Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-10 / 47. szám
Thursday, Dec. 10. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZO 21. KIBUC A TÁBOR HEGY TOVEBEN (folytatás a 20. oldalról) végigjártuk a géptermeket. Mintha az ipari Budapest valamelyik legmodernebb űzemeben járnánk.- Sokan jönnek ide látogatok, szakemberek, laikusok, külföldről is. Aczál György is járt itt, régi barátait, hitsorsosait meglátogatni, aki elmondta: negyvennégy országban járt hivatalos utón, de ilyen szép gyárral kevéssel találkozott... Aczél György, ahogy én is, kora ifjúságától kapcsolatban állott a Hasomér Hacájir (Ifjú Örök) cionista ifjúsági mozgalommal. Akkor iárt itt, amikor kilencszaznyolcvankilenc tavaszan a nagy változások elkezdődtek Magyarországon. Kérdeztük tÖle: mi lesz? Keserű választ adott. Talán csak saját jövendő sorsán átszűrve látta Magyarország jövőjét. Ezt mondta: Olyan most az az ország, mint a nagy hasú nő. Csak majd egy idŐ után derül ki, magzatot hord-e vagy daganatot. Másnap hajnalban Avri Janai kikisert a Tel-Avivba induló autóbuszhoz. Búcsúszavai még most is fülembe csengenek:- Azt mondom magának, néha az az érzésem, most már nem a kibucunknak van gyara, hanem a gyárunknak van kibuca... Mivel gyár nőtt a régi település mellé. Változik a világ Éjn-Dorban is. A Tabor-hegy Izraelben. Dr. Bán Ervin Egy nehéz év vége A sötét 1942 végnapjai voltak. Igazi decemberi fénytelenseg borult az országra, mind fizikai, mind politikai és történelmi értelemben. Először érkeztek a harctérről olyan hírek, amelyek érvényesen és félreert- hetetlenül jeleztek a készülő katasztrófát. A magyar katonák frontján még csend volt, semmi jele a készülő doni áttörésnek, a németeket azonban már aprítottak az Alsó-Volgánál meg a Kaukázus kapujában. A "tengelyhatalmak" győzelmében reménykedők és az ellenzékiek egyaránt féltek. De még a semlegesek, a politikával és a háborúval nem törődök is, mert a kormány újabb és újabb megszorító intézkedéseket hozott, és egyre nyomasztóbb lett a katonai vezetésnek a polgári elet feletti ellenőrzése. Akkoriban kellett katonai összeíráson megjelennem. Ha megtörténik, nyilvántartásba vesznek, nincs többe kibújás. Helyzetemet, sorsomat, testi és pszichikus állapotomat ismerve, meg voltam győződve róla, hogy ez a halálhoz vezető át elsÓ állomása lenne. Kimúlni nyomorultul Hitlerért és a magyar urak nyugalmának némi meghosszabbijtásáert. Elviselhetetlen gondolat volt. Úgy döntöttem: nem jelentkezem. Hátha el tudok bújni a bürokrácia hézagaiban addig, amig a bürokráciát szétmorzsolja a háboruvesztés. Vakmerő döntés volt. Számíthattam ugyan a bürokrácia korlátoltságára és hanyagságára, de tisztában kellett lennem a kockázattal is. A hatalom fenyegetésénél nehezebb szorongást okozott az egyedüllét. Mert "vállalkozásommal" egyedül maradtam. Ilyet ellenzékiek, sót ellenállók sem kockáztattak. Hozzátartozóim kétségbe voltak esve, megadást követeltek; őket is ki kellett játszanom. Egy részük szemrehányást tett, hogy miért nem mentem papnak, akkor most nem törődne velem a hadsereg (ha jól ismerem az 1939-42-es honvédelmi rendelkezéseket, nem volt egeszen helyes a vélekedésük.) Akkor már egyébként is volt egy-két "vétség" a számiamon, eppen a hadkötelezettséggel kapcsolatban. Bolyongtam a pesti utcán, nem tudtam mihez kezdjek, hová menjek. Még barátom sem volt a városban, akit felkereshettem volna. Betértem az egyik templomba, nem emlékszem, hogy milyen szándékkal. Imádkozni, az Úr oltalmát, kérni a zsarnokság ellen, vagy csak megpihenni pár percre? Hirtelen és racionálisan nem indokolható, nem tervezett döntéssel beléptem a gyóntatószékbe. Azt sem tudtam most, fél évszázad múltán felidézni, hogy bajomról magamtól kezdtem-e beszelni, vagy a pap indította el a szót. Annyi bizonyos, hogy korábban pappal való kommunikációban ilyesmi nem került szóba, az egyház akkori gondolkodását és helyzetét ismerve, ez természetes. Az első szavakból felismertem, hogy nagyon okos, képzett emberrel hozott Össze a sors. Paptanár lett volna? Nem tudom. Bátorító intelligencia volt - elmondtam neki azt, ami a templomba hozott. Egy-két kérdést tett fel, s a helyzetre vonatkozó legfontosabb mondatomat elismételte. Ilyen kezdet után bátran remélhettem megértést. A folytatás ennek ( ellenere meglepett. A szokványos utravalo az lett volna, hogy "bízzon az Urban, ő nem( hagyja el azt, aki bízik benne, hanem átsegíti minden próbatételen" stb. Ilyen müveit pap még valamilyen történelmi példára is hivatkozhatott volna. De nem. Ez az ember mást mondott: "Nincs teljesen védtelenül. Ez a politikai rendszer FAMILY PRACTICE Dt MBUUR THUS Altalanos, családi orvos. 83-39 DANIELS St. Briarwood (Queens) NY. 11435 Tét (718)291-5151 One block East of Main St. & two blocks South of Grand Cent. Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Centr.Pkw. Q 60 Queens Blv.ft Van Wyck Blv. Subway: F or R Van Wyck Blv. Station. Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyújt az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított Biztosítást elfogadok a háborújával már annyi pénzbe, vérbe és egyéb áldozatba került, hogy többet az emberek nem bírnak elviselni, a bukása elkerülhetetlen, nem is fog sokáig váratni magára. Ki kell addig tartani." Antifasizmus a gyóntatószékben. Az Örök titok parancsa ellenere nyílt szembeszállás a külső világgal. A hitvallók és az ellenállók bátorsága együtt. Nemcsak a lélek bátorsága, hanem a gondolaté is, hiszen egy pap kétségbe vonta a keresztény (?) kurzus létjogosultságát. (Az akkori prímás nem szerette, ha papjai igy beszéltek, de elnézte.) A beszélgetés további részletei is elmerültek az ötven évi feledésben. De arra emlékszem, hogy emberként jöttem ki a templomból. Nem tartottam többé fedezet nélkülinek a döntésemet. Volt fedezetem az akkor egyenlőtlen harchoz, megcsinálhattam a magam nyomorult kis egyszemélyes ellenállási "mozgalmát", s megszereztem vele a leghitelesebb f yŐzelmet, a saját életemet. Nem kellett rte az eszméimet, meggyőződésemet feladni - sajnálattal gondolok azokra, akik önfeladásra, morális szakításra kényszerültek az élethez való jogukért (de nem az ő vétküknek tartom, hanem az akkori hatalom bilnszámlájára irom.) Négy vagy Öt évvel később azt olvastam az újságban, hogy Mindszenty bíboros kiközösített egy budapesti papot. A névről Őrá, alkalmi gyontatómra ismertem. Nem vagyok biztos benne, mert póri és igen gyakori magyar neve volt, igy lehetett egy vagy akar több névrokona. De logikus, hogy rá gondoltam, hiszen az ilyen ember nem szokta megtagadni ma^át, nem forgolódik ide-oda a világ változó elrendeződése és egy intoleránsabb új főnök kedvéért. Akárhogyan is: legyen áldott az emléke. Reméljük, hogy egy jobb újévnek nézünk elébe Clinton vezetése alatt 1993-ban. JÓ egészséget a szerkesztőség minden tagjának a további munkához Elza és Dezső Mihályi Little Neck, N.Y.
