Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-10-02 / 37. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 2. 1986. HARASZTI ENDRE: GÖMBÖS GYULA ÉS KORA GÖMBÖS FÁJDALMASAN LATTA: BETHLEN KEZÉBE CSÚSZIK ÁT AZ IRÁNYÍTÁS. Gróf Bethlen István 1921. dcemberében megegyezett Peyer Karoly szociáldemokratáival es az ország közvéleménye láthatta, hogy ez a politikus bel- és külpolitikai viszonylatban egyaránt a lassú, de biztos konszolidációt epiti - annyi viharos, veszedelmes esztendő után. Mit tudott ezzel szemben Gömbös felmutatni? Talán azt, jiogy ö mar 1919-ben - jóval Mussolini és Hitler előtt "nemzetiszocialistanak" vallotta önmagát? Tény, hogy - Bethlennel ellentétben - valamiféle "nacionalista nemzetközi szervezeten" ábrándozott, mely szembeszáll "az arany internacionalizmusa" és a "proletáriátus internacionalizmusa" megtestesitoivel. Mind a kapitalizmust, mind a szocializmust afféle "zsidó dolognak" képzelte, de - érdekes módon - ugyanakkor, mikor nagy pátosszal szavalt az "arany internacionalizmusa" ellen, - mellékesen hajlandó volt arra, hogy körüludvaroljon bizonyos nagytőkéseket, - meg azt is néha elfelejtve, hogy az illető talán zsidó származású... Az ilyen "jo összeköttetéseket" sokra becsülte - utána pedig -, mintha mi sem történt volna - visszatért a (sváb (származású "ősmagyarok" gyűlésére es tovább szította a tüzet. Horthynak nem volt könnyű dolga, amikor megpróbált egyensúlyt teremteni gróf Bethlen István (a korábbi "becsi csoport" vezető alakja) és Gömbös Gyula (a "szegedi csoport" prototípusa) között. Bethlen a barátságát ajánlotta fel es Horthy tudta, hogy e remek diplomata barátsága sokat er - neki is, az országnak is. Persze, a kormányzó jól emlékezett a Gömbössel együtt töltött szegedi időkre is, és sokra értékelte, hogy Gömbös segítséget( adott neki akkor is, mikor Károly királytól meg kellett szabadulni 1921-ben. Gömbös továbbszervezte "fajvédő" csoportjait és várta, mig eljön az ő ideje. A MOVE-ban változatlanul a középtiszti elem dominált, de felbukkantak benne törzstisztek is s beépültek magas allami hivatalnokok, földbirtokosok, sót néha arisztokraták is. A MOVE ezáltal afféle "népfölötti" jelleget Öltött. Gó'mbÖs igyekezett tömegbázist találni, de az meglehetősen korlátozott maradt. Szélesebb alapja lett viszont az EME-nek. Sikerült az "ébredő magyarok" közé toborozni a városi kispolgárság elégedetlenkedő, radikalizmusra hajlamos részét es azokat az egyetemi ifjakat, akik nem tanulni, hanem gyors politikai karriert csinálni mentek főiskolákra. Az EME egyben a fasiszta áramlat öklének szerepét töltötte be. Különleges alakulatai hajtottak vegre a merényleteket. (Ormos Maria-Incze Miklós: Európai fasizmusok, 1919-1939. Kossuth, 1976. 88. o.) Gombos 1922 előtt barátságot színlelt Bethlen miniszterelnök iránt, sŐt mikor 1922. január 5-én megalakult a "Keresztény Kisgazda, Földmives és Polgári Part" (Egységes Párt), akkor a kormánypárti, erős szervezetben - Nagyatádi Szabó István pártvezér mögött - látszólag békés egyetértésben _oft láthattuk Bethlen Istvánt is és - "ügyvezető elnökként" - az energikus Gombos Gyulát is. Gömbös ugyanakkor - óvatosan és Bethlen háta mögött - a magasrangü honvéd- és csendórtisztek- kel egyre jobban kimélyitette szövetségét. 1922. JUNIUS: VÁRATLANUL HATBATÁMADTA BETHLENT, ki - mint miniszterelnök - ugyan mutatta már oroszlánkörmeit, de eredményességről még nem lehetett szó. A "fajvédők" - Gömbössel az élen - ekkor nyíltan és hevesen kevesellték a nekik juttatott hatalmi pozíciókat. Bizakodva tekintettek a fasiszta Olaszország felé, és önbizalmukat fokozta, hogy uj példaképük, Benito Mussolini katonai-izű, korlátlan hatalmi diktatúra alapjait rakta le. Gömbösek 1922. második felében egyre fokozódó támadást indítottak a bethleni, moderált es konzervatív szárny ellen, mégpedig "földreformot" követelve és éles nacionalista jelszavakat hangoztatva. Gömbös szövetkezett Wolff, Nagyatádi, Haller képviselőkkel, sőt ifj. Andrássy Gyula - ki otthagyta a legitimistákat - is támogatta őt átmenetileg. Az "ébredők" vezere kormányellenes blokkot szervezett. Bethlen ügyes taktikai fogással megakadalyoz- ta a kormánypárton belüli szakadást, de ettől kezdve éberebben figyelte Gömbös manővereit. Gróf Bethlen István jobboldali gondolkodású ember volt, de - ezt meg kell vallani - a parlamenti demokrácia és alkotmányosság hive. Sejtette, hogy Gömbösnek valamiféle szélsőjobboldali katonai diktatúra az eszményképe és ennek érdekében bármikor hajlandó lesz arra is, hogy terrorszervezet élen, erőszakkal ragadja magához á hatalmat. ELLÓDULÁS A SZAKADÉK SZELE FELE... 1923. AUGUSZTUS 2-AN GOMBOS KILÉPETT AZ "EGYSÉGES PÁRTBÓL." Ez a lépés aztán már tényleges szakítást jelentett gróf Bethlen Istvánnál. (A kormányzónak nagy szüksége volt Bethlenre, mint bölcs, tapasztalt tanácsadóra, még jóval annak nyílt parlamenti visszavonulása után is, de Gömbös okosabbnak hitte magát Bethlennél és annak mérsékelt konzervativizmusát lassúságnak és* némi gyávaságnak velte.) Gömböst azonnal követtek a hozza hasonló "fajvédők". Ekkor még Eckhardt Tibor, Ulain Ferenc, a "Szózat" cimu napilap alapitója, sőt Zsilinszky Endre is vele tartottak - időbe tellett, mig kiismertek Gömböst, hogy aztán óvatosan elhúzódjanak tőle. Ezen az augusztuson meg mindenesetre a magyar "Mussolini-imitátor" nagyobb akaratereje és rábeszélőképessége érvényesült. Megalkották az olasz "Duce" politikai csoportját utánzó "Fajvédő Pártot". Bethlen István gróf politikai hegemóniáját egyelőre megingatniok nem sikerült. Bethlen sejtette, hogy Gömbös katonai puccsot tervez és kikutatta azt is, hogy a "fajvédők" osztrák és nemep szélsőjobboldali alakulatokkal is felvették a kapcsolatot. Ulain Ferencet és pár társat a rendőrség fel is tartoztatta, mikor Ausztriába próbáltak utazni további tárgyalásokra. Gombost ez megdöbbentette és elhatározta, ho^y egy darabig ovatos lesz. Egy darabig ritkán használta pártjának "fajvédő" nevét; - ehelyett a "Magyar Nemzeti Függetlenségi Part" elnevezést favorizálta. Nem vitás, hogy az uj pártvezér dinamikus és aktiv embernek bizonyult. Ötleteivel, szorgalmával, lankadatlan lendületével képes volt fanatizálni párthívei nagy részét. Egyre gyakrabban emlegette a "Nemzeti Internacionalizmus" ideáját, mely képes lesz egyszerrre felvenni a harcot az "arany internacionalizmusa" (kapitalista világ) és a "proletár internacionalizmus" ellen is. Szakadatlanul tartotta a kapcsolatot egy Kahr nevű német szélsőjobboldali egyénnel, a "Consul csoport" fedőnevű másik külföldi "nemzetiszocialista" csoporttal, orosz cárista, . ukrán es bajor szélsőséges szervezetekkel, azonkívül, természetesen az általa mélységesen tisztelt "Duce"-val. Mikor fasiszta merénylők meggyilkoltak Erzberger és Rathenau nemet politikusokat, a gyilkosok baráti menedeket kaptak Gömbös házában, - a budapesti rendőrkapitány jóindulatú beleegyezésével. A magyar "fiók-Mussolini" Kemal Ataturk török államfőt is be akarta szervezni "nemzeti-nemzet- közisegebe", de a török kormány nem sok ügyet vetett a fanatikus magyar akarnok- ra. Nem voltak túl lelkesek a német merénylők hozzájuk való "átutalását" illetően sem. NEM VOLT TANÁCSOS NYÍLTAN SZEM- BESZÁLLNIA BETHLEN GRÓFFAL. A miniszterelnök bel- és külpolitkai konszolidációja elismerést keltett az országban. Gömbös egyelőre rajta tartotta a szemét a németországi eseményeken, mert sejtette, hogy a Weimari Köztársaságot el fogja sodorni valamelyik radikális német párt. Mélységesen tisztelte az 1920-ban kudarcot vallott Kapp-puccs résztvevőit; tudta, hogy ezt az összeesküvést egy másik is követni fogja. Mikor 1923. novemberében Ludendorff német marsall és Hitler Adolf, a rohamosan növekvő német nemzetiszocialista párt "führere" a müncheni sor- csarnokban újabb felkelést kísérelt meg, Gömbös, saját fajvédői aranyos hajnalát latta ebben az - egyelőre ugyancsak elvetélt - konspirációban. Valószínű, hogy feldobogott benne a régi sváb "Knopfle- sziv" is. Hasonlóval próbált kísérletezni Bethlen ellen ö is, mégpedig a MOVE és az egyetemi "Turul"-szervezetek segítségével. Számított bizonyos - lassú előmenetelük miatt elégedetlen - honvédtisztek segitsegere is. Kísérlete még túl korai volt, abba is hagyta, várva a kedvezőbb pillanatot. A kormányzó - kit régi barátság fűzött Gömböshöz. - is gyanakodni kezdett. Horthy bízott Bethlenben és idegesítette, ha bárki is áskálódik ellene. Nyugtalanította, hogy Gömbös állandóan túlzó es későbbi terrorcselekményeket is sejtető kijelentéseket tett. Mikor kiderült a konspiráció, Gombos "ártatlanságát" hangoztatta, de komoly bajba kerülhetett volna, ha Horthy szava nem allitja le a nyomozást. 1925-ben Gömbös uj manővert kezdeményezett: Eckhardt segítségével, Budapesten "antiszemita világkongresszust" rendeztek. Bethlen ezt is leállította, illetve megkurtitotta. Érdekességképpen megemlítem, hogy az állandó pénzszűkében lévő Gömböst Izabella főhercegnő, Frigyes főherceg neje is támogatta egy ideig, ugyanis a "fajvédő" pártvezér megpendítette, hogy a főherceget - siker esetén - "magyar királlyá" kiáltaná ki. Egyidejűleg állandóan hangoztatta "földreform"-gondolatait, gyűlölködő kijelentéseket tett Franciaország ellen, élesen ellenzett bármilyen tervet, mely valamiféle "dunai konfederáció" létesítésére irányult volna. Állandó kapcsolatot tartott olasz újságírókkal, szóval igyekezett a magyar társadalom sok rétegét magának megnyerni. (folytatjuk) Amennyiben kívánja,szívesen megkötjük a cikk első részét. II. RÉSZ