egyetem katalógusá­ban is megtalálhatók, az In­terneten HUNGR jelzéssel ellátva. A magyar nyelv taní­tására nemrégen megindult program pedig az Alapítvány épületében kap helyet és a A Magyar Aalpítvány épülete Debrecenit udományegyetem Az Alapítvány számos ma­nyári tagoztához kapcsoló- gyar tárgyú kutatást és oktatá- dik. Ennek révén a hallgatók sj programot támogat, töb­munkáját a Debreceni Nyári Egyetem credittel ismeri el. A Múzeum kiállításai nép­szerű látogatottsággal számos elismerésben részesültek. Legutóbb a március végéig még mindig látható Csatári József kiállítását a New York Times kiemelt helyen méltat­ta. De elismerést szerzett az 1956 emlékére rendezett, vagy a magyar néprajzi anya­got bemutató, és a különbö­ző európai hagyományokat őrző karácsonyfa díszek kiál­lítása is. Közelmúlt szépművészeti kiállításai között kiemelke­dett a Salgó gyűjtemény, a Mednyánszki, a Munkácsy, a Vasarely kiállítás és a Heren­di Pocelán bemutató. bek között a Rutgers, a Col­gate, az Indiana-i, a New York-i, a Connecticut-i, a Cleveland-i egyetemeken. A negyedévi kiadvány, a Hun­garian Studies Newsletter Ludányi András szerkeszté­sében rendszeresen beszámol az eredményekről. Az irattár (archívum) katalogizálására és rendezésére Fulbright ösztöndíjjal évente egy-egy munkatárs érkezik az Alapít­ványhoz a budapesti Széche­nyi Könyvtár és a Magyar Fulbright Bizottság egyez­ménye alapján. Jelenleg dr. Kovács Ilona végzi ezt a munkát. Az Alapítvány cime: 300 Somerset Street, New Bruns­wick, NJ 08903. Telefon: 732-846-5777 L.P. Michelangelo utolsó imája Üllőd a föld s az égi boltra állván oly ívet írsz karoddal, mint a nap. Hetvenhat éve állok fenn az állvány deszkázatán, de nem találtalak. Vésőm alatt porladva hullt a márvány s öklömben torzó, vagy bálvány maradt. Nem leltelek meg, illanó szivárvány, ki ott ragyogtál minden kő alatt. Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban megszaggatott, mogorva, durva, szótlan, de lelkemben még égi fény ragyog. Hogy tudnám testem börtönét levetni? Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni, Istenszobrász! A márvány én vagyok. Faludy György 4. Amerikai Magyar Szó Thursday, Feb 28, 2002

Next

/
Oldalképek
Tartalom