Amerikai Magyar Szó, 1981. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-07 / 19. szám

Thursday, May 7. 1981. 5. AMERIKAI MAGYAR SZO Mill li*( W A VILÁG \ t sor^Bja I »'> M »> " ■?1 *-»'»'■ M K.11 ‘ "Tj NAMIBIA UGYE NEW YORK, N.Y. Az Egyesült Nemzetek 1978-ban 435. sz. határozatával úgy döntött, hogy Namíbiá­ban (Dél-Nyugat Afrika) az ENSZ felügyelete alatt tartott szabad választás réven döntsön a lakosság sa­ját jövője fölött. Az afrikai államok éppen úgy, mint a namibiai felszabadító mozgalom (SWAPO) elfo­gadta a döntést. Az USA és a NATO államok elle­nezték a döntés végrehajtását, Dél-Afriká pedig el­szabotálta azt. A legtöbb afrikai és u.n. harmadik világbeli állam gazdasági zárlatot sürget Dél-Afrika ellen, mig Rea­gan pártolja annak faji megkülönböztetést gyakor­ló kormányát. “Dél-Afrika — mondta Reagan — nemcsak mel­lettünk állt, hanem stratégiailag is fontos a szabad világ számara, s egyben olyan nyersanyagokat ter­mel, amelyekre változatlanul szükségünk van”. A következtetes kézenfekvő - az USA a Idsebb-nagyobb politikai fenntartások ellenére - sem hagyhat magára egy ilyen országot. “KÖZELEG AZ ATOMHÁBORÚ” Az utóbbi időben felfokozódott az atomháború veszélye és ez minden jel szerint Európában lesz. Ez volt azoknak a tudósoknak, katonai szakértők­nek és államférfiaknak a véleménye, akik Hollandia Groningen városában tanácskoztak a világ helyzeté­ről. “A jelek arra mutatnak, hogy kérlelhetetlenül atomháború fele rohanunk Európában” — mondta Gene LaRocque, nyugalmazott amerikai admirális, a résztvevők egyike. “Az a véleményem, hogy nem méltányos az, hogy e háború azon országok terüle­tén zajlik majd le, amelyeknek nincs beleszólásuk abba, hogy atomfegyvereket használjanak.” La Rocque tengernagy a Washingtonban működő Center of Defense Information szervezet direktora, a tárgyaláson résztvevők nagy többségének vélemé­nyét nyilvánította. Egy másik résztvevő megjegyzése: “Lehet, hogy * háború a fejlődő országok közti harcban robban ki, ami azután gyorsan átterjed Európára.” LaRocque a konferencia utolsó ülésén hangsú­lyozta: “Úgy vélem, távol vagyunk attól, hogy a problémákat tárgyalások utján oldjuk meg. A kato­nai erők egyre jobban előtérbe kerülnek és irányít­ják az ügyeket. Az amerikai rendszerben a katonai erők egyre' nagyobb szerepet játszanak, szabad ke­zet kapnak és kedvük szerint cselekednek.” ROMA, A NATO külügyminiszterek összejövetelen az európai országok külügyminiszterei kivétel nélkül követelték, hogy az USA minden halasztás nélkül tűzzön ki egy dátumot a Szovjetunióval való tárgya­lások megkezdésére a fegyverkezési verseny korláto­zásáról. Haig külügyminiszter a szövetségesek nyo­mására kénytelen volt kijelenteni, hogy az előzetes tárgyalások haladéktalanul megkezdődnek Gromiko szovjet külügyminiszterrel és a tárgyalásokat az ev végén legmagasabb szinten folytatják. Ha egy állam gazdasági bajainak megoldása súlyos reformokat követel, az első kérdés: ki fizesse eze­ket? Lehetnek ugyan — voltak is — helyes reformok, amelyek mindenkinek hasznosak, de a reformok többnyire csak uj terheket raknak a szegényebb többség nvakára. Éppen most látjuk, hogy a Reagan adminisztráció programjának fő pontja a tőkések és vállalataik adóterhet csökkenteni, a szociális ki­adások leszállítása árán. (Ugyanakkor a borzalmas katonai kiadásokat még fokozni akarják.) Persze a politikusok es a közgazdászok igyekez­nek ezt elméletileg igazolni. Ez az igazolás nem uj, hallottuk azt például a har­mincas évek válságában is. A magyar polgári sajtó is követelte, hogy az allam adócsökkentéssel, köl­csönökkel, megrendelésekkel segítse a magángazda­ságot, feltételezve, hogy a piacra kendő több pénz egy része munkabérek, fizetések formájában a dol­gozó többség kezébe kerül. Ez voltaképpen e kor legnevesebb közgazdájának, az angol Keynes-nek a javaslata: ha a magangazda- ság nem táplálja eléggé a gazdasági életet, az állam vallatja ezt, bocsásson ki több pénzt a beruházások­ra, akár hasznosak azok, akár nem. Hoover, az USA elnöke (1928-32) ezzel ellentétben fontosabbnak tartotta a közháztartás egyensúlyát, a dollár értékét vedeni, példátlan munkanélküliség árán is, persze sikertelenül. Sajnos Roosevelt nagyjából Keynes-i politikája sem sikerült. Elhárította a katasztrófát, de a munkanélküliséget csak a világháborús fegyver­kezés csökkentette nagvobb mértékben. A vezető ipari országok a háború után is többnyi­re ezt a Keynes-i politikát követték, kisebb-nagyobb infláció árán és egy negyed századon át fokozva a termelést és emelve némileg a dolgozó tömegek egy részének jólétét. De az elmúlt évtizedben ez a politi­ka mar nem segített. A legtöbb országban nőtt a munkanélküliek száma és csökkent a törvényes pénz értéke, a politikai pártok vitáját tulharsogta az ellen- forradalmi mozgalmak bombáinak robbanása, a bé­kés egymás mellett élést, a detente-t több tucatnyi polgári és államok közti háború. Hogyan lehet mind­ezt megérteni? A második világháború után is — miként az első után — az emberiség nagyrésze reménykedett, hogy a nemzetközi kérdéseket ezután békés tárgyalással lehet rendezni és mindegyik a saját országában olyan társadalmi-gazdasagi rendszert epithet, amely meg­szünteti a kizsákmányolást és az osztálykülóübsé- get minimálisra csökkenti... sót, úgy emeli a dolgozo tömegek jólétét, hogy tkp- a “fogyasztók állama­TOKIO, Suzuki miniszterelnök kijelentette, hogy Japán nem hajlandó felemelni a hadikiadásokat. Jelenleg a nemzetgazdaság 0.9 százalékát költik hadikiadásokra. Fontosnak tartják a népjóléti es közoktatási költségeket. Az USA a nemzeti jöve­delem 6 %-at költi hadikiadásokra. WASHINGTON, D.C. Haig külügyminiszter kijelen­tette,hogy az USA támogatja a kambodzsai és guate- malai jobboldali katonai erőket. 62 EZER LAKÓHÁZ DŐLT ÖSSZE, rongálódott meg súlyosan jégesők es viharos szelek pusztítása miatt a közép-kinai Hupej tartományban. Áldoza­tokról egyelőre nem adott tájékoztatást a kínai hírügynökség. A pekingi kormány mentöosztagokat küldött a helyszínre. ban”, osztályokról nem is lehet majd beszélni. A 40-es, 50-es években különösen amerikai és nyugat­európai közgazdák és a tőkés szervezetek vezetői szerint ezt a békés világot az ö országuk már meg is valósította. Az igaz, hogy E. Amerika, Ny. Európa számos országában a munkabérek reális értéke, valamint a közületek szociális intézményei a dolgozók többsé­gének anyagi életszínvonalát a háború előtti helv- zethez képest javította^cafolva látszólag a marxi “el- nyomorodás” elméletét. De akik par éve még hitték, hogy besétálták az utópia Edenkertjebe, nyilván ki­ábrándulták vágyálmukból. E rövid cikkben nem kell az ismert számadatokat leírni. Az érdeklődök tudják, hogy a munkanélküli­ek szama csaknem minden tőkés államban erősen megnőtt es majdnem minden országban nagy töme­gek — kisebbségek, de “allamfenntartok” is — akik alkalmazhatatlannak számítanak. Az utóbbi évek­ben a berek es fizetések vásárlóereje inkább csök­kent, mint nőtt és az olaj drágulása s a telekárak sokszorosodasa újabb béremelésekkel máraligegyen- lithető ki. De a nyugateurópai közős piac több or­szágában a dolgozók nagy többségének mindig sok­kal kevesebb volt a reális keresete, mint az északi tagállamokban. S a déleurópai^es északafrikai mun-' kasok milliószámra mennek Északra ‘Vendégmun­kásnak”, mert ott legalább alacsonyabb rendű mun­kát remélnek. S amig milliós tömegek küzdenek a minimális bérekért, naponta újabb milliomosokról es milliárdosokról olvasunk, akik vagyonukat nem szerezhették munkával, csak spekulációval. Az osztályok megszűnése tehát mellébeszéles, amely tagadja a szemmel látható (szomorú) valósá­got. Marcuse es tudós tarsai abban reménykedtek, hogy politikai lendület mar nem a bérmunkássag- ban, hanem a diákokban és a haladó intelligenciá­ban van. Az utóbbi évek őket is nyilván kiábrándí­tottak. A volt diákok csak a jó állásokat keresik és az u.n. tudományos munkának mind több művelője inkább a Szovjetuniót gyalázza, mint keresse az utat az igazságos társadalom építésére. Mindez azonban inkább az emberiségnek talán csak 1/3 -ara vonatkozik. A 2/3 még itt sem tart. Küzd az éhinség es a diktátorok zsoldosainak fegy­verei ellen. Egyes “3. vilag”-orszagok nepe még küzd a zsoldosvezérek amerikai fegyverei ellen, de sok önfeláldozó és gondolkodó embernek kell meg harcolnia egy józanabb világ es igazságosabb társa­dalomért. MEGHALT ROBERT SANDS BELFAST, 66 napi éhségsztrájk után meghalt Ro­bert Sands, az IRA — Ir Republikanus Hadsereg — egyik tagja, akit 14 évi börtönre Ítélték négy évvel ezelőtt. A hir villamgvorsasaggal terjedt el a varos katolikus negyedeben. Az éj leple alatt a fiatalok százai az utcára vonul­tak. Tüzbombákat dobtak az angol katonai jármü­vekre. Több autót felborítottak és felgyújtottak. Utcai harcok folynak a Sands-sal rokonszenvezok, az Írek önállóságáért és függetlenségéért küzdők es az angol megszállók és az őket támogató reformá­tusok között. TÁMOGASSA HIRDETŐINKET SZANÁLÁS ÉS OSZTÁLYHARC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom