Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)

1992-10-08 / 38. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 8. 1992. Q/ádtozó Qddacj BUDAPEST. Hankiss Elemer TV-elnök felmentette Palfy G. Istvánt a Híradó és a Hét főszerkesztői beosztásából, valamint a fŐszerkesztÖség vezetői teendőinek ellátása alól. A Híradó fŐszerkesztósének vezetésevei helyetteskent Csák Elemért, a Hét vezetése­vei pedig továbbra is Gyulai Zoltánt az eddigi szerkesztőt bízta meg. Hankiss Elemér döntését indokolva elmondta: a Híradó az elmúlt két hónapban képtelen volt betartani az újságírás alapvető normáit, a tárgyilagosságot, a pártatlanságot és a sokoldalúságot. Hankiss Elemér hangoztatta: Palfy G. Istvánt azért nem mentette fel korábban, mert az induló demokráciákban mindenkinek meg kell tanulnia az alapszabályokat. Ebben az időszakban pedig sokkal többet kell elnéznünk egymásnak, mint másutt, ahol már fejlett a demokrácia. A Csurka - tanulmány éta azonban áj korszakba léptünk, és a demokrácia szabályait jobban számon kell kérni - hangoztatta az elnök. Amennyiben a döntés után valóban pártat­lanabb lesz a TV hírszolgáltatása, azzal valamennyi oldal nyerhet, még akkor is, ha a kormányoldalon sokan a propagandisztikus Híradó mellett voksolnak - véleményezte Haraszti Miklós (SZDSZ) SZÉP ÚJ VILÁG Miért halt meg a pozsonyi áldozat? Vizi út az Északitól a Fekete-tengerig Szeptember 25-től 171 kilométeres mester­séges vizi ut köti össze Európa három nagy folyóját. An Rajna- Majna-Duna csator­na nürnbergi megnyi­tásán jelen volt Antall Jdzsef magyar kormányfő is. A rendkívüli műszaki . teljesit- nényt megtestesítő, de vitathatatlanul comoly környezeti károk árán 30 ev alatt nintegy 5 milliárd márka ráfordítással negépitett csatorna hajózható vizi utat :eremt az Északi és a Fekete-tenger kozott. GORBACSOV NEM UTAZHAT MOSZKVA. Az orosz alkotmánybíróság megtiltotta Gorbacsov volt KP főtitkárnak, hogy elhagyja az országot, mielőtt tanúskodna a párt törvényen kívül helyezésére irányuló perben. Jól megreformálta Gorbacsov a hazáját. .... "ÚTBAN AUTSCHWITZ FELE" (folytatás az 1. oldalról) Brandenburg városában Stolpe tartományi miniszter kijelentette, hogy ha a hatóságok továbbra is eltörik a neo-nácik garázdái- kodását, ez megnyitja majd az utat az új Auschwitz felé. Egy másik miniszter igy figyelmeztette a hallgatóságot: "1933 szelleme újra kisért az országban. Nem szabad megengednünk, hogy ez továbbra is igy menjen." A német kormány állítólag 200 milliárd dollárt fektetett be Kelet-Németország modernizálásába. A modernizálás eddig főleg abból áll, hogy egymás után zárják le a meglévő ipari üzemeket. Ennek következtében óriási mérető, 25-30%-os a munkanélküliség. Ez teremtette meg a légkört a neo-nácik izgatására és terror-cselekedetekre a menekültek és a baloldali polgárok ellen.- A régi koldusaink unokái kezdenek vissza­tántorogni Amerikából..... Gáli-jóslat: 400 állam Butrosz Gáli (ENSZ-fó'titkár attól tart, hogy ha nem védik meg a nemzeti kisebb­ségeket^ a világ apró államok halmazává hullik szét a jövő században. Szerinte Jugosz­lávia felbomlása jntő példa, új veszély a világban az államok széttöredezése. Száz-kétszaz ország helyett akár 400 állam is létrejöhet. így lehetetlen a gazdasági fejlődés, nem ( is szólva a határvitákról. Meg kell találni a nemzeti kisebbségek védelmének módját, felajánlva a lehető legerősebb gépezetet az emberi jogok védel­mében. * II Tatabányán visszaszáll a turul November 29-én ismét felavatják Tata­banya jelképet, a turulmadarat. Az 1907-ben felállított emlékmű restaurálását az időjá­rás- viszontagságai, a kirándulók rongálásai és a korábbi szakszerűtlen beavatkozások, javítgatások tettek elodázhatatlanná. A csaknem 21 méter magas szobrot többször is villámcsapás sújtotta, a második világhábo­rúban pedig találat érte. A restaurálás 20 millió forintba került. A munka befejez­tével a település várossá nyilvánításának 45. évfordulóján avatják fel újra. .. . . SZARAJEVÓ. Duhongo szerb nacionalistak újabb példátlan hevességű ágyutűz alá vették Bosznia, fővárosát, amelynek 21 ciVIl'esett áldozatul. AMERIKAI , MAGYAR SZQ USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. By Hungarian Word Ind. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $25.- 6 months $14.­1 In Canada and other countries: One year $30.- 6 months $16.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 * ' . -v , A névvel aláirt cikkek nem szükség­képpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. Közlésre bekül­dött kéziratokat nem orzünk meg és nem küldünk vissza. A magyar sajtó hírül adta: halálos áldozata is van a Slovan-Ferencváros focimeccsnek. A magyar fiatalembert - akiről nem tudni, tiogy bent volt-e a stadionban - eszméletlen állapotban találták meg pozsonyi rokonainak gépkocsija mellett a mérkőzés után. A sérültet azonnal a helyi kórházba szállították, de ott nem törődtek vele, ezért Magyarorszagra átvitték, de a fiatalember belehalt - feltehetően - zuhanás vagy esés okozta sérüléseibe. Velemenyek szerint a haláleset Összefügg-e a focimeccsen történtekkel, kétséges. •* STOP GABCIKOVO! A bősi vízlépcső üzembe helyezése ellen fellépő hat cseh és szlovák környezetvédő csoport közös sajtóértekezleten ismertette álláspontiát, majd tiltakozó tüntetést rendez­tek Prágában a terv ellen. * HÍV—2 vírus Indiában Indiában első ízben bukkantak olyan szemé­lyekre, akik az AIDS-betegség egyik újabb terjesztőjével, a HIV-2 vírussal vannak megfertőzve. Mint az indiai hírügynökség jelentette, az ország nyugati felében nemrégiben meg­vizsgáltak kétszáz, az immunhianyos meg­betegedés szempontjából igen kockázatos foglalkozást végző személyt. Tizennégyen bizonyultak vírushordozónak: közülük heten prostituáltak, ketten pedig hivatásos véradók voltak.-7r WASHINGTON, D.C. A német márka kivé­telével minden európai valuta épp úgy, mint az amerikai dollár értéke csökkent. Ez, párosulva az amerikai választásokkal kapcsolatos bizonytalansággal, pánikot idézett elŐ a világ értékpiacain, köztük a new yorki tőzsdén, ahol a hét elején a nap folyamán száz Dontos árfolyamesés volt. Ez később mérséklődött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom