Amerikai Magyar Szó, 1984. július-december (38. évfolyam, 27-48. szám)

1984-08-30 / 32. szám

Thursday, Aug. 30. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Dr. Thaly Tibor (Budapest): MUZEUMÍ ŐRÖk Muzeális értékeink fokozott védelme kavarta fel bennem fényévek távlatából emlekeim mélyrétegét: Először vitt bennünket, második elemistá­kat, Ilus néni a Nemzeti Múzeumba. Az első világháború Ínséges éveiben volt ez a nagy esemény, amikor ilyen középülete­ket nem fütöttek. Mi is szénszünetet él­veztünk, tanítás nem volt, csak a napközi meleg tanterme és a déli tejbegriz tartott bennünket össze. Fázva és unottan szemlel­tük a római koporsókat, amelyek olyan távol állottak tölünk, mint a Merkur. Az emeleten azonban egyszerre kigyulladt az érdeklődésünk, mert a gyönyörű disz- kardok, buzogányok, vértek és páncélfanto­mok kozott a sarokban igazi 48-as honve­det találtunk. Barna, paszományos dolmány­ban, bordoszinú nadrágban ült egy széken. Jobb lábát maga alá húzta, a másik hosz- szan, mereven nyűit előre, ezen a nadrág lötyögött és űtött-kopott falábra csavaro­dott, amelynek a végén gumikarika akadá­lyozta az esetleges elcsúszást. Mi, kis taknyosok, körülálltuk és magunk­ban találgattuk, hogy vajon kiállítási tárgy, vagy igazi ember-e a szendergő. Amikor a hadastyán nagyot tüsszentett, mi ijed­ten rebbentünk széjjel. A tanító néni -, kissé távolabb - elmagyarázta, hogy ezek teremörök, ré^i nagy csaták hősei, akik eltartásuk fejében a múzeum szolgálatá­ban állnak. Mi ezek után már minden terem­ben csak a honvédeket kerestük, sajnos csak kevesen voltak. En éppen akkor olvas­tam a "Korhadt fakeresztek" - ben a branyiszkói szuronyrohamot és a tavaszi hadjárat győztes csatáit. Az őrök mellén kitűzött érdemjelek azt az érzést keltették bennem, hogy olvasmányaim megelevenedtek és találkoztam hőseimmel. így a muzeum fogalma örökre társult és bevésődött a honvéd képzetekkel szürke állományomban. Amikor a LÓnyai utcai gimnáziumba ke­rültem, minden "lukas órát" a múzeumkert­ben ünnepeltünk rabló-pandúrral, focizás­sal. Akkor már az én hőseim nem nagyon jártak be a hideg termekbe, csak kerti pádon Rozgonyi Piroskával szemben élvez­ték a napsütést. Szivarvégeket gyűjtöttünk egy Modianos dobozba, hogy megajándékoz­zuk őket. Ügyefogyottan settenkedtünk körülöttük, de nem volt bátorságunk, hogy megzavarjuk pihenőjüket, végre az egyik előhúzott zsebéből egy cserép pipát és mi odaugrottunk, eléje tartottuk ajándé­kunkat: "Ebből tessék!" A hős elvette a dobozt, morgott valamit, de mi aznap na­gyon boldogok voltunk. Ady Endre temetésén már csak ketten voltak és karosszékben ültek, amikor min­denki állt. Akkor láttam utoljára 48-as honvédet. Jobb is, hogy elmentek, mert itt voltak már a 18-20 éves ravaruszkai és isonzői hősök, akik utcákon, tereken koldultak gyönyörűen dekorált csukaszürkeben. Ezek múzeumi állás helyett minden községben szobrot, hősi emlékművet kaptak, amelye­ken tovább folytatták a közelharcot és kézigránát hajigálást. Soha olyan konjunktúrát a szobrászok és kőfaragók nem élveztek, mint a huszas évek elején, amikor még frissen sajgott az elvesztett apa és fiú emléke. Alig volt család, amely vérével ne adózott volna az eszeveszett gyilkolásnak. Az abonyi emlékműnek min­den oldala tele volt vésve Győrökkel, Habo- nyokkal, Skultétiekkel. Sokszor olvastam végig nevüket a piactéren, de a betűk min­den évben kopottabbak lettek. Lassan ezek a hősok is eltűnnek, hiszen Budapest. Pusztavacs Magyarország köze­pe. A Képes Újság Szerkesztősége, valamint az Országos Béketanács szervezésében ez évben is megrendezték augusztus 4-5-én a gazdag programú békefesztivált, amelyen többszázezren voltak. Hol is van Pusztavacs? Pest megyében, Dabas, illetve Pilis irányában, Örkény és Albertirsa között. Sok község, vállalat és TSZ kollektívája békezászlöval érkezett a fesztiválra. A szolnoki Gyermek- és Ifjú­ságvédő Intézet gondozottjai ezt Írták zászlójukra: "Még alig éltünk, örök békét kérünk." A fesztivált a pusztavacsi nagyréten Gerencséri JenŐ, a Képes Újság főszerkesz­tője nyitotta meg. Három különbőzé szín­helyen változatos programokat kínáltak a százezreknek. Zenekarok, színészek, énekesek szerepeltek a 36 órás nonstop műsorban. Jamamoto Hidenori, az Atomsérültek TŐkioi Szövetségének főtitkára igy emlé­kezett vissza a Nagaszaki tragédiára. "Soha nem felejtem el azt a napot. Nagaszkit 1945. augusztus 9-én 11 óra 7 perckor óriá­si robbanás rázta meg. A becsapódás nyo­mán a hősugárzás nagy körzetben okozott halálos sérüléseket. Az epicentrumtól több, mint négy kilométerre lévő házunk­ban úgy tűnt az egész, mintha minden előt­tem, alig néhány lépésnyire történt volna. Fekete lett az ég, sötétedésig hamueso esett. S mindenfelé halottak, jajveszékeló, hozzátartozóikat kereső emberek. Bátyá­mat egy iskola romjai alatt élve találtuk meg, sugárfertőzést kapott. A borzasztó támadás még ma is szedi áldozatait." Augusztus 4-én, szombaton délután it­tas fiatalok egy csoportja, az egyik zenei program alatt rövid időre megzavarta a rendezvényt, üvegeket hajigalva. A rende­zők - rendőri segítséggel - helyreállították a rendet, megfékezték a rendbontókat és folytatták a programot. Százezrek a pusztavacsi békefesztiválon. A pusztavacsi békefesztivál résztvevői békeüzenetet intéztek Hirosima és Nagaszaki lakóihoz: - Az erőegyensúly érdekében, az emberiség létének megőrzéséért a szocia­lista tábor is kénytelen anyagi és szellemi javakat áldozni lételeme: a béke védelmé­ben. E javak - ha az imperialista körök propagandaeszközökkel, rakétatelepitések- kel, már a világűrt is hadszíntérnek tekin­tő manővereikkel fenyegetve létünket, nem vonnák el országunktól, életünket tehetnék szebbé, gazdagabbá és a holnap nemzedékének boldogságát, felhőtlen jövő­jét szolgálhatnák.- Mi, ennek a vidám ünnepnek a résztve­vői most tisztelettel adózunk az első atom­támadás áldozatainak emléke előtt. S ké­rünk benneteket, Hirosima és Nagaszaki lakói, kérünk benneteket ismeretlen japán barátaink, legyetek társaink a küzdelem­ben, melynek végső célja: a tömegpusztí­tó fegyverek megsemmisítése, az agresszió­ról való lemondás, az ember élniakarásá- nak győzelme a halál fenyegetése felett. _ GŐcze Tibor a múlt század szülöttei. Már alig akadna annyi, ahány a rengeteg muzeum sok ter­mét és értéktárgyait megvédhetné. Ki lesz a két utolsó a karosszékben? Vajon a mai elemisták mihez kapcsolják első múzeumi emlékeiket? EGY TRAGÉDIA ÉVFORDULÓJÁRA (folytatás az 1. oldalról) menyek voltak az üggyel kapcsolat­ban. John Keppel, aki 1947 és 1949 között az amerikai Külügyminiszté­rium tisztviselője volt, egy dél-amerikai lapnak adott nyilatkozatában kijelen­tette, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a 007 gépet az azon elrejtett robbanószer pusztította el, mivel külön­ben bebizonyult volna, hogy a gép felderítő feladatot hajtott végre. A dél-amerikai lap szerint Keppel a lap tokiói tudósítójának tette a fen­ti nyilatkozatot. Hangoztatta, hogy véleménye szerint a gép pilótája tuda­tosan irányította a gépet szovjet terü­let fölé, célja felderítés volt és a gép pusztulását benzinrobbanás okozta, amelyet a szovjet rakéta idézett elő a gép egyik szárnyának megrongálásá­val. Keppel 1947 és '50 között ameri­kai alkomul volt Moszkvában. A külügyminisztérium szószólója, Sandra McCarty "nyilvánvalóan hamis"- nak minősítette Keppel kijelentését. TÖRÉKENY TITÁN (folytatás a 6. oldalról) a szobrait, mert vissza szándékszik utaz­ni Párizsba. "Dobd őket a csatornába!" - felelte állítólag valamelyikük, s a túl- érzekeny fiatalember alighanem igy is cselekedett. Tény, hogy Modigliani Párizs­ban fennmaradt, mintegy húsz szobrászati alkotása meglepően érett mestert mutat, s teljességgel hiányoznak a műtörténet számára fontos előzmények. Livorno igy most, a Modigliani-emlékkiállitás alkal­mából, szerette volna előbuvárolni a csa­torna mélyéről a müveket. Azok szemében, akik láthattuk Gerard Philipe-et élete egyik utolsó nagy szerepé­ben, Modiglianiként, a Montparnasse 19 cimü filmben (1957), Gerard Philipe esen­dő kedvessége rákopirozódik a művész alakjára, eggyé vált az idegenből jött, Garibaldi-kendös fiatalember alakjával (a kendő, lilás selyemkendő, a művész 1919— ben festett 'ónportréján, egyik utolsó mü­vén is rajta van). Aki felment Párizsba, rövid élete végéig gyötrődött, hogy nem tud úgy festeni, mint Cezanne... úgy dolgo­zott, mint akit az ördög sarkantyúz, úgy pusztította magát itallal, kábítószerrel, mintha neki semmi sem árthatna... egyet­len irányzathoz sem tartozik, s mégis a modern művészet titánjai közül való. ÚJÍTSA MEG ELŐFIZETÉSÉT Százezrek a pusztavacsi békefesztiválon Pusztavacs Masrvarorszáe: köze- ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom