Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-06 / 18. szám
6. AMERIKAI NAGYAR SZÓ Thursday May 6. 1982. Az utolsó magyar trubadúr Övék az első májusi vasárnap. Az élet hordozóit és továbbvivoit, a születés örök misztériumának papnőit: az anyákat köszönti e napon az emberiség. Ősi titok az éle.tadas. Embertisztelte szentség, bár a természet e nagy szertartásában mi sem ismeretlen immár. Az anyai érzelmek felmérhetetlen erejét tapasztalni lehet, titkát tökéletesen megfejteni sohasem. Kétmilliárd felé közelit az arányuk; majd fele az emberiségnek. Amig gyermek vagy, jó anyád keze s intése kisér; betegségedben fájdalmad osztja, örömödből szikrányit se vesz el, hozzáadna inkább. Amije van, a tiéd. A magadéból reszt sosem kivan. Felnőtt eveidből alig adsz órákat neki, távolodsz egyre érzelemben s látnia kell,miként vészit színéből és erejéből a gyermeki ragaszkodás! Szemrehányást mégis alig tesz. Viszi magányosan az áldozatvállalás bátyúját s ritkán várja Tőled, hpgy segits. Csak a szavadat kéri néha. Egy intésedet, egy bólin- tásod. Egy köszönésed “Mama, jól vagy? Itt vagyok, mama, figyelsz?” Utad végén egyedül haladsz, s az arca ködük csak eled az idők felmérhetetlen távolából. Adj virágot az édesanyádnak. Adj szép és köszönő szót, érzést és törődést, amig fogadja és válaszol. Piciny töredéket sem tudod törleszteni tőle kapott élettőkednek, szeretet-adósságodnak... Budapesten 69 éves korában elhunyt a kiváló költő, Jekely Zoltán. Alant közöljük Ruffy Péter meg ható búcsucikket, amely a Magyar Nemzet ápr. 2-i számában jelent meg: Déry, Örkény, Zelk után Jekely is- Fogyunk. Csonkulunk. De mintha meg latnam az eltávozott nemes lovag utolsó délceg lépteit, Magyar, olasz, francia, román, német szók, mesék, verssorok a keskeny formájú feiben. Vékony szegélyű, csodamod gyűrt kalap a fejtetőn. Komor- ló-bölcs sorok az élet eliramlásáról. Tenger orvosság a Frankel Leo utcai otthon dolgozóasztalan, néha borharapó jókedv baráti kompániában, s gyakran csöndes-bús melankólia. Tekintet, mely belesimul a víztükörbe a szentgyorgypusztai horgászbu- vohelyen és magas alkat, vitézlö tartás, de olyany- nyira vékony termet, hogy bármikor elfujhatná a szel. Megint elsuhant soraink közül egy poéta doctus, egy mesemondó, a remeklő műfordító — vagy ahogyan a nekem dedikált könyveiben olvasom, egy “hadastyan”, a nemes “lovagkor tagja”, huszadik századiToldi, a magyar nyelvért való vitézi tornában. Jekely Zoltánt, minden szerelmek és szépségek gyengéd baratjat kísérjük utolsó útjára. A gyászoló embergyürüben csönd van, csak léptek halk surranása, szavak foszlánya hallik, s ebben a fehér tavaszban és fekete gyászban próbálom fölidézni a másik sokaságot, amely benépesítette e nemes lantos életét. Mintha a fehér fátyolba burkolt megejtő arcaval föltűnne Wesselényi Polixéna is, akinek múlt századi olaszhoni utinaplójat olyan gondos kezzel nyújtotta felénk jékely, s mintha megvillanna a “legnagyobb magyar” szellemárnya is — sajnos, e legnagyobb németül vezette gyötrődő naplóit, e kései költőre várt a fölemelő feladat, hogy mai magyar nyelvre ültesse azokat át. S mintha kísérnek őt mind, a voltak, a régiek, az egykoriak: az elok fölött lebegve irodalmunk es A MEGSZOKOTT KÉNYELMET BIZTOSÍTJUK ÖNNEK MAGYARORSZÁGON. AUTÓKÖLCSÖNZŐ IRODÁK MINDEN NAGYOBB VAROSBAN: BUDAPEST BUDAPESTI REPÜLŐTÉR BALATONFÜRED DEBRECEN HÉVÍZ KECSKEMÉT MISKOLC PÉCS SIÓFOK SZEGED SZOLNOK SZOMBATHELY MIELŐTT HAZALÁTOGAT, IDŐBEN RENDELJE MEG BÉRKOCSIJÁT BÁRMELYIK HBfuZ - ’ W IRODÁNÁL, VAGY: Hertz Baren AUTÓKÖLCSÖNZŐ BUDAPEST VII. Kertész u.24. Telex: 22-6222 múltúnk csontemlékei is. Mintha Jókai nagyenyedi két fűzfájának árnyékából lépnének elő a Bethlen Kollégium professzorai, akik tanítottak; mintha életre kelnének régi elbeszéle'shösei: az aranyifju Gyöngyházy Kálmán, a korcsmáros Bulbuk, Rebeka, a jékely-család régi szolgálója, a krudys nevű Eufrozina, a csodás Lizbet,a Lukács uszoda napozóinak női, minden no, a sok-sok “megelevenedett tavirózsa.” S mintha az ellibbent női kar mellett a régi hitves, Jancsó Adrienne régi székely balladai suhannának és zúgnának, s mintha mi, erdélyiek, valamennyien éreznénk a kolozsvári, hójai jékely-Aprily kert fáinak illatát, ponyik almáinak izét s mintha a Farkasréten egyetlen pillanatra csupán halotti árnyként tamadna föl az enyedi Bethlen utca, amelynek egyik otthonában a gyermek jékely leírta első verssorát. Tálán nem is a farkasréti sirkert domborulatai és virágai szegélyezik az utakat, hanem a Jekely—Áp- rily csalad parajdi házának feher falai, a parajdi temető pléhkrisztusai, a házsongárdi süppedékek es sírkeresztek, s a megviselt apa és éveken át mellőzött fia csodavölgye, a gyermekektől, unokáktól népes csodavölgy, Szentgyörgypuszta családi szentélye. Aki távozott — s a végső útra vitetik — egyszerre, egyetlen testen belül volt gamin es irodalomtudos, garabonciás és remek mivü mester, boldog horgász és boldogtalan — mert száműzetett — könyvtáros, a női nem alázatos szolgája és irodalmunk servus hu- milissimus-a. Mint költő, szuverénül, egyedülvalo, ugyanakkor más költők minden poéta servus-a, szolgája, átidomitó mestere, művészeti tolmácsoloja. Olaszok, franciák, németek, románok poétikai szócsöve, barátja — nem a roman Tudor Arghezi lebeg a lantjával a feher messzeségben, s nem Verlaine szaggatott szava töri meg a gyászcsend fekete nyugalmat? A távozó, akitől ezekben a pillanatokban a magyar és a nem magyar literatura vesz végső búcsút, mindent tudott, amit barátság, bor, emberész, noszerelem, mostoha sors, hűség vagy időleges kitaszítottság, lira és próza, lant és kard, rim és sorok gyöngyözése az emberből formálni es alkotni képes — teljes élet zuhan a mélységbe tehat, Keze, e csontkéz már kihűlt, pedig valaha megkapta-őrizte egy Kos Károly, egy Tamási Áron, egy Makkai Sándor, egy Dsida Jenő, egy Babits Mihály (Baumgarten-dij) bátorító kézmelegét. E test már poriadásnak indul, pedig milyen vidáman meritkezett meg valaha a kék tó, tiszta tó forrásvizében — e távozó férfi meg a huszadik század második feleben ismert es tudott vakmerő kalandosnak, széptevő legénynek, elbűvölő romantikusnak, a csupagyűrt kalap fölötti lebegő lovagkor tiszta-bátor tagjának lenni. Szétporlott és tovasuhant világ utolsó tanúinak egyikétől veszünk búcsút a jóizú tavaszidőben. Ha nem tévedek, a provanszál Peire Vidal volt az első — III. Béla korabeli — trubadúr Magyarországon. A sort, megkésve, Jekely Zoltán zárja. Ö volt a lant- pengetó, szerelmeket felkorbácsolo, az elmulassa! viaskodó, s az élet örökzöld reményét daloló, utolsó magyar trubadúr. Újítsa meg előfizetését!
