Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-10 / 47. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 10. 1992. • ^ • -» - *0 •• A MADARAK ÉNEKE ■ v ■. -• • V• • *r • |r • “**r «»r Az emberi képzelet legszebb álma válhat valóra, szent vízió arról, hogy egy napon elhallgatnak, ahol még mindig ( dörögnek a fegyverek. Hogy egyszer háborút és szörnyűséget nem ismerő reggel virrad a világra. Olyan reggel, amilyet még sohasem örökítettek meg a festők, amilyet sohasem énekeltek meg a költők, mert ilyen még nem volt eddig. Egy nap béke, olyan, amilyen a bibliai Edenben lehetett. Elképzelem, milyen szivszoritóan szép és az egész világot átfogó lehet a béke csendje! Csodálatosan * mély es emberien emberi, nagy némasága szinte az égig érő. Belezsibbadna az ember nyelve a csodálatát ecsetelő szobán. Ezt kellene lefesteni, de vajon van-e hozzá méltó szin a világ palettáján? És ki tudná lefesteni a nagy pillanatot, az elnémuló fegyvereket, az ismét dalolni tanuló madarakat? A kék tenger végtelensége fölött kerengő fehér galambok seregét? Sehol egy héja, sehol egy sas vagy karvaly, csak fehér galambok köröznek az égen. És egy távoli dombon vetkőznek a didergő nyárfák! ( Hogyan lehetne lefesteni ezt a beszédes csendet? Egy nagy-nagy szivet rajzolni tán? Egy öklöt, amely simogató tenyérré tárult? Egy anyát a gyermekével? Egy szemet, nagy-nagy szemet, első szerelmünk örökre megőrzött tekintetét? Vagy együtt az egészet? Egy szál hirtelen kinyílt virágot a világ fölött? ( ( Lehet azonban, hogy csak keserű abrand marad mindez és dörögnek a fegyverek Boszniában, Grúziában, Kambodzsában és másutt. Hiszen döbbenetesen acsarkodó már az emberi gonoszság. Elképzelhető, hogy látomás marad csupán, dédelgetett szép álom továbbra is ennek a napnak elmulasztott embersége és az emberiség mely hite a békében? Nem tudom, hogy milyen lesz ezen a napon a hajnal az olajfák hegyen, hoz-e enyhülést a friss szeHÖ a getsemáni kertből, de rendületlenül hiszek továbbra is a jóságban és abban, hogy a szeretet végül is legyőzi a gonoszt. Hogy mibéjl merítem e hitem? Hallom a madarak éneket a szivekben.... Lázár Ervin KISKARÁCSONY - NAGYKARÁCSONY TITOK ES REMÉNYSÉG ülés Sándor TOVÁBBI SIKERT KÍVÁNOK AZ ÚJSÁGNAK, ÜDVÖZLETEM KÜLDÖM Győrbe , FRANCINAK ÉS ETANAK Juli ka 4*4*4* 4*4*4*4*4*4*4*4* 4*4*< Küldöm üdvözletemet a Magyar Szó szerkesztőségének és olvasóinak. KELLEMES KARÁCSONYI Ünnepeket és boldog új évet kívánok Janosy Péter Miami Beach, Fia. 4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*4*^*^ Hirtelen az jut eszembe, hogy Alsórácegre- sen a karácsony is olyan... hogy is mondjam?.,, olyan pogány volt. Persze, Isten-szerette pogány. Egy kicsit sem hasonlított a karácsonyi képeslapok idilljeire, a fenyőillatba, belevegyült a pattogatott kukorica meleg szaga, igazi istálloszag a tömjén levegő füstje helyett kihűlt télikabátok s hótól átázott cipők párája lengte be. Ugyanaz az érzés fog el, mint amikor a városi körengetegbe szorultaktól először hallottam a "természet lágy ölé"-ről. Hogyhogy? Mi abban a lágy? - kaptam fel a fejem, s gondolatban végigszáguldottam a Sió-parti legelő bökős gazcsonkokkal tűzdelt főcsomói kozott, égető királydinnye tŐskét bányásztam a talpamból, éreztem a hátamon a Hamarászó galagonyabokrainak hetekig tüzelő karistolásait, a kezem szárán és a combomon sajogtak a megmászott fák kérgeinek tenyérnyi, vörösló horzsolásai, alattomos mácsonyák, kolakalásait, potrohos darazsak, vérszivó bagócsok, szemtelen légyrajok lebbentek föl az emlékezetemben. Meg hát, persze, lepkék, a fold évszakon-- ként változó súlyos illata, foszforeszkáló zöldek, esősuhogás, hóesés-béke. Ilyen pogány a természet is. Ilyen Isten-szerette pogány. Első betlehemes emlékem is pogány. A gyerekkori emlékezet legtávolabbi, félig--meddig homályba hulló foszlányai közül fénylik elŐ a kép: Öt-hat férfi, ringyes-rongyos, kifordított nagykabátokban, szakadt baránybórÖkben, fejükön kupolás kucsma, kezükben dübógő csörgő szerszámok - láncos botok rémlenek, kocsögdudak -, s csak mondják, éneklik monoton, támadóan siró mondókájukat. Félig anyám mogé bújva állok, a szövegből alig értek valamit, pedig magyarul beszélnek, s mégis mintha valami távoli titokzatos világ üzenetét hoznák. Évtizedek múlva nevetve mondja apám: "Nem betlehemesek voltak azok, te, regélők." Pedig felcseperedvén, amikor a magunk készítette deszkából, papundekliböl eszkabált betlehemi istállócskával házról-házra jártunk, mindig azt gondoltam, ezeknek a szakadt gunyájú, láncos botos embereknek a kései utódja vagyok, s járásomat is megpróbáltam olyan súlyossá formálni, mint az övék, s szerettem volna, ha a rám osztott szavak is olyan erővel hullanak, mint a regölŐk éneke. Nem tudom j milyen sikerrel, de az biztos, a kócokkal, szöszökkel bélelt jászolból, a csutalovak és kukoricaszár-te- henecskék közül a Kisjézus rám mosolygott. A karácsonyfák is pogányok voltak. Istenszerette pogányok. Az asszonyok cukrot olvasztottak, kevercóltek-kavarcoltak, s nemsokára a párásüvegü, hűvös ablakokban dermedezett a tepsikben a szaloncukornak való. Fanyelű, éles késekkel vagdosták formás szögletesre, selyempapirba, sztaniol- ba csomagolták - kinek mi volt - cérnafü- lecskéket kötöttek rájuk, s a fára aggatták ezüstpapir ruhás diók, sárga-piros ranett- almák s a cérnára fűzött pattogatott kuko- ricafűzérek közé. Ha a csecsemők szemébe néz az ember, úgy érzi, a gyermek tud valami nagyon fontos titkot. Kimondani nem tudja, hiszen még nem tud beszélni. Aztán mire felnő, elfelejti. I # l Alsorácegresen a gyerekek is pogány módra születtek. Isten szerette pogány módra. Barta Miska anyja éppen a krumpliföldre igyekezett, amikor megérezte, hogy elérkezett az ideje. Ledobta a vékát meg a kapát, sarkonfordult, hazament. Egy nagy bádogfazékban vizet tett a tűzhelyre, odakészitette az ollót, hogy legyen mivel elvágni a gyermek köldökzsinórját. Megszülte a fiát. "Mihály leszel, az öregapád után" - mondta neki és magához szorította, hogy ne bömböljön annyira. Az ágy szélén ülve megfürdette, ráadta a nagyobb gyerekek kinőtt kisréklijét, az apja szétfeslett, darabokra szaggatott ingébe bepelenkázta, bepólyázta. S gondolom, amikor szoptatta meleg fény derítette föl a földpadlós cselédszobát. mert egy másik kisgyerek egészen közelről nézte Őket. Ahogy ott állhatott ez a kisgyerek a szomszéd lakásban is, amikor Fejér Julianna - félig angyal, félig boszorkány - titokban hideg vízben fürösz- totte unokáját, mert sokallta már a lánya kilenc gyerekét, meg egy éhes száj, meg a szégyen is: "Nem malacozó koca vagy te!" De minden hiába, mert ott állt a fateknö mellett az a kisgyerek, a szeme sugarával melengette Hütyüt - igy csúfoltuk (vagy inkább becéztük?) később -, aki egészséges lett, mint a makk, a betegségek nagy ívben elkerülték. S ahogy a teknő mellett álló kisgyereket ismerem, biztos megbocsátott Fejér Juliannának is. így aztán nem csoda, hogy az alsórácegre- si karácsonyt Kisjézus sohasem bízta az angyalaira, ő maga jött el mindig, sokat tudó szeméből ragyogott a titok, mosolyából a reménység. “A HAJRA HÁROM PILLANATA” Mecser Lajos vagyok, vizóraleolvaso, hosszutavfuto, az 5000 méteres síkfutás országos csúcstartója (13:29,2) immár huszonnégy eve, 3 és 6 merfoldon egykoron Europa- csucstartó, Eb második helyezett, sokszoros magyar bajnok, kontinens válogatott. / / „« Szomorúsággal tolt el, hogy az 1968-ban felállított 5000 méteres országos csúcsot meg mindig én tartom, mert a csúcs megjavítása garancia lenne hosszútavfutasunk feljodésere, arra, hogy ne szakadjunk le a világ élsportjától, jusson minél gyorsabban magasabbra, előbbre... Ügy érzem, hogy e könyv megírásával és megjelenésével megkapom azt az erkölcsi elégtételt, amire egesz eletemben vágytam. Hátralevő éveimben mindenkeppen szeretnek segíteni tanácsaimmal, tapasztalataimmal az ifjú sportolóknak, s az idősebbeknek is. Az atlétika, a testedzés szeretetere, művelésére akarom felhívni a figyelmet, hazank, népünk boldogulása érdekeben. Mecser Lajos nemzetközi hiru kiváló sportember. Könyve sokkal több, mint riapló. Valamennyiünk szamára sokatmondó önvallomás, egy olyan emberről, aki vidékről indult es világot jarva, nemcsak önmagának, hazájának is szerzett dicsőségét. Pályafutását nem tekinti befejezettnek, a tudása ( szorgalom, a győzni akaras stafétabotját akarja továbbadni. 22.
