Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-06-22 / 25. szám

6. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 22, 2000 A falu életében esemény- számbamenő tanévnyitóra számosán eljöttek; a diákok szüleik kíséretében. A lakos­ság részéről szokatlan érdek­lődés nyilvánult meg. Még olyanok is szorongtak a tö­megben, akiknek az intéz­ményhez fűződő kapcsolataik a nulla ponton állt. A nyuga­ti országrészen, szőlődombok hajlatában meghúzódó tele­pülésnek eddig csak alsó ta­gozatú osztályai voltak, az új közigazgatási felosztással rajoni székhellyé előléptetett község most rangjához méltó új művelődési intézménnyel - tízosztályos középiskolával gyarapodott. A már hosszabb idő óta elárvult, laktalan kas­télyépületre esett a választás, hogy otthont adjon a kultú­rának. Ezt rendezték be is­kolának. Még a háború elől elmenekült cseh gróf azóta sem tért vissza. A kapcsolat velük megszakadt. Esedékes volt a kastély további sorsa felől meghozni a döntést. A termeket újra festették, a parkettákat fényesre csiszol­ták, mindennel elkészültek az iskolai év kezdéséhez. Még a szükséges padokat is beszerelték, ami nem kis fej­törést okozott a tanfelügye­lőségnek. Javarészét a vidéki iskolák pad-feleslegéből kap­ták ajándékba. Borús volt az ég, az éjjel lehullot csapadék még nem száradt fel teljesen. A homo­kos udvaron itt-ott tenyérnyi nagyságú helyeken ezüstösen csillogott a víz tükre. A mag­nóliák levelein kövér eső­cseppek szorongtak. A Párt, a Néptanács küldöttei álltak fel a dobogóra, ők voltak az ünnepi szónokok. Mérföld­kőnek nevezték a napot, új fejezetet nyitónak a falu éle­tében. Az enyém is az volt, mérföldkő a javából. Lám, hogy kibabrált velem a sors, nem hagyta, hogy Zágoni Dezsőből kecskepásztor le­gyen. Pedig én suttyó korom­Nagy Ábrahám TÖRÉSVONAL Elbeszélés ban annak készültem, min­denáron az akartam lenni. Az újonnan kinevezett igaz­gató, számtan szakos tanár/- párttag az udvaron bemutat­ta a tanári kart. Rendre fel­olvasta a tanárok nevét és azt is, hogy ki milyen szakos. Akinek elhangzott a neve, egy lépést tett előre, hogy láthatóvá tegye magát. Egy csukorékban álltunk az elvi- rágzott magnolia bokrok mellett. A tömeg rendre megtapsolta a bemutatott pedagógusokat. Zágoni De­zső, földrajz szakos -, kilép­tem a bolyból. A fel-fel éledő szél kavarta a leveleket az udvaron, kopottas zöld lódén kabátomat elől össze­fogtam magamon. Ebben húztam ki a négy évet az egyetemen, azóta megkopott, színe kifakult. Nem nézhet­tem ki valami előkelőén. A- mikor a kapuban elváltunk, anyám méltatlankodott; "Jaj fiam, borzasztóan néz ki raj­tad ez a kabát. Az első fize­tésedből végy újat magad­nak." Apám a MÁV-nál volt alkalmazásban. Szolgálati őrházban laktunk a vasút mentén. Éjjel-nappal jöttek- mentek a vonatok, személy- tehervonat egyaránt. Érkézé- süket a sínpárak recsegése- ropogása előzte meg. Erről tudtuk, hogy hamarosan át­vonul egy szerelvény. Apám sietve tette a fejére tányér­sapkáját, fogta a piros zász­lócskát, és rohant ki a peron­ra, hogy tisztelegjen az átro­bogó vonatnak. így volt elő­írva a szolgálati szabályzat­ban, ő meg igyekezett betar­tani az utasítást az utolsó betűig. Nem szerette volna, hogy elmozdítsák hivatalából, fizetéséből népes családot kellett eltartania. Ehhez az Nagy Ábrahám elfoglaltságához még egy másik hozzájött. Naponta, több kilométeres szakaszon a sínpárokat kellett ellenőriz­ze: nem mozdult-e ki helyé­ről a talpfa, nincs-e törés - repedés a síneken, a szegek a helyükön vannak-e. A vizi­tet rendesen a délelőtti órák­ban látta el. Egy hosszúnyelű kalapáccsal felszerelkezve indult útjára. Sokszor órák hosszat odavolt. Olyankor anyám nyugtalankodott. Ki­állt a töltésre a sínpár közé és kézárnyalta szemmel fi­gyelt abba az irányba amerre apám távozott. A piros cserepes őrház mögött állt egy deszkafalú, kátránypapirral lefedett tá­kolmány. Mi ólnak használ­tuk, ott tartottuk a kecskéin­ket. Hosszú hófehér szőr borította testüket. Gyönyörű példány volt mindkettő. Két nagyobbacska nővéreim nyá­ron mindig fürösztötte, fésül te, cicomázta őket. Még sza­lagot is kötöttek a nyakuk­ba. De legfőbb érdemük az volt, hogy kiváló tejelők vol­tak. Tejben hiányt soha nem szenvedtünk. Egy régebbről lelakatolt homokbánya volt a közelünkben ahonnan már nem bányásztak ki több ho­mokot. Oda vittem őket a nyári hónapokban legeltetni. Szerették nagyon azt a sok hitvány gazt, amit ott talál­tak. Más négylábú patás ro­konainak nem fült volna rá a 4 » •■•.r u.Í'r " n , * •„* I hogy az Internet tagja ͧ1 /|11 |1 a I ÍJ ■ JTTf RT d II I fii lett a Telegroup szolgaltatasainak Magyar- Referral BONUS : $10 telefon kártya ■ I Ország! -------------------------­W ■ Cent/perc Magyarország - 21.9 cent/perc I Az USA-n belül 6.9 cent/perc Q Üzleti Toll Free számok: 9.9 cent/perc Bárhonnan használható Telefonkártya rendelkezésre áll. 11 éves gyakorlatunk biztosít pontos számlázást és re- mek ügyfélszolgálatot. Óvakodjon a kétes csábító ajánla- 608Kbps-49.99/honap toktól. A járt utat a járatlanért ne adja fel. 1.5Mbps- 59,99/honap Hívjon minket bizalommal. 192Kbps-119/honap ;---------;----rr:------rr;—t---------i—~—■ ,----------­,___ ___ Csak eev par példa az allando remek arainkból: !! 1.5Mbps- 400/honap -----, r7 v—rr------:------:--------— rr : .. ... , , Romama .32 Izrael .15 Nemet. .11 Ued.kéted vonal 24 oran keresztül J zlávia 29 Csehorsz. .25 Anglia .9 Carantátt sebesség L5Mbps-ig! Szlovákia .34 Ausztria 14 Svéd 12 (ahol kapható) folyamatosan bővítünk.________ ' v I SiTelegroup foga, de ők jobb legelőhelyre igényt nem tartottak. Késő délután úgy megduzzadt a tőgyük, hogy hazafelé menet már csepegett ki a tej belő­lük. A bánya környéke min­dig csendes volt, más ember­fia nem járt arra. Magasan az áttetsző kék légben pa­csirták zengték dalaikat, va­lahol rigó füttyentett. Kora tavasztól késő őszig kint a szabadban tartózkodtam, megszerettem 'a pásztorko­dást. Ott érlelődött meg ben­nem az elhatározás, hogy ha felnövök, kecskepásztor le­szek. Főleg azért, hogy élete­met a természet ölén, a sza­badban töltsem el. Mig kecs­kéim a sziklás meredek hegy­oldalban a bokrokról csipe­getik a parányi leveleket, szemem gyönyörködhet abban a szépben, amit egye­dül a természet képes nyújta­ni az embereknek. Otthon megemlítettem szüleimnek a jövőmre vonatkozó elképze­léseimet. Kikacagtak. Apám azt mondta majd az iskola meghozza az eszed. Két év múlva álom-életemnek végeszakadt. Iskolaköteles lettem. Ezentúl családunk­ban nem volt aki a kecskék­nek a gondját viselje, el kel­lett adni őket. Tavasszal meglátogatott bennünket egy pap rokonunk. Apámtól el­kérte az értesítőmet. Akkor már harmadosztályos voltam. A plébános forgatta a köny­vecskét a kezében, lapozga­tott benne, közben egy-egy pillantást vetett rám. Ültem a padlón, éppen apám csiz­máját fényesítettem. Vasár­napokon abban szokott a templomba járni. Szinjeles volt a bizonyítványom, de az engem nem nagyon izgatott. Állandóan a kecskéim jártak az eszemben, azokra a derűs nyári napokra gondoltam, amit a bányában együtt töl­töttem el velük. Ekkor szólí­tott meg a pap; - Állj már fel a földről, beszédem van ve­led. Hüvelyk ujjával barackot nyomott a kobakomra, arco­mat két tenyerébe fogta és a szemembe fürkészve ezeket mondta: Szó sincs róla. Nem leszel kecskepásztor! Sok helyről összeverbu­vált tanárokból tevődött ki a tanári kar. Nagytöbbségük­ben az egyetem új eresztése volt, fiatal pedagógusok, akik tavasszal fejezték be tanul­mányaikat, szerezték meg tanári diplomájukat. Azt, hogy feleségemmel egy isko­lánál taníthattunk, idejekorá- ni összeházasodásunknak köszönhettük. Már mint férj és feleség pályáztuk meg az állást, amit meg is kaptunk. A kezdeti napok, hetek zárkózottsága lassan feloldó­dott, kezdtünk összeszokni, megbarátkozni. Új típusú értelmiség voltunk, azonos ideológiai politikai nézeteink voltak. Valamennyien a szé­les népréteg, a dolgozó osz­tályok köreiből kerültünk ki. Volt köztünk idős is, egyik­másik közel állt a nyugdíjaz­tatásához. Ezek zárkózottab- bak voltak, keveset beszéltek. Amikor ideológiai síkra tere­lődött a beszélgetés, mere­ven néztek maguk elé és na­gyokat hallgattak. Bölcs élet- tapasztalattal rendelkeztek, mégis kóros félelem bújkált a szemükben. Lehet éppen azért.... A fiatalok soraiban akadt néhány, aki a szakszer­vezeti üléseinken nem rejtet­ték véka alá panaszaikat. Ezek a siránkozások kizáró­lag az életkörülményeinkkel voltak összefüggésben: a köz­élelmezés hiányosságaival. A faluban a kenyér- és a húsel­látásra merültek fel pana­szok, ugyanis a mészárszék hónapszám zárva tartott, a kenyeret, bár jegyre adták, mégsem lehetett hozzájutni. Már a hajnali órákban kiáll­tak az emberek a kenyérüz­let elé, a sor hátuljának nem jutott. A helybeli kollegák néha kikottyantottak egyet- mást, hogy a fejesek család­tagjait soha nem lehet a sor­állók közt látni. Nekik külön kantinjuk van, ahol hozzájut­nak azokhoz az árucikkek­hez, amit az üzletekben nem lehet kapni. A kenyérhez, húshoz, vajhoz és a többihez. Ezt diszkréten csinálják, hogy lehetőleg ne szolgáltas­sanak okot a lakosság zúgo­lódására. Mégis a falubeliek mindenről tájékozottak vol­tak. Alattomosan a kaszt rendszer elburjánzott a falu­ban. Szerencsére üzemelt a helységben egy közkonyha, így azok, akik elfoglaltságuk miatt nem értek rá főzni / vagy azért mert nem volt amit / ott megebédelhettek. A tanárok is ott kosztoltak. Napi egyszeri étkezésünk így legalább biztosítva volt. Kü­lönben nem csináltunk nagy ügyet belőle. Csak annyi volt a baj, hogy a nadrágszíjon mindig egy újabb lyukat kel­lett fúrni, különben a nadrág hullt le rólunk. És máskülön­ben is a napi munkánk az időtájt annyira lefoglalta. Tanerőket nagyon igénybe vették mindenféle - iskolán kívüli munkára, hogy a gyomrunk eszünkbe se jutott. Az Írástudatlanság felszámo­lása irányelvként szerepelt az országos tervben. A pedagó­gusokra hárult az a feladat, hogy ezt kiteljesítsék. Déle­lőtt tanítottunk, délutánjain­kat más elfoglaltság vette igénybe. folytatjuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom