Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-08-19 / 30. szám
8. AMERIKAI MAGYAR Szó Thursday, Aug. 19. 1982. Maries Zsigmond Akkor vót, hogy a Goldman háza eladó vót, és telekkel együtt meg lehetett venni. Mán Paládi Józsi kilépett az egyesség- ből, hanem a telket el lehetett vóna adni a kösségnek, mer a templom mellett vót a telek, hát úgy véltem, a házat lebontom, a telken meg hadd építsenek új pa- rókhiát, mert a papiház messze volt a templomtól, de akkor egybeesett volna a templomtelekkel. Egy vasárnap megyek Szőke Zsuzsikáékhoz, hogy elmondjam, hogy a Goldman telket így el lehet adni majd a kösségnek, és igen boldog voltam. Ügy estefelé értem oda Szőkeékhez, Zsuzsika nem vót otthon. Küldtek utána, nem lelték meg sehol, mert nagy falu az a Tiszabecs, nem jött haza a kisjány. Hanem eljött az egyik barátnéja, akivel akkor is együtt vót, mikor az úton mentek, egy Beteg Boris nevű. — Maga igazán el akarja venni ezt a Szőke Zsuzsit? — Minek kérdi? — Nem tud ez egy fótot se megvarrni a maga nadrágjára. Én nem akartam beugrani. — Majd megtanujja — mondom. — Se szőni, se fonni nem szeret, meg nem is tud. Nem tud a másat, csak viháncolni. Nem ojan feleség kell magának. Tudom is én, hogy nem vót otthon a kisjány, pedig otthon kellett vóna neki lenni, mer gondolhatta, hogy vasárnap eljövök, nagyon bántott. Meg voltam sértve, Beteg Boris meg csak uszított. Egyszóval nem munkára való e, csak a flancra. Nem győzi ezt maga pénzzel. — Arra magának ne legyen gondja — mondtam a Beteg Borisnak. De nem háttá annyiba, hanem még azt is elmondta, hogy ahányat lát, annyit szeret. Fiatal a, még idő kell, míg megjuházik. Most is azért nincs idehaza, mert legények után szalad. Nem is jön a haza, hanem min- gyán megy a bálba az ablak alá, hogy hátha valaki beviszi a táncba. Ojan. Hát a kisjány anyja a tehenet fejte, az apja meg az ólat takarította, a Jani fiú meg szinte dolgozott, mert ezek mind munkások voltak, úgyhogy ez a Beteg Boris sokat tudott nekem mesélni, egész szeget vert a fejembe. Zsuzsika meg csakugyan nem jött haza. Mikor setét vót, mondtam, hogy elmegyek a kocsmába. Velem jött a Jani is. > Ahogy a kocsmába megyek, mán húzzák a cigányok táncra. Bemegyek, hát az én Zsuzsikám ugyancsak járja egy legénnyel, és kacag nagyokat. Nekem se kellett több. Rendeltem egy félliter bort, leültem mellé, és egész este felé se néztem. Jön osztán a jány, hogy mér nem megyek én ü utána. — Menjen avval, akivel akar — mondom —, tessék mulatni, akivel akar. A lábom törjön el, ha egyet vagy egy felet is lépek többet maga után, vagy ha egyet is táncolok magával. Hajnal fele sír, hogy én mit csinálok vele, az egész falu csúfságába kerítem. Felállottam, és a legényekkel, akivel összebarátkoztam, mentem a másik kocsmába, ott mulattam tovább reggelig. Igende, mikor haza kellett menni, nem lehetett, mert a felső kabátomat ott hattam este náluk. Mondom egy legénynek, menjen el érte. — Eredj, hozd ki a kabátomat. Ü szégyell, nem vót ott soha. Hát én meg bementem. Azt mondja a jány, engedjek meg, ü még fiatal. — Menjen, kérem, maga nekem nem menyasszonyom. Jegyet váltottunk, slusz. Hazamentem. Mikor osztán azon a nyáron Kisfalusi Istvánnak a csűre leégett Milotán, hívatott, hogy menjek el megcsinálni, akkor keresztül kellett menni Becsen, mikor visszafele jöttem, bementem hozzájuk. Csakhogy én előre gondoltam, és zsebembe tettem a jegyet. Így bementem a jányékhoz. Édesanyám meg nagyon sajnállotta, nagyon szerette vóna menyének, csakhogy nekem mán nagyon elment a kedvem a kisjánytól. Hogy ő megtanítja, mondta édesanyám. Nekem nem ijen feleség kell, akit még tanítani kell, hanem ojan, aki engemet tanít. Aki mán mindent tud. Édesanyám még sírt is, mikor mondtam, hogy visszaviszem a jegyet. Nagyon szeretett vóna a Rettegi-családdal rokonságba engem. Szép jegy is vót. Vót három fűrevaló kendő, mind selyem, két zsebkendő meg egy nagyon szép kalap mellé való csinált selyembokréta. Úgy vót minden, ahogy adta, betettem a bal belső zsebembe. Megyek be hozzájuk, nem is láttam, hun a jány, valaki hátulról megölel. Nézem, hát a kis Zsuzsika, de ojan piros vót a, mint a bazsarózsa. — Nézze, Zsuzsika — mondom neki —, megvan-e még az én jegyem? — Megvan — azt mondja —, csak levettem a szalagot, hajamba tettem még akkor az első bálba, ha nem haragszik érte. Emlékeztem is osztán, hogy csakugyan kék szalag vót akkor a hajába. De nem az első bálba, hanem akkor, mikor éjfélkor odajött hozzám. Mán láttam, hogy akkor ez hazaszaladt, elhozta a jegyről a kék szalagot és úgy akart megbékíteni. De mán akkor késő vót. Mán akkor nem lehetett egybeforrasztani, ami elszakadt. — Nem baj — mondom —, keresse csak meg. Megkereste a komótfiókba, kivette, ideadta. Fogtam a jegyemet, két zsebkendőbe arany belekötve szívformán, úgy vót, mint akkor, csak a kék szalag nem vót rajta csakugyan. Megropogtatom a kendőt az ujjaim bögyivel, benne van az arany. Kivettem az ő jegyét, odaadtam, én meg a magamét odatettem annak a hejire a bal belső zsebembe belől. Kezdett sírni. — Ne sírjon, nincsen abba semmi. Maga még fiatal, adhat magának az Isten még szép szerencsét. Bejön az anyja. — Hát hogy vagy, öcsém? Akkor még úgy beszéltek: öcsém. — No, egyél valamit — azt mondja az öregasszony. — Köszönöm, nem vagyok éhes egy cseppet se. Nem eszek. De ő nem hallgatott rám, hanem mingyán elküldött a kocsmába egy félliter borér, maga meg szaladt a pal- lásra ódalasér. Míg kiment, én meg elléptem. Sose láttam őket többet. A Zsuzsit, azt még láttam eccer Pesten később a háborúba, mert csakugyan rossztévő lett belőle. Mikor a háború vót, mindegy vót neki, csak katona legyen akárki. De ojan szerencséje vót, hogy egy rokkant katonának mégis a nyakába tudta magát varrni, most is itt laknak Pesten. Eccer éjféltájban az utcán a nyakamba borult valaki, nézem, hát Szőke Zsuzsika. Elkeseregte, hogy az urának semmi keresete, hát neki az uccán kell keresni a kenyeret. — No — mondom —, akkor maga megtanálta a hivatását. — Ej, ha maga feleségül vett vóna — azt mondja —, én is tudtam vóna rendes, tisztességes életet élni. Lehet, hogy igaza vót szegénynek, de nagyon szép ruha vót rajta, olyan vót, mint a többi valóságos úriasszony. (folytatjuk) Egy kis derű Ugye szép a kalapom, Zsuzsa? — Csodálatos drágám, de en a te helyedben másként hordanám. — Hogyan? — Dobozban Csak feküdjön nyugodtan, semmi idegeskedés!- mondja az orvos a műtőasztalon fekvő paciensnek. — De doktor ur, ez az első operációm! — Ne aggódjon. Nekem is. mW Art öt BUDAPEST SZABADIDŐ MOZGÁS SPORT A MEGNOVEKEDETT SZABADIDŐ HASZNOS ELTÖLTÉSE FONTOS RÉSZÉ ÉLETÜNKNEK. AZ AKTIV PIHENÉS, MOZGÁS, A SPORTOLÁS UJ ERŐT, UJ LENDÜLETET AD ÉLETÜNKNEK. AKAR AMATÖR, AKAR PROFI MÓDÓN SPORTOLUNK - KIVÁLÓ SPORT - ESZKÖZÖKRE VAN SZÜKSÉG. EZ A Ml AJÁNLATUNK: KÜLÖNBÖZŐ SPORTLABDÁK, JUDO-KARATE-VIvÓRUHÁK, LOVAGLÓ - FELSZERELÉSEK KÉSZÜLNÉK A NEMZETKÖZI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFE - LELÖEN, ELSŐRANGÚ MINŐSÉGBEN. ÖN IS VÁSÁROLJA AZOKAT A SPORTSZEREKET, AMELYEKKEL A MAGYAR SPORTOLÓK A VILÁGVERSENYEK DOBOGÓIRA KERÜLNEK! Exportálja: A R T E X Magyar külkereskedelmi Vállalat Budapest 1390 Pf. 167 Hungary Telefon: 323-990 Telex: 22-4951
