Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-04-03 / 13. szám

Thursday, April 3, 1996 3. AMERIKAI MAGYAR SZO Amerikai Tanácsának közleménye PULITZER ÉV AMERIKÁBAN. 150 éve született Makón Pulitzer József, az amerikai újságírás nagy úttörője. Tavaly július 4-én volt a Szabadság-szobor felállításának 100-ik évfordulója. A két dátum összekapcsoló­dik, hiszen Pulitzer volt az, aki újságjai felhívása segítségével lehetővé tette, hogy a francia szobrász, Bartholdi ajándékát felállíthassák New York kikötőjében, a többi, ahogy mondani szokták már "történelem". Pulitzer 1847 április 10-én született Makón, de Budapesten nevelkedett, ahol apja jómódú terménykereskedő volt. 17éves korában katona szeretett volna lenni és jelentkezett az amerikai polgárháború Union seregébe. így került Amerikába, ahol az első New York-i Regimentben szolgált. Leszerelése után 1865-ben St. Louisba ment, ahol a német nyelvű Westli- he Post riportereként kezdte újságírói pályafutását. Jefferson Davis rokonát Kate-t vette feleségül és nemsokára Amerika egyik legsikeresebb újságkiadója lett. A St. Louis Post Dispatch és a New York World lapjain keresztül ő hívta fel az amerikai közvélemény figyelmét Bartholdi nagyszerű ajándé­kára. Az ő felhívása eredményeképpen jött össze az akkor hatalmas 100 ezer dolláros alapítvány, amely a szobor alap- építménye és felállítása költségeit fedezte. A magyar származású Pulitzer nevét ma is elevenen őrzi az általa alapított Columbia Egyetem újságírói szak-intézete és az azóta nagyjelentőségűvé vált Pulitzer-díj, amely az amerikai irodalmi élet legjelentősebb kitüntetése. A CLEVELANDI MAGYAR FEJLESZTÉSI PANEL NAGYSZERŰ PROGRAMJA A februárban megrendezett Paprika Bál 39 ezer dolláros tiszta jövedelméből számos magyar intézmény részesült. Bojtos László a Magyar Köztársaság tiszteletbeli konzulja tájékoztatá­sa szerint a Ritz-Carlton Hotel nagytermét zsúfolásig megtöltő előkelőség között ott voltak nemcsak az ohioi üzleti és társadalmi élet, de a katonai egységek vezetői is, hiszen a NATO-val kapcsolatos amerikai-magyar tapasztalatcsere révén itt jönnek össze egymással a két ország katonai képviselői. A PANEL, 70 helyi egyetemi, társadalmi és üzleti vezetői részvételével alakult, akik idejüket és tehetségüket Magyaror­szág segítésére áldozzák. Munkájuk eredménye az a kapcsolat, amely a Case Western Reserve University Weatherhead School és a budapesti Nemzetközi Management Központ között kialakult. Egy másik részese az est jövedelmének a Children’s Health Education Fund, amely 1990 óta 1600 magyar tanárt képezett ki, míg azok több mint 50 ezer magyar gyereket részesítettek AIDS, alkohol, dohányzás és drog szenvedély megelőzési oktatásban. PAPP LÁSZLÓ ÉS KORDA MIHÁLY A NEW YORK I TAVASZI BÁL KITÜNTETTJEI Árilis 19-én tartják az immár hagyományos Tavaszi Bált New Yorkban az Union Klub helyiségében. A tiszta jövedelmet a magyar egészségügy támogatására ajánlották fel. A rendező­bizottság a bál alkalmából Papp Lászlót, a Magyarok Világ szövetsége Amerikai Tanácsa, Nyugati Régiója elnökét és Korda Mihályt, a Simon és Schuster Kiadó vezérigazgatóját tünteti ki az amerikai magyarság jóhíre szolgálatának elisme­réseként. Dr. SZABÓ ENDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓCUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár ’ Cukorbetegség, p^jzs mirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69th Street NEW YORK,N.Y. 10021 (212) 428-5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel Calire Kenneth beszámolója az OSCAR-ról Az idén, éppen negyvened­szer néztem meg az Oscart. A világért sem mulasztottam volna el. Gyakran voltunk Miamiban, vagy Palm Bea- chen, húsvéti vakáción, akkor ott néztem. Tavaly a Presbyterian Kórházban vol­tam, a törött combommal, ott a nurse állította be a te­levíziót, az ágyamhoz. Az idei Oscar, nekünk ma­gyaroknak különösen érde­kes, hiszen a kilenc Oscart nyert film az "The English Patient" egy magyarról szól. A címszerepet a híres sivatag-kutató gróf Almásy Lászlóról mintázták. Ez az ő élete, az ő izgalmas történe­te. A film világsikere, persze különböző reakciókat kelt. Egyesek szerint gróf Almásy kalandor volt, aki előbb a Brit Intelligence Service-nek dolgozott, majd áttért a né­metekhez, ahol Rommel tá­bornok sivatagi hadjáratá­ban, a hadvezér tanácsadója lett. Szerintem minden kalandor hős is... És minden hős ka­landnak tartja az életét... A film főszereplője, Ralph Fiennes, az angol filmsztár egyáltalán nem hasonlít gróf Almásyra, kivel Kairóban találkoztam. Én első látásra angolnak néztem a grófot, ahogy fehér trópusi sisakjá­ban bejött a Hotel Semira- mis teraszára, mely magasan a Nílus felett volt. Megle­pődtem, mikor magyarul szó­lalt meg és táncra kért. Kel­lemes, langyos afrikai éjszaka volt és én szívesen táncoltam vele. Már kissé untam a dip­lomáciai társaságot, akikkel egy hosszú asztalnál ültem. Férjem elmerülve beszélge­tett a magyar főkonzullal Páthyval. Húsz éves voltam és akkor komponáltam regé­nyemet az Éjszaka Kairóbant De térjünk vissza a filmre, amely érdekes, izgalmas és valóban megérdemli, hogy 9 Academy Awardot nyerjen (Ez egyébként rekord, ilyen még nem fordult elő soha!) Méghozzá nem egy nagy hol­lywoodi stúdió készítette, hanem egy "independent companies", a Miramax. Mindnyájan azt hittük, hogy a két főszereplő fog Oscart kapni, de tévedtünk. Csak a "supporting actress" kapott Juliette Binoche. Ő adta az önfeláldozó ápoló­nőt. Nagyon szép, magas, sötéthajú, fiatal színésznő, és neki volt a legelegánsabb estélyi ruhája. Egy Stuart galléros, stílruha. A legtöbb hölgy, olyan mélyen dekoltált creációt CLAIRE KENNETH viselt, hogy elmehettek volna mammogramra anélkül, hogy levetkőztek volna... Furcsa volt az is, hogy a nők mind rövid hajat visel­tek. míg a férfiak válligérő fürtökkel igyekeztek hódíta­ni. (?) Akinek nem volt hosszú haja, az viszont sza­kállt viselt. Az ilyen awardon persze nagy csalódások is vannak, akik biztosra mennek, mint Lauren Bacall és más nyert nem ő. Ennek talán örült Barbra Streisand, mert hi­szen az ő "A tükörnek két arca van", Bacall nyerte a Golden Globet. Ugyanez a csalódás érte Tom Cruise-t, aki helyett a fiatal fekete színész Cuba Gooding nyert. Ez úgy örült, hogy alig birt magával, üvöl­tözte, hogy "I love you", ez az arany szobrocskának szólt, melyet úgy szorongatott, hogy majdnem összeroppan- totta, vagy a közönségnek? Viszont vigasztalja Cruiset, hogy az ő felesége, Nicole Kidman volt a legszebb nő az egész Shrine Auditórium­ban. Azt, hogy az Oscart jóyal nagyobb sztárok presentál- ták, nem lehet tagadni. Kezdjük Julie Andrews-el, aki egykor a "Sound of Mu- sic"-al hódította meg a vilá­got. Idén pedig a "Victor, Victoria" címszerepében a Broadwayn aratott sikert. Debby Reinoldsról nem is beszélve, aki Amerika "Sweatheartja" volt. Jodie Foster, komoly, nagy, drámái színésznő, aki már kiheverte élete nagy drámáját, hogy miatta lőtte le egy őrült me­rénylő Reagan elnököt... Aztán a három bűbájos "First Wife" Goldie Hawn, Bette Midier és Diane Kea­ton, és végül a férfi sex sym­bol az ellenállhatatlan Mi­chael Douglas. A műsorszámok közül nagy sikere volt Madonnának, aki az Evitából énekelt, hogy bebizonyítsa, nem sértődött meg, amiért nem jelölték Oscarra... Celine Dion, egy fiatal és szép szőke énekesnő nagy tapsot kapott. Ami nem tetszett, egy tánc- csoport, akik mintha éppen egy elmeosztályról szabadul­tak volna, kényszer-zubbo­nyukat levéve, valami vitus- tánc félét ugrándoztak. Hol vannak azok az idők, mikor Bob Hope volt a Mas­ter of Ceremony és pazar revüket mutattak be? .... Muhamed Alit is kár volt előhozni, szánalmas volt, ahogy már nem lát, nem hal, az egykori világbajnok, egy szerencsétlen emberi roncs. Az Oscar elhúzódott, ez talán Billy Christal bűne, akinek monológjai lehettek volna rövidebbek és humo­rosabbak. Az, hogy a legjobb színész­nő Oscarját Frances McDor- mand nyerte, ki férjének Joel Cohen rendezőnek filmjé­ben, a "Fargo"-ban volt sztá- rolva, sokaknak csalódást okozott... Ugyancsak a leg­jobb színész díját nyerő Geoffrey Rush, a "Shine" főszereplője. De mindent összevéve, a 69-ik Oscar aránylag jól sike­rült. Milí ^ 111 tír. GEORGE GÁBOR KRÁIJK ^ Amerikában végzett magyar fogorvos rendelője a magyar negyed szívében a 79-es utca és a 2-es Avenue sarkán található 239 East 79th Street, Suite 1A Komplikált foghúzások Koronák, Hidak * Gyökérkezelések Fog tömések * Protézisek Kozmetikai * Esztétikai kezelések és minden más általános fogászati kezelés Rendelés előzetes bejelentésre - Hívja: Ét W Hűl ' Mindem megfeMő biztosítást elfogadtu k! y

Next

/
Oldalképek
Tartalom