Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-08-30 / 32. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Aug. 30. 1984. Dr. Bükkhegyi László: STAR WARS EURÓPA Amikor az Egyesült Államok 1984. évi költségvetési deficitjét eléri majdnem 200 billió dollárt, ami a valóságban azt jelenti, hogy az u.n. "hatalmas gazdasági fellendülés" igazában "kölcsönzött pénzen" alapul, amiért a dolgozóknak kell majd verejtékes munkájukkal megfizetni, a vezető katonai korok a legkomolyabban foglalkoz­nak a "STAR WARS" - árháború megvalósítá­sának lehetőségével, amelynek költségei csillagászati összegre rúgnak. Ha közelebbről megvizsgáljuk a Star Wars-rakétavédelem lényegét, akkor arra a megdöbbentő következtetésre kell jutnunk, hogy ez a védelmi rendszer, amely a nagytávolságú szovjet rakéták ellen nyújtana védelmet, nemcsak, hogy a NATO-Egyesült Államok közötti szoros katonai együttműködést gyöngítené, sót esetleg teljesen fel is borítaná, hiszen egész Európát védelem nélkül hagyná, hanem az Egyesült Államoknak sem nyújtana tökéletes védelmet. Európa a legvalószínűbb földrész, ahol egy nukleáris háború kitörne, ez pedig Europa tökéletes megsemmisítését jelentené, amit nemcsak az NSZK, Franciaország, Olaszország, Dánia, Norvégia, stb. politikai-katonai vezetősége, hanem az egyes államok józanul, tárgyilagosan gondolkozó polgárai is világosan látnak, tudnak, amint azt a szárnyas, amerikai rakéták elhelyezése s általában a nukleáris fegyverkezés fokozása elleni óriási tüntetések napnál világosabban bizonyították. Ahhoz, hogy a Star Wars-védelmi berende­zés hatásos lehessen a hosszütávu szovjet ICBM rakéták ellen, amelyeknek repülési időtartama az amerikai, feltételezhető célpontok eléréséhez a legjobb esetben kb. 30 percre tehető, u.n. "réteges": harom-rétegü védelmi rendszerre ' lenne szükség: egy legfelsőbb rétegű rakéta-lézer védelmi rétegre, hogy az ellenséges rakétákat még az űrben megsemmisítse, majd egy második biztonsági, alacsonyabban létesítendő, ugyancsak űrbéli védelmi vonalra s ha, ennek ellenére, az ellenséges, szovjet rakéták egyike-másika mégis képes lenne a két űrbéli védelmi réteget áttörni, akkor egy harmadik: a földón elhelyezett rakéta védelmi rendszer lenne hivatva a megmaradó szovjet rakétákat megsemmisíteni, mielőtt a kitűzött katonai, gazdasági, polgári célpontokat elérhetnék és megsemmisíthetnék. Ez a "réteges védelmi rendszer" elsősorban is hatástalan a NATO-államok s általában Ny-Európa ellen irányított kozép-távolságu és taktikai rakéták ellen, hiszen a szovjet SS-20 repülési ideje a célig 5-10 perc, mig az SS-22 mindössze 3 perc: mig a NATO védelmi rendszernek, amelyet az itteni katonai vezetőség elgondolása szerint a Star Wars amerikai védelmi rendszer termé­szetesen nem fedezne, a feltételezhető leg­ideálisabb körülmények mellett is legfeljebb "egyetlen-egy" kilövési lehetősége nyílna arra, hogy az ellenséges szovjet rakétákat még repülés közben próbálja az űrben meg­semmisíteni, ami gyakorlatilag szinte ki­vihetetlennek látszik. Ezen felül a NATO- hoz tartozó tagállamoknak még ezer es ezer szovjet "cruise" szárnyas rakétával, középtávolságu, nukleáris bombákkal fel­fegyverzett bombázóval és vadászbombá­zó repülőtámadással kellene számolniuk, ha "elszabadulna a pokol a Földön"; azt feltételezni, hogy a NATO által bevetett egyetlen-egy nukleáris szárnyas rakéta, vagy neutron bomba "elriasztaná" a táma­dó felet, katonai szempontból is felelőt­Interceptor opens its ring of ribs VEENIP Ground radar directs interceptor toward incoming ICBM; infrared , sensor homes in on target ,i\U\ Át»"* ICBM fired Tracking-station radar detects ICBM, and interceptor missile is fired TIME Diagram t»y Kutedola 'Greww'th Mean Time TIME-RAJZ: AZ ELLENRAKÉTA-KÍSÉRLET VÁZLATA len naivitás. A legkiválóbb, tárgyilagos katonai és polgári szakértők egybehangzó véleménye szerint egy "Harmadik Világ­háború", ami nemcsak a "homo sapiens", hanem az állati-növényi élet kipusztulásá­val, megsemmisülésével járna a mi Föld­golyóbisunkon s aminek az emberi képze­letet felülmúló katasztrofális és esetleg évezredekre kiható borzalmas következ­ményeit a legképzettebb fizikusok, tudó­sok sem tudják jelenleg felmérni, egy tö­kéletes, rövid ideig (esetleg 24-48 óráig) tartó nukleáris összecsapás, HOLOCAUST (világkatasztrófa) lenne és a mintegy 50.000 nukleáris fegyver bevetése után EGYIK FÉL SEM GYŐZHETNE, CSAK LEGYÖZÖT- TEK LENNÉNEK, az egész élet a parányi Földön megsemmisülne. Az európai kormányok világosan látják azt is, hogy a Star Wars védelmi rendszer egy "kettős, megkülönböztető" védelmi rendszert jelentene, mellyel az Egyesült Államok csak az Észak-Amerika-i kontinenst igyekezne védeni egy állítólagos, várható szovjet ICBM támadás ellen; ugyanakkor azonban a leghűségesebb európai szövetsé­gesek és Japán arra lennének kényszerít­ve, hogy "védjék magukat, ahogy tudják." A Ny. Európa-i s általában a NATO-hoz tartozó államokat és Japánt is, különösen az utóbbi 3 és fél év alatt súlyosan érintő gazdasági, pénzügyi válság, infláció, mun­kanélküliség, az amerikai dollár valószinüt- leriül, mesterségesen felfokozott árfolya­ma mellett nehezen képzelhető el, hogy úgy az európai kormányok, mint Japán képes lenne egy ilyen "horribilis" befekte­téssel járó Star Wars-tipusu védelmi rend­szer kiépítésére. Végezetül fel kell tennünk azt a lénye­ges kérdést is, ami minket, az Észak-Ame- rika-i kontinensen élő állampolgárokat közvetlenül érintene: VALÓBAN tökéle­tes, 100%-os biztonságot, védelmet nyúj- tana-e a Star Wars hármas-rétegű védelmi rendszer az Egyesült Államoknak egy vár­ható szovjet ICBM rakéta-támadás ellen? Amint Turner ny. admirális, a CIA volt vezetője is hangoztatta a hármas, űrbéli védelmi rendszert: Star Wars-t szivvel­lélekkel támogató, ny. tábornokkal szem­ben, a szovjet bevetésre képes kb. 8.000 ICBM rakétával szemben a fenti védelmi rendszer a "legjobb esetben csak 95%-os védelmet biztosítana." Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy kb. 4Q0 szovjet ICBM rakéta áttörné a Star Wars védelmi rend­szert s ez a 400 óriási, nukleáris töltettel rendelkező rakéta-raj képes lenne nemcsak az itteni katonai, stratégiai célpontokat, hanem Amerika nagyvárosait, gyárüzeme­it és általában az egész civilizált társadal­mi berendezést, a lakossággal együtt épp­úgy megsemmisíteni, mint az állati, növé­nyi életet az egész Észak-Amerika-i konti­nensen. Amint számos katonai és polgári szak­értő egybehangzóan megállapította, egy "totális nukleáris háború esetén", amikor a szembenálló két nagyhatalom a rendelke­zésre álló, összesen legalább 50.000 nukleáris töltetű rakétáját-bombáját felrobbantaná, u.n. "nukleáris tél" állna be hónapokon, sőt esetleg éveken át az átlagos emberi agy számára szinte, felfoghatatlan, az egész Földet átölelő, a robbanások okozta por, füstfelhők, rádioaktiv törmelékek következtében: az eltetó napsugár képte­len lenne azt áttörni: a Földön, elsősorban az északi féltekén a hőmérséklet mélyen a fagypont alá süllyedne, úgy, hogy a földi életet lehetetlenné tenné. Még annak a tényezőnek a feltétlen bekövetkezésével is számolni kellene, hogy a Földet és a földi életet védelmező és lehetővé tevő, aránylag vékony "ozon-rétegben" oly hatal­mas szakadás következne be a nukleáris robbanások következtében, amelyen keresz­tül a Nap ultraviola sugarai minden életet, amely véletlenül, csoda folytán átélné a Holocaust-ot, a természet törvényei szerint könyörtelenül megsemmisítené­nek; egyes tudományos elképzelések sze­rint az is feltételezhető, hogy az "ember" soha többé nem jelenne meg a földi élet színpadán. A II. Világháborúban Összesen mintegy 3 megaton (1 megaton egyenlő 1 millió tonnával) robbanóanyagot használ­tak fel a harcoló felek; ma a két nagyhata­lom mintegy 15.000 megatonnák megfele­lő pusztitó-robbanö töltettel rendelkezik (mintha minden 3 másodpercben 1 bomba robbanna 40 napon és 40 éjszakán át). Ezek szerint nem kétséges, hogy egy totális nukleáris háború esetén (a szovjet ismé­telten hangoztatta, hogy egy u.n. korlá­tozott nukleáris háború azonnal totális nukleáris háborúvá fejlődne) egyszerűen NEM MARADNA SEMMIFÉLE ELET A FÖLDÖN. A Star Wars védelmi rendszernek kiépí­tése, az MX rakéták elhelyezése semmi­képpen sem "rettentené el" a Szovjetuniót, hanem csak a fegyverkezési verseny még nagyobb mérvű fokozódását eredményez­né, nem is beszélve arról, hogy ez a roha­mosan emelkedő állami költségvetési defi­citet még jobban fokozná és újabb adóeme­léssel, a szociális juttatások ismételt csök­kentésével járna. Az egyetlen, a józan ész által követelt út, amely az emberiség, az élet megmentését, a civilizáció tovább­fejlődését biztosítaná, a nukleáris tovább- fegyverkezés, a Star Wars kiküszöbölését célzó, az atomfegyverek azonnali befagyasz­tását és fokozatos, mielőbbi megsemmisí­tését eredményező TÁRGYALÁSOK AZON­NALI MEGINDÍTÁSA AZ EGYESÜLT ÁLLA­MOK , ÉS A SZOVJETUNIÓ, VALAMINT A TÖBBI, NUKLEÁRIS FEGYVEREKKEL RENDELKEZŐ ÁLLAM KÖZÖTT. Csak igy lehetséges béke a Földünkön; csak igy maradhat fönn az ÉLET a Földünkön! SAN SALVADOR. Adolfo Blandon, az El Salvador-i hadsereg őrnagya javasolja az USA hadi tanácsadók számának csökken­tését. Ezzel egyidöben Paul Gorman, _ ameri­kai tábornok javasolja a tanácsadók szá­mának 55-röl 125-re emelését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom