Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)
1987-12-17 / 47. szám
Thursday, Dec. 17. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 11. Nemeth Miklós TÉLI ERDŐ Karácsonyi varázslatok-Jaj, aranyos csillagom, nagyon vártuk a karácsonyt. Karácsony előtt való nap, karácsony böjtin fölötöztetik a fenyőt, a szülők minket elküttek ide vagy oda, mikor aztán fel lett csinálva a karácsonyfa, oda volt állítva az asztalszögre, akkor oszt csöngettek, nahát, be lehet jönni. Kaptunk narancsot, almát, diót, sok minden gyöny'órűsiget. (Gecse Bertalanná, 84 éves).-Anyukamék bekiildenek minket a kis- szobába, ók addig feldíszítik a karácsonyfát, elhelyezik az ajándékokat. Ha kész, akkor csöngetnek. Mi addig nagyon izgatottak vagyunk. Csöngetéskor gyorsan berohanunk, hogy megnézzük, mit kaptunk. (13 éves fiú Bátonyterenyéröl). * Az ünnepi varázslat, ugye, nagyon egyforma? A ma 84 éves asszony is éppúgy tudta gyermekkorában, hogy nem az angyal állítja az asztalszögre a karácsonyfát, mint a ma tizenhárom éves fiú. Akkor hat mégis, mi szükséges az izgalomhoz? Talán az egyetemesség, hogy minden fénylő ablak mögött i^y, ez történik? Hogy elmúlhatnak évszázadok, megváltozhat gyökerestül a világ, a csoda akkor is csoda, ha tudjuk is, hogy nem létezik? Most megejt a varázslat. Gecse Bertalan- ne, Boriska néni ágya mellett ülök - úgy kell mondanom, hogy Maconkán vagyok, holott Maconka Bátonyterenye -, felkelni már nem tud, de ez csak lábtörés következménye, mert olyan fiatal, hogy szinte nihetetlen. A bányász művelődési házból küldtek ide az "Óregfaluba", amely kis kertes házaival szinte háttal támaszkodik, az uj, sokemeletes lakótelepnek.-Bojtos volt az evés - meséli -,. makos- csik, vajasleves meg gombás káposzta. A vaj nagyon bötös vöt. Nagyanyám, anyámnak az anyja ahány rokonja csak vót, mindnek juttatott vajat. Azt mondta, a világir se egyétek a zsírosat, mindent csak vajval. Oszt akkor a tiszta, puszta asztalra tettek búzát, árpát, kukoricát, azt leteritették tiszta abrosszal, de a térítőt úgy kóHött kezdeni fölhajtani, amerröl több volt a vetés, a búzavetés, hogy nagyobb legyen a termés. Az ennivalóból pedig egy zacskóba tettek morzsát, nyáron azzal füstöltek, ha vihar, vagy valami természeti csapás érkezett. Ó nagyon babonásak voltak valamikor! Nagy meglepetésemre a zeneiskolából kihömpölygő gyerekek közül az egyik kisfiú mesélni kezd később:-Karácsonykor mindig elmegyünk ma- mámékhoz Mátrakeresztesre. ö túroslepényt süt, de úgy szokás, hogy fokhagymával. Ott meg az is szokás, hogy minden ételből eltesznek egy zacskóba. Azt elássák, tavasz- szal pedig kiássák, és akkor valamilyen szerencsét hoz. Most eszembe jut Sánta Ferenc kiváló írónak egy valamikori mondata: "Tudja, úgy gondolom, hogy nagyapám tenyerében van a hazám."-Itt voltak a hutasok. A tótok - mesél Boriska néni nagy szegénységben vótak. Úgy jöttek be a nagy hóba, hogy rossz zsákokkal vót a lábuk becsavarva. Nagyapám - aki pedig igen fósviny ember vót -, azt mondta nagyanyámnak: hallod-e nagyon vendégeld meg ököt, mert ezek nagyon rászenvedtek. Adott nekik a szüle nagy zsák krumplit, babot, zsiradékot, káposztát, de ételt is.-Jártak-e betlehemesek? (-Decemberbe járták. Nagy bundába az öreg, oszt nagyon lefekütt a fődre, ott hempergett. A betlehem szépen fel volt díszítve, volt benne Kisjézuska, ez az, ilyesmi. * A kisiskolások nem láttak még soha betlehemet. ók maguk sem járnak betlehemez- ni, helyette az iskolában karácsonyi klubdélutánt tartanak, ahol maguk díszítik a karácsonyfát, egymást megajándékozzák, a tanári kar pedig szendvicseket, teát, süteményeket és üdítő italokat tálal fel. Egyikük azonban tud valamit a Luca székéről: f-Luca napjan kezdik faragni, aztán karácsonykor a férfiak beöltöznek, járkálnak a faluban, kapnak cukrot, csokoládét.-A Luca széke böjtig elkészült - mondja el hitelesen Boriska néni -, oszt a férfi elvitte a ejféli misére. Leült hátul a kár alatt, aztan azt mondtak, hogy na, ez majd meglátja a boszorkánt. De nagyon vigyázzon, mert a boszorkán az majd megrángatja az embert. De vitt magával mákot, azt szétszórta maga körül, s annak a boszorkán- nak mind össze keUett szednie. így az ember elmenekülhetett, nem rángatta meg a boszorkán. De nem vöt az semmi, csak kitalálás.-Almán, narancson a "mindenfele gyönyörűségen" kívül mi volt a karácsonyfa alatt? - érdeklődőm Boriska nénitől. * HAJNAL GÁBOR Tél Szigligeten Nagy rajokban jönnek a vadkacsák rikácsolva a Balaton felöl a nádasban megfagyott minden élet ők éhesen ennivalót keresnek riadtan hallgatjuk mig tovaszállnak kavargó hópelyhek közt feketén. A tó nyugodt és néptelen a tél kocsink hamarost Szigligetre ér. Szeszélyesen nagy pelyhekben esik a hó, s alatta mereven a tó acélszurke a viz az üt most is mindig felfelé visz. Lélegzetem akadozik, szivem nehez gyorsulva jár. Megállók szótlanul és arcom a hófúvásba kigyűl szemem a tömör hullámokra néz. Bőlőni fején fehér sapka ül mintha imádkozna nagy ünnepen valami csodarabbi bár tudom nemes ember volt, s talpig úr. Eláll a hó a felhők messze tűnnek. A téli nap pár órára kisüt s ragyog az ünnep szikrázik mindenütt a karácsony túl a legrövidebb napon nekem még egyre sötétül napom. Hányszor állok meg itt ezen az ünnepen? Búcsúzva egyre nehezebben az elmúlt évtől és készülődve és újra remélve és vágyakozva.-Ugyan, ha volt egy krajcárunk, futottunk a bótoshoz, hogy csillagszórót, fadíszt vegyünk.- Akkor hát lássuk, mit várnak a mai gyerekek:-Silécet.-Autópályát.-Egy könyvet, meg egy sítalpat. Margitka, Urban Béláné irányította itt Maconkán a kulturális életet több, mint húsz éven át. Az irányitás a lehető legsutább kifejezés, hiszen ez abból állt, hogy a falu közösségi életének részeseként felismerte, hogy noha senki, a legvenebb ember sem hisz a hagyományok továbbélésének lehetőségében, de azok megtartása, felelevenítése a közösségi élet fontos alapja lehet, túl a néprajzi értekeken.-Mindezt át is éltem - mondja -, a legtovább őriztem a népviseletet, egészen anyám betegségéig, amikor már nem tudott felöltöztetni. Az éjfeli mise után magam is befelé söpörtem az udvart, hogy ki ne söpörjük az utcára a szerencsénket. Felújítottam a kulturcsoporttal a fonóházi szokásokat, s ezzel arany oklevelet nyertünk. De összeállítást készítettünk a disznohaj- tásból, a pletykázásból, a kenderfonásból, ma is működik a népdalkörünk. A magam egyszerűségében csinálom, de a feletteseim azt mondják, hogy egyszerűségemben is többet tettem, mint bárki főiskolát végzett ember. Elgondolom, milyen nagyszerű program lehetne ez a művelődési ház munkatársainak! és micsoda orom felnőtteknek és gyerekeknek, ha ünnepeken ezek a szokások megelevenedve uj tartalmat kapnának! Hogy az usájgiro kérdésére: Mit fogsz mesélni te az unokádnak? egyetlen idevalósi gyerek se mondhassa:-Kétezer után? Ó, hát addigra | elfelejtenek mindent. Talán még karácsonyfa se lesz. Kovács Julia
