Amerikai Magyar Szó, 1999. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)
1999-04-01 / 13. szám
Thursday, April 1, 1999 Amerikai Magyar Szó 3. Híradás, Kossuth Mississippiből Kié Erdély? Tavalyi budapesti látogatásom alkalmából azt az ígéretet tettem Gavlik Istvánnak, a Kossuth Szövetség elnökének, hogy személyesen felkeresem a szomszéd, Mississippi államban lévő Kossuth nevét viselő települést. A New Orleans-i Mardi Gras négynapos ünnepi zsivalyából menekültünk el, hogy találkozzunk Kossuth falva polgármesterével és a helybeli Történeti Társaság tagjaival. A nehezen megközelíthető 250 lélekszámú település, Alabama Mississippi (MS) és Tennesee-i határ mentén fekszik, a mérföldmérő óra pont 500-at mutatott, amikor autónk megállt a Kossuth falu helybéli kis irodája előtt. A központban egy történelmi emléktábla hirdeti, hogy a települést Kossuth Lajosról, a magyar szabadság harcosáról nevezték el. Ezt a táblát többször is lefényképeztük, de minden mást is, ahol, kaszut (így ejtik a helybeliek) nevét felfedeztük. A település igen hamar bejárható, a vegyesbolt, a postahivatallá kinevezett varroda, a tűzoltóállomás, az elemi iskola és gimnázium a helység legfontosabb épületei, valamint a sportpályák. Kossuth Mississippiben működik egy egész cserkész csapat, s hires a helyi Kossuth gimnázium kosárlabda csapata, ők a legjobbak Alcom megyében. A falunak három temploma van, a nagyrészt baptista vidéken metodista és Church of Christ felekezet tagjai is élnek. A település akármennyire is eldugott vidéken van, tudomásunk szerint előttünk már négy magyar honfitársunk is ellátogatott ide, többek között járt itt Vasváry Ödön is. A szegedi Vasváry gyűjtemény tulajdonában van egy általa Kossuth, MS-ből küldött negyvenes évekbeli képeslap. Kossuth településtől nyolc mérföldre fekvő Corint (Korin- tusz) városban több ipartelep működik, s a közeli város kenyérkereseti lehetőséget biztosít Kossuthnak. A falu mezőgazdasági termelésből tartja fenn magát. A házak szétszórtan, tanyaszerííen csúcsosodnak a dombokon. A cégjelző táblákon, még a gimnáziumén is mindenütt a mező- gazdasági termelés jelképe, egy bikafej látható. A környék gyapot vidék, de búza, szójabab földek is tarkítják a tájat, fenyő és fakitermelés a közeli városban folyik. A megbízott polgármester, Steve Lambert a korintuszi nyomda alkalmazottja, itt a világ minden fontosabb nyelvén - többek között magyarul is - nyomtatják a National Geographic folyóiratot. A part time vagyis részidős polgármester, a falu önkéntes tűzoltó parancsnoka is egyben. Felesége, Linda Lambert a helybéli Kossuth gimnázium tanárnője, az órák szünetében intézi a helység ügyes bajos dolgait. Mr Lambert negyven tehene is még a polgármester adakozó kezére vár. Látogatásunk célja az volt, hogy személyesen vegyük fel a kapcsolatot a település vezetőivel, s a Történeti Társaság tagjaival. A találkozást vendéglátóink nagy megtiszteltetésnek vették, s látszott rajtuk csodálkozásuk, hogy ilyen messzi útnak nekivágtunk, hogy őket megismerhessük. 1996 márciusában egy proklamációt adott ki a polgármester, mely március 15-ét a szabadság napjának nyilvánította, ezzel a szép gesztussal adózott Kossuth,MS a falu névadójának és a szabadság hősének. Egynapos ottjártunkor tapasztalhattuk a település napi gondjait. A megoldásra váró napi gondok elveszik a település egyetlen vezetőjének idejét, s minthogy nincs titkárnője, vagy személyzete, maga vagy felesége válaszolja meg, ha idejük engedi a felőlük érdeklődő magyar szervezetek vezetőinek leveleit 1853 áprilisában változott a városka neve Új reménységről, New-Hope-ról Kossuthra. A faluban sosem élt magyar vagy magyar származású lakos. Kicsiny valószínűsége annak, hogy Kossuth itt járt volna, archív anyagok ezt a feltevést nem igazolták. Valószínűbb inkább, hogy csupán divatból vették fel a szabadságharcos nevét. Mississippi államban van Kosciusko-ról elnevezett település is. Kossuth Lajos és kísérete a Mississippi folyón 1852 februárjában hajózott, de az Aleck Scott nem állt meg Memphisben. Memphisből az Új Reménység faluja sokkal közelebb lett volna, de ezidőben is legalább négy órányira. A korabeli lapok szerint Kossuth kíséretével Vicksburgban szállt ki Gönczi Béla rajza Kié Erdély - kérdezhetném kissé provokatívan, de persze a választ ismerjük: politikai nézőpontból 1818/1920 óta a románoké, minthogy a háborút lezáró békeszerződések nyomán létrejött Nagy-Romá- nia része. De a politikai nézőpont nem az egyedüli, az Erdély-kérdésnek van szimbolikus, történelmi, művelődési vetülete is, s ha így szemléljük, az első világháború utáni Erdély ugyanúgy nem csupán a románoké, ahogyan az azt megelőzően nem csupán a magyaroké volt, hanem az ott élő románoké, németeké (szászoké) meg a többi nemzeti és vallási kisebbségé is. A kérdés éppen, hogyan volt népek és kultúrák közös földje és hogyan maradt, maradhat az a továbbiakban is. Az erdélyi németség hamarabb és sokkalta "simábban" fogadta el a háború utáni impériumváltást, mint a magyarok. Ennek ellenére ők ugyanúgy vallották az "er- délyiség" gondolatát, ahogyan az mind a háború előtt, mind azt követően a magyar és a román közgondolkodásban egyaránt megfogalmazódott. A németek könnyűszerrel elfogadták, hogy az országot immár Bukarestből kormányozzák, de hittek abban, hogy az "erdélyi embereknek" az új történelmi helyzet adta küldetése az új román állam közéletét bizonyos nézetekkel és elképzelésekkel fogja gazdagítani. Hasonló elképzelések az erdélyi román közéletben eleinte határozottabban érvényesültek,rövidesen azonban halványodni kezdtek, végül pedig egészen háttérbe szó rultak. Az egyesülést előkészítő erdélyi román politikusok érzékelték, hogy az erős centralizáció nem egyszerűen Erdély történelmi sajátosságát mellőzi, hanem saját érdekeinek is ellentmond - egy részük nemsokára kiszorult a politikai életből -, ennek ellenére a húszas évek közepétől számítva Erdély eljövendő sorsára nézve biztonságosabbnak látták az erőteljesen központosított közigazgatást. Kétségtelen, hogy a transz- szilvanizmus ideológiájában az erdélyi magyarság fogalmazta meg a leghatározottabban a maga új történelmi azonosságát. Politikai hittételként mindenekelőtt azt, hogy az impériumváltás ellenére ragaszkodik szülőföldjéhez és bízik saját jövőjében. Művelődési parancsként azt, hogy a szellemi életnek a népek és a kultúrák közeledését, a megértést és a türelmet kell előmozdítania. A mai és a holnapi nemzedékek számára azonban a kérdés most már az, van-e, lesz-e a jövőben a regionaliz- mus erdélyi hagyományának folytatása? Mit nyerhet Erdély a nemzeti államok európai integrációjának folyamatában, számít-e egyáltalán ez a folyamat jövőjét illetően? Nyilvánvaló, hogy a kérdés nem a területi hovatartozás tényére vonatkozik, hanem arra, hogy miként módosul - ha módosul - a tartomány gazdasági és művelődési, sőt, azt is mondhatnám, humán státusa az új európai struktúrákban. Válaszom egyértelmű igen, és azt hiszem, számunkra, erdélyi magyarok számára minden egyébb megfontolás mellett ez a legelső indoka annak, hogy a- lapvető érdekünk fűződik a két ország mielőbbi európai betagozódásához. Abban az Európában, ahol a határok végre csakugyan nem merev falként választják el a népeket, sem pedig egyazon nemzettest részeit, Erdély valóban visszatalálhat a népek és kultúrák összefonódásának ahhoz' a történelmi hagyatékához, amelynek lehet mondanivalója a jövendő számára. Erdélyi ének Gyergyói havasok vadregényes tája Csíksomlyó és Brassó mintha muzsikálna Korond és Szováta Kolozsvár, Szent Anna tó dallamot hárfázza szívünket átjárja Segesvár, Kovászna Nagyvárad, Hargita kürtöket megfújja érctetőn jelt adnak A Békás-szorosnál huszárok vágtatnak Székelyudvarhelyre seregek vonulnak Gyergyószentmiklósnál és Gyilkos-tónál pásztor tűzet raknak szép álmot álmodnak Ferencz Amália hajójáról és onnan a MS fővárosába Jacksonba, barouche and four, azaz négyesfogattal ment. Jacksonból New Hope egynapi járásra lett volna négyesfogattal. Amiről Kossuth,MS történelmileg híres az, a polgárháborús Shiloh-i csata. Az észak - déli harc során Kossuth területét és a határon fekvő indián (mound) sáncot a Battery D északi csapat használta. Grant csapata nyerte a csatát. A stratégiailag igen jelentős Shiloh-i csatában összesen húsz generális vett resz* Bika Julianna, New Orleans
