Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)
1996-08-20 / 31. szám
Thursday, Aug. 20, 1996 Amerikai Magyar Szó 9. "Magyarok fénye, ország reménye" Szent István Szinte nincs olyan nemzeti ünnepünk, amelynek eredete országalapító királyunk uralkodásáig nyúlna vissza, sőt, ő maga rakta le az alapjait első számú állami-nemzeti ünnepünknek. Sokan vélik úgy, hogy augusztus 20-a István király születésnapja. Az igazság az, hogy pontos születési dátumát nem ismerjük, még az évszámot sem. Halálának időpontja viszont pontosan ismert: 1038. augusztus 15- én, Nagyboldogasszony napján adta vissza lelkét Teremtőjének. Hogyan került akkor emlékünnepének dátuma augusztus 20-ára. Nagyboldogasszonyünnepe kivételes nap volt már a szent király életében is. Gel- lért püspök nagyobb legendája említi, hogy a király erre a napra összehívta az ország lakóit - a közsorban élőket is - és úgynevezett törvénynapot tartott Fehérváron. István király halálának 45. évfordulóján László király zsinatot hívott össze Fehérvárra. Az okot VII. Gergely pápa üzenete szolgáltatta: "emeljétek fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot prédikálással vagy intézkedéssel Istenhez térítették". Szent István sírját augusztus 20-án nyitották fel. A király testét fölvették a sírból és döbbenten látták, hogy a jobb karja hiányzik. Ettől kezdve külön története van a szent jobbnak. A királyi test felemelésének - elevatiójának - időpontja augusztus 20-a. A szentté avatás után VII. Gergely ezt a napot jelölte ki Szent István emléknapjául. Később a törvénynapokat is áthelyezték augusztus 15-ről augusztus 20-ra. A király temetkezőhelye - Fehérvár - búcsújáró hellyé alakult, így a nemzet szívesen fogadta a törvénynapok áthelyezését. A rangos eseménynek híre ment a határokon túlra is. II. Béla király unokatestvére, Szoboszló cseh herceg feleségéről 1137-ben a következőket jegyezte fel a krónika: "égve a vágytól jelen lehetni Szent István királynak és hitvallónak ünnepén, Pannóniába utazott." A legrégebbi hiteles emléket a fehérvári törvénynapokról III. Béla király 1175-ben kelt oklevele őrzi. A fenti előzmények után születt meg 1222-ben az Aranybulla első cikkelye, melyben II. Endre a Szent István-napi törvénynap évenkénti megünneplését Fehérvárott a királyok kötelességévé teszi. Ezt a rendelkezést az 1231. évi törvénycikk is megerősíti, olyan indokkal, "hogy ott az elnyomottak félelem nélkül előterjeszthessék panaszai, kát." II. Endre törvényét később IV. Béla is megerősítette, sőt a vegyes házból való királyok is. A királyi törvénynap bírói eljárását ismertető oklevélből egyetlen maradt meg 1352- ből, Nagy Lajos korából. Az oklevélből kitűnik, hogy a törvénynapon nemcsak bíráskodtak, hanem országos közügyekkel is foglakoztak augusztus 20-án. Az ország lakosságának gyarapodásával a törvényszékek állandó formát nyertek, a székesfehérvári törvénynap lassan elvesztette jelentőségét és augusztus 20-a mint egyházi és nemzeti ünnep maradt meg. XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, így Szent István napját is törölte. Ugyanakkor Mária Terézia elrendelte, hogy augusztus 20-a hivatalos nemzeti ünnep legyen és ezt a dátumot a naptárban is fel kellett tüntetni. József nádor 1819-ben előírja a polgári és katonai hatóságok kötelező részvételét az ünnepen; ezzel a nemzeti jelleg mellett az ünnep hivatalos minőségét is deklarálta. Szorosan kötődik Szent István ünnepéhez a szent jobb tisztelete is. Mint ismeretes, a mohácsi vész után nyoma veszett a szent ereklyének és csak 1771. július 20-án érkezett ismét Budára, Mária Terézia ügybuzgalmának köszönhetően. 1862-ben a püspöki kar gyönyörű gótikus ereklyetartót készíttetett az ereklyének, ma is ebben látható, ebben viszik a körmenetben. Igazi népünnepséggé azóta vált Szent István napja, amióta - 1891-től - munkaszüneti nappá nyilvánították az ipari munkásság számára, 1895-ben pedig elrendelte a belügyminiszter, hogy a középületre címeres nemzeti zászlók tűzendők ki. A második világháborút követően 1947-ben volt az utolsó ünnepi körmenet Szent István napján, majd több évtized után 1989-ben ismét elindult a menet a Bazilikából. Emlékeztetve állami szuverenitásunkra, alkotmányos berendezkedésünkre és az európai kereszténységhez való tartozásunkra. 1996-ban ezer éve, hogy Szent Benedeknek, a nyugati szerzetesség megalapítójának, Európa védőszentjének életeszményét - "óra et labo- ra" (imádkozzál és dolgozzál) felszólítását - követve cseh és német földről, valamint Itáliából érkezett szerzetesek telepedtek le a magyar törzsek által elfoglalt Kárpátmedencében. Az egykori Római Birodalom Pannónia provinciájának e kiemelkedő magaslatát évszázadokon át Mons Sacer Pannóniáé néven ismerték. A bencés szerzetesek Szent Márton tiszteletére emelt monostora -a fejedelmi alapítás szándéka szerint - a középkori Európa evangélizációjának és kultúrájának keleti végvára lett, s ezt a szerepét rövid megszakításokkal ezer éve tölti be. A monostor falai között működött az első magyarországi iskola, itt olvasták először magyar földön az ókori szerzők műveit és a Szentírást. A jelenlegi épületegyüttes magába foglalja az első szen- téfy alapfalait, a 13. században épült bazilikát, a késő gótikus kerengőt, a 17-19. századi kolostorépületet, a klasszicista könyvtárat és 1943 óta a gimnáziumot. A monostor nemcsak páratlan értékű műemléki együttes, hanem 15 környékbeli település lelkipásztori szolgálatát ellátó egyházszervezet központja is. A pannonhalmi főapát kormányzása alatt működik a Magyar Bencés Kongregáció, melynek tagjai a Győrben, Tihanyban, Ko- márnoban , Sao Pauloban élő szerzetesek és a tiszaúj- falui szerzetes nővérek. A Pannonhalmi Főapátságban jelenleg 68 szerzetes él. A Bencés Gimnázium és Diákotthon nevelési és közoktatási feladatokat lát el, 360 diákja az ország különböző vidékeiről származik. A tanári karban szerzetesi vagy szerzetespapi hivatásra készíti fel a növendékeket, a Szent Adalbert Otthonban idős szerzeteseket gondoznak. A monostor szolgáltatásai a környék településein lakóknak teremtenek munka- lehetőséget. A változó idők és a társadalom részéről felmerülő igények a szerzeteseket arra késztették, hogy hivatásuk megtartása mellett a szerzetesi életforma értékeit, az embertársban az Istent szolgáló lélek békéjét ajánlják fel mindenkori környezetüknek. Szent István és Szent Imre (Turóczi krónikájának augsburgi kiadásából)
