Amerikai Magyar Szó, 1992. július-december (46. évfolyam, 27-49. szám)
1992-12-10 / 47. szám
Thursday, Dec. 10. 1992. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. ... c földön békessejg és az emberekhez jóakarat... Gyermeknap Ezen a napon ünnepeljük egy reményadó világbiró kisded születését, ráköszönve, mint József Attila tette: "Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!" Az sincsen kizárva, hogy mások vagy ugyanok azt sóhajtják Adyval: ''Valamikor én arra jártam/ Holdas nagy, téli éjszakában", "S amit akkor elmulasztottam/ Megemelem kalapom mélyen". "Régi emlék?" E napon csakugyan fölidéződik bennünk a gyermekkorunk, a várakozás és a vágyakozás, a meglepetés es az öröm kora. Van annak még oka, hogy gyermeknapnak tartsuk ezt az ünnepet. Ha soha máskor, hát ezen a napon igazán együtt kell lennünk a gyermekünkkel. Nem szeretnem, ha most szavam miatt Összeszorulna a szive mindazoknak, akik szeretnének gyermeket, mégsincsen. Legföljebb azokban szeretnek kedvet ébreszteni, akiknek lehet gyermekük, mert ugyan lehet-e jobban eső érzés emberi szívben, mint fogni egy kisded párnás kezét, mint vigyázni első lépteit, föltárni előtte a világotj bár ez utóbbi nem kis felelősség is; szépet, jót kellene csak, de bajost és veszélyt is kell mutatni a gyermeknek, hogy fölnőve megkülönböztethesse és el ne tévessze ezeket, tévútra ne bujdokoljon. Sajnos, úgy all ez a dolog, hogy a költői "Adjonisten" nemcsak azzal folytatódott valaha: "Háromkiraly mi vagyunk", s mert üt közben elfecsegték: "Lángos csillag (folytatás a 8. oldalai) Jusepe de Ribera festménye
