Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-12-16 / 47. szám
Thursday, Dec. 16. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 13 Gazda József AZ OLVASÓHOZ "csak lábujjhegyen, halkan!: apáink hűlő, drága arcán járunk." (Farkas Árpád) Meg itt élnek közöttünk - egyre fogyatkozó számban, egyre hajlottabb háttal - a tegnapi falusi élet utolsó sorsrészesei, utolsó tanúi. Még itt élnek közöttünk mint nagyszülők es dédszűlök, ők, akik nyiladozó értelmű kisgyermekként a Holt-tenger-csendességü falu porát rúgták, tapaszos házaikban a nyitott kemencék tilzvilágánál vagy olajmécses, faggyugyertya fényénél hallgattak az öregek meseit a regi időkről, majd vették kezükbe guzsalyafkat, tartották az eke szarvát, mint ezer évvel előbb élt őseik. Erős, sokévszázados hagyományok szabályozták az életüket. Az egyén a közösség része, összetevője, meghatározottja, rabja és védelmezettje volt egyszerre. Innen, ebből a zárt életből alig vezettek utak kifelé. Parasztok maradtak, nem tanultak, még csak házasság révén sem vált ki szinte senki a közösségből, hiszen mindenki otthon, a saját falujában igyekezett megtalálni élettársát; a falu kiközösítette az elvándorlót, s nehezen fogadta be az idegent. De aki közéjük tartozott, azt védelmezték, óvták, vele örültek, vele bánkódtak, boldogsága valamennyiük közös ügyévé vált, a megtántorodót próbálták jó útra téríteni, s a közösség ellen súlyosan vétkezőt - ha más mód nem volt - még meg is ölték. A beteget meggyógyították, a támogatásra szorulót megsegítették - felépítették a házát, gabonát gyűjtöttek neki -, az újszülöttet közösen táplálták, védelmezték, s a halottnak kiásták ( a sírját, elkészítették a fejfáját, s sajat kezükben vitték ki a temetőbe a koporsóját. Ez az életforma az utóbbi három évtized átlényegitő változásaival fokozatosan fellazult, s mindinkább elveszti jellegét. A falu zárt, hagyományőrző, közösséget és egyént magához idomító törvényeivel megszűnt létezni. A mai falu már nem a régi. Az uj életformák, a társadalom alakulása uj faluti- pus születéséhez vezettek. A Holt-tenger- világ zajló, lüktető élet szintére lett. A szalmafedeles, zsindelyes házak helyét ko- és téglaépületek foglalták el, s az egykori festett tányéros, kendöszegés^ tulipan- tos-ládás lakásbelsőket is felváltják a modern, tévékészülékes otthonok. "Uj nép, másfajta raj" lakja a mai falut. Felvilágosultabb, nyíltabb értelmű, a modern kor kívánalmaihoz igazodó. De a gyökerek a mélybe nyúlnak. Az óriás-gyermekek apáik, nagyapáik válláról szemlélik a világot. S nem becsülhetik önmagukat, nem értékelhetik kellőképpen a mát, és érdemtelenek a jövőre, ha megtagadják a múltjukat. A romániai magyarság Temesvártól Szat- márig, Nagyváradtól Románig és Bákóig, Máramarosszigettől Lupényig és Bukarestig más és más jellegű, hagyományait más és más szinten őrző falvakban és városokban él. S mégis meglepő, hogy gondolkodásmódban, világszemléletben, szokásokban menynyire közel állnak egymáshoz még a legtávolabb lakók is. És az is meglepő, hogy ez a mintegy 600x300 kilométeres térség milyen mezeivirag tarkasággal ontotta az élet különböző színeit, szokástörvényeit, hiteröit, szorongásait és babonás-láncait. E könyv nem néprajzi ismertetés nem népköltészeti gyűjtés, nem nyelvtudományi vagy történelemtudományi értekezés. Hanem egy kicsit néprajz, egy kicsit népköltészet, egy kicsit történelem, s nyelvünk árnyalatos gazdagságának dokumentuma. Semmiben sem törekszik a teljességre. Bár nagyjából átfogja az egész romániai magyar nyelvterületet, vannak mégis fehér foltok benne. Többnyire érinti azokat a hagyományokat, melyeknek feltárása a néprajz tárgyköre, de nem tanulmányszerüen, hanem úgy, ahogy azok az emberek emlékezetében élnek. A könyv objektivitása a szubjektivitás. A mintegy háromszáz adatközlő mesélő, emlékező falusi ember - szubjektivitása. Lehetnek tévedések benne, hiszen a távoli események elködösülhetnek az emlékezésben. Van olyan fejezet is (Mik történtek, jaj, mik is történtek), amely dokumentum ugyan, de nem magának a történelmi eseménynek a dokumentuma; azt pontosabban elöbányászhatjuk a történelmi kútfőkből; hanem annak, hogy miként élnek a nagy események a kisemberek tudatában. Hogy miként érvényesül az itélkezésben-emlé- kezésben az alulnézet perspektívája. A beszélt magyar falusi nyelv nagyszerű gazdagsága fog kibontakozni az olvasó előtt. A mozaikjellegü szerkesztési technikából következően egymás mellé kerültek egymástól egészen távol eső neprajzi-nyelvjárási egységek. A tudatnak pillanatok alatt kell át-és átkapcsolni: most i-zö nyelvjárást "hall", most á-zót, most a Bákó környéki sz-elő csángó asszony beszél, aki minden köznyelvi s helyett sz-et ejt. E nyelvjárási sajátosságok, mint az egyéb vonatkozások is, a sokszínűséget sugalmazzák. Színek és izek sokféleséget. Természetesen mert nem nyelvészek számára készült a gyűjtés - a hangejtés sok-sok jellegzetességet, melynek jelöléséhez külön fonetikai jelrendszerre lenne szükség, nem érzékelteti. Másként is vannak következetlenségek, sokszor ugyanannak az egyénnek a beszédében keverednek a köznyelvi és nyelvjárási sajátosságok (pl. egyik mondatában szip-et, a másikban szép-et olvasunk). Ennek oka, hogy napjainkban a széles körű iskolázottság, a tévé, rádió, újságok, könyvek hatására erőteljes a kiegyenlítődési folyamat, s a legtöbb ember - bár nyelvjárásban beszél otthon - tudja a köznyelvi formákat is, s amikor idegennel beszélget, gyakran át-átvált ezekre. Még a csángók is egyre inkább tudják, hogy "ezt magik másképp mondják." Az Ő beszédükben előforduló nagyszámú roman kólcsonszot ejtés szerint jelöltük, ezzel is kifejezve azt, hogy az ö nyelvükben nem számítanak idegen szoknak. Itt ,ebben a világban "édes a föld","testvérévé válik a jó állat az embernek". Az ember szövetkezett a természettel, mindennapi feladatokat, élelmet, meleget, nyugalmat és kikapcsolódást, életet betöltő élményeket kapott tőle, elszakíthatatlan kötelékek láncoltak hozzá. A közösségnek szigorú erkölcsi normái voltak, melyeket nem szeghetett meg senki, illetve a szabályok áthágásáért súlyosan kellett lakolnia. Mindennek jól meghatározott szokásrendje volt. Még az éneklésnek, a táncnak, a szerelemnek, a házasságnak, a gyermekszülésnek, a betegek gyógyításának vagy a halott eltemetése- nek is. A kisgyermekes anyát szokás- es babona-törvények védték. Radinát, élelmet vittek neki rendre a szomszédok, rokonok, vagy kisebb közösségben az egész falu, hogy óvják a háztartás gondjaitól. És megnyü- vesedett a kút, ha hat hét előtt vizet merített belőle. Micsoda életbölcselet rejlik e mindenütt elterjedt babona mögött! A gyermekagyas asszony ne végezzen nehéz testi munkát, mert másoknak is árt (hiszen a megnyüvesedett kút másoknak is használhatatlanná válik), ha magát nem óvja. A falu a saját orvosait is kitermelte, a kuruzslókat, javasasszonyokat, gyógynövény szakértőket, kenőembereket, bábaasz- szonyokat. Még a ráolvasásos gyógyítás mögött is évezredes bölcselet rejlik; legalább olyan fontos a beteg, mint a betegség gyógyítása. Akinek a bajára olvastak, az hitt a gyógyulásban. És ez a hit - főleg az ideg-alapu betegségeket - legtöbbször meg is gyógyította. Hogy mit mikor végezzen, azon sem kellett sokat gondolkoznia az egyénnek. Az állatokat Szent György napján (április 24.) csapták ki a mezőre. A zabot "hó levivel" vetették. Egyes hegyvidékeken junius 24- én kezdték a szénacsinálást, Jakab-napkor (másutt Péter-Pálkor) az aratást, s az ó'szibuzát Kisasszony napjáig (szeptember 8-ig) kellett elvetni. A téli asszonymunkáknak is szigorú naptári rendje volt, a fono kezdetéig meg kellett legyen a kender kiáztatása, törése, farsang vegéig a fonás, akkor kezdődött a szövő, s áprilisra - a tavaszi munkák kezdetére - kikerült a házból a ln I . szövőszék. Az öltözködés rendjét is hagyományok szabályozták. Hogy ki - életkortól és társadalmi helyzetétől függően - mikor milyen ruhában kell hogy járjon, hogyan hordja a haját... így illett, igy kellett azt a közösség minden tagjának tennie. Hagyományos módon és hagyományos forrnak szerint, kialakult munkarend szerint építették házukat, rendezték be lakásukat, szÖtték-varrtál<> díszítették holmijaikat. A véletlenre, az esetlegesre nem bíztak, nem bízhattak szinte semmit. Bármiről is szóljanak, bármit is ismertessenek a szövegek, mindenik a megelt életet, az emberi sorsokat, emberi lelkeket idézi a népi nyelv színes, képgazdag költőiségevel. Az egyszerű emberek képi, és nem fogalmi nyelven fejezik ki magukat. Azon a képi nyelven, amely a szépirodalmi közlésnek is a nyelve, és különbözik az iskolában tanított, a tudományos gondolkozáshoz kötődő fogalmi nyelvtől. Ezért érezzük minduntalan a szöveg olvasása közben, hogy az csupa költészet, csupa szépség. Hogy a mintegy négy évet felölelő gyűjtőszerkesztő és rendszerező munka eredményeképpen megszületett könyv valóban valóra váltja-e kezdeti célkitűzésemet; menteni a menthetőt, lejegyezni az utolsó szemtanuk, kortanuk, a régi élet utolsó részeseinek emlékeit, s megmutatni a fiáknak; mikent éltek, gondolkodtak, éreztek ( apáik, nagyapáik, annak eldöntése ezután már az olvasókra vár. Kovászna, 1979. május. KÜLDJÜK AJÁNDÉKUNKAT TOVÁBBRA IS IKKÁ-VAL Az IKKA amerikai föképviselete értesíti ügyfeleit, hogy forduljanak hozzá továbbra is bizalommal. Vámmentes küldemények, műszaki cikkek, kocsik, csemegecsomagok, televíziók, tűzhelyek, háztartási gépek stb. kaphatók ismét az IKKA-nál. Pénzküldést is intézünk. SOBEL Overseas Corp., 210 E 86 St. New York, N.Y. 10028. Telefon: (212) 535-6490
