Amerikai Magyar Szó, 1988. július-december (42. évfolyam, 27-48. szám)
1988-09-29 / 36. szám
Thursday, Sep. 29. 1988. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. Kovács Albert Budapest tüntet a falurombolás ellen Vidéki, nyugdíjas munkásember lévén, vonattal érkeztem a fővárosba. Hajtott valami ellenállhatatlan közösség iránti kötelesség érzete, aminek képtelen yoltam ellenállni. Ám, nem is akartam. Úgysem láttam még ilyent életemben. Am amilyen fájdalmas, és egyetemes _volt a megmozdulás oka, olyan rendkívülien felemelő es feledhetetlen volt a tapasztalat, az emberek és a hatósági szervek magatartásai illetően. Ezt az élményanyagot szeretném itt elmondani, és tovább adni mindazoknak, akik nem lehettek itt jelen, hogy a valódi, igazi arcát megismerhessék a pesti embereknek. Ezt a példamutató, fegyelmezett magatartást nyugodtan tanítani lehetne, nem csak a jövőnk iskoláiban, de a mai, elemi és a mindennapok iskoláiban is! Az idŐ gyönyörű, mintha az itt gyülekezők akaratával lenne 'ó is szolidáris. Délután öt óra körül érkeztem a Hősök terere. Már a Déli pályaudvaron feltűnt: rendőr és rendőr mindenhol, csoportosan, ahol addig még egyet is alig lehetett találni. A város ugyanolyan nyugodt, kiegyensúlyozott forgalmi képet mutatott, mint máskor, bármikor, amikor erre jártam. A Blaha Lujza téren kérdeztem meg egy idősebb embertől, merre és mikor lesz itt a tiltakozó tüntetés. Este hétkor a Hősök terén, válaszolta kurtán és rohant az éppen beálló villamosra, ami éppen az én útirányom felé indult. így jutottam ki a megadott helyre. A földalatti beiktatásával. Az Árpád emlékmű alatt alig néhány száz embert lehetett látni. Közelebb mentem, néhány tiltott gyalogátkelőhely kockáztatásával, de jtt is rendőr, meg rendőr mindenhol. Am legnagyobb csodálatomra, egynek sem jutott eszébe rám, vagy bárkire rászólni, akik velem együtt vetettek a forgalmi szabályok ellen. SŐt, szokatlanul kedvesek és előzékenyek, barátságosak voltak mindenkivel szemben, ami nekem igen szokatlan, de annál inkább jóleső érzés volt. Amint közelebb mentem, karszalagos rendezők, aktiv egyéb rendező-beosztottak alkottak az ottlévőknek nagyobbik hányadát, akik a _ hangszórón keresztüli utasításokat figyelték, es hajtottak végre. Nekem ez igen tetszett. Csak az búsitott kissé, amikor arra gondoltam, hogy csak ennyien lennénk az országban és főleg a fővárosban, akiket tettekre késztetnének az erdélyi esemenyek? Az egész rendezői kar példamutató kedvességet és segitőkészséget mutatott. Udvariasan kinálgatták a náluk lévő apró nemzetiszinü zászlócskákat, amiket mindenki örömmel fogadott, mellyel belső érzelmeit kívánta demonstrálni. Majd, amit felszabadult örömmel emeltek és lengettek meg időnként a fejük fölött, amikor a mikrofonba beszélő Ceausescu rémtetteit említette, vagy szolidaritásunkról tett DR. GERGELY ANNA belgyógyász szakorvos kórházi affiliációval Magas vérnyomás ★ Cukorbetegség Szív, tüdő, máj, gyomor is egyéb megbetegedések Rendeles előzetes bejelentésre Teljes kivizsgálás • Biztosítást elfogadok! 330 East 79th St. #1-D (1st és 2nd Ave., között) Tel: (212) 737-0370 néhány szót is, ami soha nem kerülte el a figyelmünket, akár pozitív, akár negajiv értelemben. A tömegek pedig egyre sűrűbben es egyre több jránybol hömpölyögtek az emelvény felé. Am ahogy szaporodtak, úgy lett egyre kevesebb és kevesebb a rendező gárda a zászlócskák osztogatásához. Majd, amikor a rendező megkérte a közönséget, hogy segítsenek és legyen ma rendező mindenki, lélegzett fel a tömeg es egyre többen és többen jelentkeztek erre a kedves társadalmi munkára, köztük me^ én is. Egy ötven ev körüli rendező fele indultam, akit pillanatok alatt körülvett a segíteni akarók színes gyűrűje. Elkapkodták előlem a parányi nemzetiszinü zaszlécskakat, amit én boldog örömmel szemlelve engedtem át az ifjabb nemzedek fiainak. A rendező csak rám nézett, és mintha regi, jó ismerősök lettünk volna, elmosolyodott, mire én kezemet nyújtva viszonoztam és köszöntem meg a barátságát. Indulni akart tovább, de látszott rajta, hogy szívesen váltana velem még néhány szót. ami a nyelve hegyén volt. Megelőztem. Tessék mondani, mi a véleménye erről az egészről? Az emberek szívesen veszik a zászlócskákat? Nem mindenki. Akadnak közöttük provokátorok, akik azért jönnek ide, hogy az ünnepséget megzavarjak. Me^ egyebek is. Tehát úgy értsem, hogy volt mar olyan is, aki visszautasította a kínálást. Igen... Már kettő akadt. Az egyik méghozzá ismerős is volt. Ne mondja... Nem is gondolná... Majd szinte suttogva, de pirulva folytatja: Képzelje, a Havasi... Mit mondott? Azt, hogy nem kérek... Tegyék el maguknak! Elváltunk. Magunkban vivé egy olyan minősíthetetlen lelki terhet, aminek alaposabb szemügyre vételével már sokkal érthetőbb előttem az erdélyi magyarság semmibevétele... Hat óra felé járt az idő, éktelen szomjúság fogott el, az egyre forrósodó kánikula, na meg az átélt érzelmek hatására is. Ahogy kö'rülnézek, észreveszem, hogy a tér északi sarkában egy butikos sört és üdítőket árul. Arrafelé vettem az utamat, az egyre sűrűsödő tömeggel szemben. Kerek egy üdítőt. Cola van. JÓ lesz? Igen. Tizenöt forint. Gyorsan felhajtom, indulni akarok, amikor egy rendórcsoport közeledik felém, egy a vállamra teszi a kezet és alig hallhatóan súgja: Kövessen... Pillanatok alatt fel sem tudtam fogni az egészet, de szinte kedélyesen ballagtam utánuk, az alig tiz-tizenöt méterre lévő rendőrkocsik felé. Ha jól emlékszem, legalább négyöt állt ott riadó készenlétben, minden eshetőségre felkészülve. Menet közben két rendőr meg a hátam mögé billent, ami már kezdte egy kicsit élezni a nyugalmamat. Majd az az érzés lett rajtam úrrá, hogy összetévesztenek valami körözött bűnözővel. Honnan jött? Kápolnásnyékről! Hányán jöttek? Tudtommal egyedül! Biztos? Honnan tudhatnám én, hogy ebben az időben hányán jöttek még rajtam kívül, hogy tőlem kérdezik? Szabad az igazolványát? Mivel az a táskámban volt, keresni kezdtem a frissen vásárolt könyveim között, mig Ők kíváncsiskodva figyelték a táskámban lévő papirholmikat. Maga nyugdíjas? Igen. Miért? Nem úgy nézek ki? Ez hízelgő rám nezve.. De az utóbbit mar csak úgy magamban gondoltam. Na és milyen szándékkal jött? Tala’n erre az ünnepségre? Kezdett emelkedni a vérnyomásom, de erőt vettem magamon. Igen! Na és?... Csak úgy lelkesedésből? Igen, mert nem tudtam volna elszi- velni azt ezek után, hogy magyar vagyok, ha nem tiltakozhatnék ezek ellen a barbár intézkedések ellen, amit az elszakított magyarokkal művelnek saját hazájukban, Erdélyben, egy szocialistának nevezett társadalomban! lís nem is érdemli meg senki, hogy magyar kenyeret egyen, aki ez ellen a modern barbarizmus ellen nem tiltakozik! Ha jelenlétével már nem is tud, de legalább erkölcsileg! Pillanatokon belül minden megváltozott... En pedig folytattam: A hegyek tiltakozzanak talán, vagy akik nem is ismernek bennünket a világon? Kik tiltakozzanak? Kiktől várjanak segítséget, ha nem az anyaország lakosaitól? Engem a kóteiességtudat hozott ide, es örülök, hogy ezeket önöknek is elmondhattam... Olyan kedves, megértő', baráti arcokat mar régen láttam, mint amit ezek a fiatal rendőrök mutattak felém. Ám én beszélhettem, de ők mindezekre csak szüntelen bólogatásokkal válaszolhattak. Nekem ez is elég volt. hogy attól kezdve, mind a mai napig tisztelettel gondoljak mindegyikükre. Soha nem láttuk egymást, se ezelőtt, se azóta, nekem mégis jólesik tudni, hogy ilyen Öntudatos magyar emberek is léteznek rendőrségünk soraiban. Majd, mintha véletlenül összetalálkozott ismerősök lettünk volna, barati, meleg kézfogásokkal búcsúztunk egymástól, de remélem, csak fizikailag! Majd indulásom előtt még megkérdeztem, mi értelme volt mindennek? Kérem, ne értsen felre, csak olyan rutinszerű igazoltatás volt az egesz,( amit meg másokkal is megismétlőnk. En további jo egészséget, ők jó szórakozást kivánva néztek mé^ sokáig utánam, éreztem a lelkem mélyen. Mikor visszaértem a tömegbe, akkor jutott csak eszembe, mi lehetett mégis mindezek indítója... Az egyik rendőrnek átadtam egy cédulát, amire Ady egy verssor-idézetét Írtam: "Dunának, Oltnak egy a hangja", amikor először a (helyszinre érkeztem. Valószínű félreérthettek a szöveget. Mert ilyen szöveget addig nem találtam az ottlévő transzparensek között. Mire visszatértem, már négyzetméteres funértáblára írva, araszos betűkkel olvashattam ezt az ártatlan "bűnjelet". Ez lehetett az oka (az egésznek. Egész este azon derültem, es hálát adtam az en Istenemnek, hogy ez minő igy történt. Elégedetten helyezkedtem el a tér középén elhelyezett hangágyútól olyan tiz-tizenöt méterre. Fél hétkor már az egész Hősök tere foglalt volt. A forgalom leállt a tér körűig mert mar csak a Lenin szobor fele, a Népköztársaság utján és a Városliget fele akadt hely a barbarizmus ellen tiltakozók szamára. Még a szobrok tetején is lógtak. Egy sajat készítésű magyar nemzeti címert ot* emelgetett a magasba egy tizenöt év kői üli ifjú legényke. A fényképezőgépek kattogtak, tévé-kamerák villogtak. Az egyik lévé kamerát egy hatalmas daru karjai ( tartották Ötven-száz meter magasba a tér föle, hogy semmi érdemleges mozzanat ne maradjon nyomtalanul, ha netalán bárki is elvesztené a fejét. Hála Isten, ilyen nem akadt. Sehol egy illetlen kiáltás, sehol egy kirívó szóváltás, de mindenütt látható volt a hangszórókon is folyton figyelmeztető felhívás, hogy Ceausescu fizetett diverzánsokat dobott at a határon, akik igyekeznek ezt a mi békés tüntetésünket megzavarni, beszennyezve bennünket a vilá^ előtt, mert itt ( most a világ minden részéről vannak tudósítok, akik ezt a tüntetést rögzítik. < ( Ne hallgassatok rájuk, tegyétek ártalmatlanná a rendbontókat! Pontosan hét órakor kezdődött az ünnepi beszed, amit Csurka (István költő olvasott föl, és ami teljes egy óra hosszat vett igénybe. A beszed kezdete előtt néhány perces (folytatás a 8. oldalon)
