Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-10-10 / 38. szám

Thursday, Oct. 10, 1996 AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Dr. Király Béla "Király bajtárs, Andropov nagykövet szóbeli deraarsot adott át..." - hangzott telefo­non Nagy Imre udvarias, de nagyon is határozott hangja, 1956. november 2-án délben. Az, hogy bajtársnak szólítot­tuk egymást, egyike a nagyon kellemes emlékeimnek, ami­ket Nagy Imrével kapcsolat­ban őrzök. Ahogy folytatta a miniszterelnök a mondaniva­lóját, feszültség érződött ki hangjából. Azon a telefonon hívott, amely az ő asztalát és az enyémet -központ és tit­károk kikerülésével - közvet­lenül kötötte össze. Nem tudtam, hogy ez a telefonhí­vás egy negyven órán át tar­tó, tragédiában végződő vál­ság kezdete volt. "A nagykövet közölte - folytatta Nagy Imre, - huligá­nok ostrom alatt tartják a szovjet nagykövetséget. Ha a magyar kormány nem képes a szovjet diplomáciai testület legitim munkáját garantálni, ő - Andropov - a szovjet hadsereg védelme alá helyezi a követséget..." Megállt egy pillanatra Nagy Imre, majd megkérdezte: "Érti a dolog jelentőségét?" Még csak nyoma sem volt hangjában annak a feltétele­zésnek, hogy Andropov hazug módon provokált vol­na. Biztos volt abban, hogy az ostrom folyik, és ez a for­radalomra nézve veszélyes következményekkel járhat. Ezt kívánta elhárítani. 1956. november 2-án délben - alig negyven órával a barbár szovjet aggresszió előtt - Nagy Imre a Szovjetunióban barátot, a kommunizmusban az emberiséget előrevivő esz­mét látott. "Természetesen értem: az esemény katasztrófává fej * lődhet. Ha tényleg szükséges lenne behívni a szovjet csa­patokat követségük védelmé­re a világ barbároknak képzel­hetne bennünket. Azonnal intézkedem" - feleltem. Magam sem tartottam ki­zártnak, hogy szélsőséges elemek vagy provokatőrök léptek akcióba. Eltökélt vol­tam arra, hogy ha kell, még fegyvert is használok, hogy biztosítsam a forradalom rendjét. "Ne csak intézkedjék, Ki­rály bajtárs - hangzott a tele­fonban Nagy Imre aggódó hangja, - kérem, menjen oda, és onnan tájékoztasson!" "Természetesen, ez a szán­dékom" - feleltem. Minden alkalommal, ha a helyzet konszolidációjára kellett vigyáznunk, szabad­ságharcos nemzetőr egységet honvédségi alakulatokkal Negyven óra Nagy Imre metamorfózisa Gönczi Béla rajza együtt alkalmaztam, hogy szokjanak a bajtársi együtt­működéshez. Most is így cse­lekedtem. A Deák térről két tehergépkocsi rakomány nemzetőrrel a Róbert Károly körúti laktanyához hajtot­tunk. Ott előre riadóztatott gépkocsi, lövész és harckocsi század csatlakozott hozzánk Csémy Károly alezredes (a Kádár-rendszerben honvé­delmi államtitkár) parancs­noksága alatt. A nagykövetségnél kelle­mes meglepetés várt ránk. Híre-hamva sem volt az ost­romnak. Andropov provo­kált, de talán az is cél volt, hogy felderítsék reagálási hatékonyságunkat és gyorsa­ságunkat. Andropov különös szívessé­get tettetett. Bemutatta a követség egész személyi álló - mányát. Ezek nagy része normál időben egyenruhát hord. De most mind civilben volt, nyilván azért, hogy ve­szély esetén elvegyülhessenek a tömegben. A nagykövet közölte, hogy javaslatot kül­dött a magyar kormánynak a szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalások azonnali megkezdésére. A dolgozó- szobájába vezetett, ahol a magyar kormány felső veze­tésének rendelkezésére léte­sített "K" telefon volt. Kérte, hogy azon az 1-es számot tárcsázva hívjam fel Nagy Imrét. Tudjam meg, mi a magyar kormány válasza. Természetesen a magyar fél kész volt a tárgyalások azon­nali megkezdésére az Or­szágházban. A találkozó november 3-án létre is jött. Késő délután a tárgyalás Csepelen, a szovjet megszál­ló erők főhadiszállásán foly­tatódott, közben megindult az aggresszió. 1956. november 3-án éjfél körül jelentések tömege ér­kezett a Nemzetőrség főpa­rancsnokságára, először a Nagy-Alföld, majd a Dunán­túl városaiból: szovjet csapa­tok rátámadtak magyar lak­tanyákra. Gyakran hívtam fel Nagy Imrét a közvetlen tele­fonon, tájékoztatást adtam neki az egyre markánsabban kibontakozó szovjet agg- resszióról. Amikor éjjel 1 óra körül a Budapestet körülve­vő "védelmi" - de inkább megfigyelő - állások ellen indított masszív szovjet tá­madás ezt a vonalat áttörte, a város szíve felé haladtak előre a szovjet csapatok. Ekkor úgy véltem, hogy a szovjet támadás méretei messze felülmúlják a helyi fegyveres összecsapás körül­ményeit. A magyar fegyveres erők megsemmisítését célzó támadásról van szó. feltéte­lezhetőnek tartottam, hogy a forradalmi kormány és az elért politikai eredmények megsemmisítése lehet cél: ez pedig háború. Eddig utasításokkal, okta­tással, kérleléssel arra bírtuk a nemzetőröket, tartsák tisz­teletben a fegyverszünetet. Ne lőjenek szovjet katonák­ra és egységekre. Itt volt az idő e korlátozások meg­szűntetésére. Ha nem is a- kartunk háborút - ennél raci­onálisabban gondolkodtunk - , a nemzetőrök önvédelmét nem állt jogunkban korlátoz­ni. Felhívtam tehát Nagy Imrét. Kifejtettem az okokat, hogy miért tekintem a hely­zetet ügy, hogy háborúban állunk, és miért kötelessé­günk, hogy erről a fegyveres honfitársainkat tájékoztas­suk. Ezzel fejeztem be a je­lentésemet: "Miniszterelnök bajtárs, háborúban állunk. Javaslom, hogy ezt rádión jelentse be személyesen. De, hogyha jobbnak tartja - mint a For­radalmi Karhatalmi Bizottság elnöke és a Nemzetőrség főparancssnoka -, én is meg­tehetem ezt." "Kérem, ilyen bejelentés nem katonai, hanem politikai ügy. Ön semmiképpen nem bocsáthat ki ilyen nyilatkoza­tot." "Ezzel tisztában vagyok, ezért javasoltam, hogy az ország miniszterelnöke tegye meg ezt a nyilatkozatot, vagy az ő engedélyével tenném meg én. Fegyveres bajtár­sainknak jussa ezt megtudni." "Nem! Ilyen bejelentést nem teszünk, nem vállaljuk a háborút a Szovjetunióval. Különben is itt áll mellettem Andropov nagykövet, aki biztosít a Szovjetunió barát­ságáról. Azt mondja, hogy ha egyáltalán van fegyveres összeütközés (Budapesten ekkor már rengett a föld a szovjet tűzcsapások miatt), az csak magyar provokációra adott szovjet válasz lehet." Ezzel ideiglenesen megsza­kadt az összeköttetés. Elhűl­ve realizáltam, hogy Nagy Imre, ez az etikai szent, még mindig hisz a szovjetek sza­vában. De mit keres Andro­pov az Országházban? - gon­doltam akkor, és még ma sem tudom a választ. De már akkor is úgy sejtettem, és ma is az a véleményem, hogy egy agresszor akkor küldi nagykövetét az áldozathoz, ha azt reméli hogy az indo­koltan feldühödött tömeg meglincseli a diplomatát. Ha a magyarok hűvös józansá­gukat feladva beugrottak volna ennek a trükknek, mi­csoda telitalálat lett volna a szovjet kormánynak egy fénykép Andropov véres holttestéről az ENSZ köz­gyűlésen. Bizonyította volna a szovjet "civilizációs" misszió szükségességét a "barbár" magyarokkal szemben. And­ropov azonban sértetlenül mehetett vissza a nagykövet­ségre. Csak akkor hívtam fel Nagy Imrét még egyszer és utoljára, amikor egy szovjet harckocsi oszlop dübörgőit el a Deák téri főhadiszállásunk előtt. "Miniszterelnök bajtárs! Szovjet harckocsi oszlop halad el itt. Az Országház felé haladnak. Számolom a tankokat: egy, kettő, három, négy..." Ütött a negyvenedik óra: telefon jelentésem és az egyre erősödő harcizaj hatá­sára Nagy Imre lelkében egy életre szóló hit és bizalom dőlhetett a porba. Ekkor ébredhetett arra az igazság­ra, hogy hitével elletétben a Szovjetunió és a bolsevisták nem barátok, hanem ellensé­geink nekünk, a szabadság­nak, az emberiségnek. Csend volt a vonal mindkét végén, majd Nagy Imre csak ennyit mondott: "Köszönöm. Nem kérek több jelentést." A Nemzetőrség főparancs­noksága riadókészültségben volt. Az első szovjet oszlop eltűnt, a második még nem jött. A szünetet kihasználva gépkocsikon először Budára, egy egyetemista nemzetőr ezredhez mentünk, hogy a Manrézához irányítsuk őket. Mi is oda - az előkészített váltóállásunkra - hajtottunk. Közben hallottuk Nagy Imre hangját a rádión 5 óra 20 perckor: "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csa­patok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes ma- gyár kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." 5 óra 5 perckor a szolnoki rádió közölte a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, amely a Szov­jetunió fegyveres erőinek segítségével megkezdte har­cát az "ellenforradalom" fel­számolására. A nemzet ketté­szakadt. ;’! ÍR: jll) li É 6 Ili Kdnyw* Zenék éj Videók RENDELJE MEG INGYENES KATALÓGUSUNKAT! Az nem elegendő, hogy a “legnagyobb"... Mi a LEGJOBB választékot kínáljuk önnek. BLUE DANUBE Gifts - 217 East 86. St, Suite 244 New York, NY. 10028 - Tel / fax: (212) 794-7099 (Ez a cím levélcím. Itt nincs üzlethelység) VISIT OUR INTERNET WEB SITE: http://www.liaagary.com/bliia-daniibe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom