Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-11-11 / 42. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 11. 1982. Tasnády T. Álmos: Visszapillantások -tartozások Peregrinus: ELVESZETT ALKOTMÁNY A BBC (British Broadcasting Co.) nem olyan uszító rádió, mint pld. a Szabad Európa. Mégis, kivált most, a konzervatív brit rezsimben, hevesebben támadja a szocialista országokat. így magyar i munkatársai óvakodnak baloldali szellemben Írni, beszélni. Annál feltűnőbb, hogy a BBC egy magyar munkatársa, Nagy Kázmér - korábban egy ausztráliai haladó szellemű magyar lap szerkesztője - 1974-ben kiadott egy könyvet (Elveszett alkotmány, ismertettem a Magyar Szó 1975. febr. 13-i számában), amely az 1945 utáni magyar politikai emigráció baloldali szellemű, kritikus hangú kronológiája. Kollégái a BBC-nél persze ezt rossz néven vették, de ő nem ijedt meg, és most kibővítve újra kiadta a könyvet, (Elveszett alkotmány. A hidegháború és a magyar politikai emigráció 1945-1975 között, London, 1982.) A könyv - bár tárgyilagosan, nyugodt hangon - valósággal megdöbbentő képet ad a háború utáni emigráns magyar politikusok nagy többségének elfogult és dilettáns ténykedéséről, párhuzamban az egész uj-emigrans magyarság nagyrészének tájékozatlan, előítéletekkel teljes, multba- vesző, de csodaváró felfogásával. Világosan fejti ki Nagy Kázmér, hogy az uj-emigránsok, készületlenül, tájékozatlanul, nyelvtudás nélkül érkeztek külföldre, osztály-gettókban eltek, a magyar ellenforradalom es egyré- szük a nácizmus jelszavaitól, propagandájától telítve, egyben mohón magukévá téve uj otthonunk előítéleteit. Nem volt a magyar múltban oly emigráció, amelynek ekkora hányada lett volna ilyen reakciós és ebben erősítették politikai és papi vezetőik, valamint elsősorban az emigráns sajtó. Mert - mint a szerző kifejti - a 45-ös emigránsok a hidegháború fellobbanásakor érkeztek és többségük hitte, hogy az US atomfegyver-monopoliuma és Acheson-Dul- les "rollback" politikája Magyarországot visszahódítja a Nyugatnak és az uralmat benne a régi uraknak; az 56-osok pedig (legalább egy részük), hogy a felkelés hatására az USSR Összeomlik. Nem tudták, nem értették - ez a könyv egyik alaptétele -, hogy a magyar sors (legkevésbé ahogyan azt az emigránsok képzelték és vágyták) nem érdekli a hatalmakat, legkevésbé az USA-t. Órájuk legfeljebb propaganda és bomlasztás céljából volt szükségük. De a politikusoknak (vagyis azoknak, akik csak a politikából élhettek) ez nem is volt fontos. Nagyrészük propaganda- és felderítő szervezetek, kommunistaellenes "kutatók" alkalmazottja volt, a képzettebbekkel könyveket Írattak; a nemzetet - in partibus infidelium - képviselő bizottságokat, sőt kormányokat alapítottak, mert szerintük az otthoni kormánynak nem volt alkotmányos alapja (innen az "Elveszett alkotmány" cim) és ellenforradalmi mozgalmakat szerveztek. Persze ebben az emigrációban sem lehetett egységbe fogni az emigránsokat, de abban megközelítették az egységet, hogy a világ sok politikai irányzata közt ők szinte kizárólag a jobb- és szélsőjobb eszméit vallották, szükebben az USA konzervativizmusát. Legfeljebb abban voltak függetlenebbek, hogy keveselték antikommunizmu- sat és hiányolták az atombombák ledobását. Meg azok is - többnyire - akik otthon "emberarcú szocializmust" hirdettek, Szta- lin-mentes kommunizmust, a külföldön rögtön szint váltottak. Nincs emigráns könyv, mely ilyen nyíltan es bátran feltárná a magyar politikai emigráció szellemi - elvi zűrzavarát, begubózáA "Visszapillantások 1945-1982" sorozat (Magyar Szó, 1982. julius 22.) fontossága aligha vitatható, még akkor sem, ha a kor- társ-emlékezések a szemtanuság hitelessége mellett nem mindig mentesek bizonyos elfogultságtól, vagy a történelmi események egészéhez mérten lehetnek hiányosak, ellentmondásosak is. A visszapillantások szükségesek egy-egy korszak összefüggéseinek jobb megértéséhez, különösen az újabb nemzedékek számára, hiszen a kortársi tapasztalatok csak úgy válhatnak tanulsággá is, ha azokat megőrizzük és átadjuk az utókornak. A történelmi hűség ugyanakkor arra is kötelez bennünket, hogy a saját "visszapillantásunkat" beillesszük egy-egy korszak összképébe, kiegészítsük a sokszor néhány évtizedig titkosként kezelt adatokkal is. Ez utóbbit hiányolom Vida István: "Az USA kelet-európai politikája" cimü, egyébként igen alapos cikkéből. Részint a belső ellentmondások, mint pl. az, hogy "... az Egyesült Államok érdekei szempontjából Kelet-Európa jelentősége... fokozatosan csökkent, sŐt 1948-49-re ( - ) szinte a nullára redukálódott..., majd egy bekezdéssel alább annak elismerése, hogy milyen szempontból ítélte az amerikai diplomácia a kelet-európai eseményeket már 1946-47-ben, részint az a vitatható meglátás, miszerint Washington ebben az időszakban a keleteurópai események befolyásolására "a politikai és diplomáciai eszközöknél sokkal gyakrabban használta a gazdaságiakat...", arra késztetnek, hogy a kiegészítés szándékával néhány megjegyzést fűzzek a szóbanforgó témához. Nyilvánvaló, hogy Vida Istvánnak azon megállapítása helyes, miszerint "... az amerikai diplomácia 1946-47-ben hovatovább minden kelet-európai eseményt abból a szempontból Ítélt meg, hogy az elösegiti-e a Szovjetunió befolyásának, tekintélyének növekedését vagy sem...", és kétségtelen, hogy Washingtonnak nem állt érdekében tétlenül nézni a szovjet befolyás, azaz a szocialista rendszer stabilizálódását a kelet-európai országokban. Erre vall az 1947-es u.n. feltartóztatás! doktrína, vagy más néven Truman-elv (Georges F. Kennan amerikai diplomata a Foreign Affairs 1947. júliusi számában közölt cikkében re’szletezi a feltartóztatási doktrína lényegét és alapelveit), ami vitathatatlanul meghatározta az Egyesült Államok keleteurópai politikáját is az ekkor elindított hidegháborús korszakban. Es 1949-ben, ugyancsak amerikai befolyásra, megalakult az Északatlanti Védelmi Szövetség (NATO) is. Köztudott az is, hogy a nagyhatalmi külpolitikának a titkos diplomáciai tevékenységek többnyire jelentősebb részei, mint az ezeket elfedő, nyílt diplomáciai lépései. A titkos diplomáciai tevékenységek részletei pedig - ha egyáltalán sor kerül sát, mely odahatott, hogy a magyar emigráció az otthoni rendszeren kívül a világnak semmi más baját nem látta, még ha olyan szabad országba menekült is, mint az apartheid Del-Afrikája vagy a katonai diktatúra Argentínája. Távoltartotta magát a világ szabadság- és szociális küzdelmeitől, fenntartás nélkül helyeselte a jobboldal minden árnyalatát. Felsorolja Nagy Kázmér a dicséretes kivételeket is, ez a lista azonban sajnálatosan rövid. Még sokat írhatnék a könyvről, de inkább olvassák el, kapható a külföld magyar könyvesboltjaiban. rá - rendszerint csak hosszabb idő eltelte után jutnak el a nyilvánosságig. A legutóbbi években különböző botrányok és leleplezések, valamint vallomások és emlékiratok nyomán derült ki az amerikai CIA nem egy, eddig gondosan titkolt tevékenysége is. Többek között Allen Dulles nagy keleteurópai stratégiája, az Operation Splinter Factor. Az Operation Splinter Factor (Stewart Steven, 1975) célja: e^y nagyszabású "befe- ketitési kampány" réven a szocialista országok nacionalistának nevezett, a Szovjetunióval szövetségre, de nem alárendeltségre törekvő jelentősebb kommunista vezetőit oly nagy mértékben diszkreditálni, hogy Moszkva és a népi demokráciák között kieléződjön a bizalmatlanság, olyannyira, hogy a személyi kultusz gyanakvó légkörében sor kerüljön az ilyen elemek likvidálasára, a pártvezetésének a maguk köreiben is mindenütt ellenségeket véljenek látni, ennek következtében úgy kiéleződjön az "osztályharc", hogy végül a kelet-európai népek fellázadjanak a szocialista rendszer ellen. A stratégia egyik bekalkulált nem kevésbé fontos propaganda hatása: a "szabad világnak" bebizonyítani a kommunista uralom "embertelenségét." Noha a tragikus és gyászos emlékezetű koncepciós perekben ez a dullesi stratégia nagy szerepet játszott, különös módón az e korszakra vonatkozó magyarországi dokumentációs feldolgozások érthetetlen szemérmességgel hallgatnak az Operation Splinter Factor-ról. Magyar vonatkozásban a koncepciós perek szimbóluma a Rajk-per lett. A CIA titkos irataiból kiderül, hogy már 1948-ban megindult Nyugaton a diszkreditálási kampány Rajk ellen, amikor a CIA sugallatára a sajtóban, mint a szovjet politikával szemben álló hős és bátor nacionalistának tüntették fel a legélesebb hangú antikommunista cikkekben. Ezen kívül számtalan gratuláló levelet kapott a külügyminiszteri kinevezéshez Nyugaton élő magyar nacionalistáktól (a washingtoni Georgetown University egyik professzora irta valamennyit, aki 1947-49 kozott a CIA utasítására több kelet-európai személyiségnek irt hasonlóképpen, azzal a szándékkal, hogy gyanússá tegye őket a helyi államvédelmi szervek előtt), majd titokzatos módon Prágába került Noel Field, aki az Unitarian Services Committee keretében a spanyol polgárháború befejeződése után többek között a menekült magyar vóröskatonákon is segített, s Field letartóztatásával akcióba léphetett a dullesi stratégia: Field csak eszköz volt, hogy mint egy "kiterjedt kémhálózat feje" szolgáljon és minden személyes kapcsolatát felgöngyöljék. Ezzel megpecsételődött Rajk László és társai sorsa. Az Operation Splinter Factor több keleteurópai országot célzott meg, egyebek között a lengyel Gomulka és a bolgár Kostov is a likvidálandók listáján voltak, végül azonban az egész operáció kicsúszott a kulisszák mögötti irányítók kezéből es a láng Koreára csapott át. A fenti, szándékosan rövidre fogott hivatkozás annak bizonyítására, hogy milyen súlyos szerepet játszott az USA titkos kelet-európai politikája egy mindmáig sok részleteben homályos, tisztázatlan, ugyanakkor nehezen felejthető, hibákkal telitett korszakban, véleményem szerint nem csupán szükséges kiegészítés az eddigi ismereteinkhez, de tartozás is az események teljességének, s az utókornak.
