Amerikai Magyar Szó, 1983. július-december (37. évfolyam, 27-49. szám)
1983-10-06 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 6. 1983. PRÓBA TÖMEGSIRÁSÁS A NSZK-BAN ÁLLOMÁSOZÓ AMERIKAI HADSEREG "PRÓBÁT" TARTOTT TOMEG- SIRÁSÁSRA. - FELHÁBORODÁS NY. NÉMETORSZÁGBAN. HORVÁTH RICHÁRD HONFITÁRS "TÉVEDÉSE". A Német Szövetségi Köztársaságban állomásozó amerikai hadsereg egy osztaga a hadgyakorlatok egyik mozzanataként hatalmas, széles, nagyon mély és hosszú sirt ásott. "Gyakorlat tömegtemetésre." Ez állt fejeimként a "Stars and Stripes", az amerikai hadsereg hivatalos lapjának 9. oldalán. E lépés bizonyítja, hogy a Pentagon semmit sem hagy figyelmen kívül. Elvégre is, ha készek a Pershing 2. és a cirkáló rakétákat elhelyezni az NSZK területén, akkor fel kell készülniük arra is, hogy e rakétákat igénybe veszik, amire azután kellő választ kapnak, s ennek következtében milliók veszthetik el életüket. Hallatlan felháborodást keltett a lakosság körében, amikor a tömegsír ásása tudomásukra jutott. A felháborodás első megnyilatkozásai a Frankfurti "Zöld Párt" vezetőitől származtak. "Hátborzongató az, ahogy egyesek látják, hogy. Európa lakosait tömegsírokban kell majd elhelyezni. Vajon hogyan reagált volna a kormány,^ ha a ZÖW Párt rendezte volna ezt a hatborzongato látványt??" "MÉLY SÍROK" "Mély sírok" címet adta vezércikkének a Frankfurter Rundschau nevű napilap, melyben az USA hadsereg e tettével foglalkozik. "Mit gondolhatnak azok - írja a vezércikk -, akik ilyen hadgyakorlatokat tartanak? Teljes érzéketlenségüket bizonyítja a fenyegető atomháború iránt." Martin Schulze rádiókommentátor felteszi a kérdést: "Nem tudják az amerikai hadsereg vezetői, hogy a német nép komolyan tárgyal jövőnk fennmaradásáról? Nem tudják, hogy ilyen hátborzongató viselkedéssel csak fokozzák az atomháború lehetőségét?" Bonnban, az NSZK fővárosában az amerikai nagykövetség telefonja állandóan csöngött a lakosok felháborodását és tiltakozását kifejező hívásoktól. Amikor Arthur F. Burns, amerikai nagykövet értesült a hadsereg e tettéről, a "plafonig ugrott." Füstbe ment minden igyekezete arra, hogy az amerikai hadsereg tagjait elszigetelje a német néptől, mely jelenleg mélyenszán- tó vitát folytat az atomháború veszélyéről. Richard L. Horváth ezredes, a "Stars and Stripes" szerkesztője azzal magyarázkodott, hogy Ö csak most vette át a szerkesztést és nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy miért csupán ez az újság foglalkozott a tömegsír ásásával. Cecil Green őrnagy azt szeretné elhitetni, hogy a tömegsir-akció a 26. Supply and Services Company elgondolása volt. A tömegsír ásásának hire futótűzként terjedt el a német nép körében. Hallatlan mértékben fokozta a Pershing 2. és a cirkáló rakéták elhelyezését ellenzők tettre- készségét. 50 SZÁZALÉKOS BÉRLEVÁGÁS A munkások életszinvonalanak letörésére irányuló törekvések állandóan fokozódnak. A munkáltatók először csak a béremelések ellen tiltakoztak, majd megkezdték az eddigi juttatásokat (fringe benefits) visszavonását. 5-10 százalékos bércsokken- tést, kevesebb fizetett szabadságot, alacsonyabb bérdifferenciát a túlórázásért, stb. követelték a munkásoktól. Ezt követóleg ü'zemlezárásokkal, vagy üzemáthelyezésekkel fenyegetőztek, különösen olyan államokban, ahol a szakszervezetek nagyon gyöngék és a munkabérek alacsonyak. Most az ország hatodik legnagyobb légivállalata, a Continental jelentett csődöt és kérte a bíróságot, hogy mentesítse a kollektiv munkaszerződés betartásától. A csődöt szombaton, szeptember 23-án jelentették be és a terv szerint szeptember 27-én, kedden újrakezdték a forgalom lebonyolítását., csökkentett mértékben: 76 város helyett csak 25-be indítanak gépeket, leszállított árakon. Frank Lorenzo, a Continental igazgatója nem csinál titkot abból, hogy mit akart elérni a "csődbemenéssel." "Az én problémám csupán az, hogy az alkalmazottak fizetése magas. Ezt a problémát akarom megoldani a csődbemenéssel." Lorenzo igazgató elbocsátotta 12.000 alkalmazottját, de hajlandó 4.500-at visszahelyezni, ha elfogadnak egy 50%-os bferlevágást! A Continental Légi Vállalat pilótái, gépészei, 12.000 alkalmazottja méltó választ adott Frank Lorenzo igazgató kihívására: sztrájkba léptek. A sztrájkot a többi légivállalat munkásai, valamint az AFL-CIO országos vezetői is támogatják. Tudják ugyanis, hogy ha a Continental Vállalatnak sikerül csökkenteni a munkások bérét és megváltoztatni munkakörülményeiket, akkor más vállalatok is követni fogják példájukat. így vigyáznák hígjainkra Jerry White, Connecticut allam Kent városának lakója, 28 éven át dolgozott az Állami Közlekedési Hivatalnál, az utolsó tiz évben, mint hidellenőr. 1982. szeptemberében megvizsgálta a Connecticut Országúti (Turnpike) Mianus folyó hidat. Amikor a jelentést megírta, abban mindent rendben talált. 1983, junius 28-án a hid egy része a folyóba zuhant, hárman meghaltak és hárman súlyosan megsebesültek. A hir hallatára Jerry White elövette az 1982. szeptemberében irt jelentését, meghamisította azt, beleirt egy mondatot, melyben inti a Közlekedési Hivatalt, hogy a hid javításra szorul. Felettesei rájöttek a hamisításra és vádat emeltek ellene. A biró előtti vallomásában White beismerte a hamisítást. "Sajnálom, hogy ezt tettem - mondta - és Ígérem, hogy soha életemben többé nem kerülők bíróság elé." John M. Byrne, Torrington Felső Törvényszékének bírója nagy megértéssel és rokon- szenvvel hallgatta White bocsánatkérését. Egy szóval sem tette kérdésessé, hogy White lelkiismeretesen végezte-e munkáját? Ki tudja, hogy milyen állapotban volt a hid 1982. szeptemberében? A tény azonban az, hogy White szükségesnek tartotta jelentésének meghamisítását, ami arra enged következtetni, hogy vizsgálata - enyhén szólva - felületes volt. Ennek ellenére Byrne biró megakadályozta, hogy az ügy a bíróság elé kerüljön és "gyorsított jó útra térésre" Ítélte White-ot. Ez a "büntetés" azt jelenti, hogy a vádlottnak 150 órát kell valamilyen közügy érdekében dolgoznia és egy évi próbaidőt tölt szabadlábon. ÁLMODTAM • Hosszantartó politikai vita-beszélgetés után lefeküdtem, és menten elaludtam. És álmodtam. Ezt: Miután a nyári előválasztásban elnyerte a Demokrata Párt elnökjelöltségét, az 1984, novemberi választásban elsöprő győzelmet aratott Reagan fölött, nemcsak a népi szavazatokban, hanem még az elektorok kollégiumában is, Jamas B. Martin, régi, haladószellemú szakszervezeti vezető. 1985. január 20-án, hivatali eskütétele után, székfoglaló beszédében elmondta elnöki programját. Bevezetőül megállapította, hogy a választás eredménye kétségen felül kimutatta, hogy az USA választó közönsége Ítéletet mondott Reagan kudarcot vallott programja és kormánya fölött. Fogadalmat tett, hogy, az USA politikai hagyományaitól eltérően, minden erejével végrehajtja programját, mely a nép széles rétegeinek érdekeit fogja szolgálni. Az atomfegyverek mai korában, a világ és az emberiség megőrzésének egyetlen módja a béke biztosítása, világszerte. Béke nélkül se világ, se emberiség! Hivatalba lépésének első 24 órájában kapcsolatba fog lépni a Szovjetunió vezetőségével, hogy kölcsönös tiz tagú bizottságaik haladéktalanul üljenek Össze a tartós béke es a le fegyverke zés problémáinak megtárgyalása és megoldása céljából. Ezek a megbeszélések végső fokon a teljes leszerelésre kell, hogy vezessenek, magábafoglalva az' atomfegyverek teljes elpusztítását és gyártásuk megtiltását, nemzetközi keretben. Ezekután nem maradhat más, mint a nemzetek békés egymás mellett élése es együttműködése. Belpolitikában, a gazdasági válság megoldására, 15 millió munkahelyet kell létrehozni, minden munkaképes és dolgozni akaró személy részére. Időközben munkanélküli biztosítást kell nyújtani minden munkanélkülinek a munkanélküliség teljes idejére, beleertve a fiatalokat, akik még soha nem dolgoztak. A 15 millió munkahely az ország infrastruktúrájának; utak, vasutak, ( hidak, árvízvédelem, városok, közlekedési rendszerek helyrehozatala, lakóházépítések, stb. kereteben történjen. Ezen költségek fedezésére a hadikiadások lényeges csökkentése fog szolgálni. Meg kell tiltani üzemek lezárását és külországokba való áthelyezését, súlyos bírságok terhe mellett. A modem technológia folytán nagy mértékben emelkedett a termelékenység. Nyilvánvaló, hogy kevesebb munkaórára van szükség a kívánt termékhozatalhoz. A gazdaság egészségének fenntartása céljából csökkenteni kell a szabványos heti munkaórák számát, a heti fizetés megőrzése mellett. A közjogok terén valósággá kell tenni a fajra, nemre, anyanyelvre és vallásra való tekintet nélküli egyenlőséget a munkahelyen, a társadalmi életben és az oktatásban, a végrehajtás ellenőrzése mellett. Ennek elősegítése céljából iskolákat, minden fokozatban, kórházakat, óvodákat és napközi otthonokat, Öregkori ápoló-otthonokat és lakóházakat kell építeni a szükséglet kielégítésének megfelelően. A köz és világ béke megőrzése érdekében szigorú törvénykezésre van szükség, mely bűnténynek tekinti a fajok, népek, vallások elleni uszítást, a háború dicsőítését és az arra való izgatást. Nincs olyan nemzetközi kérdés, amit nem lehet tárgyalási alapon megoldani. Brrrr... A telefon csörgése felébresztett gyönyörű almomból! Bárcsak megvalósulna ez a gyönyörű, lélekemelő álom! De ez csak elszánt küzdelem árán valósulhat meg, amiben mindenkinek ki kell vennie a részét. Vágó Oszkár