Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-14 / 38. szám
16. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 14. 1982. Részletek József Farkas, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa előadásából a Nemzetközi Irodalmi Társulat new yorki konvencióján. A magyar társadalom fejlődésÓDen és ezzel párhuzamosan nemzeti irodalmunk élvonalában volt egy olyan rövid történelmi időszak - az 1918-as polgári demokratikus és az 1919-es szocialista forradalmak periódusára gondolok -, amikor a nemzet és a társadalom egész felépítését megújító uj eszmék közvetlenül is hatottak irodalmunkra, és a formai megújulás, a realista társadalomábrázolás és az avant- garde térhódítása mellett uj tartalmi kérdéseket vetettek fel. A legmélyebben Lukács György latta még akkor - és fogalmazta meg elméleti síkon is - ezeket a bonyolult, uj kérdéseket, amelyeket a forradalmak hétköznapjai a cselekvés túzében vetettek fel, mégpedig három vonatkozásban is. Az egyik: a forradalmár típusának belső küzdelme a "Ne ölj!" örök emberi parancsolata és a fegyveres osztályharc és önvédelmi háború kényszere között. A két "bűn" lehetősége közötti választás elkerülhetetlensége: az osztályharc vállalása vagy a népi forradalom cserbenhagyása között. Lukács akkori megfogalmazásában a cselekvés, a "bűn" tudatos egyéni vállalása szükségszerű a társadalmi méretű jobbító változások érdekében, ezt azonban igazolja az önfeláldozás vállalása. Idézem Taktika és etika cimü Írásából: "Az etikai öneszmélet rámutat arra, hogy vannak helyzetek- tragikus helyzetek -, amelyekben lehetetlen úgy cselekedni, hogy bűnt ne kövessünk el; de egyúttal megtanít arra is, hogy még ha két bűn között kell is választanunk, akkor is van még mértéke a helyes és a nem-helyes cselekvésnek. Ez a mértek: az áldozat." A másik etikai problémafelvetés: igaz ugyan, hogy az uj társadalom - amint Móricz Zsigmond akkor megfogalmazta— az egyéni szabadság kivirágzása kell legyen, de hogyan egyeztethető ez Össze a közösségért vállalt cselekvés kényszerű alkalmazásával. Lukács György válasza erre az, hogy "az osztályterror feladata: az intézmények és ideológiák lerombolása, és intézmények- nem osztályok, hanem az emberiség intézményeinek megteremtése. Nem emberek ellen irányuló harc ez. Az emberek csak mint intézmények képviselői szerepelnek. Tudjuk, hogy ez a közvetve mégis emberek ellen irányuló harc ellenkezik az erkölccsel. A mi nagyszerű sorsunk: vállalni a terrort, amit utálunk, az emberiség erkölcsi életének, terror nélküli életének lehetőségéért." (Lukács György előadása az első ifjúmunkás napon.) Es pers- pektivikusan a kővetkezőképpen fogalmazza meg a várható és felépítendő uj világ emberi lehetőségeit: "Ha végérvényesen győzött a szocializmus, ha ezáltal kikapcsolódik a társadalom életéből és vele az emberek Öntudatából minden osztály- különbség, ha a gazdasági élet és vele a megélhetés gondja megszűnik szerepet játszani az emberek életének felépítésében, - akkor felmerül a kérdés: mi fogja ezt az uj társadalmat fenntartani és összetartani, mi lesz a benne élők életének legfontosabb tartalma? Erre a kérdésre csak az erkölcs oldaláról kaphatunk választ. Csak akkor volt értelme az osztálykülönbségek gyökeres kiirtásának, ha vele minden kiveszett az emberek egymás közötti életéből, ami Őket egymástól elválasztotta: minden harag és minden gyűlölet, minden irigység és minden gőg. Egyszóval: ha> az osztálynélküli társadalom a kölcsönös szeretet és megértés társadalma lesz. Egy ilyen társadalomnak azonban a társadalom és gazdasági élet átalakulásai csak alapjait rakhatják le, csak lehetőségeit teremthetik meg, hogy igazán megvalósuljon, ahhoz maguknak az embereknek is át kell alakulniok." Ezt az embert átalakító funkciót - -ugyanitt - a nevelésben határozta meg Lukács György, ezért is vállalt jelentékeny irányitó feladatot 1919 művelődési politikájában. Es végül Lukács György harmadik megközelítési módja a mindennapi cselekvések területén: ha a társadalmat összetevő egyének - munkások, parasztok, értelmiségiek, stb. - epitö tevékenységük során nem a legjobbat nyújtják képességük és tudásuk szerint, a nép állama kénytelen lesz olyan intézkedéseket hozni, olyan államgépezetet felépíteni, amely az egyes emberek, vagy kisebb csoportok közvetlen egyéni érdekei fölött, - olykor azokkal szemben -, az összesség érdekeit képviseli, testesíti meg, ez pedig óhatatlanul az államgépezet elbürokratizálásához vezet majd, aminek leépítése roppant nehéz lesz és a tragédiák sorát indíthatja el. Ezt a gondolatát Lukács György 1919-ben fejtette ki előszón. Két, a tizes évek második felében induló jeles magyar iró, Lengyel József és Sin- kó Ervin tevékenysége a huszas évektől- mondhatni - a hatvanas évek végéig ezekre a lukácsi etikai alapkérdésekre épül, a forradalmak időszakát ábrázoló regényeikben éppúgy, mint későbbi, közvetlenebbül a mához szóló müveikben. Lengyel József például 1929-ben keletkezett Visegrádi utca cimü könyvében örökíti meg a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének élményeit és a megelőző esztendők forradalmi légkörét. Fontos történeti momentumok es érdekes emberi arcok és jellemek sorjáznak előttünk, e szándékolt mozaiktechnikával alakítja ki a kort életre keltő, sokoldalúan visszaidéző összképet. Egy forrongó-alakuló lélek tükrét tárja az olvasó elé, szubjektív módon kitágítva, irodalmi riporttá szélesítve az emlékirat műfaji határait. E módszerrel képes igazán visszaadni müvében a korszak dinamikáját, a marxizmus elméletét még alig ismerő ifjú forradalmárok Önfeláldozó elszántságát, a "tenni az emberiségért valamit" naiv és megható mindent-válla- lását. Nem véletlen azonban, hogy a legsikerültebb portrét Korvin Ottóról festi Lengyel. Az Ó alakjában testesül meg a legtöbb abból, amit - lukácsi értelemben- a forradalmár humanizmusának nevezünk. Ez a humanizmus elsődlegesen valamiért áll csatasorba, és csak ezután, ennek szükségeképpen, valami ellen. Jóval később, 1958-ban nyúlt ismét az átélt forradalom témájához Lengyel József Prenn Ferenc hányatott élete című regényében. É müve sok mindenben kiszélesíti korábbi munkáját. Regényhősének útja nemcsak külső eseményekben változatos, hanem belső, lelki átalakulását ábrázolja elsősorban. Az iró azt kutatja, hogy a forradalmi események hogyan formálják át az emberi lelket. Ez az emberformáló erő a forradalom humánuma - megint csak a lukácsi értelemben -, amely a jó és a rossz harcában tesz igaz Ítéletet. A regényben Lengyel mindvégig a történelmi események és egyéni sorsváltozások párhuzamos megrajzolására törekszik. Az egymásra következő, más-más színhelyeken játszódó, és külön-külön mondanivalót is hordozó, ugyanakkor a történet egészét is előregörditö fejezetekben szerkezetileg mesterien oldja meg ezt a párhuzamos ábrázolást. Ugyancsak a külső események folyamatát és a forradalmak szereplőinek lelki átalakulását együttesen, kölcsönhatásában mutatja be Sinkó Ervin regénye, az Optimisták, amelynek nézőpontja, amellyel az események bonyolult mozgatóeröit szemléli, alakjainak életét figyeli, lényegében eleve etikai indítékú. Sinkó a forradalmi események aktiv résztvevője volt, könyvében, annak megírása idején - 1931-1934- ben - a büszke múltra való visszatekintés volt az iró elsődleges célkitűzése. De kétségtelen, hogy emellett - és alapvetően - a forradalmi ut vállalásának etikai kérdései ragadták meg irói alkotóvágyát, a mai olvasó pedig - hiszen a könyv csak 1953-55-ben jelent meg Jugoszláviában magyar nyelven -, elsődlegesen azokat a történelmi tanulságokat hámozza ki belőle, amelyek napjaink etikai kérdésfeltevéséhez is elvezethetnek. A hatalomra kerülő ember magatartását, egyéniségének lehetséges megváltozását a hatalom birtokában, az eszközök kiválasztásának kérdését és felelősségét, amivel a forradalmi célokat elérni véli, és nem utolsósorban a forradalmi hős "önmaga legyőzését", saját szőkébb önös érdekeinek háttérbe szorítását az osztályharc adott követelményei szerint. Látható tehát, hogy Sinkó Ervin regénye erőteljesen érinti azokat az etikai problémákat, amelyeket Lukács György 1919-ben végiggondolni igyekezett. Későbbi műveikben különösen Lengyel József, egészen a közelmúlt időkig haladva, szintén felvetik az uj társadalom építésének etikai problémáit, olykor meglehetős kritikai éllel, úgy ábrázolva az elkövetett hibákat - és az előfordult törvénytelenségeket -, hogy azok nem csupán az egyes emberek ellen, hanem magának a szocialista forradalomnak a lényege ellen is hatottak, annak testén is sebeket ütöttek. Lengyel József IgézÓ cimü novellás- kötetére és az Elévült tartozás cimü gyűjteményes kötetére gondolok itt elsősorban. Tragikussaguk mellett az emberi helytállás szép ábrázolásai is ezek az írások, hőseinek életét vigyázó makacs kitartása«- a személyi kultusz igazságtalanságait, bűneit "túlélő" tórténelemtudatáröl is vall. A hatvanas evek magyar prózairodalmában - es itt Cseres Tibor, Galgóczi Erzsébet, Moldova György és mások egyes müveire, illetőleg némelyik regény - vagy novellahÖsének belső vívódásait ábrázoló írásaira gondolok e|sÓ^örban - a történelmi változások etikái jellegű megközelítése került a középpontba. E problematika a hetvenes évek irodalmába is átvezet', elég itt például két olyan nemrégiben megjelent kötetre utalni, mint Gáli István A. ménesgazda cimü regénye, vagy Örkény István Forgatókönyv cimü müve. Mindez mint jelenség, nyilván kapcsolódik a magyar irodalom valóságfeltáró hagyományához, de a lukácsi koncepcióra épülő etikai kérdésfeltevés is egyik fontos mozgatóereje ennek az irodalomnak. TERJESSZE LAPUNKAT
