Amerikai Magyar Szó, 1984. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1984-05-10 / 19. szám

2. Thursday, May 10. 1984. AMERIKAI MAGYAR SZÓ A HÉT DETROIT, Mich. Az ország autóvállalatai májusban 722.000 autót terveznek gyártani, ami 22%-kal több, mint a múlt év májusá­ban. 23.500 gyermek vesztette el a Medicaid állami kedvezményét, miután szüleiket levették a Medicare (szövetségi) program­ról. Az ilyen családokban az egészség le­romlása mellett növekszik a feszült hangu­lat, melynek következményeként szaporod­nak a gyermekkel szembeni kegyetlensé­gek. Bergen megyében 1982 és 1983 kozott 20-30 százalékkal növekedett az ilyen jellegé kegyetlenségek száma, Passaic megyében valamivel nagyobb arányban. New Jersey-ben 1982-ben 20.193 ilyen jellegé panasz érkezett a hatóságokhoz, 1983-ban 26.398. • NEW YORK, N.Y. A városi zsidó szervezetek rendezésében nagy tüntetés volt vasárnap a Szovjetunió ellen. Követelték néhány szovjet disszidens szabadonbocsátását. Koch polgármester, visszhangozva Reagan elnök nyilatkozatát, "szörnyű nemzet"-nek nevezte a Szovjetuniót. A második világháborúban egyedül a Szovjetunióban éló zsidóság kerülte el a megtizedelést, vagy a csaknem teljes kiirtást Kelet-Európábán. Elsőként távolí­tották el a nácik utjából a zsidó lakosságot. A szovjet hadsereg volt az, amely derékba törte a zsidóságot irtó náci hadigépezetet. Most szörnyű nemzetnek nevezik őket Kochek. WASHINGTON, D.C. Reagan elnök tudatta a( Polgárjogvédelmi Bizottságot, hogy mi­kent 1980-ban, úgy az idén sem fogadjá el a Ku Klux Klan támogatását. A Klan előzőleg bejelentette, hogy támogatni fogja Reagan ujraválasztási kampányát. • SAN SALVADOR. Jose Napoleon Duarte, a Kereszte'ny Szocialista Párt jelöltje ki­nyilvánította: "Elnyertem a szavazatok 55%-át, engem választottak meg az elnöki tisztségre." Roberto d'Aubuisson, a szélsó jobboldali­ak jelöltje, nem volt hajlandó elfogadni a vereséget. KAIRO. Egyiptom elnöke, Mubarak, beje­lentette, hogy megszakítják a diplomáciai kapcsolatot azon országokkal, amelyek áthelyezik izraeli nagykövetségüket Tel Avivból Jeruzsálembe. AMERIKAI , MAGYAR SZÓ USPS 023-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August by Hungarian Word, Inc. . 130 East 16 St. New York,NY 1003. Ent. as 2nd Class Matter, Dec.31. 1952 under the Act of March 31. 1879, at the P.O. of New York, NY. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $ 18.- 6 months $ 10.- In Canada and other countries: One year $ 20.- 6 months $ 12.- Postmaster: Send address changes to: Hungarian Word, Inc. 130 E 16 St.- New York,N.Y. 10003. Tasnády T. Álmos: KANADAI KÉM A HOLLAND BÉKEMOZGALOMBAN HÁGA. Országszerte nagy felháborodást váltott ki Hollandiában a békemozgalmi aktivisták egyik csoportjába beépült ameri­kai kém leleplezésé­nek hire. A kanadai John Paul Gardiner a múlt év végefelé jelent meg az euró- rakéták telepítése elleni tiltakozásként Woensd'-echt, a raké- tatelepitesre kije­lölt helység mellett táborozó holland aktivisták között, arra hivatkozva, hogy az NSZK-ból kiutasították a békemoz­galmi tevékenységei miatt. A gyanútlan hollandok maguk közé fogadták és a kana­dai "békeharcos" hónapokig velük élt a táborban. Időközben feltűnt, hogy az e csportban szervezett megmozdulásokról a hatóságok sok esetben előre tudták és igy az akciók kibontakozását sikerült megakadályozni­uk. Amikor a gyanú Gardinerre terelődött, a csoport próbára tette, s annak nyomán felelősségre vonta, hogy tulajdonképpen milyen szerepet játszik a holland békemoz- galmisták táborában. Gardiner belátta, hogy elvesztette a játszmát és a "lelkiis- meretfurdalására" hivatkozva elismerte, hogy az amerikai National Security Agency megbízásából épült a csoportba, részint, hogy megfigyelje, milyen kapcsolatok van­nak a holland békemozgalom és a Szovjet­unió között, részint hogy a békemozgalom belső életéről adatokat gyűjtsön, s azokat tovább adja a megbízóinak és a holland belügyi biztonsági szerveknek. Rietkerk holland belügyminiszter a mi­niszterelnökkel és az igazságügyminiszter­rel való megbeszélés után nem volt hajlan­dó a hir valódiságáról nyilatkozni, csupán azt jelentette be, hogy a kormány ebben az ügyben felvilágosítást nyújt a képviselő- háznak. A szocialista ellenzék szóvivője hallat­lan esetnek minősítette, hogy idegen szol­gálat beavatkozzon a hollandiai béke moz­galom tevékenységeibe. Emlékeztetve a volt belügyminiszter 1981-ben tett biz­tosítására, hogy a belügyi biztonsági szer­vek a békemozgalmat nem tekintik az állam biztonságát veszélyeztető szerve­zetnek és tartózkodnak megfigyelők be­építésétől, felteszi a kérdést: érvényes-e meg ez a biztosíték a húsvéti botrány tük­rében, s ha nem, miért nem? Joggal kérdezhetjük azt is: milyen menta­litás jellemző azokra a körökre, amelyek eszközökben nem válogatva, mindenáron arra törekednek, hogy befeketítsék a béke­mozgalmakat, akadályozzák a békére tö­rekvő, egyre nagyobb tömegeket mozgósí­tó aktivisták megmozdulásait. Egy bizo­nyos: a hollandiai leleplezés nem a holland békemozgalom szégyene! HONDURAS IS TÜNTET A kommunizmussal szembeni "védeke­zés" ürügye alatt az amerikai hadvezető­ség kilenc légibázist épített eddig ebben a végtelenül szegény közép-amerikai állam­ban. Május elsején több, mint 20.000 pa­raszt és munkás vonult fel a főváros, Tegucigalpa utcáin, elítélve elnökük, Cordova amerikabarát programját és követelve az amerikaiak eltávolítását hazájukból. 0/waáómé AJáJc TORONTO, Ont. Szeretném önökkel tudat­ni, hogy a Magyar Szót pontosan megkap­juk. Tartalma nagyon felvilágosító a világ­helyzetről. Egészségi rovatuk is nagyon tanulságos. Gyászjelentések egy kicsit megdöbbentők, különösen, amikor valame­lyik ismerős távozik el az álók sorából. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Spáring Rózsika Örök nyugalomra tért. Emlékét megőrzőm. Nagyon szép nyarat töltöttünk el együtt a népszerű Ady Parkban, Pickering- ben. Gyászoló családjának Detroitban küld­jük részvétünket. Mrs. Helen Kovács CONNECTICUT. Megkaptam az Évköny­vet, nagyon jó olvasnivalók vannak benne. Dr. Bükkhegyi László Diósgyőri Emlékek c. Írását nagyon szeretem. Én is arra a környékre való vagyok, csak 70 évvel eze­lőtt jártam arra, mint fiatál, de 22 évvel ezelőtt újra megnéztem, amikor otthon jártam 1962-ben. Nem lehet elfelejteni. Küldök 25 dollárt a lap fenntartására. Én már 1916 óta olvasója vagyok ennek az újságnak és szeretem, mert hasznos tudni­valók vannak benne. Sokat lehet tanulni belőle. Én már 87 évemmel nem sokat tehetek, mert az idő eljárt felettem. Ké­rem tegyék adományomat a connecticuti kvótára. Kívánok friss jó egészséget mind­nyájuknak, akik dolgoznak a lap érdekében, hogy ne szűnjön meg és még sokáig olvashas­sák a magyarok itt Amerikában. Julia Imri TORONTO, Ont. Már a végére járok az Évkönyv olvasásának és a lapot is nagy érdeklődéssel olvasom, különösen az idős­korúak hallási problémáiról, aminek én is részese vagyok. 60-70 év között kaptam ezt a bajt, a fülem mögött a hallási ér van elhalva. Ez év elején voltam ismét nagy vizsgálaton az audiolögusnál, onnan másik helyre küldtek, ahol megkaptam a fülhallgatót. Régebben kézzel írott ismer­tetőt kaptam, mely szerint, ha az ember otthon van, minél többet hagyja szabadon a fülét, hogy minél több levegőt kapjon. A hely ahol ezt adták: The Canadian Hearing Society, 60. Bedford Rd. Toronto, Ont. M5R 2K2. Telefon: (416) 964-9595. A citrom jó tulajdonságáról is írtak a lapban. En pedig - ha megengedik - a haj­ápolásról írok. Szép hullámos szőke hajat örököltem, de nem megyek fodrászhoz, mert a sok csavarás kiveszi a hullámokat és a haj nehezen jön helyre. Egyszer egy héten megmosom, egy órával előtte listerine antiseptic-kel bedörzsölöm a fejbőrt, masz- szirozom az ujjaimmal és hajamat becsava­rom törülközőbe. Mosás után szárazra dörzsölöm kefével és fésűvel, ha hosszú, két tükör között levágom, a kezemmel elórehuzom és a hullám máris helyre igazo­dik. 5-6 bobby pinnel átszűröm és vékony nettel átfogom, flanell, vagy gyapjú kendő­vel bekötöm, reggelre megszárad. Csöpp kis hajpuhitőval átdörzsöló'm, ami szép fényt ad a hajnak. A fogamat pedig Cow Brand baking sodával mosom és sósvizzel öblítem. Ezt egy fogorvos rendelte el. Küldök húsz dollárt lapunk javára, már nagyon hiányozna, ha nem kapnám meg. Tudatom, hogy végleg elhagyom Canadát és visszamegyek szülőhazámba. Májusban volt 53 éve, hogy kijöttem Canadába. Kí­vánok mindnyájuknak erőt és egészséget, hogy minél tovább tudják továbbítani ne­kem a Magyar Szót. Vargáné Tmmááf T. Almos

Next

/
Oldalképek
Tartalom