Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)
1987-11-19 / 43. szám
Thursday, November 19. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. HARASZTI ENDRE: “HAJÓS DOKTOROK” Félreértés ne essék: - ebben az írásban nem azokról a kitűnő orvosokról lesz szó, akik állandó alkalmazottként szolgálnak az óceánjáró hajókon, s akik az utasok rendelkezésére állnak akkor is, ha műló tengeribetegségról s akkor is, ha valami komolyabb egészségügyi problémáról van szó. A lentiekből mindjárt kiderül, hogy kiket neveztünk mi el - idekint az emigrációban - "hajós doktoroknak". Gondolom, hogy honfitársaim tapasztalatai többé-kevésbé hasonlók az én- évek során felszedett - emlékeimhez. Bizonyára többeknek feltűnt az, hogy mig otthon a szülőhazában aránylag ritkán került Össze az ember olyan emberekkel, kik névjegyükre biggyesztették a "dr" jelzőt, illetve elég ritkán mutatkozott be nekünk olyan emberfia, aki előszeretettel "Doktor Kovácsnak", vagy "Doktor Másvalakinek" mutatkozott be, addig a helyzet idekint gyökeresen megváltozott. Egyre-másra bukkantak fel magyar körökben doktorok. Nem orvosokról van szó. A jogi-filozófiai s másfajta "doktorok" egyre jobban hemzsegtek körülöttünk és a különös az volt, hogy egynémelyik esetben az illető "tudorral" való beszélgetés sehogysem győzött meg bennünket arról a mérhetetlen tudásról, melyet jogosan feltételeztünk olyan emberről, aki állandóan kihangsúlyozta "doktori" mivoltát. A magyar újságokban is oly sok doktori jelzésű köziró Örvendeztetett meg bennünket, hogy nem tudtuk, hogy örüljünk-e, vagy inkább eltünödjünk-e azon, hogy olyannyira a "doktorok nemzete" lettünk. Az évek folyamán kezdtük elnevezni azokat a furcsa embereket, kik - alap nélkül gyanús körülmények között "meg- doktorosodtak", - "hajós doktoroknak". Az elnevezés mögött az a gyanú állt, hogy az illető semmiféle oklevéllel nem rendelkezett otthon, Magyarországon, de úgy látszik az Atlanti-óceánt átszelő hajón lett nagyhirtelen "doktor". Más szavakkal: az óceánjáró unalma és az ő mértéktelen tervei ösztönözték öt arra, hogy Amerika Földjén partra szállva, mar "doktorként" kezdje életútját. Persze, ez az egész dolog korántsem nevetséges, inkább - mondhatnánk - tragikomikus. A komikum mellett, bizony szomorú volt a tényleges orvos-, jogász-, filozófiai-, stb. doktorainak számára, hiszen az o nagy fáradsággal megszerzett oklevelük , tényleges tudásuk a gyanako- dások mocsarába süllyedhetett. Tovább megyek: voltunk jóegynéhanyan magyarok, akik idekinti egyetemekre iratkoztunk be és szorgalmasan tanulva, fokozatosan megszereztünk különböző egyetemi fokozatokat. Hosszú évek áldozatteljes munkája kellett ahhoz, hogy valamelyikünk a Bachelor of Arts, B. of Science, Master of Arts, stb. oklevelek birtokába jusson. Furcsának és — érthetően - igen mergesitőnek ereztük, hogy ugyanakkor olyan emberek, akiknek sem kedvük, sem tehetségük, sem szorgalmuk nem volt mérhető’ a miénkhez, - egyszerűen a zsebükbe nyúltak és apró, lelkiismeretlen intézményektől olyan díszes "doktori" okleveleket szereztek, melyek mellett a mi eredményeink valósággá^ eltörpülni látszottak. Az Egyesült Államokban- a( rendőrség, bíróságok felületessége folytan - az 1960-as években még jócskán működtek ilyen ál-egyetemek. A befizetendő összeg 50-200 dollár körül mozgott; a későbbiekben - az infláció miatt - ezen összegeket fokozatosan emelték. Magyar vonatkozásban fokozta a komplikációt egyes emberek "doktor imádata", cimkórsága. Mert nemcsak az az ember "cimkóros", aki elemi iskolai végzettségből egyszeriben a "doktorságig" ugrik! Cimkórban szenved az a honfitárs is, aki - túlzott udvariasságból - minden értelmes embert azonnal "doktornak" nevez. Személyes tapasztalatom, hogy számtalanszor kellett udvariasan figyelmeztetnem egyik-másik honfitársamat arra, hogy rendelkezem ugyan tanári diplomával és történelmi Master-degree- vel, de - nagyon kérem - ne tituláljon engem "doktornak", mert a PhD megszerzésére annak idején már sem pénzem, sem időm nem volt, tehát engem e jelző’ nem illet meg. Nem illet meg még akkor sem, ha talán a valóságban szakmai tudásom eléri egynémely tényleges filozófiai doktor tudását. Akkor is: ne áltassuk egymást és net adjunk egymásnak szédel- góen feldicseró' hamis címeket! Ez nem fér össze a magyar ember becsületével, akár otthon, Magyarországon élünk, akár idekint! Nem vitásj hogy azok, akik valami gyanús "diploma-gyarból" szerezték meg okleveleiket, ezt sokszor nem azért cselekedték, hogy ezáltal jobb álláshoz jussanak, hiszen hamar meggyőződhettek arról, hogy valamire való egyetem vagy más akadémiai tudományos intézmény azonnal észre fogja venni, hogy nemlétező univerzitás neve van a szépkiállitású dokumentumon! A cél tehát elsősorban a "társadalmi elismerés" elérése volt, - méghozzá ily alattomos, becstelen áron. A "hajós doktorok" száma az 1960-as, 70-es években sem csökkent. Volt köztük olyan, akit mindjárt kezdetben lemosolyogtak -, az ilyenek szégyenkezve visszahúzódtak, - de volt köztük olyan ember is, aki valóban feljebb kapaszkodott ezáltal a társadalmi elismerés létráján, - attól függően, hogy mennyire hiszékeny környezetet sikerült behálóznia. Most meg kell említenem azt, hogy mily sokra becsülöm azokat a közíróinkat, akik (legt’óbbszó'r bárminemű honorárium reménye nélkül) önkéntes cikkeikkel gazdagabbá teszik szabadvilági újságjainkat, folyóiratainkat. Ezek a - legtöbbször müveit és áldozatkész - emberek színesebbé, tanulságosabbá teszik életünket. Nem vitás, hogy igen sok jogi-filozófiai doktorátussal rendelkező honfitársat tisztelhetünk bennük, de - szomorúan gyanítom: - van am köztük olyan is, aki a "hajós doktorok" közé tartozik, azaz azért biggyesztette neve elé, vagy mögé a "dr" jelzőt, hogy ezzel tekintélyesebbnek vagy szavahihetőbbnek látsszék. Azt hiszem, hogy az olvasók túlnyomó része egyet fog érteni velem abban, hogy erre nincsen szükség. Azt a közírót, akit a közönség megszokott, megszeretett, akinek észjárásával egyetért , akitől sokat tanult, aki évek óta szórakoztatta, - amúgy- is tiszteli az újságolvasó, aki pedig tehetségtelen, kötekedő, felületes, vagy tudatlan, az akármilyen "doktori", vagy "professzori" színben is óhajtja feltüntetni magát, - nem éri el célját. Ezért tisztelettel javaslom, hogy az, aki önmagát "nevezte ki doktornak" vagy aki pár bankjegyért jutott valami ál-dokumentum birtokába, - inkább hagyja abba ezt a rossz szokását! Hozzá kell tennem: aki teljesen jogos és tisztességes diploma tulajdonosa, az természetesen továbbra is tüntesse fel eme végzettségének jelét- ha feltétlenül akarja. Ugyancsak jogos a nagynevű egyetemek által ünnepélyes alkalmakkor adott u.n. "diszdoktorságok" feltüntetése, használata, jelzése. Olvasom az egyik amerikai újságban, hogy nemrég letartóztattak egy embert, aki "United University" címen levelezett es nyakra-főre arulta a szebbnél-szebb kiállítású "egyetemi" okleveleket. Bevallotta, hogy az elmúlt években 2000 "diplomát" adott el s a papírok Arizona, Oklahoma, Missouri, Utah "P.O. Boxai" utján jutottak el a megrendelőkhöz. Nem vitás, hogy csalás, okirathamisitás vádja terheli majd a lebukott szélhámost, de- ezt fontos megemlítenem: - ugyancsak csalás, okirathamisitás terheli azokat a "megrendelőket" - akik ezeket a "diplomákat" megvásárolták és azok fel- használása révén álláshoz, vagy magasabb fizetéshez jutottak. , Szörnyülködve olvastuk, hogy az Egyesült Államokban - de lehet, hogy Kanadában is - közel ^0,000 "orvos" praktizál hamis, vagy kétséges papírokkal. Állítólag egy "orvosdoktori" diploma több mint 20,000 dollárba kerül már, de természetesen egy valódi orvosnak ennek többszörösébe kerül tudásának megszerzése, mig a hamis dokumentumhoz ily esetben már nemcsak csalás bűnténye, de ráadásul emberéletek veszélybe döntése is kapcsolódik. Egy Paul Pepper nevű amerikai úriember széleskörű kezdeményezése nyomában, ma mar az USA-ban 50 "diplomagyárat" bezárták és számos lelkiismeretlen embert bíróság elé állítottak. (Inf.: Californiai Magyarság 1987. augusztus 21—i szám.) Meg az is előfordult, hogy némelyik ilyen "gyár" - a "diplomán" kívül - még igen szép, piros-, vagy kék kővel ellátott, bevésett "egyetemi gyűrűt" is küldött az újdonsült "doktor úrnak". Azok a megtévedt honfitársaink, akik semmiféle anyagi haszonhoz nem jutottak és szélhámosságuk csupán embertársaik megvesztegetését, "nagyobb tekintély" elérését szolgálta, nem tekinthetők minden esetben bűnözőknek, mégis szomorú szívvel, rosszallással kell rájuk gondolnunk. Ugyanakkor minden tiszteletünk, megbecsülésünk azon hazánkfiait illeti, akik sokat tanultak, nagy tudást szedtek fel, s tudásukat érvényes, jogos diplomák is igazolják, - bánattal vegyitett megvetéssel fordulunk a "hajós doktorok" felé, kiknek szélhámoskodása azon a "tételen" alapszik, miszerint: "messziről jött ember azt mondhat, amit akar..." Nem akarom ezzel a rövid eszmefuttatással az emig- raciós életben amúgyis túlságosan elharapózott, (néha valóságos paranoiává fajult) gyanakvás légkörét mégjobban fokozni. Az volna jó, ha sikerülne mind jobban megismerni embertársainkat. A jobb megismerés előbb-utóbb amugyis elvezet odáig, hogy személyesen győződhetünk meg arról, hogy kiben található valóban tiszteletreméltó tudás, - kiben nem. A század nyolcvanas éveiben már nyilván eljutunk odáig, hogy tényleges egyetemi diplomásaink körül eltűnik a fölösleges gyanakvás légköre, - "hajós doktoraink" pedig fokozatosan eltűnnek a közéletből. CHARLESTON, W.Va. Clarence Kinder 77 eves polgár $50,000-t nyert sorsjegyével a múlt hét csütörtö'kjén. Pénteken szívrohamban elhunyt.
