Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-04 / 23. szám

Thursday, June 4. 1981. 6. AMERIKAI MAGYAR SZO Art Buchwald Gyártási eljárás Mintha csak tegnap történt volna, Hogy a Missou­ri hadihajó fedélzetén alairtuk a bekeszerzodest Japánnal, és közöltük velük, hogy soha többe nem gyárthatnak fegyvert. — Mit gyártsunk helyette? — kérdezte egy le­győzött japan admirális. — Csináljanak autókat — ajánlotta Mac Arthur tábornok egyik tanácsadója. — Csakhogy az amerikaiak gyártanak autókat. Ho­gyan remélhetne egy szegény, legyőzött ország, hogy versenyezhet az önök csodálatos autóival ? — Természetesen az Egyesült Államokkal nem tudnának versenyezni, mert az amerikaiak nem vá­sárolnának japan autót azok után, amit maguk Pearl Harborban tettek. De tálán eladhatnak vala­mennyit Delkelet-Ázsiában és más piacokon, ahol a vevők nem törődnek a minőséggel, — Hogyan készül az autó? — íme, egy könyv az instrukciókkal. Latja, itt van a motor helye, ott az üléseké, beborítják karosszé­riával, szép színűre festik, és kész a kocsi. Egy évvel később az első japán autó legördült a szalagról. A japán admirális, aki akkor már a Tojo Motors cégnél dolgozott, bemutatta az amerikai ta­nácsadónál:: — Elnézést, hogy ezt az értéktelen valamit autó­nak hivjuk, viszont nincs vele sok munka. — Ne mentegetőzzék, azzal főznek, amijük van. Majd átküldők néhány fiút Detroitból egy listával, amin rajta lesz, hogy mi kell a tűrhető autóhoz. Néhány ev elteltével MacArthur egykori tanács­adója, egy nagy New York-i bank embere, a Waldorf- Astoria hotelben összefutott az exadmirálissal. Meg­kérdezte, mi hozta öt New Yorkba. — Megpróbálok vevőket szerezni negyhengeres autóinkra. Egy gallonnal 24 mérföldet futnak, első- kerek-meghajfasuak, tárcsafék’űk van. íme, egy fotó. — Csak az idejét vesztegeti, admirális. Az ameri­kaiak soha nem fognak ilyen kis kocsit vásárolni, különösen elsokerek-meghajtásut nem. — Mi csupán azt reméljük, hogy egyszázalékos reszesedest tudunk szerezni a fiatalok es a diák- vasarlok piacan. — Nem fog menni. A mi országunk szerelmes a benzinfaló országúti cirkálókba. Barátként tanácso­lom, hogy próbálkozzék a fejlődő világban. Az idén az amerikai extanácsadó felkereste a ja­pan exadmirálist, aki luxusirodájaban fogadta. — Az Egyesült Államok elnöke küldött — mond­ta. — Egy üzenetet kel' átadnom. Az elnök azt sze­retne, hqgy ne gyártsanak ilyen sok autót. — De ha nem gyártunk autót, mit készítsünk he­lyette? — Az elnök azt szeretne, hogy fegyvert. — Csakhogy nem tudjuk, hogyan kell fegyvert ké­szíteni. — Az elnök azt mondta, adjam át ezt a könyvet. Gyártási eljárások vannak benne. tfEWYORKI MAGYAR HE^TEs”! TiSOffS MEAT SPECIALTIES (formerly Mim PORK STORE) 150S Second Ave., New York, NY. 10021 « fc 79. utcák kfcwtt. — TeJatew Rh 4-8292 FRISS HUS, HURKA ÉS FELVÁGOTTAK Takacs Lajos: A TAVASZI PARKBAN A város legnagyobb parkját, a Rocky River völ­gyében elterülő Metropolitan rezervátumot járom, Előző éjszaka a folyó felső szakaszának környékén felhőszakadások es zaporesők kíséretében nagy ta­vaszi viharok vonultak át és most a felduzzadt fo­lyó agyagsárga vizében letört gályák és korhadt hor- dalekfa úszik a Lake Erie felé. De mivel ezt a vidé­ket elkerülték a viharok, a fákról nem tört le egyet­len gallv sem és nem szakadt le egyetlen levél sem. A talaj száraz, de minden friss, üdezold és a gyönyö­rű idő kicsalogatja az embereket a házból. Mind többen és többen jönnek. Autón, motoron, kerékpá­ron, gyalogosan. A pitypang aranyával borított tisz­tásokon labdáznak, korongot dobnak, napoznak, sárkányt eresztenek, az ösvényeken futnak, gyalo­golnak, sétálnak, a folyó túlsó pártján lovagolnak. Horgászokat nem látok sehol, zavaros a viz és tele van szemette!,nem reszkírozzak a drága felszerelést. A park autóutján motorkerékpáros banda tűnik fel és hamarosan a közelembe ér. A bandában lehet­nek húszán, huszonötén vagy többen, nincs rá időm, hogy megszámoljam őket. Fekete műbőr öltözetben, fekete bukósisakban nyergelik motorjaikat és fém­keretes, sötét napszemüveget viselnek valamennyien, hosszú hajuk lobog a szélben. Többnyire izgulékony, izgága fiatalok, akikkel ugyanitt éjszaka nem volna tanácsos találkozni. Tőrkés, bokszer bizonvára mind­egyiknél van, de egyik- másiknál revolver is akad. Arckifejezesük durvalelkűséget es gyávaságot árul el. Vidéki útjaikon, ha alkalmuk adódik rá, elősze­retettel hódolnak kedvenc szenvedélyüknek, a van­dalizmusnak és amellett, hogy rombolnak, rabolnak gyuitogatnak, nem egyszer gyilkolnak is. Ha ellen­szenves bandák találkoznak, a vérontás elkerülhetet­len köztük. Hangtompító nélküli motorjaik döreje fokozza agresszív hajlamaikat. Fekete bukósisakjaik­ról és motorjaik fekete benzintartályárol vörös lang- nyelvek csapnak hátra. Egyiküknek a hátán ördög- kep látható, ezzel a felirattal: The earth is hell. E néhány rövid szó valóban igazat mond ennek a de- generált majomnak a hátán, mert a fegyver, a gép es az olaj pokollá változtatja a földet. Lombosodó nyirfacsoport alatt leülök egy pik­nikasztalhoz néhánv percre. A New York Times és a Midnight Globe legújabb számai hevernek rajta. Ugy- látszik valaki lusta volt magával vinni őket. Ha már itt hevernek előttem, egyikbe is, másikba is belela­pozok,, de csekély érdeklődéssel, mert nem szere­tem a politikát, a kereskedelmi hirdetéseket és a pletykát még kevésbe, az álláskeresés sem érdekel, mert nem vagyok munkaadó, az álláskínálat sem, mert a korom miatt nekem már senki sem kínál állást. A viccekre és a karikatúrákra sem vadászok, de a Midnight Globe egyik oldalán mégis megakad a figyelmem azon a két karikatúrán, amit ott találok. Az egyik a kinai tulnépesedési gondokat illusztrálja. A rajzon egy elhízott kinai a testsidvát ellenőrzi. A mérleg skáláján a mutató a kilencszázötven millión all. A kinai elszornyedve nézi a kilencszázötven mil­liós számjegyet és igy szól: Ideje volna mar fogyókú­rát vennem. Nagyon kövér vagyok! A másik karika­túra a nyolcvanéves Nicolast és a hetven éves Ninát ábrázolja Moszkvában az anyakönyvvezető előtt. A házasulandó felek mögött népes vendégsereg áll. Mindenki az anyakönyvvezetö szavaira figyel, de egy koros hölgy, mit sem törődve az anvakönvwezetö szónoklatával, a könyökével oldalba löki a mellette álló szazótvenéves Ivánt, aki a Kaukázusból jött fel az esküvőre es suttogva igv szól: — Hát mondja, nem őrültség ilven korban házas­ságot kötni? — Persze, hogy őrültség — hajol a koros hölgyhöz Iván. - De a fiatalság bolondság! Otthagyom a két újságot en is, olvassa más, ha tartalmuk fel tudja keltem az érdeklődést. De alig teszek pár lépest, az asztal közelében, hirtelen féke­zéssel /megáll egy kivénhedt autó, amelynek horpa- dozott oldalait tenyérnyi rozsdafoltok tarkítják, szél­védő üvegén pedig diónvi nagvságu törés van, ahon­nan, mint pókháló szálai futnak szét a repedések. A kivénhedt autó ajtói kicsapódnak és három fi­atal par lendíti Id magat a kifényesedett, szakado­zott ülésékröl. Az asztalról egy-kettőre eltűnnek az újságok és a helvükbe rádió, söröskannák, papirpo- harak, pálinkásüveg kerül. A rádió idegtépőén rossz zeneszámot közvetít, a poharak megtelnek pálin­kával, a söröskannák fedele felpattan, a mosatlan álmos arcok felderülnek, de valami deliriumos de­rültség ez, a gondozatlan, hosszú haj a homlukba csapódik és cigaretták tüze parázslik fel a lázas aj­kak között. Szánandó es vádolandó szemelv vala­mennyi. Rosszulfizető vállalatoknál; vagy kisüze­mekben dolgoznak, ha dolgoznak egyáltalán és tűz­veszélyes, piszkos apartmentekben laknak, ahol al­kohollal, nikotinnal és ébren töltött éjszakákkal gyilkolják magukat vagy egyik-másik talán már rá­kapott a kábítószerre is. Ahogy elnézem őket, felté­telezhető, hogy műveletlenek is, tájékozatlanok is és egzaltáltságukban a bűnre hajlamosak. Tovább megyek, de ismét fiatal párokkal találko­zom. Ok is asztalnál ülnek. Talalva előttük az ebed, amit a szabadban készítettek. A hamvadó tűz keser­nyés füstje még ott szállong körülöttük. Jó étvagy- gyal látnak hozzá a burgonyával köritett sült húsok­hoz, utana sort isznak és hideg frissítőket. A rádió­ból futballmecset hallgatnak, jóízűen nevetnek, be­szélgetnek. Az arcuk és a hajuk iól ápolt, az öltö­zetük tiszta. Látszik rajtuk, hogy más légkörben él­nek es más a társadalmi helyzetük is, mint annak a hatnak, akik mind mélyebbre csúsznak a leitön. A folyó közelében leülök egy kidőlt fatörzsre es a földön ide-oda szaladgáló hangyákat nézem. Aztán egy fémeskék színű, keményhátu bogárra terelődik a figyelmem, amely a száraz, poros, kitaposott föld minden magányos fűszálánál megállapodik, de fel­mászni egyikre sincs kedve. Száraz gallvat tolok elé­be, felkapaszkodik rá, majd amikor felemelem, szét­nyitja fémeskék fedéíszárnvait, aztán megrezegteti hartvásszárnvait és elrepül. — Látom,maga meg bogarakat röptét — áll meg előttem egy beesettarcu, barátságos ember. — Egyéb elfoglaltság híján most ezt csinálom — mondom. Leül mellém, aztán leveszi a kalapját és végigsi- mit kuszáit fehér haján. Szép időnk van ma - vet egy pillanatast a felhőtlen égre. — Nagyon szép — mondom.-Dyenkor Öröm a sza­badban tartózkodni. — Bizony öröm es tegnap, meg tegnapelőtt is az lett volna, de az ember csak sóvároghat a napfény után a poros, zajos üzemek belsejéből. — Még dolgozik? — kérdem, mert úgy vélem, hogy hetvennél egy nappal sem lehet fiatalabb. — Otvenhet múltam januárban — mondja. — A születésnapomon azt gondoltam, azt az ót évet még ledolgozom valahogy, ami hátra van a hatvankettő­ig, aztán élvezem egy kicsit a nyugdijat én is, sokáig úgysem élvezhetem, mert gyenge az egészségem; de most mar látom, hogy nem lesz belőle semmi, mert a nyugdijakra vonatkozol ag uj törvényt hoznak (folytatás a 10. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom