Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)

1982-08-19 / 30. szám

Thursday, Aug. 19. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9. Kovács József: Az édes haza védelmében UJ KÖNYV KOVÁCS MIHÁLYRÓL A vak Rozi Ferenc Jóska uralkodott még akkor Magyaror­szágon, amikor 1913-ban gulyásgyerek voltam a Marcal partján. Abban az időben két Mórichida volt még, Nagy-Mórichida és Kis-Mórichida. Csak egy ut választotta el a két falut egymástól, ma már a két falu egyesült. A Nagy-Mórichida-i gazdák páskumpa (legelő) a Marcal partján volt. Mi, gulyásgyerekek vagy negy­venen lehettünk és rendszerint összeengedtük a marhákat, amelyek már 11 óra tájban lementek delelni a Marcalhoz. Mi pedig fürödni mentünk. A Marcal keleti oldalán deleltettük a marhákat, de a Rába és a Marcal között ott volt a Dombiföldi határ, papi birtok, amit 1913 őszén kiparcelláztak és ott hizlalták fel a nagyszarvu ökröket. Vagy 3 éves tinók lehettek, volt 150 darab és mind fe­hér. Csehi Gábor bácsi őrizte őket és ő is a Mar­calban deleltetett, csakhogy a nyugati oldalon. Egy napon láttuk, hogy egy leány van vele. Egy páran átúsztunk és megkérdeztük a leánytól, hogy mi a neve. Rozi — mondta ő; apja Szentmiklóson kanász. Ez a falu is a Marcal partján volt, Móric- hidától északra, vagy másfél kilométerre. Rozi jobb szemén egy nagy hályog volt, nem is látott ve­le, mert a hályog teljesen eltakarta a szemét. Amikor kérdeztük, hogy mi lelte a szemét, azt felelte, hogy a mostohaanyja megütötte, mert nem fogadott szót. 17 éves volt a Rozi akkor. Azután egy napon hallottuk, hogy Rozi nagyon sirt és ká­romkodott. Mikor átmentünk megnézni, hogy mi a baj, láttuk, hogy Gábor bácsi kiütötte a Rozi má­sik szemét. Miért tette? — kérdeztük tőle, amire azt felelte, hogy ő nem akarta kiütni a Rozi bal­szemét, csak meg akarta ütni, mert nem fogadott szót s a furkosbottal véletlenül a szemét találta el. Gábor bácsinak semmi baja nem történt, de Ro­zi teljesen megvakult és kéregetni kezdett. Bottal járt faluról falura, átment Sopron megyébe is, ösz- szejárta a következő falvakat Árpád. Egyed. Raba csanak, Rabaszentandras, Marcalfo, Malomsok.Csik vand, Tekepuszta, Mórichida. Rettenetes sokat szenvedett a hidegtől, mert se­hová sem engedték be szegényt. Tele volt tetüvel és párszor viselős is volt. Segítség nélkül szülte meg gyermekeit és mindig azt mondta, hogy a ku- 1 yák vitték el azokat. Sokszor a tehénistállókban húzta meg magát télen, a rossz időben és a kutyák kisérték végig az utcán, a szoknyáját huzigálva. 1920-ban Mórichidán az evangélikusok megvet­ték a régi Koralik-féle kocsmát s helyébe iskolát építettek. Még nem volt készen, csak a tető volt rajta, de sem ablakai, sem padlója még nem volt. Lehet, hogy Rozi éppen Tekére akart menni, hogy az istállóban huzza meg magát, de ugylátszik nem volt jól és beült a félig kész épület egyik sar­kába. A gyerekek találták meg, de már meg volt fagyva, nem volt élet benne. A község temettette el Mórichidán. Ez jutott osztályrészül Rozinak a régi magyar urak jó világában. Steve Halász SOBEL OVERSEAS CORP. IKRA ORSZÁGOS FÓÜGYHÖKSÉG 210 East 86th Street NEW YORK, N.Y. 10028 TEL: (212) 535-6490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek — Kocsik — Csemege csomag — Televíziók — Tűzhelyek — Gáztűzhely — Ház­tartási gepek stb. Ismét kaphatók az InnttfenL Pénz küldés UTAZÁSI IRODA FORDULJON IRODÁNKHOZ Egy érdekes könyv jelent meg a közelmúltban, amelyet erdemes kezbe venni és elolvasni minden- 1 kinek, aki érdeklődik az Amerikába átszármazott magyarság története iránt. A könyv Kovats Mihály ezredesről szól, Washington tábornok hadseregének lovassági kiképzömesteréröl, a charlestoni ütközet hősi halottjáról. (Az amerikai függetlenségi háború magvar hőse. Bp.: Zrínyi Katonai Kiadó, 1982.) A szerző Zachar József ismert hadtörténesz, aki munkájában Poka-Pivny Aladar évtizedekkel koráb­ban közzétett tanulmányaira és gazdag kéziratos hagyatékára támaszkodva, és azt további uj anyag­gal és szempontokkal gazdagítva vállalkozott erre a korántsem hálás feladatra. Munkáia jelzi azt a törek­vést, hogy feltárjunk minden olyan jelenséget — le­gyen az történelmi vagy irodalmi személv, esemény — amely uj színekkel gazdagíthatja nemzeti önis­meretünket. Kováts Mihály alakia jelentős láncszem a magyar­ság Amerika-kepenek alakulásában. Egy évszázaddal előtte a tudós költő, Budai Parmenius István fedez­te föl maga számára Amerikában a királyok nélküli földet, az Aranykor uj Ígéretet. Ót követi a szabad­ságért harcbaszallas igeretevel Kováts Mihály, ko­rábban a porosz királyi hadseregben főstrázsamester (mai szóval őrnagy), hogy “fidelissimus ad mortem” — mindhalálig leghívebb — katonaként szolgáljon ott, ahol azt a legnagyobb katonai szükség megkö­veteli . Majd öt követi alig fel évszázad múltán 3ölő- ni Farkas Sándor erdélyi utazó magvar, hogy föl­fedezze Amerikában az emberi jussok és jogok végső menedékhelyét, a legtokeletesebben megvalósított demokráciát, így hagvományozodott Amerika kepe az egymást követő nemzedékek sorara, meg mielőtt százezrek vettek volna kezükbe a vándorbotot. A szerző igy jellemzi a könyvét: “Szilard törté­nelmi ismeretek es meg homályban maradt reszte­tek váltakoznak ebben a műben, de egy tény világo­san megnyilatkozik: a XVIII. századi világban he­lyet kereső, nyugtalan verű Kovats Mihály minden­kor igaz ügyet igyekezett szolgálni. így jutott el ahhoz a döntéshez, amellyel egy számara ismeret­len földrészen, egy előtte ismeretlen nép szabadsag- küzdelmét önként vállalta, és a független amerikai polgári államért vivott háborúban életét áldozva tanúsította, hogy a haladas ügyének elkötelezett harcosa. * Ez a legvégső megállapítás nem üres for­mula vagy a mindenáron aktualizálás szándékának szüleménye. Mert Kováts Mihályt feltételezhetően Habsburg-ellenessege vitte II. Frigyes porosz had­seregébe, majd a lengyel függetlenségért szerveződő hazafiak katonai kiképző táboraiba, ahol megismer­kedett Pulaski tábornokkal, akivel nem véletlenül Amerikában fog ismét találkozni. Egy rövid ismertetés természetesen nem kisérhe­ti végig Kováts Mihalv életútját gyermek- es ifjúkorá­tól — amelyhez éppen a legkevesebb adat állt a ku­tató rendelkezésére — a Maria Terézia hadseregében, maid a franciaországi Bercsenvi-huszároknál és a porosz lovasságnál való szolgálatán at az amerikai Charlestonig. Bizonyára nagy szerepe volt elete ilyen változatos alakulásában a kalandvágynak is, és azt sem rohatjuk föl neki, ha tetteinek jelentő­ségét eltúlozva igyekezett kedvezőbb színben fől- tűntetni sajat magát, annyi azonban bizonyos, hogy becsületes katonaként teljesítette vállalt kötelezett­ségét, mindaddig, amig látta annak értelmet és cél­ját. Az egvaltalán nem mondott ellent a XVIII. sza­zad erkölcsi kódexeinek, hogy magyarok szolgálja­nak a porosz hadseregben és poroszok az osztrák császáréban,' ők szolgálatuk leteltével háborítatla­nul hazatérhettek szülőföldjükre» Hősünk életeben azonban lehetett valami többlet, ami miatt először tisztaznia kellett magát a hadbíróság előtt, de ami később a szervezkedő lengyelekhez, a, Pulaskival együtt Washington tábornok hadseregébe vitte. Szemléletét a Benjamin Franklinhoz intézett la­tin nvelvíi levele világitja meg, amelyben felajánlja szolgálatát a függetlenség ügyéhez: “mindenféle hadjáratban veres veszedelmek között tanultam meg mindazt, ami főképpen szükséges az újoncok kikép­zésében, es azt is, hogy miután sok tanulással már öreg katonákká lettek, hogyan kell őket az ellenség megfutamitasara alkalmas fegyverekkel felfegyve­rezni, nemkülönben azt is, hogy bármiféle katonai fejlemény es háborús esemény közepette hogyan kell derekasan megvedelmezniök az édes hazát.” Ez talán a legmeglepőbb a leveleben, az édes haza védelmét hangsúlyozza ó, a tapasztalt katona, aki­nek erre tulajdonképpen soha nem volt lehetősége, vagy módja. Vagy éppen ennek az Ígéretét találta meg az amerikai függetlenségi háborúban? A fennmaradt dokumentumok egyertelműen bi- zonvitiak, hogy vállalt kötelességét valóban híven teljesítette. Emlékét egy korabeli irás igy örökítette meg: “Nagyon bátor és nagyon tapasztalt katona­tiszt volt, születése szerint magyar huszárezredes Nagy Frigyes alatt, a'dtol vitézségi keresztet kapott.” Most megjelent életrajza jelentős tudományos ered­mény, és az utokor hálájának kifejeződése. Akiket szívesen fogadnak (Az Allgemeiner Deutscher Nachrichtendienst tudósítása alapján) Az ENSZ nemrég megtartott kereskedelmi és fej­lesztési konferenciája megállapította: csupán az 1961—1980. években a “harmadik világból” több, mint 500.000 szakember települt át Nyugatra (kö­rülbelül háromnegyed részük az Egyesült Államok­ba, Kanadaba Angliába). Különösen előnyös 'hely­zetbe került az Egyesült Államok, amely nyugati vetélytársainal jóval többet, példának okáért az 1970—1977. években több, mint 5 milliárd dollárt takarított meg a szakemberek idegen számlára tör­tént kiképzésén. Persze az Egyesült Államok min­denünnen importál szellemi töket. A legaktívabban azonban a szegény országokból: latin-amerikai, afri­kai, ázsiai bevándorlók hányada ebben az özönben az ötvenes években regisztrált egyharmad résszel szemben háromnegyed részre emelkedett. Nem egyszerűen a kvalifikált embereket ragadják el, hanem elsősorban a tehetséges es perspektivikus diplomásokat, akik olyan tudással és ismeretekkel rendelkeznek, amiből hiány mutatkozik. Ugyanek­kor a Nyugat nyíltan vagy titokban megakadálvozza az alacsony képzettségű és tehetségtelen, csupán a “felesleges emberek” hadseregét gyarapító “szürke tömeg” beárámlasát. A fiatal államok elveszítik azt az értelmiségét, amely nélkül elképzelhetetlen a gazdaság és kidtura áltáluk szorgalmazott, olyannyira szükséges fellen­dítése, a közoktatás és egészségügy elórehaladasa. A kivándorlók alapjában véve orvosok (60 százalék), tudósok, mérnökök, technikusok - Az orvosok tíz­(folvtatás a 15. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom