Amerikai Magyar Szó, 1995. július-december (49. évfolyam, 27-47. szám)
1995-11-30 / 45. szám
Thursday, Nov. 30, 1995 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9. Szeles válaszok Szeles Monika a világ második számú teniszezője Jugoszláviában született, s a floridai Sarasotaban él. 17 évesen már a világ 1.számú női teniszjátékosa volt és 21 évesen most újra a csúcson tanyázik. Legnagyobb ellenfelei még most is Stefi Graf, Martinez, Sabatini - a világ élvonalában teniszeznek. Úgy tűnik, vártak rá, míg felgyógyul a németországi merénylet után (Egy német férfi a pályán hátbaszúrta Szelest. A merénylőt a nézők elfogták) Háromszor nyerte meg zsinórban a francia nyílt teniszbajnokságot és 20 éves korára már 17 millió dollárt teniszezett össze. A 95-ös US Open döntőjében óriási csatában vesztett az 1. számú teniszezőtől Stefi Gráftól. Kétszáz éve szeretnénk... Lehet-e magyar—román Szeles Mónika Szeles 5 és fél éves korában kezdett el teniszezni, amikor a svéd Björn Borgot látta tv-n. Apja csak Olaszországban kapott számára baby-teniszütőt. Aztán abbahagyta és mikor bátyja egy serleggel tért haza, 7 évesen újra kezdte a gyakorlást. A serlegek iránti szeretete a mai napig megmaradt, igaz, hogy a profi teniszben a pénz az igazi díj. Az utolsó 5-6 évben már csak háromórát gyakorol naponta, sőt még a szerdát és a vasárnapot is törölte az edzésnaplójából. Térdsérülése is vissza-vissza tér, s éppen ezért csak annyit fut, amennyit nagyon muszáj, hogy formában maradjon. Egyébként azt vallja, hogy semmit sem kell erőltetni. Ha jólesik csináld, ha nem pihenjél egyet. Szereti a bemutató teniszmeccseket. Legutóbb a US Open után csatlakozott a többiekhez és játszott több órás örömteniszt a Madison Squer Gardenben. Számára a karácsony New Yorkban szép igazán. Ilyenkor szeret korcsolyázni a Rockefeller Center koripályáján. S ha már itt van New Yorkban, megnézi a Broadwayn a "Grease"-t és a "Cats" bemutatóját is. Szabadidejében franciául tanul és gitárleckéket vesz. Eljár moziba is, megnézi a legújabb filmeket. Az utóbbi időben, a merénylet óta nagyon népszerű. Egyszer belépett egy étterembe és a vendégek felállva tapsoltak. Különösebben nem szereti a népszerűséget, de az autogrammkérőknek mindig eleget tesz. Barátság? Hm, itt egy kicsit elbizonytalanodik. Igazi barátként két nevet említ, nem túl meggyőzően. Egyébként ma is szüleivel, Eszterrel és Károllyal lakik. Ez a legkényelmesebb, mondja. Ők igazán szeretik, soha semmilyen probléma nincs köztük, arról nem is beszélve, hogy mindig és mindenkor az ő pártján állnak. Hogy mivel szeretne foglalkozni később? Úgy tűnik semmiképpen nem a sporttal. Edző szeretne lenni, és játékosként sem akar a pályáról nyugdíjba menni. Nem nagy meggyőződéssel a gyermekorvosi pályát említi, de majd még azt is meglátja. Deák pá, Segítsen terjeszteni lapunkat Küldje be olyan magyar ismerőse nevét és címét, aki még nem olvassa a MAGYAR SZÓ-t Ion Iliescu román elnök a két szomszédos nemzet kölcsönös kiengesztelődése mellett nyilatkozik és annak a megbékélési tervezetnek az előnyeiről beszélt, amelyet nemrégiben terjesztett elő, s küldött meg hivatalos formában a magyar kormánynak. A magyar-román megbékélés eszméje nagyjából kétszáz éve van jelen a politikai és a szellemi élet szinterein, és valóban, sokunk meggyőződése szerint is, olyan történelmi követelményt jelent, amelynek érvényesítése mindkét népnek, mindkét országnak - és emellett a közép-európai régiónak is - alap\'^iő érdeke. A magyar-román megbékélés ügye természetesen mindig akkor került napirendre, amidőn a két nemzet között komolyabb érdekellentétek, következésképp éles feszültségek keletkeztek. Máskülönben a magyar és a román paraszt és városi polgár békésen élt egymás mellett, s a tradicionális társadalmak szokása szerint kölcsönösen kisegítette egymást, ha valamelyikük megszorult. A magyar- román megbékélés szándékai és terveztei mindig a közös történelem forró pillanataiban kerültek fel- szinre,így 1849-ben, midőn a forradalmi magyar politika elsőrendű érdeke volt, hogy megnyerje vagy legalábbis semlegesítse a magyarság ellen császári zászlók alatt harcoló és a magyar "hátországot" pusztító románokat, az első világháború idején, különösen a végén, midőn Erdély helyzetének méltányos (a bekövetkezett megoldásnál méltányosabb) rendezése kívánt volna meg valamilyen ésszerű politikai kompromisszumot, vagy a második világháború végeztével, midőn a román kormányzat, Petru Groza kormánya kívánta volna az ország konszolidálása érdekében megbékíteni az ismét bukaresti fennhatóság alá került észak-erdélyi és székelyföldi magyarokat. Megbékélési tervezetekből egyik alkalommal sem volt hiány, de ezek a tervezetek végül rendre irattárakba kerültek, és a magyar-román kdengesztelődés mindig elmaradt. A huszadik század magyarromán ellentéteit az 1920-as trianoni rendezés okozta, ezt a rendezést a román történészeken és politikusokon megbékélés? kivűl mindenki igazságtalannak tekinti, ugyanakkor szinte mindenkinek az a véleménye, a nemzetközi politikai életben is, hogy az igazságtalanságot jóvátenni most már nem lehet, ezért meg kell békülni ennek következményeivel és magával a rendezéssel. Ezzel azonban csak úgy lehet megbékélni, ha enyhítik azokat a hatásokat, amelyeket Trianon az erdélyi magyarság életére gyakorolt. A román államfő által megfogalmazottmegbékélési tervezetet azért kell alapvetően hibásnak és alkalmatlannak tartanunk, mert nem a két történelmi stratégia: az alapvető román és magyar stratégiák kompromisszumát javasolja, hanem megint beéri retorikai fordulatokkal, szép szavakkal és tartalmatlan ígéretekkel. A Bukarestből érkezett magyar-román megbékélési tervezet azért történelmileg eleve kudarcra van Ítélve, és nem érzem különösebb jóstehetségnek magam, ha azt mondom, hogy nemsokára ez a tervezet is a diplomáciai irattárak csendesen porosodó polcaira kerül. Iliescu elnök mondanivalójának ugyanis van három olyan mozzanata, amely minden megbékélési retorikával élesen szemben áll. Először is történelmi és demográfiai fejtegetései. A román elnök (nem először) azt állítja, hogy Magyarországon a trianoni szerződés után még 250 ezer román élt, akiket azután erőszakosan elmagyarosítottak. Nos, átnéztem az idevágó statisztikákat: a trianoni országban sohasem élt több román, mint tíz-tízenkétezer. Iliescu nem történész és nem demográfus (úgy tudom egész életében a kommunista párt fukcionáriusa volt, és mindig a politika boszor- kánykohéiban tevékenykedett), érthetetlen, hogy miért találja szükségesnek olyan adatokat felhozni, amelyeket senki sem igazol, esetleg csak Funar. Vagy talán azt a több mint kétszázezer erdélyi magyart tekinti románnak, aki 1918 és 1940 között szülőhazájából a trianoni Magyarországra áttelepülni kényszerült? Másodszor nem tesz jó benyomást az sem, hogy a román államfő ismételten meg akar győzni bennünket a legutóbb elfogadott iskolaügyi törvény európai minőségéről és szakmai előnyeiről. Egyértelműen meg lehet állapítani, hogy az új romániai iskolatörvény szűkíti a magyartanulók anyanyelvi oktatásának és művelődésének lehetőségét, és igen sok magyar gyermeketfog adminisztratív úton román iskolába kényszeríteni, egyszerűen azért, mert nem leSz magyar iskola, román iskola pedig ott is lesz, ahol alig lesz román tanuló. <-> ■ Végül harmadszor: Iliescu elnök félreérthetetlenül kijelenti, hogy a megbékélési tervezet csakis a román és a magyar állam kapcsolatait kívánja rendezni, és a legkevésbé sem érinti a romániai magyarokat. így tulajdonképpen elérkeztünk a Trianon után megfogalmazott román megegyezési javaslatok alapvető tartalmához: ha Budapest felhagy az erdélyi magyarok támogatásával és azzal az irányukban tanúsított felelősségvállalással, amelyre egyébként a magyar alkotmány is kötelezi, elérhető a magyar-román történelmi kiegyezés. Ezt a hagyományos bukaresti ajánlatot mindeddig következetesen elutasították az olyan magyar politikusok, akik egyáltalán komolyan vették szerepüket és felelősségüket. Iliescu elnöknek el kellene fogadnia a román állami egységet megalapozó 1918-as gyulafehérvári határozatokat, amelyek Románia nem román népei számára önkormányzatot helyeztek kilátásba, el kellene fogadnia az európai szervezeteknek a kisebbségek kezelésére irányuló javaslatait, és el kellene fogadnia az erdélyi magyarság autonómiájának gondolatát. Mindezek tudatában és mindezek nyomán kellene kidolgoznia a megbékélés valódi tervezetét és megnyitni a kölcsönös kiengesztelő- dés és együttműködés reális távlatát. Pomogáts Béla
