Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-05-10 / 19. szám

4. Amerikai Magyar Szó Thursday, May 10, 2001 * Uj energia Deák Pál Azt ajánlom a tisztelt olvasóknak, hogy őrizzék * meg ezt a cikket, mert a benne foglaltak az , elkövetkezendő öt, tíz évben forradalmi válto­zásokat fognak hozni a tudomány és a techni­ka világában. Pontosan azokban a napokban, amikor Brazília partjainál elsüllyedt a világ legnagyobb olajfúró tornya, mutatták be a világnak a Ford négy millió angol fontot érő autóját, amelyet hidrogén üzemanyag hajt majd. Nem hiszem, hogy az olajtermelőkön kivül sokan sajnálják majd a benzingőz eltűnését a Földről. Az új jármű már rója az utakat. Egyelőre 108 mérföldet tesz meg 4,5 gallon benzinnek megfelelő üzemanyag mennyiséggel. 150 mérföldenként kell újratölteni ■ a hidrogéntartályt. Mivel a hidrogén robbanás veszélyes a gondosan tervezett tartályt a hátsóülés mögött helyezték el. Az autó közepén van a Fuel Cell, amiben a hidrogén és az oxigén fúziója történik, ami a tulajdonképpeni energiát szolgáltatja. Ez az energia hajtja meg a kerekeket. Igen, nem tévedés, motor nincs többé. Az oxigén tartály a kocsi elején a régi motorházban található majd. A Fuel Cell egyébként a hivatalos elnevezése a találmánynak. Jegyezzük meg, mert jövőben egyre gyakrabban fogjuk látni és nem csak az autókban. Az új eljárás egyébként nagyon környezetbarát. Kipufogógáz vagyis égéstermék lesz ugyan, de azt úgy hívjak majd, hogy vízpára. Hát nem érdekes? Maximum gőzfürdő lehetséges, de a füstriadóknak befellegzett. Pár ezer év és újra tiszta, egészséges levegőt szívhatnak utódaink. Éppen akkor, amikor a világon mindenütt világvégétől tartottak. A kérdés csak az, hogy a negatív hatások megfordíthatóak-e még? Reméljük, hogy igen. Minden esetre a Fuel Cell szinte mindenre képes. A hidrogén és oxigén fúziójából villamos energia keletkezik és így az mindenféle háztartási gép és berendezés, jármű, sőt TV. komputer energia forrásává is válhat. Hiszen az olajválságokat megelégelte a világ. Az új találmány nem teszi a világot kiszolgáltatottá közel- keleti kiskirályoknak. Sőt az energia árak is csökkenthetők általa. Gondoljuk csak milyen áldás lesz ez például California energia éhes államára. A Fuel Cell úgy fog elterjedni és megváltoztatni a világot, mint a televízió vagy a komputer. _______ Deák Pál ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit Most éh akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnek az Egyesült Államokba“ Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East 42nd Street, Suite 601 New York, N.Y. 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! Ősztől felmérik a határon túli magyar fiatalok helyzetét BUDAPEST. Októberben megkezdődik a határon túli magyar fiatalok élethelyzeté­nek felmérése - mondta Fábri István a Nemzeti Ifjú­ságkutató Intézet kutatási igazgatója. A szomszédos országokban becslések szerint mintegy hárommillió magyar él, a 16- 29 éves korosztály lélekszá- ma közel félmillióra tehető. Közülük 6000-7500 fiatalt kérdeznek majd meg többek- között arról, hogyan látják jövőjüket szülőföldjükön. A kutatási terv szerint - mely nemrégiben készült el - azt tekintik majd magyarnak, aki . annak vallja magát. A felmé­rést Szlovákia, Ukrajna, Ro­mánia, Jugoszlávia és Auszt­ria többségében magyarlakta településén végzik, a telepü­léseiken kisebbségben élő magyarság megkérdezéséről egyelőre még folyik a vita, őket ugyanis igen nehéz megtalálni. A kutatómunká­ba éppen ezért bevonják majd a szomszédos országok magyar kutatóműhelyeit és meghatározó magyar ifjúsági szervezeteit is. A Kárpát-medencében élő magyar fiatalok helyzetéről szóló első gyorsjelentést 2002. március 15-re tervezik. A ifjúsági az oktatási, a külü­gyi, a szociális és a család­ügyi tárca, a miniszterelnöki Hivatal, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatalának támogatásával indított kuta­tás előreláthatólag 50-60 mil­lió forintba kerül majd. Pintér Sándor nem tart a kanadai vízumkényszertől A magyar kérelmezők ötödé kap menekültstátust Tavaly 334 magyar állampolgár, a kérelmezők több mint 20 százaléka kapott menekültstátust Kanadában, többségük cigány. Pintér Sándor belügyminiszter ennek ellenére nem tart attól, hogy vízumkényszert vezetnének be Magyarországgal szemben. A belügyminiszter meghívta Kanadából az ottani szakembereket, hogy megváltozzon a kanadai gyakorlat Egyelőre még nincs kitű­zött időpontja Elinor Caplan kanadai állampolgársági és bevándorlási miniszter, vala­mint a bevándorlási ügyekkel foglalkozó független bizott­ság magyarországi látogatá­sának; a politikust, illetve a testületet Pintér Sándor bel­ügyminiszter hívta meg otta­ni útján, hogy tájékozódjank a romák helyzetéről. A belügyminiszter kijelen­tette: egyértelmű, hogy Ma­gyarországon senkit sem ül­döznek, sem faji, sem vallási hovatartozás miatt. Vélemé­nye szerint Kanada csak végső megoldásként alkal­mazná a vízumkényszert Ma­gyarországgal szemben. Kanadában tavaly 1936 esetben nyújtottak be magyar állampolgárok menedékké­relmet, többségük cigány származása miatti üldöztetés­re hivatkozva. A kanadai menekültügyi és migrációs hatóság, amely szó szerint alkalmazza a genfi menekült- ügyi konvenciót, egy év alatt 334 esetben látta igazolva az üldöztetést. 789 kérelmet elutasítottak, 131 eljárást meg kellett szakítani, 322 kérelmet visszavontak, 350 eset még függőben van. Egészségtelen lelki élet, korai halál Rosszabbak a mutatók, mint az 1930-as években Magyarországon a 45-65 éves férfiak közül ma többen halnak meg egy esztendőben, mint az 1930-as években - mondta Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástu­dományi Intézetének vezetője. Úgy vélekedett, hogy a középkorú férfiak idő előtti elhalálozásának okai között a magatartási, a lelki tényezők meghatározóak. A fejlett országokban 1998- lozási aránya 90,3 ezrelék ismertek a magatartási rizi­ban a munkaképesség csök­kenés miatt kiesett életévek 23 százalékáért voltak felelő­sek a lelki egészség zavarai. Az egyetemi tanár ismerte-. tése szerint a Magyarorszá­gon 1995-ben végzett orszá­gos reprezentatív felmérés azt mutatta ki, hogy a dep­ressziósok aránya a 16 évnél idősebb férfiak között 12,1 százalék, a nők között pedig 14,5 százalék. Ezen belül a főiskolát vagy egyetemet vég­zettek 6 százaléka, az érett­ségizettek 7,5 százaléka, a nyolc osztályt vagy keveseb­bet végzettek 26,4 százaléka depressziós. Az érettséginél magasabb végzettségű, 75 évnél fiatalabb férfiak halá­Magyarországon, addig az érettségizettek között 16.6 ezrelék. Az utóbbi adat a harmadik világra jellemző arány, az előbbi a rossz nyugat-európai átlagnak felel meg. A mai legnagyobb "gyilko­sok" a szív-érrendszeri, a da­ganatos és az alkoholos ere­detű halálozási hátteréből jól kófaktorok: a dohányzás, a kóros alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód. Kopp Mária értékelése sze­rint világszerte óriási össze­geket dobnak ki az ablakon kampányokra, holott az ön­károsító magatartásformák motivációs hátterével kellene szakembereknek foglalkoz­niuk. A A A A Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30 órakor műsort közvetít a Manhattan Cabel-televízió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly r v V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V V

Next

/
Oldalképek
Tartalom