Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-02 / 5. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 2. 1984. THALY TIBOR Szekér a ravatalon A mezőgazdaság gépesítésével a fogatos művelés évezredes munkában fényesre csiszolt fogalmai és elnevezései lassan feledésbe merülnek,' ravatalra került a kocsi, a szekér összes részeivel, célszerűen kialakított tartozékaival. Búcsúztassuk el okét, mert már csak az értelmező szótárakban fognak fennmaradni, mint "szekér alkatrésze", de hogy melyik mi célt szolgált valójában, azt utódaink már nem fogják tudni. A kocsi szó már egy 1267-beli okiratban is előfordult, de pár évtizeddel előbb Muhi pusztán szekértáborban pusztult el az ország szine-virága a tatár nyilaktól. A kocsi magyar találmány és nevét a Komárom megyei Kocs községtől kapta. Országunknak a XV-XVI. században fejlett kocsigyártó ipara volt. A jó európai népek a mi találmányunk előtt bizony csak kétkerekű kordéllyal, taligával hordták a terűt. t ' ( Most pedig hozzáértő siratoasszonyok- kal és nehezen gördülő férfikönnyekkel sirassuk el a bokonyt, kisafát és hámfát. A kocsi felsőrész a rakoncafákon helyezkedett el és aminek nem volt megfelelő alapja, az persze rakoncátlan volt. Isten veled szépen faragott lőcs és nemesen hajlított saroglya! "Szörnyű vendégoldal reng araszos vállán", olvassák és szavalják unokáink a szavakat, de nem értik a fogalmat. Az is fennmarad még sokáig, hogy "Az országúton végig a szekérrel a négy ökör lassacskán ballagott", mert a legszebb irodalmi refrén, de azt már nem tudják, hogy a két pár Ökröt a tézsla kapcsolta össze és az ökrök nyaka járomfa, törökfa, igaszeg, nyakszeg kombinált, de tökéletes egyensúlyával húzta a szekeret. Mindezek a szavak az ökrök igázásával egyidejüek lehetnek. Azt tudjuk, hogy negyven évvel ezelőtt naponta többször használta őket hárommillió magyar paraszt. Talán képzelődöm, de mintha sekélye- sedne a magyar nyelv. Ize, zamata mintha fogyna, mert a szóutánpótlás nagy medencéje, a paraszti életforma már a múlté. A világ minden más nyelvétől megkülönböztető nagy kincsünket, az ikes ragozást is sokszor elvetik már. Most anyanyelvűnk ismét szegényebb lesz pár száz gyönyörű, saszlaizü szóval, fogalommal és tárggyal, amelyek a gazdálkodás elavult formáihoz fűződnek. Amikor bevonulnak a parádi vagy csongrádi kocsimuzeumba, vegyünk búcsút az irtózatos alföldi utakat legyőző vásárhelyi dorozsmai könnyű szekerektől, amelyeken egy félegyházi mészáros Kecskemétre vitte a fiát betűvetést tanulni, és amilyennel egy szalontai jegyző kocogott 'Pestre, hogy átvegye jutalmát a Kisfaludy Társaságtól. A monori és körösi szekerektől, amelyeken a tanyásgazda szállította a paprikát Szögedébe vagy az ugorkát Nagykőrösre a piarci napokon. Sallangos, pillangós, csipkés., hámokkal ékes, fonott sörényű gidran csikókkal táncoltak ezek a könnyű szekerek a tanyákról vasárnap templomozni a kéttornyú Abonyba. Ne hagyjuk ki a bücsűzásból a rugós homokfutbkat sem, a czirákit, fótit, csurgóit és az eszterházit, amelyekkel a határt jártuk, miközben nemcsak a vetést figyeltük, hanem a gomolyfelhőket is, amelyek esetleg még megmenthették a kapásokat. Útközben az utolsó utasítást kiadjuk:- Jobbra föl. János bácsi, oda álljon, a Göncöl gazda szekere mellé! Kivonulás az UNESCO-ból Az óesztendő búcsúztatása előtt Washingtonból eljuttatták Amados Mokhtar M'Bow főigazgatónak a levelet, amelyben az Egyesült Államok tudatja, élve az alapokmány lehetőségével, 1985. január elsejei hatállyal kilép az UNESCO-ból, megszünteti pénzügyi hozzájarulasanak a folyósitását. Az UNESCO sokat vészit az egyetemességéből,’ bárhogyan nézzük is, nem mindegy, hogy egy világrésznyi hatalom, a technikának az egyik serkentője távol marad az életbevágó munkától. Az UNESCO tevékenységének a mérlege igencsak pozitív. Csodákat nem tehet. Orvosolni nem tudja a gazdasági válságból fakadó rombolásokat, Önmagában nem tud fölemelni hatalmas afrikai, ázsiai és latin-amerikai térségeket, de tisztelet ébresztő, amit már eddig is tett. "Mezítlábas orvosokat" adott hagyományos népbetegségek leküzdésére, ivóvizet fakasztott gyakran a pusztaságban, Írni és olvasni tanított meg, legújabban pedig "gyalogos komputereket" szállít oda, ahol jószerivel villanyáram sincs. A fordulatot Jean-Pierre Cot, volt francia miniszter, az UNESCO igazgató bizottságának a tagja azzal magyarázza, hogy Washingtonban végül is fölülkerekedtek az "ideológusok" az ultrakonzervatív esz-, mevilág megszállottjai, akik liberalizmust és demokráciát hirdetnek ugyan, de el nem tűrik az övéiktől eltérő vélemény érvényesülését. A vádjuk kettős volt. Miközben odahaza a tengerentúlon a Rea- gan-kormányzat küzd az elburjánzó bürokrácia, a központosítás ellen, az UNESCO "nemzetközi vízfejjé" nőtt, belefulladt a papirtengerbe, tonnaszámra gyártja az iratokat. Ennél is jobban bősziti őket azonban, hogy szerintük a kulturális világszervezet túlságosan politizáló intézmény lett, és mindinkább az Amerika-ellenesség fórumává válik. TÁJÉKOZTATÁS Az első megjegyzés nem teljesen alaptalan. Csak a párizsi székházakban megközelítően másfél ezren dolgoznak, a föld alatti irodáktól a tetőtérig, csakugyan termelik a jelentéseket és kimutatásokat, de ez korszakunknak egyik általános jelensége, másutt is igy van. Takarékosabb, ésszerűbb igazgatással bizonyosan csökkenteni lehetne ezt. De semmiképpen sem igazi indok az egyetemes világszervezet elhagyására. Következésképpen a politikai megfontolás játszott nagyobb szerepet a tengerentúli döntésben. Változás, mégpedig nagyméretű, bekövetkezett az UNESCO kebelén belül is, akárcsak a hasonló intézményekben. Előretört képviseletben és törekvésekben a harmadik világ, melynek képviselői magukkal hozták természetesen a szemléletüket is. Azt, hogy a korábbi gyarmati uralom vétkezett a leigazott népekkel szemben, és most már nemcsak a múlt mulasztásait kell helyrehozni, hanem érvényesíteni is e nemzetek nagyobb szerepét a világ ügyeinek az elrendezésében. M'Bow főigazgató harmadik - világos meggyőződése ugyancsak szálka lett Washington szemében. Esztendők óta tart a nagy összekülön- bözés, az úgynevezett uj tájékoztatási világrend kidolgozása körül. Szabad sajtónak ezek az urak csak azt voltak hajlandók elismerni, amely a milliárdos ujságtrösz- töknek biztosította volna a hasznot és a szerzett kiváltságokat, minden más szerintük antidemokratikus. Erőteljes kifogásaik voltak a szocialista országok sajtógyakorlata ellen is, de ennél lényegesen jobban ingerelte őket, hogy a harmadik világ meg akarja törni hírügynökségeik monopóliumát. Azt a tényt, hogy miközben az AP, a UPI és a többi hírügynökségi mam- mut naponta hozzávetőlegesen 40 millió szót kürtői világgá, a parányi, afrikai, ázsiai és latin-amerikai irodák mindössze riegyvenezret. A fejlődő országok főképpen azt fájlalták, hogy belső eseményeikről, dolgaikról a hatalmasok nyugati szemmel, lekicsinylőén, gyakran bántóan írnak, az Ő véleményüket viszont semmibe veszik. Ezen kívánnak változtatni. Lehetnek politikai-ideológiai viták, de a nemzetközi szervezetek egyetemessége a második világháború után kialakult rendnek egyik tartós pillére. Várkonyi Tibor —3——— —---------------- Go to Budapest muíStm Hfíbiinki Frp.f>!
