Amerikai Magyar Szó, 1980. július-december (34. évfolyam, 27-49. szám)

1980-12-18 / 48. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

SZÉPIRODALOM

Thursday, Dec. 18. 1980.

12

Móricz Zsigmond

$ íaléacf emb&i

IV.

Mikor az aratás megvót, akkor engem a járgányhoz fogtak. Két lovat hajtottam a járgányba egész nap. Ezek bizony nem faltak bele a búzába, mert messze vót a búza, a lábuk alatt nem vót más, csak a por, amit ük locsoltak el.

Ott is sok mindenféle történt velem. Egyszer az ostorom beleakadt, mikor csapkodtam vele, a járgány rúdjába, a meg kikapta a kezemből, rácsavarodott, nem vót ostor.

Meg akartak verni, én meg elszaladtam. Azt mondtam:- Ha megver, tudja meg, hogy nem jövök többet.

Nem bántott aztán a botos ispán, mert szüksége vót rám.

Vót ott egy fiú velem, Nádor István, annak meg a vót a szokása, hogy megfogta az egeret, és beleeresztette a hatos kerék közé. A meg csak felkunkorodott, vége vót. De tele lett a vágás, haragudott a gazda, mindig szidta. A meg csak dugdosta toppal tovább is az egeret a hatos kerék alá, a meg eccer odakapta az ujját. Levágta neki három ujját, de majdnem leszedte az egész karját, a vót a szerencse, hogy az étető észrevette, hamar belevágott egy kévét a dobba, akkor az a szíjat levetette, így a hatos kerék megcsendesedett, a gép megállóit, de mán akkor három ujja odavót. De azért nagyon derék ember lett, úgy tud vadászni, hogy csuda. Most Farkasfalván van Szebenyi nagyságos úrnál, inas. Mán ez a Szebenyi is megbukott. Még megvan, de úgy van mán, mint a vízen a buborék, most hallottam, mikor a vonaton jöttem, hogy Szebenyinek sincsen mán semmije.

Ott a Tolnay tekintetes úr, annak sincs semmije. Ott vót a Pereszlényi-birtok, az is zsidó kézen van. Tenkre- mennek mind a birtokosok, pedig mán annál jobban nem lehet elhúzni a szegény cselédségtől, mint ahogy ők tették. Azt mondják, most, hogy leépítenek; akkor csak úgy mondták, hogy: nem adnak. Bekötötték a ló száját, aki pedig ezt nem tette meg nekik szó nélkül, azt elküldték hat esztendőre katonának, azalatt meg kifordították a vagyoná- bul. Mit érnek vele, most ők fordulnak ki mind, mind.

Harmincöt forint vót a cselédbér, negyven forint egy évre. Tíz kiló só, két véka főzelék, lecsapva, két öl fa és tíz köböl élet, még annak is nagyobb felébe azt a sivatag gabonát mérték. Tessék ebből megélni kilenc-tíztagú családdal. Igaz, vót 1200 öl kukoricafőd, megszántva, bevetve, nekik csak kapálni, törni kellett, haza is szállították, mert nekik nem vót semmi marhájuk.

De én akkor ezt nem így láttam. Én félkomenciót kaptam, büszke vótam, hogy tizenhat forintot adtak egy évre, meg hat kiló sót, hat mázsa életet, abból négy mázsa vót a rozs, két mázsa tiszta búza.

Mikor édesanyám megkapta a búzakomenciómat, vett nekem kis fejér gubát, akkor még a vót a divat. Mán őszszel abban jártam ki nagy büszkén a mezőre. Abba aludtam akkor is, mikor egy napon felébredek a fejér gubába, nézem, mi van itt. Fejér vót az egész világ.

Leesett a hó.

Hű, de örültem. Vége az esztendőnek. Egy héttel And- rás-nap előtt. Szabadultam. Bizony.

Kérdezgették, akarok-e jövőre maradni? Nem akarok én. Nem megyek én többet Salánky Arvéd úrhoz, mert még nekem is bekötik a szám.

Negyedik beszélgetés

arról, hogy kezd emberkedni a kis ember- Azt mondja nekem tavasszal egy fiú, Füles Gyuri:- Te, gyere, menjünk Beregszászba kapálni, szép pénzt lehet keresni.

Mondom édesanyámnak:- Ó, fiam, ne vedd a világot a nyakadba, van neked miből élni.

Nem szóltam semmit, láttam, nem szereti. Vasárnap este vót. Nekem nagyon fúrta az ódalamat, hogy elmenjek. Hónap hétfő, ha reggel nem megyek, egész héten itthon maradok. Már nagyon szépen pirult a főd színe, jól lehetett a fődbe dógozni tavaszmunkát.

Gondoltam, én nem maradok itthon édesanyám nyakára. Tavaly mán komencióm vót, hozzászoktam a keresethez. Hát az idén nem hozok semmit a házhoz?. . . Nagyon hiányzott nekem, hogy nem fizették minden elsején a fizetésemet, mert tavaly, mikor ostoros vótam, vót nekem tizenhat forint fizetésem egy évre, azután hat köböl élet, abból két köböl búza volt, négy köböl rozs. Vót másfél véka paszuj. Meg egy fél hold föld, amit édesanyám kapált be. Nekem az akkor nagyon szép fizetés vót, ennyit én mán minden esztendőbe meg akartam keresni.

Szóval én nem okoskodtam édesanyámmal, hogy így meg úgy, mert már én akkor is éreztem, hogy asszonyokkal nem kell sokat beszélni, hanem meg kell csinálni, amit az ember akar. Én hát szép csendesen kitettem egy kapát az eresz alá, kérdi édesanyám, minek van ott az a kapa? Mert szemes vót, észrevette szegény.- Megyek reggel az erdőre kapálni.- Ó, fiam, sár van még, hogy mennél egyedül kapálni.- De csak adjon édesanyám kenyeret, én elmegyek.- Nem adok én, meg nincs is itthon, reggel megyek Fitos Bálintékhoz dógozni, ott majd kapok. Te meg csak etesd meg a tehenet, délre hozok haza neked. Az étel megvan, hát ellehetsz.

Jól van, ha nem ad, nem ad. Tudtam, hogy van kenyere, csak eldugta.

Hajnal előtt felébredek, leszállók az ágyról, felöltözök csendesen, csizmát húzok.- Hová mécc?- Csak kimegyek, a tehénnek adok.

Kimentem. Adtam a tehénnek. Avval a váltamra vettem a kapát, s megyek.

Ki az utcára. De nincs kenyerem, hogy menjek el olyan nagy fődre. Sose vótam én Beregszászba, tudtam, hogy oda vonaton szokás menni, de pénzem meg nem vót. Megyek Files Gyuriér, az utcán rám szól Paládi Józsiné, Julcsa né- ném, hova megyek.- Kapálni, de nincs kenyerem.- Adok én neked egy kis kukoricakenyeret.- Jó lesz a.

Elmegyek vele, azt mondja:- Vágjál egy kis fát.

Jól van, hamar összecsaptam neki egy csomó ágat, rozsét, akkor csakugyan adott egy kis kukoricakenyeret, de rosszul vót sütve, csak úgy szétomlott, mikor a tarisznyámba tettem. Ügy kellett becsavarni a kenyérruhába, mint a lisztet. No szép kenyeret süt ez is.

Mentem osztán Files Gyuriér.- Kejj fel.

A még akkor is aludt.

Felkél. Betarisznyáz neki az anyja, veszi a kapát, elmegyünk.

Hát mentünk gyalog. Déltájon vót, mikor odaértünk. Beregszászba.

Ahogy megyünk az utcán, meglát egy gazdaember.- Jöttök-e dógozni?

Én meg ráfelelek, nagy hegyesen:- Elmegyek, bácsi, de mit fizet?- Hatvan krajcárt.

Jó napszám. Otthon ötvenet adnak. Jól van.

Szurókát szedtünk a búzába. Nem kéméltem a kezemet, dógoztam szorgalmasan. A gazda meg megszeretett, má délbe adott egy darab szalonnát sütni. Ügy csorgattam a szalonna zsírját a Julcsa néném kukoricakenyerére.

Este hazamegyünk a házához.

Ott vót az istálló, nézem, a tehénnek még nem adott enni senki, mert beteges vót a felesége. Odamentem, adtam neki.

Jön a gazda. Nem is gondoltam. Látja, hogy széna van a tehén előtt.- Adtál neki? Nohát én meg vacsorát adok neked.

így egész héten csak nézett engem és kérdezősködött. Elmondtam, hogy tavaly Salánkynál vótam ostoros, komen- ciós, meg minden.

Mikor szombaton vagyunk, azt mondja:- Nem jönnél el nevelőfiamnak?

Én meg gyerekésszel nem tudtam, milyen jó lenne az nekem. Vót a gazdának vagy huszonöt hold födje, és egy csepp gyereke se vót.- Nem megyek - mondom -, mert édesanyám vár.

Kifizette a napszámomat. Kaptam három forint hatvan

krajcárt koronába. Vót nekem hét koronám meg húsz fillér.

Igende sajnállottam felváltani a hetedik koronát, mert negyven fillér vót az útiköltség. Néztem, nézegettem a húszfillérest, hogy lehetne azt megfiaztatni, mondja a gazda, mit nézek. Mondom neki, hogy sajnálom felváltani a koronás ezüstöt, pedig húsz fillérért nem visznek el Újlakig.- De spórolós vagy, adok én neked húsz fillért, csak gyere vissza hétfőn is.

Adott nekem hatvan fillért, hogy vissza is tudjak jönni.

Jó van. Vasúton mentem haza. Files Gyuri meg nem kapott semmit; azt mondta, hogy nem is jön többet vissza ehhez a gazdához.

Hát én hazamegyek, azt mondja édesanyám:- Jaj, fiam, hogy mertél elszökni?- Más is elment.

De mán másnap, vasárnap, én vótam a legény. A fiúk csak úgy megbámultak. Gedeon még akkor is otthon vót, nehezen tudott felkerülni Pestre; kimentünk a Tepsesre, mert ő olyan vót, hogy mindig szeretett firidni, nyáron egy nap negyvenszer ha nem fürdött, egyszer se. Kimegyünk; bele a vízbe; halászni. Én meg csak játszogattam, nadály csípett meg.

Aztán Gedeon megfog valami nagyot, azt hitte kígyó, kihajítja a vízből. Azt mondja, nézd meg, mi a?

Odamegyek, megnézem.- Én nem tudom, csak lapos farka van meg nagy bajusza.

Kijött.- Hal.

De ő se tudta, mi vót. Harcsa vót.

Megcsípett akkor a rák. Hő, ordétottam. Kétfelé húztam a lábát.

Gedeon meg megtréfált, eccer csak eltűnt, én meg kiabáltam utána, nem jött, beleestem a vízbe, lucskos lettem abba a híves tavaszi szélbe, ő meg elbújt a búzába, szaladtam utána úgy lucskosan, ő meg mikor előjött, nagyon nevetett, én meg tüdőgyulladást kaptam.

Nem mehettem másnap Beregszászba. Beteg lettem. Eljött a tiszteletes úr is, tudtommal többet nem vót a házunknál, csak mikor temetett valakit az udvarról. Pedig ötven esztendőnél tovább vót nálunk pap. Megnézett, azt mondta, tegyenek rám vizes borogatást és ragasszanak belém piócát. Le akartam tépni, nagyon csípett, a vízbe is az csípett meg, nem vót kedvem az ágyba is tűrni.

Három hétig vótam csak beteg, akkor már nem lehetett velem bírni, mentem vissza Beregszászba, mert nekem pénzt adott a gazda az útra, és vár.

Megyek hozzá, azt mondja:- Hun jártál, mikor itt vót a nagy munkaidő.- Nem mondta Files Gyuri?- Nem láttam én azóta a filit se.- Beteg vótam.

Így elmondtam neki, de még meg is sajnált, nem is adott munkát egypár napig, csak ott lézengtem a házánál, és játszottam a kis keresztjányával, Csobák Zsuzsikával.

Meg is szerettük egymást, mert én mindig nagyon szerettem a jányokat. Nagyon tudtam velük beszélni, és most már megint nem vót szeretőm. A tanító jányátul egészen elmaradtam, a béres jánya, Juliska is el vót felejtve, e meg nagyon kedvemre való vót. Ez is libát őrzött a falu végén, mert ott laktak a faluvégén mingyárt, és a páston vót a kislibákkal. Nagyon eljátszogattunk, ürgét is öntöttem. A szülei is nagyon megszerettek. Olyan vótam mán, mintha a fiuk lennék, mintha csak két házam lett vóna, egyik otthon az édesanyámnál, a másik meg a nevelőapámnál, mert mindig csak úgy mondta, hogy nevelőgyereket fogadott, én meg úgy mondtam: apámuram.

Vót ott munka elégséges, mindig tudott engem valamire használni, csak én mán untam, hogy olyan messzire kellett járni, mert minálunk nagy dolog vót abba az esztendőbe. Salánky Arvéd tönkrement, a birtokát elárverezték. Hát ő olyan főispán ember vót, és nagyon szeretett Pestre járni. Itt meg rákapott a kártyára, és sok adósságot csinált a régihez, szóval a lett belőle, hogy az ezerkétszáz hold eccer csak fuccsba ment. Betőtt a Juliska szava, hogy nem soká megy az uraság.

Akkor aztán, mikor a Krósz odajött, mert a birtokot, felét, megvette egy bankigazgató, Krósz és Klán, a másik felét meg a gyarmati vasas botos, Krósz; akkor nagy szűk-