Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-06 / 14. szám
Thursday, April 6. 1989. 7. MÁRAI ÉS A RÁDIÓ I § i Érdekes interjút készített tavaly nyáron Furkó Zoltán a Magyar Rádió munkatársa az idén elhunyt nagy magyar íróval, Marai Sándorral. Ebból közöljük az alanti közérdekű részleteket. "Csak egy olyan izig-vérig százszázalékos írónak lehet annyira naiv és egyben annyira elesen látó szeme, mint amilyen Márai Sándoré. Tökéletes ismerője mindannak, ami a ma emberének szenvedéseit jelenti. Valamennyi Írása egy-egy emlékköve mindannak a rossznak, mindannak a fájdalmasnak, amely minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére körülölel, sőt elnyel valamennyiünket. Es mégis. Marai Sándor minden éleslátása mellett kicsillog a szeméből es a szavából egyaránt a törhetetlen hit, a legyőzhetetlen optimizmus/' - irta Maráiról csaknem 50 évvel ezelőtt a pesti Rádióélet. Amikor idén nyáron felkerestem San Diegóban a 89 évébe lépett Márai Sándort, az volt a tervem, hogy mostani találkozásunk egyik napján megkérdezem, ma hogyan ítéli meg a rádió szerepét az irodalom szempontjából, és egészében véve miként látja a televíziózás és a rádió hatását., s egyben megkérdeztem, emlékszik-e a Rádióéletben megjelent nyilatkozatára, hiszen szinte felfedezni velem benne mostani gondolatmenetének csiráját. Arra a kérdésemre, hogy miért szereti a rádiót most is, több mint ötven évvel az említett interjú után, Márai Sándor a következőket mondta:- A legtöbb iró sok műfajban próbálkozik. Az a műfaj, amelyet aktiv koromban igazán szerettem, a vasárnapi újságírás volt. Vasárnapi jegyzeteim révén, közvetlenül beszélgethettem az olvasókkal. A rádióban elmondott irodalmi szöveg közlésmódja teljesen mas, mint az olvasott szövegé. Hiszen "ki kell mondani" a kettőspontot, a gondolatjelet, meg a három pontot is. Mindent ki kell mondani, ez pedig nagyon nehez.- Darabjaim közül sokat adtak a rádióban. Például A gyertyák csonkig égnek cimü regényemet - hát az olyan romantikus idők terméke -, de a darabot, amit abból írtam, játszották Németországban, később pedig Dániában, és nagy visszhangja volt. A Családi kérdést a hamburgi televízió készült bemutatni, de meghalt az az Öreg színésznő, akire kiosztották az egyik fontos szerepet. Van-e vajon otthon olyan idős színésznő, aki ezt el tudná játszani?- Egészen biztosan. Abból egyszer még lehetne valamit csinálni, de nem biztos, hogy én még megérem.-Ha vigyáz az egészségere...- Vigyáznék magamra, de úgy vagyok veie, mint abban a bizonyos kis történetben Első pillantásra - legalábbis a természetben - minden ugyanaz. Ismerősek a fák, a bokrok, ismerős még a gyep is. Ez meglep, hiszen a földteke másik felén vagyunk, másik világban, a gyerekkor képzelete szerint itt fejjel lefelé kellene járkálnia mindenkinek. Aztán előbukkan egy mókus és szürke. Az akác se egészen olyan, mint otthon. Valami apró, már-már a kolibri méretéhez közelitó madár lebeg ezüstösen villogó szárnyakkal a virágágyás felett. * Megy az autó sehol egy ember. Ilyen lett volna a táj - ha időben észhez nem terünk - neutron bomba után. Kocsi persze annál több. Nélküle itt egyszerűen nem lehetne élni. A bevásárló központ, ahol hetenként egyszer-ketszer a háziasszony megtörni a csomagtartót, gyaloglónak túl messze van. Az orvos se jön ki házhoz, legfeljebb küldi a mentőket. Megy az autó, szép nyugodtan, holott mehetne észtve- szejto sebességgel is, mert * a Mercedes errefelé középkocsinak számit, de a sebesseg- határokat mindenki betartja. Itt működik a telefon, a posta, az adóhivatal, fogalmuk sincs arról a szóról, hogy "hiánycikk", a zöldségre hideg párát fuj valami szerkezet a pulton. Működik a rendőrség is. Sógornőm kis dobozt szerelt a műszerfalra, annak pityegese t jelzi, ha ellenőrző radar bújik meg az út szélén, mert jaj annak, akitől akárcsak egy hétre is bevonják a jogosítványt. Állás is veszhet miatta, bár méltányosságból a munkahelyig és vissza ilyenkor útvonal engedélyt lehet kapni. * New York persze más, kivált ha zenei kultúránkat nézzük: a "Hungarian" ott rangot jelent. A Metropolitan Operában Starker János is okkal választotta pompás csellőhangversenyének végére ráadásnak, a Magyar Rapszódiát. Szomorú parasztdalok sugározzák be a termet, aztán a ritmus felgyorsul, nekivadulva, mint mifelénk mulatáskor illik, és a mindeddig moccanatlan szakértő közönség előbb a fejét kezdi ingatni, majd a lábát is meg-megránditja. Starker, aki Amerikában sem John, hanem János, egyszerűen megtáncoltatja hallgatóságát, mielőtt a "zöld terembe" vonulna, hogy fogadja a gratulálókat. Késő este van, amikor az utcára jutunk; egy ismeretlen idős házaspár felajánlja a kocsiját. Mellém az Öregur jut. "Magyarok", mondja lelkesen szemlátomást még a koncert hatása alatt, "olvastam jó negyven éve néhány verset egy költőjüktől". Nem volt nehéz kitalálni, ki az. "A múlt században élt, de nem sokáig., ennyi bizonyos. A fordítás nyilván rossz volt, mégsem tudom elfeledni." Nem egy csatában halt meg? Nem Petőfi? " Ó, igen Petőfi", ugrik ültében az öregür; képtelen kiejteni "ó" betűt. Araszolunk a new yorki kórengetegbe, és évtizedek múltán is felizzik agyában a név, annak a vékony fiatal embernek a neve.. * A focimeccs dermesztő szélben zajlik az "Amherst College" és a "Tufts University" között, az egyik csapat huszonhat, a másik huszonnégy játékost vonultat fel. a magam korabeli ember, aki elmegy az orvoshoz. Az orvos megvizsgálja, és azt mondja: - Menjen haza, éljen nyugodtan. De vigyázzon: folytatásos regényt ne kezdjen el olvasni! Természetesen csak kétszer tizenegy van a pályán, de sűrűn cserélnek, ami ehhez a fekeveszett száguldáshoz illik is. Csupa remek izomzatú fiatalember, gyors, bátor, amit az is bizonyít, hogy egyik sem fél az ütközéstől. Talán az ottani futball hatása ez; de g cselezéshez még nem értenek, az összjatékhoz meg kevésbé.. így mindenki egycsomóban a labda körül, mely sehogyan sem akar bejutni a kapuba. A félidők véget elektromos dudaszó jelzi. Közben ezalatt a lányok terepfuto versenye zajlik. Roppant rangja és szerepe van itt a sportnak. Minthogy alig használja már a lábát járásra bárki is, a legtöbb lakásban álló biciklit, vagy mozgójárdát látok, ezen kell lépegetni, hogy a sok autózásban ezt el ne felejtsék. SŐt, a TV-ben bemutattak egy olyan hullámvasutat is, ahol elektronika vetíti a képet s mozgatja egyúttal az üléseket is; olyan elethünek mutatkozik minden, hogy a nézők - egyhelyben - sikongatnak. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ebben az államban húsz éven alul az alkohol tilos, és ha a kollégiumi rendőrség,mely ugyanolyan óriás fehér kocsikon száguld, mint az igazi, valakinek az autójában üvegeket talál, azt eltanácsolják. * Spanyol ragyogás: igy hívják azt a kastélyt, melyet a vasútépítésen meggazdagodott egykori holland Vanderbilt család leggazdagabb tagja a századfordulón épitetett ábrándosán marokkói-hispán stílben, toronnyal, várkapuval, az orgonateremben egy ki tudja miképpen megszerzett reneszánszkori püspöki trónnal. Negyedóránként indulnak a csoportok, még télen is; a gazdagság nagy vonzóerő. Megnézzük e^y lelkes lány vezető sével az ebédlőt, a fürdőt, s mert két feleseg volt, mindkét fürdőt, ezernyi tükörrel, megnézzük a trófeagyüjteményt, öltözószo- bát. Időnként halkan fordítani vagyok kénytelen már amennyire a szöveget megértem. Egy idő után látom, hogy idegenvezetőnk talán ideges ettől, mindenesetre mind sűrűbben kapja felém a fejét. Attól tart, valami kifogásom van? Sajnálom, szólok ekkor, a felesegem nem tud angolul, tolmácsolok neki. Rögtön megenyhül és megkérdi, mint annyi más honfitársa: honnan is jöttünk? Budapestről, mondom. Erre azt feleli, szép magyar ejtéssel:"Szeretlek". Adná az ég, villan át rajtam, hogy ez a szó legyen a nagyvilágban jellemző ránk. I love you, vágom rá rögtön. Mindenki mosolyog. Puskas-Balogh Eva S. ÉS EMLÉKKÉ VÁLÓK... Fakó fényképek, egy dobozban porosodva: naptól égetett völgy közepén - egy kidőlt fa; gyermek, el nem játszott, játék utáni vágya. Dereng még, hogy zúgott rég-Zebegény harangja? Temető, fakeresztje korhadt - nincs virágja: ez lett, csak ennyi lett az ember jeladása?- És emlékké válók magam is - nemsokára.... Felhőkarcolók, tornyok - égbe tapadása, nincs fény. Arcokon, árnyék szilaj táncolása - elbukdácsol, a töményedé barázdába. Ráncos bor alatt - reccsen a csont lapulása, barátoktól - iszonyú a csend némasága: ez lett, csak ennyi lett az ember jeladasa! És emlékké válók magam is - nemsokára. SZABÓ GYÖRGY: AMERIKAI MORZSÁK AMERIKAI MAGYAR SZÓ
