Amerikai Magyar Szó, 1982. január-június (36. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-04 / 9. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 4. 1982. 1817. március 2-án született ARANY JÁNOS Bizonyos, hogy sokszor járt ott, a nyolc korintho- szi oszloppal ékes gyönyörű klasszicista palota, a Pollack Mihály epitette Nemzeti Muzeum előtt, a- hol most is — immár több,mint nyolc évtizede — ott áll bronzszobra. Arany bronzalakia ott áll, ahol Petőfi, a barat, a kóltőtárs, az eszmetárs a forradalom napiának délutánián már a talpon álló pesti néphez szólt; a néphez, amely meghallgatta a délelőtt, a szabaddá vált sajtó első termékeként megjelent felszólítást: “Ta'nra magyar...” Az úri Magyarország egyszerre tamadta, gúnyolta Petőfit és Aranyt. “Egy szenvedélvreszeg csoport garázdálkodik a tudomány és a műveltség szent csarnokaiban... ez irodalmi tivornyázók durva kurjongatásai töltik el boltíveket •••” így feleltek a múlt emberei az irodalmi nyilvánosság ele bocsátott költői levélváltásra, a barátságra, amelynek lényegét Petőfi abban summázza, hogy mindketten a fiatal Magyarországnak abba a merész, nagyot akaró táborába tartoznak "mely nem akarja a haza kopott bocskorat örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig uj ruhába akarja öltöztetni. A Muzeum-kerti bronzalak mögött felsejlik az élő költő is: visszaemlékezésekből,levelekből ismerjük a szalontai, a nagykőrösi, a Margitszigeten sétáló Aranyt, a fiatalt és az öreget egyaránt. Tolnai La- ios, a nagy regényíró, tanárát tisztelte benne. “Középtermetű, köpcös, kemény járású, sötétfekete ha- iu, spanyol szakállu, olaibarna sárgás, teli arcú ember volt. Apró fekete szemei csodalatos fényben csillogtak. Roppant gyorsan tudott velük ide-oda nézni. Szívesen mosolyogva es hamar iot nevetett... Magyar nadrágot es csizmát viselt, de német kabátot magyar kalappal. Hangja tompa volt, mely versolvasás alkalmával edesen ellágyult. Annak a rendkívüli szerénységnek tulajdonítom, mely mindig sajátja is maradt, hogy benne és raita a nagy embert semmi sem árulta el. Inkább egy jómódú vendéglősnek látszott, mint költőnek. A latin nyelvet és a magyar irodalmat tanította... Amint kezdtünk a nagyobbak által tudomására jutni, hogy kicsoda ezen szigorú ember: imádtuk...” — irta Tolnai a nagykőrösi időkről. Agai Adolf, a hires élclap, a “Borszem Jankó” szerkesztője, másik körösi diákja, az idős költőről igy ir: ”... az Akadémia palotájában lakott... megviselte a csapás nagyon. Arcának szomorú kifejezését még növelte az is, hogy osmagyaran gyászolva leányát, szakallt eresztett. S ez a szakáll ősznek hajtott ki. Megőszült a feje is és meghanvatlott az egészsége... Fölkerestem a Margitszigeten is, ahol a vén piatanok árnyékában hosszasan beszélgetett el velem a körösi időkről, meg a lapomról, amelvet kegyébe vett... Fia, Arany László a költő i(“A Délibábok hőse” iroja) irta meg, hogy kései éveiben mellbaja, nagyothallása mellé “utoljára még szemei is annvira megromlottak, hogy minden olvasással végképpen föl kellett hagynia. Ez volt ra a legsulyo sabb csapás... ami öt leginkább érdekelte: görögöt, angolt mástól hallva meg sem tudta volna érteni. Hiszen ezeket a nyelveket csak a szeme által ismerte. Mintha összecsapott volna élete fölött a hullám... Aki az utolsó évben úgy távolabbról látta ót, megtört alakiával, fájdalmasan komoly arccal, elvonulva csaknem félénken mélázni a Margitsziget félreeső utcáin, alig sejthette, hogy lelkeben még mindig maradt az egykori derültségnek egy ki nem alvó szikráA taksas jobbágy fia,a debreceni kollégium diák- iá^ kisújszállási tanító, a vándorszinész, a szalontai városi másodjegyzó ugyanazt mondja első nagyobb munkájában, “Az elveszett alkotmány”-ban, mint Petőfi, azaz: “Kiiavithatatlan rongyot foltozni, botorság. ”0 maga irta erről, a Kisfaludy Társaság diját, 25 aranyat is nyert műről:"...csak magán időtöltésül kezdek abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire, más terem nemigen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz.” Azaz, bár elsősorban a maradi nemeseket gúnyolja ki a komikus eposz, megkapjak a magukét az úgynevezett liberálisok is; politikai ítéletet is mond a megismert vidéki, megyei elet,az uralkodó osztályok felett. Az első nagyobb mü után az első remekmű a “Toldi”. A Kisfaludy Társaság “költői beszelyre” hirdetett pályázatot. A Toldi a szalontai néphagyoHiányban is élő egykori történelmi személyiség életének, élete egy szakaszának elbeszélése. A forradalom es szabadságharc alatt előbb a kormány néplapiának, a “Nép Barátja ”-nak társszer- kesztőie, fontos politikai cikkeinek Írója, önkéntes nemzetőr, maid a Belügyminisztériumban dolgozik és persze szól a költő is. Tanáréveiben, az elnyomás legsúlyosabb időszakában Arany is, a kőtelező onéletraizokban ielen- tektelennek tünteti fel a szabadsagharc hónapjaiban vállalt szerepét. Ez érthető. Am Arany sohasem tagadta meg a forradalmat. Más kérdés, hogy biralta következetlenségeit és megsejtve 1848-49 valódi osztályhatterét, egyes vezetőit is. Másrészről tudnunk kell; nemcsak a kortárs és barát Tompa allegóriákban zengő költészete volt az ötvenes-hatvanas évek egyetlen nagyon sokak által megértett kifejezése a nemzeti közszellemnek. Aranv is szólt és az ő szava még szélesebb rétegek érzelmeit mozgatta meg. 1877-ben hatvanesztendős, amikor újra lírai verseket ir. A Margitszigeten pihenő költő az uj verseket beírja abba a kulcsra zárható emlékkönyvbe, “Kapcsos könyv”—be, amit esztendőkkel előbb Gvulai Páltól kapott. iá. “Kidőlt immár sok ép, erős, Ki velem indult és haladt; Kévés itt fenn az ismerős: Oh, mennyivel több föld alatt!” — írja 1877-ben. Az ugyanebben az évben irt “Ének a pesti ligetről” utolsó strófája igy szol: “El is megyek, tán nemsokára, Hir-név, dicsőség nem maraszt; Tudom, mit ér fagyos sugára, Itt is megtanulhattam azt: Nyerd bár világi életedben Eg s föld minden koszorúit: Neved csak az, mit e ligetben Egy sirkő rád olvas: Fűit.” 1882 október 15-én már nem tudott elmenni Petőfi szobrának leleplezésére. Oktober 22-én felkelt betegágvából, megkérdezte hány óra, s feleletet sem varva, mondta: “Különben mindegy.” Tizenkét óra előtt tiz perccel meghalt. A nemzeti költészet egyik megteremtője, Petőfi barátja, harcostársa, a magyar irodalom sugárzó lángelméje hunvt ki. Tímár György MÉGEGYSZER A“VANDORENEK”ROL Tapasztaltam: az emigránsok kilencven százaléka egyszerre két helyen él. Gyakorlatilag idegenben; lényegileg — lélekben — otthon. Van egy ország, ahol az emigráns lakik, ország, amely befogadta ot, s melyet szeret vagy nem szeret (az Egyesült Államokat például az odavetődótt magyarok - legalábn is e kötet tanusaga szerint — nemigen zártak a szivükbe. Európát sokkal inkább); azonkívül van egy hazája, melyet jelenlegi állapotában szinten szeret vagy nem szeret (netán ellentmondásosán szeret), s mely e kötettel ismét befogadta — hitetlenkedoknek ismétlem: igen visszafogadta — ot. A haza, úgy hiszem, mindig, minden körülmények kozott több marad a lakóhelynél; belső, személyes ügyünk a két ország közül — úgy hiszem — csakis o lehet igazán. S ezt, miként e kötet ekesen bizonyítja, a haza is megérti. Egy napon, ki tudja, tán azt is megérjük, hogy nem külön kötetben adja ki a “vándorokat.” Hanem együtt az itthoniakkal, meg a szomszéd országokban élő magyar költőkkel. Annak dokumentálására, hogy ország, melyben élünk, sok van, de magyar költészet csak egy. L60 a 0.- I I ®*— < | 3.30 | 12.— j 12.—. I 1 I í A nő a pokolban is az ur $ 9.— Pók ^ j Z Édesanyánk Ó $ 9.— Harman egymás Kapható: ''k” »■- j I PÜSKI - CORVIN j I Hungarian Books & Records. i I 1590 2nd. Ave. New York N.Y. 10028 I Telefon: 212-879-8893 j
