Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-31 / 5. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 31. 1985 BUDAPESTI TUDÓSÍTÓNK JELENTI Illyés Gyula: A PuAqták Meghalt GOSZTONYI JANOS a Magyarok Világszövetségének Sőtitkára 69. Felénk a szegénység Fejér megyéb&l áradt, kitartó és kivédhetetlen hullámokban. Anyám anyja annakidején a saját gyermekei mellett egy távoli nőrokona kislányának nevelését is magára vállalta, akkor, amidőn az még anyja méhében volt. Már a keresztelő is az ö gondja volt. Ez a kislány, Malvi nőném, ugyancsak szerelemből és a maga feje után, egy Szerentsés Dániel nevű feltűnően szép zupás szakaszvezetö- höz ment feleségül. A szép szakaszvezetö, aki valami kincstári lóvásárlő bizottsággal vetődött a pusztára, nőnénk kedvéért, a szerelem vakságában lemondott katonai pályafutásáról. Malvi néni a gyönyörű mundér lehulltával ébredt a valóságra: a polgári életben férje egyszerű kocsislegény volt.( Hősiesen kitartott mellette. Emelt fővel követte férjét, a mártirnők büszkeségével, mosolyogva süllyedt el a Szerentsesek szörnyű világában. Egyszeri megmártődás után^ mintha csak valami mesebeli csoda- fúrdoben merítette volna meg magát, tökéletesen azonosult velük. Anyám családjában mindenki halkan beszélt, - Malvi néni egy hónap múlva üvöltött, csípőre tette a kezét, káromkodott, mint egy kocsis és mindent el akart hordani a háztól. Csak ikreket szült. Három vagy négy részletben hat gyermeket hozott a világra, akik közül azonban minden évben meghalt egy, úgyhogy a tiz esztendős kort csak kettő érte meg. Házasságuk negyedik éve végen meghalt maga a szép kocsis is, tüdŐvészben. Malvi néni addig is egy kenyéren élt ipa családjával, aki szintén kocsis volt; azután is ott maradt, most már kegyelemkenyéren, amit elégszer éreztettek vele. Ezek a Szerentsesek a Vajda környéki L. birtokokról ömlóttek szét a világba. Rengetegen voltak s lelkesen tartották a rokonságot, nemcsak velünk, de szívósan állva a közönyt s fagyos tekintetet, meg apám családjával is. Egész éjszakai gyaloglás után százeves öregasszonyok csoszogtak be hozzánk s két-három napig a nyakunkon ültek, az ég tudta csak, mi célból. Mert enni alig ettek valamit. "Jó lesz nekem egy kis savócska is édes lelkem" - sápitoz- tak olyan halk, szerény hangon, minőt csak egy elaggott madár tudna adni, ha beszélni tudna. Anyám hasztalan kínálta őket, végül mar pirosán az ingerültségtől; a kenyeret a| savóba mártották és azt szopogatták, náluk ez volt az öregasszonyok rendes eledele. Aludni egy világért se jöttek volna be közénk. "Hogy én ezt a szép szobát - melyben egy magunk gyártotta rongyszo- nyeg is diszlett - hogy én ezt a gyönyörű hajlékot bebüdösitsem?" - mondta egyszer valamelyik, amire azért emlékszem, mert apám, jókat nevetve, később gyakran elmesélte. A vacsora utáni társas köradomázás- ban neki ez volt egyik kedvenc története. Észrevette benne a lelki finomságot. "Hát ami azt illeti, Teca néninek igaza volt, mert elég büdös volt" - ez volt a csattanó. De nem bánta a vénasszonyokat, tán még kedvelte is okét. A konyhában rendesen apam aludt s igy a Teca néniknek a padláson vagy az eresz alatt ágyaztunk. Napközben csak ültek és hallgattak, kicsit sértődött pillantással, mint akik várják, hogy kérdezzék már őket. Az egész házat fel kellett Dr. Gosztonyi János Életének hatvanadik évében, súlyos betegség után, 1985 január 16-án, szerdán elhunyt Dr. Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, a Hazafias Népfront Országos Elnökségének tagja, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának volt tagja. A Mező Imre úti temetőben bücsuztatták január 22-én. Végakaratának megfelelően Celldömölkön helyezték örök nyugalomra. * "Nehéz előre látni, mit hoznak az elkövetkezendő évek. Mi azt akarjuk tenni a jövőben is, amit eddig tettünk. Szolgálni akarunk. Szolgálni a kapcsolatok építését, ápolni e kapcsolatokat azokkal, akik bár más országban élnek, más országok állampolgárai lettek, de szivükben megmaradtak magyarnak. Sok minden elválaszt, vagy elválaszthat bennünket. Van azonban egy - talán csak keskeny - ösvény, de ha akarjuk: széles üt, amelyen együtt mehetünk, mert Összeköt az, ami mindannyiunk számára egyetemes érték: magyar nyelvünk és kultúránk, szokásaink, nemzeti hagyományaink azonos gyökere" - mondta alig néhány évvel ezelőtt, azután, hogy kinevezték a Magyarok Világ- szövetsége főtitkárának, kijelölve szinte önmaga számára a feladatot, amelyről tudva tudta, hogy rá méretett, s a magyarság megmaradása érdekében igaz hittel, becsülettel el kell végezni. Egész életében elkötelezett, alkotó politikus volt. Egész életében küzdött, harcolt, sokszor az első volnalban, Önmagát nem kiméivé - másokért, a hazáért, Magyarország felemelkedéséért. S mindvégig hallatlanul nekik kínálni, a sütölapáttól a magkokásig, amig kiderült, mire is várnak. "Hát ezt a csizmácskát akkor elvinném az Imruskánk- nak, ha tik úgyis eldobnátok" - sóhajtotta Teca, Rozi vagy Kati néni s azzal kapta a kosarat, mely addig tátott szájként meredt a sarokban vagy a szegen és szépen elrendezte benne a csizmát, ingecskét vagy a nyújtó- deszkát és egy pillanat alatt eltűnt. Néha férfiak is jöttek negyven kilométer távolságból egy forintért. Volt olyan, aki csak a harmadik látogatásakor állt elő a kéréssel. Őket az istállóra sikerült rábeszélnünk, mert ők is ép olyan szerények voltak. Ezek voltak a Szerentsések. "A hires csizmások!" mondta jókedvűen apám, mert véletlenül egyszer észrevette, hogy valamelyikük a határban vállára vetett csizmával, mezétláb masíroz felénk s lábbelijét csak a tanya végén, az ököristállóknál húzza fel. (folytatjuk) nyugodt volt, türelmes, megértő az emberek iránt. Ma már titok, honnan volt mindehhez elég energiája. S türelmes volt a gyógyíthatatlan betegséggel szemben is, amely hirtelen tört rá, s lassan-lassan legyűrte öt. Élete során sok-sok munkakört töltött be: ebből a szempontból szerencsés volt, mert az átlagos embernél többet látott, éppen emiatt többet is tapasztalt, többet is átélt. így talán azt is jobban tudta másoknál, hogy mennyire van minden dolognak nemcsak szine, hanem visszája is... 1925 október 21-én született a Gyór-Sop- ron megyei Völcsejen, szegényparaszt család gyermekeként. Majorokban nőtt fel, mezőgazdasági cselédek között, ahol négy családnak volt egy közös konyhája. Iskoláit Celldömölkön és Papán végezte. A pápai gimnáziumban érettségizett, majd mint Győrffy-kollegista kezdte el egyetemi tanulmányait. Küzdelmes pályáját a parasztifjuság szervezésevei kezdte, akkor, amikor Magyarországon még egymillió parasztfiatal volt. 1945-ben részt vett a földosztás munkájában, miniszteri biztosként, majd a megyei földbirtokrendező tanács tagja lett Vas megyében. 1947-ben. 22 esztendősen már országgyűlési képviselő volt, 1948-ban pedig az Egységes Parasztifjuság Országos Szövetségének főtitkárává választották meg, s egyben a szövetség lapjának, a Magvetőnek főszerkesztői tisztét is ellátta. A Dolgozó Ifjúsági Szövetsége 1950-es megalakulásától annak központi vezetőségében dolgozott. A háború utáni magyar ifjúsági mozgalom egyik ismert alakjává vált, mint erőteljes szervező és kitűnő szónok. 1953 és 58 között tagja volt az Elnöki Tanácsnak is. 1959-tól a Vas megyei pártbizottság első titkáraként sokat tett a megye politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődéséért. E megyének volt évtizedekig országgyűlési képviselője is. Később a Népszabadság főszerkesztését bízták gondjaira. Életűtjának újabb állomásaként művelődésügyi miniszterhelyettesként, majd oktatási államtitkárként tevékenykedett, s nagy részt vállalt a közoktatás fejlesztésében. Öt évvel ezelőtt nevezték ki a Magyarok Világszövetségének főtitkárává. Nehéz hirtelen számba venni a politikus pálya gyakorlatban megvalósuló, a jövőnek is megmaradó érdemeit. Mindig is kezdeményező ember volt. Egyre szélesítette az (anyaországgal kapcsolatot tartók kórét, uj és uj embereket nyert meg az Óhazával fenntartott elkötelezett, jószándéku barátságnak. Megfeszített munkálkodása eredményeként sikerült a külföldi magyarsággal fenntartott kapcsolatokat szorosabbra fonni, s erősíteni a világ magyarságát Összekötő szálakat. A legutóbbi Anyanyelvi Konferencián mondotta záróbeszédében: "Őrizzük meg ezt a mozgalmat olyannak, amilyennek indítottuk! Nagy érdek fűződik ahhoz, hogy azon a hajón és azzal a zászlóval hajózzunk tovább, amelyet tiz évvel ezelőtt erre a hajóra tűztünk, mert ez tiszta és becsületes lobogó. S ne engedjünk erre a hajóra senkit, aki ezt a zászlót fel akarja cserélni. S azt se engedjük, hogy más kikötőbe irányítsák ezt a hajót..." Tekintsük ezt az alkotó politikus, az egyetemes ‘magyarság sorsáért aggódó ember szellemi végrendeletének. Kurcz Béla
