Amerikai Magyar Szó, 1982. július-december (36. évfolyam, 26-49. szám)
1982-10-14 / 38. szám
Thursday, Oct. 14. 1982. AMERIKAI MAGYAR SZO 13. ELHAGYOTT ÍRÓASZTALOK irta: TAKACS LAJOS Nők Világa. 1936. 11. sz. 7. VIGYETEK MAGATOKKAL A tagas szerkesztőségi terem ablakainak üvegén úgy Ömlik át a déli nap sugárzápora, mintha tüzoltófecskendök szórócsővéböl jönne. A beömlő fényben mikroszkópnyi porszemek milliárdjai szállonganak, hogy finom, szürke takaróval borítsák be a termet és az elhagyott íróasztalokat, amelyeken hallgatnak a telefonok, gazdátlanul hevernek a gyorsíráshoz használt jegyzetfüzetek és hallgatnak a letakart Írógépek. Csendélet - gondolja a szerkesztő, aki egyedül tartózkodik a teremben. De ezt a csendéletet itt soha senki sem kivánta látni. Huszonnégy órával ezelőtt itt még javában folyt a munka, aztán hirtelen elnémult minden. Igen,huszonnégy órával ezelőtt ez a tágas terem olyan volt, mint egy méh- kaptár, amelynek szüntelen zsongásában minduntalan belecsengtek a telefonok és belekopogtak az írógépek. És abból a szorgalmas munkából, sürgés-forgásból, telefonálásból született meg naponta a lap, amelynek kinyomtatott példányaival már a hajnali órákban kifutottak az első teherkocsik, hogy csomagonként lerakják terhüket az utcákon, ahol a kézbesítő gyerekek várták Őket. így ment ez egy évszázadon át és most egycsapásra mindennek vége. A szerkesztő lassan végigmegy a tágas termen és az elhagyott íróasztaloknál itt is, ott is megáll egy percre. Ennél az asztalnál dolgozott Weinberg, a lap politikai kommentátora, a legkiválóbb munkatárs, harminc évig. Magányos ember lévén, idejét a szerkesztőség és a kávéház között osztotta meg. A hotelba - ahol állandó lakása volt - csak aludni járt haza. A Fehér Ház sajtókonferenciáin ö képviselte a lapot és a szerkesztőség politikai megbeszélésein rendszerint az ő szava volt az irányadó. Es most ez a kiváló ember máról-holnapra az utcára került. Remélhetőleg nem marad ' sokáig munka nélkül, hiszen a szakma legjobbjai még mindig el tudnak helyezkedni. És ennél az asztalnál írta bűnügyi tudósításait Barkley, akit a szerkesztőségben mindenki haditudósítónak hivott, mert kocsmai verekedésben és utcai revolvercsatákban háromszor sebesült meg golyó által. De irt is olyan idegfeszitöen érdekes bűnügyi riportokat, hogy az olvasók rajongtak érte. Riportjait persze leginkább a rendőrség bűnügyi osztályán vette fel, ahol detektív barátai vannak. Itt, a sarokasztalnál, hajolt a munkája fölé Adler, a törvényszéki tudósitó, aki valahogy mindig kiszimatolt egy-egy izgalmas tárgyalást, amelyről ugyanolyan talpraesett riportot irt, mint Barkley az ő bűnügyeiről. Szegény Adler, amikor a saját tárgyalásán megtudta, hogy balul sikerült válásával minden vagyonát elveszítette, majdnem idegösszeomlást kapott, de azért utána is lankadatlan hévvel irta riportjait. Most aztán megérte a második csapást, állását veszítette el. És itt mindjárt mögötte ennél az asztalnál irta sport- tudósításait Dowson, aki maga is sportoló, méghozzá sokoldalú,' mert kosárlabdázik, teniszezik és úszik; most aztán egy kicsit el is úszott az árral, szegény fiú. Vajon mi lesz a sorsa, álláshoz jut-e valahol egy másik lapnál és mi lesz a többiekkel, hiszen egy egész sereg ember dolgozott itt még rajta kívül; újságírók, riporterek, gépirőnők, könyvelők, bérelszámolók, a nyomdában szedők, gépészek, technikusok, összesen ezer alkalmazott, akiket ennek a nagy bulvárlapnak a bukása megfosztott a kenyértől. Ét mi lesz ővele? Ejnye, ejnye azon még nem is gondolkodott. De majd csak lesz valahogy. A szerkesztőségi szoba ablakait dél óta szüntelenül mossa az eső, amelynek egyhangú ritmusába csak a szél süvölt bele néha. Itt is elhagyottak az íróasztalok, itt is megszűnt egy lap, egy egyszerű kis nemzetiségi újság, amely huszonöt évig tudott a felszínen maradni csupán. A szerkesztő elgondolkodva nézi az elhagyott íróasztalokat. Ok mindössze öten írták a lapot, amely huszonöt évig minden héten pontosan megjelent, az utóbbi időben azonban egyre fogytak az előfizetők, fogytak a hirdetők és drágult a nyomdaköltség, úgyhogy mind több és több nehézségnek néztek elébe, amig végül is nem bírták tovább. Tegnap ilyenkor zárták a lapot, tegnap ilyenkor még itt ült ennél az asztalnál Perez, a lap politikai cikkírója. Igazi kemény ember volt, akit nem tudtak megtörni az élet viszontagságai, de tegnap,. amikor elköszöntek egymástól, mégis megtörtnek látszott. Oravitz pedig még könnyezett is. Kicsit későn nősült és fiatal nőt vett feleségül, aki három gyerekkel ajándékozta meg és mindegyik gyerek tiz éven aluli. Valtek is gondterhelt arccal hagyta el a szerkesztőséget, Stern pedig elcsukló hangon mondta; en már nem kezdem többé újra, az én időm lejárt, ö sem kezdi már újra, hiszen elérte a nyugdíjkorhatárt, de azért fájó szívvel váliK meg a laptól, amelynek a szerkesztésével eltöltött egy negyed évszázadot. A szerkesztő gondosan összehajtja az utolsó lapszámot és a szive fölött a belső zsebébe csúsztatja, aztán egy bűcsűpillan- tást vet az elhagyott Íróasztalokra és távozik. Odaát, az épület másik oldalán a magyar lap szerkesztőségében is elhagyottak az Íróasztalok, de nem véglegesen, csupán három hétre, amig a lap munkatársai szabadságon lesznek. Ott még javában folyik a munka és javában folyik a készülődés a nyolcvan éves jubileumi évforduló megünneplésére. Nyolcvan év nagy idő az ember életében, de nagy idő egy lap fennállásának a történetében is és ok nemsokára a nyolcvan eves jubileumi évfordulóját fogják ünnepelni az Amerikai Magyar Szónak - gondolja a szerkesztő, mialatt végighordozza tekintetét az elhagyott Íróasztalokon. Igen, ez a lap nyolcvan esztendeje hűséggel és becsülettel szolgálja, tanítja és tájékoztatja olvasóit. Szerkesztők és munkatársak adták át itt a helyűket egymásnak ennyi idő alatt és mindegyik lelkesen vitte tovább a meggyujtott fáklyát és járta kitartással a göröngyös utat, forgatta tollát a szebb jövőért folytatott harc szellemében. Ennek a lapnak a táborában szerkesztő, iró és olvasó egy nagy család volt kezdettől fogva és ezért tudták a legválságosabb időket is átvészelni és a felmerülő anyagi nehézségekkel ezert tudtak mindezideig megküzdeni. Mert ez a lap nem a hirdetők pénzéből tartotta fönn magát és nem a hatásvadászatra törekedve igyekezett olvasótáborát növelni; ennek a lapnak sohasem voltak szenzáció után futkosó riporterei, ezt a lapot sohasem képviselte a Fehér Ház sajtó- konferenciáin senki, ennek a lapnak nem az volt a célja, hogy izgalmas törvényszéki tárgyalásokról tudósítson és idegfeszitöen érdekes bűnügyi riportokat Írjon, vagy dúsgazdag emberek botrányos magánéletét kutassa. Ennek a lapnak a szerkesztői és munkatársai sztrájkgyüléseken, béketüntetéseken, tiltakozó megmozdulásokon vagy Hadd énekeljek Nektek, Testvéreim ! Hadd legyek halálig hűséges dobostok. Mert én nem tudok átgázolni a tengereken. Es nem tudom megremegtetni a sziklás hegyeket A sötétség és szomorúság fekete kapuit sem tudom bedönteni, Mert nincs ereje az én botorkáló szavaimnak. És nem tudom belekiáltani a csatazajba: Erre az út: Gyerünk, Testvérek! De vigyetek el magatokkal, Hadd énekeljem a legpirosabb ritmusokat Dolgos talpaitok alá. Mert, oh, hogy hiszek én tibennetek! Szomjasabb a szemem Tirátok mint a napra. Vigyetek el magatokkal. És tanítsatok harsogóbb hangon énekelni. Illés Ágota ÜNNEPI KÖSZÖNTŐKÉNT. ^Kezemben levett kalapommal, lehajtott fővel itt állok előttetek, ti elmúlt regiek. A meghatottságtól elszorult szívvel gondolok rátok e nevezetes napon. Rátok, kik öt, hat, hét vagy nyolc évtizeddel ezelőtt jártátok az utat, melyen mi, kései és talán érdemtelen kővetőitek kise'reljük meg továbbvinni a zászlót, melyet ti oly sok erőt és "bátorságot kívánó körülmények között elsőként emeltetek a magasba. Természetesen arról a zászlóról beszelek, amelyre talán más szavakkal annakidején ugyanazt írtátok, mint amit mi ma írunk az általatok ránkhagyott szépmultú lapunk címéül: "Amerikai Magyar Szó!" A célok, melyeket ti kitűztetek magatok elé, ma is nemesek, áldozatokra érdemesek. A t körülmények megváltozhattak, a kötelességteljesites módjai ma mások lettek, mint a ti időtökben voltak. De mi, akik ma még itt vagyunk, tisztelettel gondolunk rátok, áldozatos, terhes munkátokra. A legnagyobb tisztelet, mellyel adózhatokt nektek, soha meg nem tántorodó munkátokért, annak leszögeze'se, hogy nem volt hiábavaló Önfeláldozó munkátok. Az általatok fogant nemes gondolatok, a semmiből elindított mozgalmatok ma is él! Lapunk kaliforniai olvasói, előfizetői ésn levelezői nevében hadd hajtsam meg előttetek a ZÁSZLÓT, azt, melyet először ti emeltetek bátrán es buszken a magasba. Feljogosítottnak erzem magamat ez ígéret megtételére: "Emléketekhez méltóan visszük tovább a zászlót és az általatok elindított munkát." Koo's Zoltán a kilatástalan helyzetben lévő szegény nép körében vették fel riportjaikat és tárták azt a maga valóságában az olvasók elé. De nem feledkeztek meg a kultúra szolgálatáról sem. Novellákat, elbeszéléseket, költeményeket helyeztek el cikkeik mellett a lap hasábjain és a magyar munkásrétegből költőket, Írókat, művészeket neveltek ki. S oly jóleső érzés mindezt tudni és minderre büszke lenni, erre a gyönyörű nagy harcos múltra visszatekinteni. De mégis, mintha felhő árnyékolná be ezt a boldogságot, amikor a jövőre gondol. Mert vajon lesz-e, aki folytatja majd. amit neki egy napon abba kell hagynia, vajon lesz-e egy erős kéz, amely továbbviszi majd a fáklyát, a nemes lángot és jönnek-e mások, akik az Íróasztaloknál elfoglalják a távozók helyét.
