Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-02 / 22. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 2. 1988. HOZZÁSZÓLÁS Spéter Erzsébet nyilatkozatához "...bár halhatunk minden percben de célunk mégis az örökkévalóság. Ady Endre:Nagyranött Krisztusok Az alapítványok célja érdemes és szeretett egyének emlékének megőrzése az utókor, vagy szükebb értelemben az illető családja számára. Az alapítvány révén az emlékezet fenntartásának nemes eszméje párosul humánus célkitűzésekkel: kulturális, művészi tevékenység jutalmazásával, a társadalom elesettjeinek támogatósával, stb. Amint az átlagos ember közeledik a várható élettartam határa felé, egyre gyakrabban foglalkoztatja a múlandóság gondolata. Az, hogy ugyan meddig marad fenn emléke, mi lesz, ha közvetlen családja, majd ismerősei is eltávoznak, mi lesz az ö emlékével? Feledhetetlen barátunk, a new yorki magyarság köztiszteletben álló kiváló tagja, a neves szemorvos, dr. Linksz Arthur idézte fel e gondolatokat önéletrajzában: "Der dritte Tod, das ist der ewige Tod Davor bewahr uns Jesus Christ Um seiner heiligen fünf Wunden Ehre..." (Ősrégi luteránus zsoltár) (De a harmadik, az utolsó haláltól óv bennünket Jézus Krisztus az ő öt szent sebe révén.) A harmadik halálra gondolt, amely akkor következik be, amikor már senki sem emlékszik ránk. Az alapitvany tevők, anélkül, hogy legtöbbjük tudná, e fohász jegyében eszközük humánus tettüket. Szerényebb keretek között ezt a nemes célkitűzést szolgálja a mi lapunk is. Amint olvasóink jól tudják, minden egyes lapszámban ott van a mi "In Memóriám" emlékrovatunk, amelyben hétról-hétre megemlékezünk a mi drága barátainkról, akik az évek folyamán eltávoznak közülünk, de akiknek emlékét megőrizzük. És ha eljön az idő, amikor a mi lapunk sem lesz már, de bekötött példányai ott lesznek a szülőhaza könyvtárában, az utánunk jövő nemzedékek tudnak majd arról, hogy volt itt Amerikában egy magyar közösség, amely nagyon szerette szülőhazáját, épp úgy, mint fogadott hazáját Amerikát, és az egész emberiséget. A magyar nép hálás lehet Spéter Erzsébetnek azért is, amit ó alapítványa létesítésével tett férje emlékének, az óhazai művészet, irodalom jutalmazásával. Mivel az alapítvány ügyét itt is sokan felkarolták, Spéter Erzsébet tevékenysége az amerikai magyarság ügyévé vált és azért indokoltnak tartjuk nyilatkozata közlését. S amikor az öt ért sérelmekre gondolunk, Arany János szavai jutnak eszünkbe (Némi módósitással): (S ha néha irodalmárral) Találkoztam s bevert sárral, Nem poróltem Félreálltam, letöröltem. Spéter Erzsébet itt Amerikában is létesíthetett volna hasonló alapítványt. Fogadott hazáját is nagyon szereti és becsüli. De magyar szive azt súgta neki, hogy annak a sokat szenvedett és még most is annyit küszködő kis szülőhazának nagyobb szüksége van arra, amit az ő alapítványa jelent. Ezért mi is segítünk neki letörölni arcáról a sarat és talán a mögöttük meghúzódó egy-két könnycseppet is. Deák Zoltán AZ ERZSÉBET ES HENRY SPETER ALAPÍTVÁNYRÓL 1987-ben "Henry és Erzsébet Spéter" néven 200,000 dolláros alapítványt tettem, a magyar állam illetékes szerveivel megállapodva, hogy a tőke kamatának háromnegyede a magyar irodalmi és művészeti élet legjobbjait, - az "Oscar Dij" odaítélésének szabályai alapján kialakított rend szerint és az említett dij külsőségeihez hasonló körülmények között - a magyar televizió nyilvánossága előtt megjutalmazzak. ( Az igy létrehozott "Erzsébet Dij" átadására először 1987. nov. 18-án került sor. Az ebből az alkalomból készült, egyenes adásban sugárzott televíziós műsor, ellentétben az én kivánságaimmal, túlságosan hosszú lett, és talán emiatt hivalkodó- nak is tűnt. Azt hiszem, ezért jogosan érte kritika. Ennek dacára a műsorról készült videofelvétel az Egyesült Államokban osztatlan sikert aratott, lelkesedést keltett. ( A gálaestet követő kritikák, bevallom, fájdalmasan érintettek. Aki a nyilvánosság elé áll, annak számolnia kell azzal a régi igazsággal: "ízlések és pofonok különbözők". Ami engem ebben az egészben mégis zavart, az, hogy ennek az első, voltaképpen próbának tekinthető televíziós műsor alapján, a különböző ízlések jegyében akkora pofonokat kentek le az "ÜGY"-nek, hogy attól koldulhattunk, az ügy is, meg én is! Mintha nem szellemi teljesítmények jutalmazásáról, hanem egyéni motivációkból fakadó "furastudo- mány" világbajnoki trófeáról lenne szó. Különösen zavar az a törekvés, hogy az Erzsébet-dijat szembeállítsák a különböző egyéb dijak és hasonló célú alapítványokkal. Nem értem, miért kell, miért lehet a jutalmazás egyik módját kijátszani a másik ellen, amikor pedig a céljuk azonos: a magyar kultúra, az egyetemes magyar kultúra legjobbjainak megbecsülése, pártfogása. Vajon kinek és miért fájhat, hogy a "Kossuth-dij" és az "Állami-dij" mellett léteznek magánalapítványból származó dijak is? Kinek lehet rossz, hogy az alkotó munkát támogató "Soros" alapítvány mellett van egy befejezett munkát elismerő "Spéter" alapítvány? Árthat-e valakinek, hogy az esztendónkénti megtakarítások ( Összegéből, hangsúlyozottan látványosság nélkül kiosztandónak szánt "Csokonai Vitéz Mihály" dij után egy nappal, látványos körülmények között, szórakoztató tévé-műsor keretében kiadják a Spéter Alapítvány "Erzsébet" dijait? Miért kellene a hasonló célú kezdeményezéseknek akár időben, akár külsőségekben versenyezniük egymással? Franciaországban majdnem egy időben adják át a különböző irodalmi dijakat. Az Egyesült Államokban lehetőleg úgy időzítik az elismeréseket, hogy távol kerülnek egymástól. Miért kellene akár az egyiket, akár a másikat egyedül üdvözítőnek elelfogadni? Az Erzsébet dij időben távol van a hivatalos állami elismerésektől, es közel, egészen közel a Csokonai Vitéz Mihály díjhoz (alapitóinak saját választása- kérelme szerint). Kinek baj ez? Én azt hiszem, hogy sok sikert kívánhatunk egymásnak, hasonló céljaink elismeréséhez. A magam részéről ezt teszem. Nem versengeni próbálok - nem is tudnék - a hivatalos állami elismerésekkel, hanem egyfajta lehetőséget teremteni, velük párhuzamosan, a közönség rokonszenvének a kifejezéséhez. Nem vetélkedni akarok - nem is tudnék - a Soros Alapítvánnyal, amely a tudomány és a művészet támogatásán, a kultúra segítését helyesen és okosan, az üzleti élettel kapcsolja össze. Nem szándékozom versengeni a Csokonai Vitéz Mihály díjjal sem. Ellenkezőleg! Azt kívánom, sikerüljön minden esztendőben összegyűjteni a dijakhoz szükséges összeget, hogy a dij névadójához méltó rangot és tekintélyt szerezzen. Sót, azt kívánom, hogy sok különféle alapítvány, minél több rangos díjjal ismerje el, ami tényleg érték. És örömmel fűzöm hozzá, hogy a miami-i "Nagymihály Gáspár Ifjúsági Klub" tízezer dollárral csatlakozott a Spéter alapítványhoz egy újabb kategóriával szaporítva a dijazandókat. Ugyanez a kór egy újabb akciót indított el "Pop-Rock" dij anyagi megalapozására, mit jövőre terveznek. De ezen kivül is gyarapodik felajánlásokkal az alapítvány. Mindezek alapján azt hiszem, joggal kérhetem - a magyar kultúra és az amerikai magyarság, ezen a téren fejlődő együttműködéséhez - a magyar közönség közösségének szellemi együttműködését, párt- fogolását. (Spéter Erzsébet, alapító) Könyv a Szent Koronáról BUDAPEST. A magyar korona története - csakúgy mint a nemzet történelme - évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket, akik újabb és újabb adatokkal gazdagítják ismereteinket. A Vay Ádam Múzeum Baráti Köre által kiadott Magyar- ország Szent Koronája című könyvben olvasható legújabb adatok azt érzékeltetik, hogy a korona eredete valószínű, messzebb múltba gyökerezik, mint eddig sejtettük. Csömör Lajos aranyműves vezette ötvöscsoport meghökkentő vizsgálatairól ir. Azt igyekszik bizonyítani, hogy a korona a honfoglalást megelőzően években egy avarkori műhelyben, azonos időben készült. Sok-sok diák szerette volna megvásárolni, de hiába. Mire tudomásukra jutott, már hiányzott a boltokból, masok viszont a magas ár (170,- Ft) miatt nem juthattak hozzá. Ezért is vallalta Morvái Ferenc a Megamorv-Innomark Kazánfejlesztö és Kutató Intézet vezetője, hogy jelentős Összeggel támogatja a könyv újbóli kiadását. Ugyanekkor ebből a rendkívül értékes ismereteket | tartalmazó könyvből minden 1988-ban érettségiző diák szamára felajánlott ajándékként egy-egy példányt. Befejezésül hadd idézzük Morvái Ferenc ajánló sorait: "A könyvet, amit most átnyújtunk nektek, tekintsétek jelképnek. A Magyar Szent Korona első István királyunk óta az összetartozás hitét erősítette, táplálta... E könyv útjára bocsátásának célja sem más, mint az, hogy a jövő nemzedéket is közel hozza egymáshoz és összefogásra ösztönözzön bennünket."
