Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-07 / 1. szám

Thursday, Jan. 7. 1982.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Ilyen az élet Budapesten. De mintha az egész ház megbolondult volna a főhadnagy viselkedésétől, akkor reggel a bérkocsis is megverte a feleségét, és a puják- kal együtt kizavarta éccaka őket. Arra a suszter is kedvet kapott, az is elkezdett patáliát csapni. Akkor meg lentről, az alsó emeletről hallatszott nagy veszekedés.

Én mondtam, sohase tudnák Pestre jönni lakni. Inkább leszek szegényember otthon a mi szép kis falunkba, de én nem akarok ilyent.

Nem törődtem velek, se ingem, se gallérom, még a neveket se tudom, mán leesett a hó, nem sokáig lesz munka. Mikor Gedeon bátyámnak elfogyott a munkája, azt mondtam, hazamegyek.

— Jó lesz, öcsém — mondta Gedeon —, mert nekem is szándékom van már.-^Tán házasodol?

Csak nevetett.

— Jófiú — mondtam neki —, hol fogsz te itt lakodalmat tartani.

— Nem kell itt lakodalom — azt mondja. — Elmegyünk az elöljáróságra, azután elmegyünk egy kis vendéglőbe, megebédelünk, délután egy kávéházba, megvan.

Nem fért a fejembe, hogy lehet így esküdni.

— Tán még édesanyám se lesz itt a lakodalmadon.

— öcsém, a csak kőtség — mondta Gedeon bátyám.

Hát ennyit Pest.

— Mit gondolsz — mondta Gedeon bátyám —, itt is úgy van, mint odahaza, hogy ha Jó György házasodik, arról még a paládiak is beszélnek? Meg az usz- kaiak, bökényiek, becsiek? Nem olyan nagy dolog az. Itt mindennap háromszázharminc házasság van.

No, nem is kell nekem a budapesti házasság. Ezér jöttél ide, hogy még egy becsületes lakodalmad se legyen.

De ő csak nevette, hogy paraszt vagyok. Földmunkás, azt mondja. Harminc esztendő kell még annak, míg a falusi földmunkások felvilágosodnak. Már ő is megtanulta, amit a szocialista segédje mondott.

— Tán még bokréta se lesz a vőfélyed kalapjánál meg pántlika a boton?

Erre még jobban nevetett, hogy: nem. Egy csepp se lesz.

Csóváltam a fejem, hogy lesz az akkor.

— Majd lesz a te lakodalmadon — azt mondja —, de oda meghíjj, mert ott táncolni akarok.

— Ha én nem táncolok a te lakodalmadon — mondtam neki —, akkor legalább te táncolj az enyémen, de még a feleségedet is elhozd.

— Azt mán nem ígérem, mert a sokba kerülne.

Egészen megváltozott ez a Gedeon, mióta Pestre

került. Má nem olyan, mint otthon volt, mert otthon ő is éppen úgy ment ácsorogni a Lakodalmas házakhoz, az ajtó mellé, mint én. Akkor még púja volt. A pújának meg ott a helye az ajtó sarkában, onnan nézi a nagy lakodalmakat. Tyúklábát adnak neki a kezébe, azt rágja. Meg mikor a tánc jön, akkor szabad neki is táncolni kint az udvaron, vagy ha nagyon hideg van, a pitarba.

Osztán még ezek akarnának megtanítani bennünket szabadságra. Mért, arra akarnának szoktatni, hogy nálunk is kávéház legyen. Vagy mindenki Pestre jöjjön? Akkor mit esznek, ha mi nem szántunk, vetünk. A szegény falusi nép koplal azért, hogy nekik jó kenyerek legyen. Minekünk kell megenni a kukoricakenyeret, hogy ők olyan fehér kenyeret egyenek, mint a hó.

Alig vártam mán, hogy elmehessek haza.

Ennyit tanultam én Pesten.

HUSZONKETTEDIK BESZÉLGETÉS

arról, hogy milyen az első nagy verekedés. Nem rossz az, ha erős az ember karja, és pénz van a zsebében

Mikor én vonatra ültem, nem bántam akkor már Pestet. Hogy a vonat megindult, maradhat Pest, mondtam.

Még a füstjit se szerettem meg. Mennyit dógoztam benne, atyaisten, de meg mennyit koplaltam.

Nem baj. Az ember kibírja. Hálaistennek, hogy egészségesen vittem haza a testemet. Nem volt nekem semmi bajom, ép voltam, mint egy jó edény. Megmentettem magamat Budapest csábításától, úgy mentem haza, ahogy jöttem. Szeretőkre mégcsak nem is gondoltam. Féltem én attól a sok kaszírnőtől. Budapesten minden nő úgy volt öltözve, mint Szatmáron a vendéglőben a kaszírnő. Utáltam is.

Még a beszédjüket se szerettem, még a szavuknak sincs meg az a jó íze, mint otthon nálunk a Tiszahá- ton. „Kapsz egy meleget...”, „frászt bele...” .

Nem bántam már én, csakhogy házmestert nem látok. De nagyurak. De tudják adni. Mindenki fizet nekik, ha éccaka megy haza, még a legnagyobb úr is. Engem is megfizettetett eccer. De haragudtam.

Mer akkor nem tudtam én, hogy tíz órakor punktum, becsukják a kaput, és Bálint bátyáméknál voltam, ott meg nagyon elbeszélgettük az időt, mert a fiai kikérdezgették, hogy van nálunk falun az élet, én meg beszéltem, szerettem beszélni, egész héten belém is vót ragadva a szó, hát szívesen eregettem ki a töb- bijét, meg Bálint bátyám nagyon kedves egy jó kis ember vót szegény, a, meg mindenkit ismert mifelénk, el kellett mondani, ki él, ki halt arrafelé, ki ment tönkre a régiekből.

Szóval mán mondogatták, hogy menjek haza, aludjak, nem tudtam, mire gondoljam, talán tanulni akartak a fiúk, elmentem. Hát az ő házukból kimentem én rendesen, nyitva vót a kapu, nem gondoltam semmire, de mikor a Tömő uccába értem, ott meg be vót zárva a ház kapuja.

Nagyot néztem. Nagy kapu vót, nagy vasalt kapu. Nézem, hol fogok én itt bemenni, jó isten. Kerítés nem vót sehol. De még ablak se, mert csupa vasajtó volt a házon, üzlet volt mind. Vakartam a fejem, na itt kint hálsz Jó György ... Vót a kapun két kis ablak. Kocogtatom, veregetem, nem szól senki. Ott állok egy darabig, az emberek futnak, én meg nézem a kaput, mint az újbornyú.

Eccer csak meghallom, hogy az első emeleten még fenn vannak, szól a zongora. Az ablak is nyitva vót. Várom, hogy csak kinéz valaki. Hát csakugyan ki- pislant egy szép kisasszony. Kiáltok neki fel, hogy:

— Kisasszony.

A meg elkezd nevetni és lekiált, hogy:

— Mit akar?

Nevetett, mert biztosan azt hitte, hogy hozzá akarok bemenni udvarolni.

— Nem lehetne kinyitni valahogy ezt a kaput? — kiáltom neki.

— Nem szól a csengő? — azt mondja.

Csengő? ... Hun van itt csengő, te magasságbeli jó isten.

— Ott van egy fejér gomb — azt mondja —, nyomja meg.

Keresem, meglelem, megnyomom, nem szól.

Nyomkodom én, egy cseppet se akar szólani.

— Nem szól e — mondom neki.

A meg erre elkezd kacagni halálosan. Jön egy úriember az ablakra.

— Minek akar maga ide bejönni? — azt mondja.

— Hát itt lakok — mondom —, hátulsó udvar, második emelet 43. lakás.

Odajön a rendőr, azt mondja:

— Minek nyomkodja maga a gombot?

— Én nem tudom, rendőr úr, azt mondták, nyomjam meg.

így vitatkoztunk, még meg is ijedtem, hogy baj lesz, akkor jön kifele a házmester úr. Nagy, hasas kövér ember volt, nem tudott jól még magyarul se.

— Jaj — mondom —, házmester úr, de jó, hogy jön. Mongya mán a rendőr úrnak, hogy itt lakok én október húszadika óta. Azóta lakok itt Gedeon bátyámnál. Mán egy órája itt állok, nem tudok bemenni.

így osztán beeresztett. Bezárta utánam a kaput.

— Nagyon szépen köszönöm — mondom neki hogy beeresztett.

— Tíz krajcár — azt mondja.

— Mi az a tíz krajcár?

— Fizetni, fizetni!

— Fizetni? ... Még fizetni is? Minek? ... Nem adott nekem semmit. Mér fizessek.

Megmondta osztán, hogy a kapunyitásért fizetni kell.

— Na — mondom —, a teremtette, otthon olcsóbb.

— Micsoda?

— Mert otthon ádépek a kapun, lia bezárták.

De még neki állott feljebb, hogy másszor ne csengessek annyit, mert fogy az áram.

Foggyon el a levegőd.

Gedeon bátyám magyarázta osztán meg azt is, hogy becsapott a vén zsivány, mert éjfélig csak tíz fillért kellett vóna fizetni, csak éjfél után húszat.

így jártam én, nem is késtem el többet.

De a vonaton megismerkedtem mindenkivel, aki ott ült. Volt ott egy kofaasszony, amék csirkét hordott Budapestre. Elmondta, hogy mennyi pénzt keres. Ha mi is úgy tudnánk eladni az aprómarhát, de mitűlünk messze van Pest.

Egész setét este vót, mikor az újlaki állomásra értem. Mentem haza. Nagy sár volt, csak úgy cubukkolt a csizmám a fekete sárba. Tárgyig dagasztottam benne. Abba a jó mifelénk való agyagos fekete sárba.

Nem baj, hazaértem, édesanyám fenn vót, várt, mert megírtam előre, mikor megyek. Vót jó paprikás csirke. Istenein, be jólesett. Nem ettem én ilyet egész Budapesten.

Ej, még beszélni se vót kedvem. Nem tudtam én mit mondani édesanyámnak. Tíz hete nem voltam itthon. Éppen a tizedik hétnek az utolsó napján értem haza. Lefeküdtem, aludtam másnap tíz óráig. Akkor felkeltem, körülnéztem a kis házat. Hát malac van az ólba, kettő. Bornyú van az ólba, de egy olyan szép kis bornyú, hogy majd megcsikkant a szívem az öröm- tül.

— No, édesanyám, most má nem sajnálom, hogy ott szenvedtem Budapesten, a nagy kővárosba.

Érdemes vót elmenni, mert ha itthon vagyok, semmi sincs. Hallottam osztán, hogy a zsidónál lejjebbítették a fizetést, mán csak nyolcvan krajcárt fizettek, meg nem is vót munka, mert három hét óta csak az eső esett. Pesten is esett, de ott lehetett dógozni, fedél alatt dógoztunk.

Vasárnap vót, mentem a templomba.

Üj csizmába. Új ruhába. Hogy megbámultak engem. Krajcár Gábor, Orbán-Gyuri. Boldog isten, de irégyeltek. Könnyű nekem, hogy bátyám van nekem Budapesten, mehetek. Vigyem el őket is, ha még eccer megyek.

— Jófiúk, nem nektek való a. Azt se tudnátok, mék lábatokra ájjatok. Nagy város az a Pest. Meg osztán Pest feketére fest.

így szólogattam nckick.

De még a Piri tanító is megnézett, mikor meglátott az új ruhámba, a Bálint bátyám kis télikabátjába. Úgy állott rajtam, mintha rám öntötték vóna, csak egy kicsit rövid vót. Annál szebben látszott a csizmám, mert az egész hosszú lábom szára kilógott belőle. Nem szólt Piri tanító hozzám egy szót se, csak megnézett. A jánya nem vót a templomba, de tudom, mikor hazament, megmondta neki, hogy Jó Györgynek mijen csizmája van.

Ebéd: után átmentem beszélgetni Vas Bálintékhoz. Azután meg Kovács Mari is átjött. El kellett mondani mindent. Úgy hallgatták, mint a szentírást.

De még akkor fáradt vótam kegyetlen. Hamar lefeküdtem este, és én azon a héten egész héten aludtam. Ettem, aludtam, ettem, aludtam, ettem, aludtam. Mán azt mondta édesanyám:

— Te fiú, még hétalvó lett belőled.

De nem bánta, biztatott, csak egyek, aluggyak. Eleget szenvedtem Budapesten. Csütörtökön leszúrtam a

nagyobbik süldőt. Lehetett benne negyvenkét kiló, vagy negyvenöt. Leszen karácsonyra egy kis disznó- sa8‘ (folytatjuk)

ff t/CbL sasa—g

RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA I

1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. |

(A 81-lk Street sarkán) — Telefon: LE 5-S484. |

Mignonok., születésnapi torták, lakodalmi. Bar. I

Mltzvah-torták. — Postán szállítunk az ország j! minden részébe. — Este 730-lg nyitva

Móricz Zsigmond

9