Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-21 / 25. szám
Thursday, June 21. 1990 AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Az emberarcú Föld Mint tudjuk, a Föld veszélyben van. Az ózonpajzs kilyukadt, a fókák halnak,, a brazil őserdők nem adnak elég oxigént, és az Egyesült Államok cimerállatát, a fehér fejű rétisast gyakorlatilag kiirtotta a DDT. Valami végzetesen fölborult, valami véglegesen fenyegetővé vált. A második világháború végétől a hatvanas évek végéig az emberiség azt hitte, hogy a legnagyobb veszély számára az atombomba. A veszély- érzet fájdalom pontja azonban lassan áttevődött. Amikor a hetvenes évtized elején a Romai Klubban megfogalmazódott A növekedés határai cimü jelentés, amikor az évtized közepén a túliparosodott országokban kezdtek jelentős politikai erővé válni a zöld pártok, amikor nem sokkal később igazi nemzetközi bonyodalmat o- kozhatott a Greenpeace mozgalom, akkor már mindenki rádöbbent: nem is kell nukleáris támadás a végső megsemmisüléshez. Az emberiség - értsd ezen a hiper érzékeny,, az eseményeket egy évtizeddel előbb látó művész-emberiséget - kezdett undorodni sajat kószától, es kezdett Öklendezni sajat szépséges civilizációjától (a skatulyaház- tol az erdőben parkoló Ferrariig). Miközben mi errefelé lelkesen hittünk az emberarcú szocializmusban, arrafelé megfogalmazódott: az Istenért, csak emberarca ne legyen a dolgoknak. Az aztan mindent tönkretesz. Füt, fát, virágot. Bard Jenő: Színjáték Erdély határán Varnaba kellett volna mennem, a messzi Bulgáriába, mert ott volt a tudományos konferencia az Arany Homokon, a Feketetenger partján. Miért Várna, a világ végén? A jó Isten tudja. Ilyen konferenciák télen rendszerint a napos délvidéken, nyáron pedig valahol a hűvösebb északon zajlanak le. De ez se nem nyáron, se nem télen volt, hanem ősszel, mégpedig ama nevezetes időben, amikor Brezsnyev tankjai egy szép reggelen megjelentek Prágában, hogy véget vessenek a "Prágai tavasz"-naK, miképpen tizenkét évvel azelőtt Budapesten tették tiszteletüket, másodszor e véres században. Nem kívánok politizálni, de ezeknek a cseh eseményeknek - mint ahogyan azt sokáig nevezték Moszkvában és a szomszédos országokban - szerves köze van a mondókamhoz. Hát kérem én Várnába sohasem kerültem ez alkalommal, hanem megrekedtem Bukarestben, abban a Bukarestben, melyről oly sokat hallunk manapság. Ott voltam a valamikor elegáns Athéné Palace-ban, a főtéren, közel a királyi palotához. Nekem nem tetszett Bukarest, főképpen azért, mert csapnivalók voltak az étkezőhelyek, minden bíizlött. Többnyire szolon és kenyéren éltem. Ha már nem mehettem Várnába, több okból, és mert három hetem volt visszatértém dátuma előtt, gondoltam, hazamegyek a falumba, melyet nem láttam vagy 32 éve. Es ha már Berendre megyek (Szatmár megye, Nagybánya közelében) akkor megállók egy-két napra Kolozsváron, melyhez annyi szép emlék fúz diákéveimből. Felültem tehát a cluji vonatra koradélután és estére megérkeztem Kolozsvárra. A Metropole - volt New York - szállóba kaptam szobát. Ez volt valamikor a város parádés vendégfogadója, de most bizony meglehetősen kopottnak látszott, mint a város nagy része. Elszállott a kincs Kolozsvárról, elszállott belőle a lélek. Nem volt szándékom ott tanyázni, készültem Berendre. Igen ám, de egy kicsit puskaporos volt a levegő ezekben a napokban., Romániában. Mozgósításról beszéltek Bukarestben is, de méginkább Kolozsváron. Az a hir járta, hogy a szovjet tankok 'jönnek Erdélybe. Hat csak jöjjenek, gondoltam. De amikor beszedbe elegyedtem egy magyar egyetemi tanárral, aki a kolozsvári román egyetemen magyarul tanitott, kételyeim támadtak.- Kérem, ha nekem egy amerikai útlevelem volna - mondta a tanár úr - en innen takarodnék azonnal. Ez az orosz betörés ide Erdélybe megvalósulhat, és akkor Isten tudja mi lesz itt. En azt tanácsolom Önnek, hogy menjen, amig lehet Nyugatra O.K., megyek Nyugatra. Nem megyek Berendre. Pronto váltottam egy vasúti jegyet Bécsbe - ami nem volt olyan egyszerű, mint hangzik - és másnap reggel felültem a becsi gyorsra, melyet ugyhiszem "Wiener- Valzer"-nek neveznek, és amely késői arva csokevénye a hires Orient Expressnek. Tehát Biharkeresztesre a magyar határállomásra érkeztünk. Jött a szokásos útlevél vizsgalat és amikor átnyújtottam útlevelemet a zöld uniformisos határtisztnek, elállt a lélegzetem.- Nincs magyar vizumja Uram! - tessék leszallni a vonatról!- Ugyan kérem, én Bécsbe megyek. Tessék megnézni itt a jegyem. Nincs szándékomban kiszállni magyar területen. Durván rámszólt: Tessék leszállni, amint mondtam! Nem volt mit tennem, vettem a cók-mókomat leszálltam a vonatról, ahol mar várt egy geppisztolyos katona, aki intett, hogy kövessem az állomás épületbe. Először voltam életemben fegyveres őrizet alatt. Utasok voltak a váróteremben és egy kellemes kinézésű néni jött a közelembe és megkérdezte: "Hová tetszik utazni?" "Kedves néni, ezt én is szeretném tudni, lehet, hogy valami dutyiba." Eltelt egy jo óra, kezdtem ehes lenni, őrzom a géppisztollyal hűségesen őrzött, amikor végre bejött e^y másik zöld uniformisos közeg. Ez egészen udvarias volt, es megmagyarázta a dilemmám okait: Ez a törvény, Magyarországba az átutazóknak is vízum kell, melyet könnyen megszerezhetnek, ha autón jönnék át a határállomáson. De nem. ha vonaton jönnék, mert manapság kévés utas van a vonaton és az államnak nem fizetődik ki vizűm irodát tartani a vasúti határállomásokon. így hát kérem, mi most a teendőm? A legjobb megoldás - mondta -a következő lenne: Mi most vissza- toloncoljuk Romániába, ez esetben Nagyváradra. Ott egy autóbusszal, vagy taxival kihajthat az autőuti határállomásra, átjön gyalog a határon, ott van egy konzulátusunk, és ott megkapja a magyar vízumot, s mehet tovább, ahova akar. Vannak vizum-fotói tartalékban? Mert ha nincs, Váradon azt könnyen csináltathat. Most rövidesen lesz egy vonat és mi visszaküldjük Önt portőmentesen Romániába. Mindez szépen meg is történt. A tolonc- vonat visszavitt Varadra. Most már késő délután volt, de az állomás közelében nyitva- találtam egy fotóüzletet, ott rögtön készíttettem egy féltucat fényképet, beültem egy taxiba, vissza a határra. Mirabile dictu: ott ugyanaz a zöld uniformisos fogadott a román oldalon, aki olyan komiszul leparancsolt a vonatról. Ezúttal kedves és udvarias volt, emlékezett ram, ügy kezelt, mintha régi barátom lenne. "Örevendek visszontlatni kedves doktor úr.... itt van mindjárt egy kis segítség... Pista, vedd csak fel az uraság bőröndjét és vidd at a konzulátusra. így én a Pista hordárommal, gyalog átléptem a határt, hogy hat dollar ellenében megkapjam a hivatalos pecsétet gyönyörű Magyarországba, tís hogy ilyen szépen meghurcoltak - gondoltam és azok az orosz tankok mégsem szánják meg Erdélyt olyan hamar, én a vizűm után visszamegyek Váradra, és mégis elmegyek Berendre. A magyar konzul, aki elég fiatal volt, rányomta a pecsétet az útlevelemre, én rávágtam a vállára és most már vígan mondtam neki: kedves öcsém megyek vissza Romániába a szülőfalumba Berendre, ha most mar meg van a vízumom. Hirtelen elkomolyodott es hivatalos arccal rámszólt: On itt nem mehet vissza! Mi az, hogy nem mehetek? Hát kérem a törvény az, hogy ön itt ezen a határponton nem mehet vissza oda, ahonnan jött. De elhagyhatja az országot bármely más határállomáson. Például Csapnál, mondjuk Oroszországba, vagy másutt Csehszlovákiába. Persze ott megint vizumos bajai lennenek. Közben szépen beesteledett, azt sem tudtam, hol vagyok, hol tólthetem az éjszakát, ha már nem engednek vissza a ( határon, ahol Váradon megszállok és masnap reggel megyek tovább Szatmarra és Berendre. Kérdeztem a fiatal konzul barátomat, tulajdonképpen hol vagyok én magyar viszonylatban. Melyik itt a legközelebbi falu, vagy város, ahol eltölthetnem az éjszakát. (folytatás a 7. oldalon) Imre Sándor KÉSZÜLŐDÉS Ha cipelni kell tegyetek követ a hátamra nem kellett sohasem viragos hátizsák szánalma Mindig készülődöm utak nélkül nincs is állomás tolódik az epicentrum bár ugyanaz a körforgás Maradjon állva ki elindulni képtelen teremni fog cserbenhagyott labamra font gyökerem
