Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)
2001-10-18 / 38. szám
6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Oct. 18, 2001 Emlékezés 1956-ra! Szakonyi Károly Micsoda ősz! Negyvenöt év...... Ismét emlékezünk! Az idő nem mosta el, soha e történtet. Szemünkből a könny - e szörnyű emlékre, arcunkat szántva, égetően megered! Emlékezve újra - gyermekeink testére! Kiket orosz tankok vérben tapostak. Jajjszó nem hallatszott e kicsiny hősöktől! Az ő lelkűk, érzem - a legnagyobb... magyar volt! s Budapest utcáit vérrel öntözték ők! A nagy nemzetek nézték csodálattal. de semmit ők nem tettek Mint mindig - nagy szavakkal, ha valami elmúlt mellébeszélve krokodil könnyekkel lélek nélkül... mindig csak temettek! Talán ez a sorsunk? Nem állt mellénk senki! Török, tatár ellen - mi védtük Nyugatot. Rég volt - elfeledték - Köszönet helyett a nagy nemzetektől, cserébe kaptuk a .... "Trianont". 56 - ezt is elfeldték! A mi vérünk ismét... a szabadságért folyt! Szabad lesz lassan. Az egész Világ. A magyar az csak, mindig béklyót hord? Talán ma akarat van a magyar népben. Akarva, hogy ne legyen soha ’56! De a politika hamis szónokai elkövetnek mindent, hogy maradjon minden mint rég, - ugyanaz! Lásd be magyat végre! A mi vérünk semmi...! A nagyvilágon minket, mindég csak tapostak.. Mi védtük Nyugatot - évszázadok óta, ők jól éltek, dőzsöltek Ítélkeztek rajtunk - Hazánk darabokra tépték - Feloszották! A Világ vámszedői... átkos politika, mondogatja mindég, néked jót akarunk. Közben lefölözve, mindent maguknak, ha szerencséd van néked, - a savó megmarad! Lásd be, hogy senki - nem őszinte hozzád! Kihasználva körülted, mindég csak Ígérnek! Hátsó gondolatuk, lásd be magyar végre! Ne hagyd magad soha, hogy sírodra tegyék - egyszer, a keresztet!- Szeszélyes az idei vénasszonyok nyara - mondja öreg barátom a parkban. - Egyik nap hideg eső zúdul a nyakunkba, aztán langyosra vált az idő, ma meg egészen meleg van. A napon- persze. És nézze a fákat! Százféle színben tarkállanak a fényben a lombok! Ma tiszta az ég, szép napunk van, szeretek ilyenkor kinn üldögélni, nézem a vadkacsákat a tavon, előbújnak a parti nádasból, úszkálnak ebben a verőfényben . . . Hallgatunk kicsit, aztán azt mondja: - Ha jól emlékszem, akkor is ilyen enyhe idő volt, azon az októberi napon, amikor kitört a forradalom. Huszonharmadikán! Kitört, nem mondhatom másként, délután még semmi, végigdolgoztuk a napot a gyárban, aztán fájront után látom az utcákat, mindenütt tömeg, tüntetők . . . hát hogyne álltam volna be magam is a sorukba? Ott voltam a Rádiónál, meg a Parlamentnél . . . éjjel már szóltak a fegyverek! Hihetetlen volt! Hogy egyszer csak így fellázadjon a nép! És milyen nagy volt az egyértés, az összefogás! Hogy vesszen a zsarnokság, takarodjanak ki innen a szovjet csapatok, legyen végre szabadság, amit addig is mindig hangoztattak, de hogy mi volt helyette, maga is tudja, maga is megélte, nem kell mondanom! . . . Ahogy ül, egyik lába mereven kinyújtva, eszembe juttatja a sebesülését. Véletlenül érte találat a térdét, nem harc közben, ezt már többször is elmondta. Élelemért ment valahová, belekerült egy lövöldözésbe, akkor történt.- Mert ott voltam mindenütt - meséli most is. - Az első napokban még nem . Ugye huszonharmadikán késő éjszakáig nézelődtem mindenfelé, csaknem hajnal volt, mire hazaértem, a feleségem már kétségbeesett, mert hallotta a lövöldözést, hát másnap otthon maradtam vele. Kertes házban laktunk akkor, a szüleimnél, helyiérdekűvel jártam be dolgozni, de huszonnegyedikén már nem jártak a vonatok. Levertük a diót a kertben, nem tudhattuk, mi lesz, de hogy nem kell bemenni a gyárba, azzal tisztában voltam. Már nem is tudom, meddig sztrájkoltunk, csak jóval karácsony után vettük fel a munkát. Később néha benéztem az üzembe, fizetés helyett krumplit kaptunk, hagymát, nyers pofaszalonnát . . . a feleségem megabálta, azt ettünk . . . Még fokhagymafüzért is vittem haza. Jár- tam-keltem én aztán mindenfelé. Begyalogoltam a városba szinte naponta. Bal- lagdáltunk a Kerepesi úton vagy csak megálltunk valahol, csoportokba verődve, és tárgyaltuk az eseményeket . . . Emlékszik a Sztálin-szo- borra? Ott hevert az EMKE- nél, a kereszteződésben. Szétdarabolták . . . azt beszélték, hogy teherautóval vontatták oda a Ligetből, még huszonnegyedikén reggel. Verték, fűrészelték az emberek, némelyikük a szobor üregébe bújt, amikor végigcsörtettek a tankok a körúton, és leadtak egy-két sorozatot csak úgy vaktában. De nem akkor sebesültem meg, amikor magam is akartam egy kis szuvenírt a szoborból. Az később volt . . . Már novemberben . . . Hallgatunk megint. A kacsák fodrozzák a vizet, siklanak, betotyognak a nád sűrűjébe. A parkon túlról, a széles útról dübörög a város zaja, de a fák alatt szelíd az őszi világ.- Akkor sebesültem meg - szólal meg öreg barátom -, amikor azt a fiatal költőt halálos lövés érte . . . November hetedikén. Amikor már minden veszni látszott a negyedikén hajnalban történt szovjet invázió után. De addig még tele voltunk reménnyel. Különösen november első napjaiban. Amikor csend volt, mondhatnám, békesség . . . mennyi újság jelent meg, emlékszel? Meg alakultak a pártok! Vártuk, hogy Magyarország semlegességét elismerjék! Nagy Imre kérte a nemzetek segítségét ... És hallottuk, hogy tárgyalások kezdődnek a szovjetekkel a kivonulásukról. Mentem haza harmadi- kán, már járt a helyiérdekű vasút, olvastam az újságban, hogy a csapatok elhagyják a fővárost. Vonultak is kifelé, de csak a Szilas-patakig. Napos idő volt, emlékszem. Ilyen szép napsütés- volt, mint most, november harma- dikán. De valahogy nem tetszett nekem az a nagy csönd. Persze azt mondták, azért álltak meg a szovjetek Budapest határában, hogy biztosítsák csapataik bántatlan elvonulását. Elhittük? Nem is tudom. El akartuk hinni! Hinni akartunk a csodában! Ahogy bedőltek a baráti meghívásnak Maléterék is. Elmentek Tökölre tárgyalni! És mi lett a tárgyalásból? Jól tudja, uram! Megütögeti a térdét. Sovány, kissé már hajlott hátú ember a barátom, de erősnek látszik még így is. - Időváltozáskor fáj a seb helye - mondja. - Csúnya sebesülés volt, de itt vagyok. Hanem az a fiatalember! De hisz meséltem már! Mentem le a térre kenyérért. És akkor támadtak ott a tankok. A felkelők felvették a harcot . .. percek alatt történt. Behúzódtam egy kapuhoz, de zárva volt, ott kellett maradnom, ahhoz a kapuhoz lapulva. Az a derék fiatalember ott kapott lövést előttem. Ki akartam ugrani, hogy segítsek neki, akkor érte a térdemet a találat ... A Klauzál téren van a bronzportréja. Később tudtam meg, hogy a forradalom alatt szabadult a börtönből, költő volt, és, mint Petőfi, harcolni akart a szabadságért. Hosszú évekig raboskodott, megjárta a Gyűjtőt, Márianosztrát, Vácot . . . onnan ’54-ben, a nagy árvíz idején meg is szökött . . . bravúrosan, merészen, átúszva a Dunát. Verse is van erről, olvastam. Visz- szavitték Csak ’56-ban szabadult. Egy költőtársa, akit a fiam bemutatott nekem, megajándékozott egy antológiával. Füveskert a címe. A- zoknak a versei vannak abban, akiket Rákosi idején bebörtönöztek. Gyönyörű veseket írt az a fiú. Hoszon- hét éves volt, amikor megölte a géppisztolygolyó. Gérecz Attilának hívták. Igen. Ő volt ’56 Petőfije! Nem tudom, eléggé emlékeznek-e rá? . .. Feláll a pádról, megropogtatja sebesült térdét. - Néha elballagok a Klauzál térre - mondja. - Meglátogatom. Én itt vagyok, élek . . . az a dolgom, hogy ne feledkezzem meg róla. Kátay Mihály szobrászművész Emlékezés Azon az októberi, őszi napon, valami sejtelmes vágy tört fel a szívekbe. Megmozdultak az emberek és csoportokba verődtek. Perzselő tűz égette a szívet, amelynek lángja betöltötte a lelkeket Pattogott a gránát lövedéke! A gyermekek kezébe molotov koktél volt A tankok elé vetették és cafatokká tépődtek az ártatlan kis áldozatok. Jelképes lyukas zászló lengett Lobogtatta a szél színeinket Mint egykor Petőfi Sándor a harc mezejére léptek. Diadalmas volt menet! Véresen feküdtek a tetemek! Merevedtek a testek, roncsok és az ég felé tekintettek. Szabadságért esedeztek, de a túlerő, sajnos legyőzte őket! Emléke fájó pont amiről minden évben megemlékeznek! A történelmi időszak 1956-ban, véres csatatér lett! Tisztelet a hősöknek! Tiszteletnek a gyerekeknek! Tisztelet a jelképnek! Ferencz Amália Legyen Ön is támogatónk! Hungarian TV Magazin of Queens Adásunkat minden héten a QPTV 57-es csatornán sugározzuk szombaton este 8-9 óráig, és ezt az adást szerdán délután 2 órakőfmegismételjük. Stúdiónk vállalja magyar- országi videók átfordítását amerikaira vagy fordítva. Érdeklődjenek Osztóké István procuder-szerkesztőnél: telefon/fax: 718-721-2824 Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30-kor műsort . közvetít a Manhattan^Cabel-televízió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly
