Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-03 / 18. szám
Thursday, May 3. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Diplomáciai tisztújitás Mire legyünk büszkék?- Deák István (Columbia Egyetem, New York) Magyarországon ezúttal nem "mindennapos" kormányváltásról van szó. Nem csoda hát, ha diplomáciái tisztújitásra számit a közvélemény. Természetesen magat a külügyi apparátust sem hagyja hidegen e gondolat. A sikerágazatként emlegetett külügyben a legutóbbi hónapokban példátlan méreteket öltött a fluktuáció. Mind az itthon mint a külföldön tartózkodó diplomaták körében nagy a bizonytalanság. Havasi Béla külügymniszterhelyettes elmondta: a mai diplomaták többsége a közhiedelemmel ellentétben nem politikai, hanem hivatásos, ugynevezett karrier-diplomata, azaz a külügyminisztériumi ranglétrán kapaszkodott fel jelenlegi posztjára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy az MSZMP megszűnéséig a 30 évesnél idősebb diplomaták szinte kivétel nélkül tagjai voltak az allampártnak. A nagyköveti posztok egészen a legutóbbi időkig a hírhedt káderhatásköri listán szerepeltek, betöltésükről a politikai bizottság döntött. A jelenleg külföldön szolgáló 78 nagyköveti rangú diplomata közül a miniszterhelyettes információja szerint 19 dolgozott hosszabb-rövidebb ideig a pártközpontban. Többnyire négy évre "adta kölcsön" Ókét a Külügy, általában közvetlenül a kiküldetésüket megelőző periódusra. Tévhit, hogy a legtöbb magyar kiilügyest a Szovjetunióban képeztek ki. A diplomaták közül a kimutatás szerint csak minden ötödik végzett a Szovjetunióban, a többiek a Közgazdasági Egyetemen, a Bölcsész-, illetve a Jogi Karon szereztek diplomájukat. A korábbi évek szokásától eltérően az idén a Külügy nem vállalt kötelezettséget egyetlen, a Művelődési Minisztérium ösztöndíjával a moszkvai diplomataképzőbe küldött diák alkalmazására sem. Az utóbbi években viszont a Külügy munkatársai tanulhatnak a bécsi Diplomáciai Akadémián, Amszterdamban, valamint Párizsban is. Mindezt figyelembe véve, a miniszterhelyettes véleménye szerint esztelenség lenne a teljes vezető diplomatagárda lecserélése. S mikent vélekednek minderről a potenciális kormányalakitó pártok? Mind az MDF, mind az SZDSZ megkérdezett szakértője visszafogottan nyilatkozott a kérdésről. Jeszenszky Géza a Demokrata Fórum nevében elmondta, hogy "pártja az ország, a nemzet, a nemzeti érdekek iránti elkötelezettséget" várja el a diplomatáktól. Ennek szellemeben azokat mindenképpen hazahívnák, akik szerintük eddig "lojalisabbak voltak más országok, mint Magyarország iránt". Fontosnak tartják, hogy az emigráns magyarok is elfogadják és partnernek tekintsék az ország hivatalos képviselőit. E feltétel is megingathatja néhány diplomata széket, s természetesen a kulcsfontosságú nagyköveti posztokon is terveznek váltást. Minden nagykövetre kiterjedő általános cserének azonban sem a szükségességet, sem a megvalósíthatóságát nem látják. Szent-Iványi István, az SZDSZ külügyi szakértője felmondta: alapvetően csak a politikai statusokat kivannak uj emberekkel betölteni. Ez a minisztériumban a minisztert, az államtitkárokat, miniszterhelyetteseket - egy, a kontinuitást biztositó miniszterhelyettes kivetelevel - és bizonyos főosztályvezetőket érintene, s 10-15 kulcsfontosságúnak számitó nagykövetség vezetőjének cseréjét jelentené. Altalanos visz- szahivást nem kivannak, eltekintve attól a feltétlenül visszahívandó néhány embertől, akinek a neve egyértelműen összefonódik az előzd rendszerrel. Amiről szólni kívánok, bizonyosan nem veszíti el az időszerűségét, akármelyik part alakit is koalíciót. A téma a magyar sajtóban, a rádióban, az utcán, s néhány politikai pártban helyenként, időnként jelentkező faji előítélet a zsidók, cigányok, románok ellen irányuló üszitás. Igaz, a magyar sajtóhoz csak szemelvényesen jutok, a magyar rádiót nem hallhatom, s igy nem tudom, mennyire elterjedt az, amiről beszélek. De eleget olvastam, és budapesti látogatásom alkalmával eleget tapasztaltam ahhoz, hogy biztos legyek abban, aggodalmam nem teljesen alaptalan. Különösen bántanak a nyugati sajtóban olvasható beszámolók a faji előítélet, a politikai eretlenseg különböző hazai megnyilvánulásairól. Nem kétséges, hogy van ezekben a beszámolókban szenzációéhség, esetleg túlzott félelem, vagy a regi rossz világrend, a két világhatalom közös világkormányzását sirató nosztalgia, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy megint, mint olyan sokszor a múltban, nem ' jó a hírünk a világban, vagy nem csak jó. Ezzel kapcsolatban nem az itteni kis baloldali lapok elkerülhetetlenül ellenséges megjegyzéseire gondolok, hanem a legnagyobb, politikailag inkább konzervatív újságok bíráló megjegyzéseire, a "Time magazine" -ban és a "The New York Times"-ban megjelent cikkekre. Újra, mint 1918-ban, vagy mint a második világháborúban, olvashatunk olyan célzásokat, hogy a magyar meg nem érett meg a szabadságra, mert nem rendelkezik sem demokratikus, sem parlamenti hagyományokkal. Tudjuk, hogy mennyire sántít ez az ítélet. A régi Magyarországon élt valaha a világ legasszimiláltabb zsidósága, amely előtt szabadon állt az út a miniszteri pozíciókhoz, az egyetemi katedrához, a tábornoki ranghoz, a bárói méltósághoz, vagy egyszerűen a meggazdagodáshoz, a jo élethez. Igaz, hogy a két háború között dúlt otthon az antiszemitizmus, de - a német uralom alatt elő Európában egyedülálló módon - meg 1944 elején is akadt a magyar parlamentben jo néhány zsidó es élt az országban majdnem egymillió, a nácik szemében kiirtásra érett ember. Igaz, a magyar hatóságokat megbocsáthatatlan felelősség terheli azért, hogy 1944-ben Auschwitzba küldtek több százezer honfitársukat, de azt már kevesebben akarják elhinni itt, hogy több százezer magyar zsidót viszont életben tartott ugyanaz a hatóság, meg a tisztességes magyar keresztények serege. Valójában a németekkel való magyar együttműködés nem volt rosszabb, mint például a francia, roman, cseh, szlovák együttműködés, mégis a magyarokat büntettek a háború után, nem a többieket. A régi politikai életet gyakran jellemezte a korrupció és a kormány- párti erőszak, de az ilyesmi jó néhány más európai országban is előfordult. Végül is tény, hogy a magyar parlamentarizmus sok száz éves gyakorlattal rendelkezik. De mit ér tudnunk mindezt, mire jó az ilyenfajta magyarázkodás, ha itteni vitatársaink újra hivatkozhatnak a hazai sajtóra^ ha idézhetik egy-egyt részeg vagy nem reszeg magyar politikus és iró felelőtlen megjegyzéseit! Olvasom, hogy megint akad olyan, aki a "magyar faj" különleges értékéiről szonokol, s csepüli azokat, akik szerinte nem igaz magyarok. Pedig magyar faj valójában nincs is, hacsak nem néhány eldugott faluban, s a származásunk igencsak vegyes: magyar, német, szlovák, szerb, román, török, zsidó, cigány. Vannak azonban magyarul beszélő, sőt esetleg nem is magyarul beszélő, de magukat magyaroknak valló milliók. Ne a nemlétezö fajunkra legyünk tehát büszkék, hanem arra, hogy a magyar társadalom évszázadokon át minden újonnan érkezőt szívesen fogadott, hogy az aradi tizenhárom magyar tábornok közül jó néhány nem Magyarországon született vajjjy alig-alig beszélt magyarulj s hogy Petőfi Sándor meg Radnóti Miklós magyarul verselt. A magyar politikusoktól, a sajtótól es az egyénektől függ, hogy megváltozik-e a helyzet. Mindez azonban nem érhető el sem nagyszájú nyilatkozatokkal, sem pedig az állítólagos örök magyar értékek hangoztatásával, hanem kizárólag lankadatlan faji és vallási türelemmel. A legújabb szörnyű erdélyi események megint próbára teszik a magyar közvéleményt. A magyar- üldözés ellen tiltakozni kötelesség , sőt a politikai szabadsághoz tartozik az is, hogy valaki a világba kiálthassa a maga előítéleteit es gyűlöletét, de aki nem méltósággal tiltakozik, aki népgyülöletre úszit, annak tudomásul kell vennie azt, hogy ezzel a magyar ügynek súlyos, talán helyrehozhatatlan kárt okoz. (A fenti cikk eredetileg a budapesti Magyar Nemzetben jelent meg. Lapunk némi rövidítéssel közli. - Szerk.) IVÓVÍZ a tengerből I f Érdekes kísérlet folyik a Los Angelessel szemben lévő Catalina szigeten. A Southern California Edison vállalat és egy nagy kon- dominium építője három millió dollár befektetéssel kísérletet végez a tenger vizének ivóvízzé alakítására. Két módszerrel kísérleteznek. Az egyik: a tengervizet forralják addig, amig a viz gőz formájában elpárolog. A fennmaradt sót és egyéb ásványi anyagokat eltávolítják, majd a tárolt gőzt lehűtik, amig ismét vízzé - ezúttal iható vizze változik. A másik módszer: a tenger vizét egy komplikált szűrőkészüléken ke- resztlllengedik és igy használják fel. Az amerikai nép - mellesleg megjegyezve - naponta 25 milliárd gallon vizet fogyaszt. Egy négytagú családnak 225 gallon vízre van szüksége. MAGYAR DIÉTA SPECIALISTA Dr. DANIEL KLEIN BELGYÓGYÁSZ Rendelők: 240 E 82 nd St. NewMNY. 10028 (212)737-2000 Hétfőn és csütörtökön délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás drjtalan telefon konzultáció Rendeles előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás * Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás. Szükség esetén házhoz megy.
