Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-10-01 / 37. szám
4. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 1. 1992. A JOGASZ VÁLASZOL MAGYARORSZÁGRÓL Dr. Palotás Miklós jogtanácsos rovata "Az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról." III. rész. Vagyoni kárpótlás illeti meg az e törvény áltál megállapított sérelmekhez kapcsolódó- Magyarországnak a Párizsi Békeszerződésben rögzített határai között elszenvedett- tulajdoni es a bérlakás végleges elvételevei okozott sérelmekre a "tulajdonviszonyok rendezése érdekeben, az állam áltál az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról" szóló 1991. évi XXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Aki bérlakását a fentiek értelmében veszítette el, azt a törvény melléklete szerinti táblázat alapján kiszámított kárpótlás 50%-a, de legalább 50.000 forint mértékű kárpótlás illeti me^. A kárpótlást kizáró okok:- nem jár (kárpótlás azért a sérelemért, amiért a sereimet elszenvedő vagy hozzátartozója a magyar államtól kartalanitas- ban, kárpótlásban vagy visszatérítésben részesült.- az államvédelmi szerveknek hivatásos állományú tagja volt- karhatalmista volt- az 1956-os forradalom és szabadsagharc leverésében való részvétele miatt kitüntetésben részesült- az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében Önként reszt vett. A jogosult e törvény hatálybalépését illetve az elítélését törvénysértő vagy semmissé nyilvánító jogerős bírói határozat kézbesítését követő 4 hónapon belül az állandó lakhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kárrendezesi hivatalhoz vagy az országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz nyújthatja be a kárpótlás iránti kérelmet. Az előirt határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Amennyiben a törvényben meghatározott sérelem bekövetkezésenek a körülményeit okirattal kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, az Országos Kárrendezési es Kárpótlási Hivatal ( az iratokat a további eljárás végett az illetékes bíróságnak megküldi. Az eljárás befejezéséig a hivatal az eljárást hivatalból felfüggeszti. Az e törvény alapján járó kárpótlás adómentes. A kárpótlással kapcsolatban- minden közigazgatási, bírósági eljárás, továbbá minden okirat kiállítása illetékmentes. Dr. Palotás jogtanácsos szívesen válaszol olvasóinknak magyarországi ügyeikkel kapcsolatos jogi kérdésekre a Szerkesztőségen keresztül. SOROST NEM HÍVTÁK MEG! Állítólag faji-vallási szelekció, illetve törvényellenes ( vállalkozások pénzelésére hivatkozva tamadja egy ideje néhány MDF-es képviselő a Soros Alapítványt, amely talán minden intézmény közül a legtöbbet tette az 1989. évi békés fordulatért Magyarországon. Csurka István MDF-es politikus az augusztus 1-jei Vasárnapi Újság cimü rádióműsorban azzal vádolta meg Sorost, hogy ugyanazon réteg hatalmi helyzetben tartására folyósítja ösztöndíjait, amelyet "a Révai- Aczél és egyéb elvtársak szerveztek maguk köré, es amely réteg teljesen elborítja a magyar kulturális életet, uralma alatt tartja a ráaiót es a televíziót,. markában tartja a színházi életet, amennyiben van még színházi élet, és amely uralja az összes újságot". A Csurka-irások kódrendszerének ismeretében ez aligha jelenthet egyebet, mint hogy szerinte Soros segítségével a zsidó elit tartja megszállva a hazai szellemi élet több kulcspozícióját. A faji alapon történő szelektálás vádját egyébként májusban a Új Magyarország cimü napilapban már Varga Károly szociológus is megfogalmazta. "A zsidó magyar milliárdos Soros György stratégikusan úgy irányítja a magyar kulturális-ideológiai, de nem csekély mértékben az üzleti, sót politikai élet alakulását is, hogy ez már középtávtól egy zsidó intézményi és káderfölényben fog visszavonhatatlanul renddé szilárdulni"- állította Varga, mire a Soros Alapítvány kuratóriuma úgy reagált, hogy nem tudják es nem is akarják tudni, hányán kaptak támogatást az egyik vagy másik felekezethez tartozók közül. "Ha erre odafigyelnénk, magunk is rasszista módon járnánk el"- közölte a kuratórium nevében Vásárhelyi Miklós és Dörnbach Alajos. A Soros Alapítványtól egyébként mind ez idáig több ezer egyéni pályázó kapott támogatást, egyikük történetesen a faji szelekció vádját most megfogalmazó Varga Károly volt. "Célkitűzésünk a zárt társadalom felbontása"- irta 1984-ben a Magyar Tudományos Akadémiával közösen életre hivott alapítványról Soros György. Soros eredetileg évi 1-2 millió dollárral kívánta támogatni a civil társadalom megszervezÓdését, később ezt az összeget előbb 3, majd 5 millió dollárra emelte. Nyolc év alatt a Soros Alapítvány összesen mintegy 40 millió dollárt költött el Magyarországon, ami 2-2.5 milliárd forinttal egyenlő. Az alapítvány eddig kiadott hat évkönyvéből kiderül, hogy támogatások mintegy 80 százalékát intézményeknek és közösségeknek, mindenekelőtt kórházaknak, iskoláknak, levéltáraknak és könyvtáraknak folyósították. A Soros Alapítvány közremüködesevel jutott például mintegy másfél millió dollar értékű kórházi eszközhöz (többek között daganatdiagnosztizáló műszerhez) másfel tucat klinika, rendelőintézet. Ugyanezen a csatornán került a 80-as évek másik feleben mintegy 300 fénymásológép hazai könyvtárak, egyetemek, kutatóintézetek tulajdonába. Az egyházi pályázók közül Összesítéseink alapján csökkenő sorrendben a református, a zsidó, a római katolikus és az evangélikus intézményeket támogattak. Soros pénzből új intézmények alakultak meg Magyarországon: a vakok és gyengenlá- tók országos hangoskonyvtár-hálózatának megszervezését ugyanúgy az amerikai üzletember finanszírozta, mint az Országos Széchenyi Könyvtár restauráló műhelyének grundolását. Amikor 1989-ben az alapítvány pályázatot hirdetett alternativ csoportok száméra, támogatásban részesült számos liberális orientációjú társaság mellett a nemzetikeresztény ideológiához kötődő Magyar Cserkészszövetség, a Recski Szövetség, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság, továbbá három MDF-szervezet. A Varga- Csurka-féle álláspont igazolását megnehezíti az is, hogy több koalíciós prominens - Für Lajos, Katona Tamás, Lezsák Sándor, Kulin Ferenc, Pártay Tivadar, Csengey Dénes - kért és kapott támogatást a nyolcvanas evekben az alapítványtól. Értesülésünk szerint Soros Györgyöt nem hívtak meg a Magyarok Világtalálkozójára. A hazug politika csődbe visz Beszélgetés Kövér Lászlóval a szélsőségekről Csurka István politikai röpirata hatalmas hullámokat vert a közéletben. A viták róla ma sem csitultak. Csurka törekvéseivel határozott hangon szállt szembe Kövér László a FIDESZ képviseletében. A képviselőt egyebek között arról kérdeztük: teret nyerhetnek-e a békés rendszerváltáshoz méltatlan erőszakos szándékok, elszabadulhatnak-e a közveszélyes indulatok Magyar- országon?- Az ön parlamenti beszéde óta újabb "tanulmány" jelent meg a Csurka szellemiséget hordozó Magyar Fórumban, ezúttal Zacsek Gyula tollából.- Soha nem hittem, hogy Csurka írása csupán magánakció volt. Mögötte áll az MDF megmaradt tagságának többsége és ez a frakcióra is igaz.- Ezek szerint kizárólag a párt első emberenek, a miniszterelnöknek a tekintélyén múlik, hogy demokratikusan működik-e a kormány?- Antall Józsefnek mint történésznek és mint politikusnak is tudnia kell: az MDF-en belül az o személye a garanciája annak, hogy Csurka nézetei - amelyeket magam is a legújabb- kori nácizmus magyarországi alapvetésének tartok - ne vegyék át az uralkodó szerepet a legnagyobb kormányzó pártban. Ha ez megtörténik, akkor akár formálisan legális keretek között is szélsőjobbra tudják sodorni a kormány politikáját. A miniszterelnök urat demokratának tartom, ám a történelmi példák azt mutatják: a személyes biztosítékok önmagukban nem sokat érnek.- Elég erósek-e a társadalmunkban az alkotmányos garanciák a demokrácia védelmére?- Ameddig a folyamatok az alkotmányosság síkján mozognak, addig nem kell tartanunk szélsőséges hatalom * átvételtől. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a diktatúrák a legritkább esetben szoktak alkotmányos utón megszületni.- Ön szerint Antall József nem asszisztálna semmiféle diktatúrához. Mivel magyarázza mégis a miniszterelnök óvatos elhatárolódását Csurka gondolataitól?- A miniszterelnök úr felemás reagálása a történtekre az MDF belső erőviszonyainak a következménye és csődje annak a politikának, amely megpróbál egyensúlyozni a teljesen összeegyezhetetlen irányzatok (folytatás a 6. oldalon) a wvvwvwwvvvvvn« iE KLEIN , urológus szakorvos )ELÖK: CÍM?!? i York, N.Y. 10021 ?orest Hills, N.Y. 11375 PICE TELEFON: 744-8700 :mák * Vasectomy ;sek * Impotencia iganatok * Vesekő elefon-konzultáció e Cross-Blue Shield t elfogadunk