Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-22 / 12. szám
Thursday, March 22. 1990. 5. ZÖLD TENGER Szombaton (március 17-én), "embertenger" öntötte el Manhattant, és amerre a szem ellátott, zöld, zöld mindenütt. Méghozzá fűzőid. Ami nem megy a divatban, az a mai napon mind sikkesnek számított. Kabát, sál, "keménykalap és krumpliorr", minden zöld. St. Patrick napja az Amerikában élő ir közösség legnagyobb nemzeti ünnepe. A hagyományos felvonulási útvonal a Fifth Ave, a Central Park mellett. Talán azért, mert ez Manhattan legzóldebb helye. Én magam a 79. utcánál egy kerítés tetején foglaltam helyet. Már 10 óra tájban ömlött a nép, hogy a legjobb helyeket elfoglalja. Meg másfél ora a kezdetig, de senki sem unatkozik. Rengeteg az utcai árus es mindent kínálnak, es mindent zöldben. A vidám kavargásban alig-alig veszik észre az első felvonulókat, de egy pillanat és minden szempár feléjük fordul. Viharos taps és most már végérvényesen a felvonulóke a főszerep. Jönnek , csak jönnek végeláthatatlan sorokban. Népviseletbe öltözött fehér inges, zöld kabátos, nadrágos fiuk/ lányok. Integetnek, kiáltoznak. Peregnek a dobok, fújják a kecskebőr dudát. Minden felvonuló közösségnek zenekara van, igazi tamburmajorral, aki nagygombos botjával dirigálja Őket. Minden városrész, New York közeli település ir közössege felvonul. Jönnek azután a katonák, menetközben ütemesen kiáltozva. A tengerészgyalogos kadétok puskával gyakorlatozva vonulnak, időnként magasra felhajitva azt át a fejük fölött a mögöttük álló társuknak. Nagy taps jár nekik. Itt vannak a rendőrök is egyenruhában, és nini, zöld fejfedőben. Egyik sem szigorú, inkább harsány, mint a ffi. A lovasrendőrök néhol felkapnak egy pici fiút, lányt a nyeregbe. A nagy tapsból kijut az utánuk vonuló 20 fős "lócitrom elhárító brigádnak" is. A forgalomirányítók itt is mostoha gyerekek, úgy látszik egy napra sem szeretik meg őket. A tűzoltók után jönnek a vendégként meghívott közösségek, németek, franciák kis csapatai. Zenéjük elvész a tömeg kiáltozásában. . Különböző papi, apáca és szerzetes rendek is eljöttek felvonulni. Szóval, mindenki itt van. Vonul, vagy ámul, tapsol, kiáltozik. A felvonulás három óra körül ért véget, de a népünnepély tovább folytatódott. A Central Parkban és a környező ir kocsmákban mulattak tovább az emberek, amig 4 orakor az eső el nem eredt, pontot téve a szabadtéri mulatság végére. Good by! Találkozhatunk jövőre ugyanitt. Deák Pál PER "ROSSZHISZEMŰ ELETBENHAGYÁs" MIATT Az Egyesült Államok - és talán az egész világ - jogtörténetében először indítottak pert amiatt, hogy a beteg életbenmaradt. A 82 éves Cincinnatiban élő E. H.( Winter, miután tanúja volt felesége hosszú agónia után bekövetkezett halálának, azt kérte kórházi orvosaitól, hogy Őt hagyják mielőbb meghalni. Ennek ellenére egy súlyos szívroham után újraélesztették. Két év óta megbénulva, nagy fájdalmak kozott ( el. Ügyvédje utján most pert indított a kórház ellen "rosszhiszemű életbenhagyás" miatt. R. Gy. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Új elnököt iktatott be a William Penn Egyesület PITTSBURGH, Pa. A William Penn Egyesület,. a legnagyobb amerikai-magyar életbiztosítási társulat ünnepélyes keretek között iktatta be országos elnökét, Vargo Elemért a központi irodában. Az Igazgató Tanács február 25-én külön ülésen választotta meg Vargo Elemért, aki 1986 március óta dolgozik, mint az Egyesület országos titkára. A megüresedett titkári pozícióra Füredy Franciskát választották meg, aki ezáltal kettős megbízatást tölt be, mint országos titkár-pénztáros. Füredy Franciska helyetteseként ifj. Charles Györgyöt segédtitkárrá, Kapinus Róbertét segédpénztárossá nevezték ki. Herman Emil ügyvédet, aki tagja a pitts- burghi Rothman Gordon Foreman and Grou- dine ügyvédi cégnek, az Egyesület jogtanácsosává nevezték ki. A felavatási beszédet Szabó János, volt országos elnök mondta. Jelen voltak a beiktatásnál az Igazgató Tanács elnöke, Arvay József, Nagy Gusztáv, Lovász János, a Pennsylvania-i biztosító részleg képviselői, valamint a központi iroda alkalmazottai. Vargo Elemér elfogadva új tisztségét, megjegyezte, hogy az Egyesület haladni és fejlődni fog, ha az alkalmazottak és tisztségviselők együttműködnek vele. Vargo Elemér 33 éve tevékeny a testvéries életbiztosítási életben. Mielőtt országos titkárrá választották, mint alelnök és titkár működött az Amerikai Református Egyesület washingtoni irodájában. Igazgatósági tagja a Nemzeti Fraternális Amerikai Kongresszusnak es elnöke a titkári tagozatnak. Elnöke volt a Pennsylvania-i es New Jersey-i állami fraternális kongresszusnak és igazgatója a New York és Maryland / D.C. fraternális kongresszusnak. Füredy Franciska megválasztása tetőpontja 48 éves karrierjének az Egyesület keretein belül. Először titkárnőként dolgozott a Munkás Táppénz Intézetben 1941-ben. Miután a Munkás Intézet egyesült a Verho- vay Segély Egyesülettel (melyből 1956-ban létrejött a William Penn Association); ft lett az országos ellenőr helyettese, majd 1966-ban ügyvezető-helyettes lett. Kemény munkája és tudása révén 1983-ban belügyintézÓ megbízott lett. Egy ^ éven belül az országos elnök mellett, mint ügyvezető helyettes működött. 1987 júliusában LINGVATEKA BUDAPEST MAGYAR NYELVTANFOLYAM AZ ÓHAZÁBAN július 15-aug. 4. • aug. 5-25. 90 óra intenzív nyelvoktatás kezdőknek, középhaladóknak, haladóknak szállás Budapesten kulturális programok (múzeum, színház, hangverseny) félnapos kirándulások (Szentendre, Zisegrád, Esztergom, Székesfehérvár) utazás egyénileg teljes ellátás sportprogramok (úszás, tenisz, lovaglás) hétvégeken országjárás (Alföld, Balaton, Pécs, Sopron) 1290— US $ Részletes tájékoztatást adunk: LINGVATÉKA KFT 1118 Budapest, Nagyszalonta u. 2. Hungary Telefon: (36)-1-186-1740 • GMT 20.00—22.00 Vargo Elemér az Egyesület Igazgató Tanácsa megválasztotta országos pénztárosnak. Ifj. Charles György pályafutását 1974-ben kezdte, mint dolgozó diák a biztosítási osztályon, miközben a College of Insurance hallgatója volt. 1980 januárban kinevezték megbízott biztosítónak es rövidesen megkapta a FIC jelölést. 1987 augusztusa óta kettős pozíciót tölt be: ügyvezető és adminisztrációs helyettese az országos elnöknek. Kapinus Róbert 1986 novembere óta dolgozik, mint könyvelő a pénztárosi osztályon es nem egészen egy évvel ezelőtt kineveztek az országos pénztáros adminisztrációs helyettesévé. Óriási tapasztalatokat szerzett a modern iroda technika terén. Herman Emil ügyvéd 1958-ban végzett a Harvard Egyetemen és 1959-ben csatlakozott a Rothman Gordon irodához. Jelenleg az iroda elnöki tisztségét tölti be. Erzsébet-díj erdélyi művészeknek Miamiban Dévai Nagy Kamillát hallhatták egykor kivándorolt magyarok, akik Erdély művészetének felkarolása jegyeben jöttek össze. A találkozó háziasszonya Spéter Erzsébet volt. Spéter Erzsébet elmondta: most, amikor az Erdélyben éló' magyar színészek remélhetően, szervesen kapcsolódhatnak az egyetemes magyar színjátszásba, akkor elérkezettnek látja az időt, hogy számukra külön kategória legyen az évenkénti Erzsebet- dijak kozott. Minden díjhoz jelentős összeggel - akár 10-12 ezer dollárral - kell növelni az alapítvány alaptőkéjét. Ez esetben még többel, mivel az erdélyi kategória diját az alapitványtevő magasabbra tervezi a többinél. A pénz előteremtését szolgálta ez a társas ünnepi vacsora, melyet hagyományosan minden évben rendez Miamiban Speter Erzsébet elhunyt férje, az alapítvány másik névadója, Henry Speter emlékére. A találkozón felléptek: Antal Imre, Horváth Tivadar, Bács Ferenc, Bodrogi Gyula, Kibédi Ervin, Dobsa Sándor. Terjessze lipeekat