Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-08-21 / 31. szám
4. Thursday, Aug. 21. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO DR. BÜKKHEGYI LÁSZLÓ VALAHOL SZÜLETIK EGY GYERMEK I. Valahol a Földön egy gyermek, aki ma, vagy tegnap, vagy egy hettel-hónappal ezelőtt született, az ötödik milliárd személy az űrben, a végtelen űrben lebegő parányi bolygonkon, gondolkodásra késztető szimbólum, a Népesség Intézet becslése, jelentése szerint, veszélyezteti-e fajtánk fennmaradását, életszínvonalunkat? Nincs kony- nyü válasz erre a kérdésre: Az "élet pókhalója", melyet a természet font ekörül a mi veges bolygonk körül, rendkívül komplikált, telve finom egyensúlyokkal és kölcsönhatásokkal, melyeket csak most kezdünk megérteni. Azonban képesek vagyunk es meg kell értenünk, ho^y a jövő nemzedék számára olyan világot hagyhassunk Örökségül, amelyben "érdemes élni"! Sir Julian Huxley angol tudós volt az első tudósok egyike, aki előre látta ezt a hatalmas nepszajporodást, mely szemben- áll velünk manapsag, és ő volt az, aki figyelmeztetett annak rendkívül súlyos Ökológiai, társadalmi következményéire. 1950- ben azt jósolta, hogy az évezred végére a világ, Földünk népessége eléri a 3 mil- liárdot; milyen szerény volt! A valóság az, hogy a nepesseg meghaladta a 3.2 mil- liárdot már 1963-ban. Manapság már azzal az egyszerű, azonban életbevágó kérdéssel, problémává! kell szembenéznünk: túlélhet, fennmaradhat-e az ember ezen a bolygon az ilyen rohamos népszaporodas mellett? A probléma lényégé: a tulnepesedes, tul- szaporodas! Kezdetben Földünk eletfenntarto szisztémája képes volt "könnyen eltartani" az embert, mondhatnánk: játszva, hisz az "ember" létszáma Afrika síkságain talán (ki tudja pontosan?) 125,000-re volt tehető. A betegségek, jégkorszak es más veszélyek okozta változások ellenére az ember képes volt a Föld jóformán minden részére eljutni és létszáma Kr.e. 8,000-re, kb. 5 millióra növekedett. Bár háború, éhínség és járvány nem szűnt meg áldozatait szedni, a szaporodás felfelé ívelő tendenciája továbbra is megmaradt és Krisztus idején a népesség elerte már a kb. 250 milliót; 1650-re (Krisztus születése után) pedig már megduplázódott: 500 millióra. Azután a népszaporodas igazán felfokozódott. Ameddig azelőtt kb. 1500 év volt szükséges ahhoz, hogy a népesség megkétszereződjön, 1850-re, azaz csupán 200 év alatt, már ismét megduplázódott. Azután csak 60 év alatt, azaz 1930-ra a népesség ismét megkétszereződött és elérte a 2 milliárdot. Utána, csupán 45 év alatt, már elerte a 4 milliárdot és most mindössze 10 ev alatt Földünk népessége már 5 milliárd. Ha ez a népszaporulati irányzat tovább is igy folytatódik, az évezred végére Földünk népessége elérheti a 6.5 milliárdot! Eszak-Afrikának 23 évre, Nyugat-Afri- kának 27, Közép-Afrikának 32 évre, mig Japánnak pl. 63, Észak-Amerikának ^ugyancsak 63, Kelet-Európának 117f. Nfyügat- Európának ugyancsak 117, a Szovjetuniónak 78 evre, azonban Delkele t-Ázsiának mindössze 25, a trópusi Del-Amerikának 24, Kó*zép-Afrikának 32 évre van szüksége ahhoz, hogy lakosságuk megkétszereződjék. Ezek szerint a népesség leggyorsabban Közép-Amerikaban, Delnyugat-Ázsiában, Delkelet-Ázsiában és Afrikában, azaz a világ legszegenyebb államaiban szaporodik a leggyorsabban, azokban az országokban, ahol a népesség már ma is a legkevésbé tudja élelmezni, eltartani önmagát. Mit is jelent a népesség megkétszerez’ódese? Amikor elfordulunk a népesség-szapo- rodas vilagjelentöségétol és annak az egyes országokra való kihatását vesszük figyelembe, a jövőbeli kilátások még inkább fenyege- ttíek. A "fejlett" országokban (nézzük Japánt, f Amerikát, a Szovjetuniót és főként Európát) a népesseg-szaporodás lassú; egyikük népessége sem fog megkétszereződni ebben a században, sót sok állam népessége még 100 even belül sem duplázódik meg. Azonban azokban az államokban, amelyek még most is küzdenek, hogy ipari alapot létesítsenek (fejlődő: u.n. Harmadik Világbeli államok) a helyzet egészen más. Legtöbbjük népessége még a 2000 előtt megketszerezodik. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent a "megkétszereződés"! Minden egyes gramm kenyérre, amiből sok helyen mar most is nagyon szegény készlet van, kétszer annyi éhes száj vár; minden egyes tanítóra kétszer annyi tanuló, orvosra kétszer annyi beteg, bíróra kétszer annyi bűnöző, hivatalnokra kétszer annyi munka, stb. vár majd. Ahol ma csupán egy ház, iskpla, klinika vagy raktár- épület áll, egy( másodikat kell építeni majd a közelben, tís, bár bizonyos( építmények (mint pl. utak, mélyvizü kikötök, stb.) létszámát nem szükséges feltétlenül megkettőzni, ugyanakkor pl. a rendőrség és állami alkalmazottak számát több, mint kétszeresére kell emelni, hogy a megnóvekedett népesség és a modern elet egyre komplikáltabb problémáival, magasabb képzettséggel rendelkezve, megbirkózhassanak, így tehát, nagy altalánossagban, minden egyes állam kénytelen közszolgáltatásait és belső, állami tevékenységeit megkétszerezni csupán azért, hogy fenntarthassa (sok esetben) mai nyomorúságos életszínvonalat. Még a leggazdagabb, a legfejlettebb ipari és gazdasági alappal rendelkező államok sem tervezhetnek komolyan, hogy 15-25 éven belül megkétszerezhetik közszolgáltatásaikat. Milyen reményük lehet hát a nyomqrúságosan "szegény" államoknak, ahol már most is 2.5 milliárd alultáplált ember található? Milyen jövőnek nézhetnek elébe azoknak a fejlődő, főként Afrikában élő, fekete éhezőknek tiz es tízmilliói, akik már most is az éhhalal szélén állnak, ahol bizalmatlansag, felelem, a gyarmatosító hatalmak egykori katasztrofális politikája utókövetkezmenye- ként a szomszédos, vagy közeli országok vezetősége az egyes államok nemzeti jövedelmének (ami amúgy is rendkívül alacsony a legtöbb esetben) majdnem 50%-át, sőt néha még nagyobb hányadát fordítja az esztelen fegyverkezesre? /folytatjuk/ —.. M ................ I REJTÉLY ÉS FELELET Mi a gyermek? Szám, Rejtély, Fogalom Szülj sokat és a talányt megoldom Feladom a keresztrejtvényt Aztán old meg te a rejtélyt Minek akkor eme vers? Találd ki on magad: "Ki sokat vet, sokat arat" Ferencz Amália 1986. igy nicaraguaiórvaházban TOM WEBER RIPORTJA (A szerkesztő megjegyzése: Olvasóink elnézését kérem azért, mert az alanti, egy évvel ezelőtti riportot közöljük e lapszámunkban. A riport eredetileg a San Francisco Chronicle-ben jelent meg. Dr. Spock, a világhírű amerikai gyermekorvos, a "Nicaragua Network" nevű békebizottság elnöke most küldte ki az ország minden részébe. Hogy miért, azt a kedves olvasó meg fogja érteni e cikk elolvasása után.) ** YALI, Nicaragua. Még mielőtt beléptem a Hősök és Mártírok gyermekeinek árvaházába e kisvárosban, egy négyeves kisleány ráncigálni kezdte a karomat. Lehúzott magához vont és megcsókolt. Egy hangos cuppanásos csókkal viszonoztam a homlokán. Attól kezdve egész este gyermekek hada kisért mindenhová, csücsörítve szájacs- kájukat, hogy Őket is csókoljam meg. Az a 48 gyermek, akik ebben a barakk- szerPi épületben laknak, kis részét alkotják az áldatlan polgárháború áldozatainak. Eddig már több, mint 7,200 gyermeket fosztottak meg a "kontrák" szüleiktől. A Chronicle megbízásából jártam be Nicaragua észak-nyugati részét, hogy érzékeltessem olvasóinkkal, mi megy itt végbe. Napnyugta után ezt a vidéket a "kontrák", a lázadok, uralják. Sofőröm nem volt hajlandó az erdei utón hajtani. Követelte, hogy maradjunk a faluban, ahol a sandinistáknak egy katonai egysége táborozik. Parancsnokuk is azon a véleményen volt, hogy ha éjszaka útnak indulunk, a "kontrák" szétlövik teherautónkat. Azt tanácsolta, hogy töltsem az éjszakát az árvaházban. Minden nicaraguai faluban van ilyen arvahaz. Az otthonban fiatal gyermekeket gondoznak, legtöbbjük nem volt még nyolc éves sem. Szivettépoen elhagyottaknak, szomorúaknak látszottak. Szomjúzzák a szeretet legcsekélyebb megnyilvánulását is. Ott gubbasztottak a nagyjából butoro- zatlan teremben. Némelyikük dúdolt valamit, masok csak nézték ram, időnként cuppanó hangot hallatva csókokat szórtak felém. Felügyelőjük, Ivone Amador, 16 éves leány, azt mondta, hogy Kubában tanulta ki, hogyan kell gyermekeket gondozni. Miután lefektette a gyermekeket, beszélgetni kezdtünk a háborúról. "A 'kontrák' rendszerint megölik az egész családot, amikor betörnek egy helységbe." Úgy beszélt, mint egy felnőtt, pedig (folytatás all. oldalon)