Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-09-06 / 33. szám
Thursday, Sept. 6. 1979. AMERIKAI MA6YÁR SZÓ I Politikai szemle ^ Imperializmus ' Pár héttel ezelőtti Írásomban az imperializmusról szóltam. Vajon mit jelent ez a kifejezés: imperializmus. Imperializmusnak jellemezzük két állam, ill. magas szinten iparosodott, gazdaságilag fejlett és katonai erővel rendelkező állam, és egy fejletlen, visszamaradott terület viszonyát. * Ez a helyzet tórtenelmileg es hagyományosán úgy alakult ki, hogy az iparilag fejlett allamnak szüksége van nyersanyagra, vagy termékre, amely az illető területen rendelkezésre áll, másreszt pedig szüksége van piacra, ahol fölös termékeit eladhatja. Ennek a kettős szükségletnek a kielégítését úgy éri el, hogy katonai erővel behatol az azzal nem rendelkező területre, vagy allamba, es annak vezetőit behódolásra kényszeríti. Ilymódon megnyílik a kapu nagyon előnyös feltételek melletti gazdasági és pénzügyi egyeduralomhoz. Nagyon olcso munkabér mellett bennszülöttekkel kitermelik és elszállítják a nyersanyagot és helyi termékeket, ugyanakkor vámmentes behozatallal a helyi piacra dobjak az “anyaország” nélkülözhető termékeit, busás hasznot Ígérő áron, adó- mentesség mellett. Ez volt a jellegzetes fejlemény a gyarmatok létrehozásában, főleg a 18. és 19. század idejen, a gyarmatositas virágkorában, elsősorban és legnagyobb mértékben az angol birodalom részéről. Majd felsorakozott Franciaország, Spanyolország, Hollandia es, mindazokat megelőzve, Portugália. S a 19. század második felében Belgium. Meg kell jegyezni, hogy a gyarmatosítás első lépese, a legtöbb esetben, a keresztény misszionáriusok megjelenése volt, akik a keresztény hit terjesztésével színfalul szolgálták a mögöttük felsorakozó katonaságnak. Del-Amerikában a spanyolok kiűzése után, a 19. század során, az USA foglalta el a spanyolok helyet. Miután az “anyaország” érdekeltségeinek a gyarmatokkal szemben csak egyetlen egy céljuk volt: minél több haszon learatása, nem tartották szükségesnek a bennszülöttek javára pénzt | költeni olyan “cifraságokra” mint oktatásügy, e- gészsegügy, közlekedés, stb. Nem építettek iskolákat és kórházakat, vagy csak a legminimálisabbat, országutat, vagy vasutat csak a bányától a kikötőig; az analfabétizmus majdnem 100 %-os volt. Hogy a kizsákmányolt bennszülötteket kordában tarthassák, megvesztegettek a törzsfőnököket, vagy államfőket, és hízelgő címekkel ruházták fel őket. Mégis, a fejlődés szükségessé tette, hogy egyes kiválasztottakat kiképezzenek az “anyaország” iskolaiban, egyetemein, hogy azok értelmes és hűséges kiszolgálói legyenek az uralkodó érdekeltségeknek. Ezek közül kerültek ki néhányan később, mint a felszabadító mozgalom vezetői. Ilyen körülmények kozott nem lehetett meglepő, hogy a II. világháború után végigsöpörte a gyarmati világot a felszabadító mozgalom, amely a mai napig szinte befejezte 91 unkáját. Nem meglepő az sem, hogy a felszabadult gyarmatok nel-. külozik a modem élet szükségleteit, mint iskolák, kórhazak, tanítók, orvosok, mérnökök, közlekedés, egészségi berendezések, vízellátás, csatornázás, Írástudó szakmunkasok, stb. V.O. * /A fentieken kívül fontos jellegzetességei az imperializmusnak a következők: A szabad versenyt a monopóliumok uralma váltja fel; az ipari es banktőke egyesül financtöke formájában; a tőkekivitel, a világ gazdasági felosztása a legnagyobb monopóliumok, jelenleg a multinacionális cégek között, Szerk. Esztendeje halt meg Aram Hacsatuiján, hetvenöt éves korában. Röviddel halála előtt egy újságíró beszélgetést folytatott a komponistával: ez volt az utolsó inteiju, amelyet a világhírű zeneszerző adott. — Három alapvető emberi törekvés van a világon: mindennapi kenyerünket szeretnénk megkeresni (ez a legerősebb), szellemi és lelki javakra is törekszünk (nemcsak kenyérrel él az ember) es emberi kapcsolatokat szeretnénk létrehozni — mondta Hacsatur- ján. — Az emberek közötti kapcsolatteremtés minden művészét egyik legfontosabb célja, ezt szolgálja a zeneművészet is. Azt hiszem, nem szükséges bizonyítani, hogy a zene — tálán minden más művészetnél jobban — segíti az emberek közeledését. Hiszen itt nincsenek nyelvi akadályok, nincs szükség a fordításra, a zene megtalálja az utat lélektol lélekig. A zene megkönnyíti az életünket. Az igazán jó zene mindig kifejezi létünk ritmusát, a mindenség harmóniáját, az emberi élet lüktetését. — A történelem kiemelkedő zeneszerzői sohasem maradtak távol az élettől, saját jelenkoruk eseményeitől. Korunk művészete — nyugtalan művészet. Nyomot hagy benne a környező világban folyó sok változás, megrázkódtatás. A mai művésznek mindennel jobban kell szeretnie az életet; jobban, mint barmi mast, ami közel áll hozzá es fontos a szamára, es a műveszet eszközeivel a humanizmusért kell küzdenie; szebbé, boldogabbá kell tennie az életet. Hatalmas erő rejlik a zenében. Felüditi a lelket, finomabba teszi. Formálja a személyiséget, elősegíti a harmonikus fejlődést. A mai ember egyszerűen nem elhet zene nélkül! — Meggyőződésem, hogy napjainkban egyszerűen elkepzelhetetlen a politikamentes zenekultúra. Hiszen akárcsak más művészeti ág, a zene is hatással van az emberre, formálja világnézetét és műveltségét, s végtére ezektől függ a legfontosabb, ami manapság mindenkit izgat a földgolyóbis legtávolabbi zugában is: a békés egymás mellett élés. — Hosszú életem során negyvenkét országban jártam. Ugyan mivel merhető ezeknek az utazásoknak erkölcsi-esztétikai es társadalompolitikai haszna? Hány meglepően izgalmas találkozás a közönséggel, a zenekedvelők ezreivel, alkotó viták a zeneszerzőkollégákkal, személyes kapcsolatok számos zenekarral, a legjelentősebb szólistákkal! Az efféle kapcsolatok termékenysege meggyőzött engem arról, hogy a kultúra területén dolgozo bármely foglalkozású, hivatasu embereknek minél gyakrabban kellene találkozniuk, hogy egymás szemébe nézhessenek, hogy alaposabban megismerhessék egymást. Es a másik ismeretében meg kell tanulnunk, hogy több tiszteletet, megértést érdemel. — Én mindig vágyódtam az emberekkel való találkozásra, mindig élénk érdeklődéssel viseltettem az uj országok, uj emberek iránt. Megadatott nekem, hogy találkozhattam Emest Hemingway-jel és Charlie Chaplinnel, Fidel Castroval és Erzsébet belga királynővel, Leopold Stokowskival, Kodály Zoltánnal. Igor Sztravinszkijjal, Arthur Rubinsteinnel, Pablo Nerudával. Minden egyes találkozás zenészkollegákkal, Írókkal, munkásokkal vagy államvezetőkkel — óriási örömmel töltött el. Mennyi érdekeset, hasznosat tud meg az ember, ha uj emberekkel érintkezik. Hány friss benyomást, ötletet, művészi tapasztalatot nyújtanak ezek az utazások. Érzelmi feltöltődest jelentenek. És bármerre jártam, elválaszthatatlanul velem együtt utazott a muzsika. A béke és barátság eszméjét ez a zene kitünően propagálta. Olykor meg a diplomaták hosszú beszédeinél is meggyőzőbben. vu l kÁN Iáz acIás Az elmúlt napokban ismét “kitört” az Etna. Ezt altalaban minden két-három évben megteszi. Ősidők óta. Olyan pusztítást ugyan még sohasem követett el, mint a Vezúv, amely Pompejit megsemmisítette — ám ugyanakkor tűzesőjével és lávájával maradandó örökséget hagyott az emberiség számára a régi rómaiak életéről — mindenesetre ez a világ tálán legtevékenyebb tűzhányója a sok száz vagy ezer közül. Emberéletet, tudomásunk szerint, most sem veszélyeztet. Természeti jelenség, amely turistákat vonz, igazi látványosság, még akkor is, ha pihen. Az Etna az egyik legmagasabb és leghatalmasabb vulkánja a világnak (majdnem három Vezúv elfe'me benne). Itt már karavánok járták, amikor az Alpok havasaiba még senki sem merészkedett, s neve sem volt a Mont Blanc-nak. Ki volt az elsŐ? A legenda szerint Empedoklesz, agrigentoi filozófus, aki időszámítás előtt 440 évvel a kráterbe vetette magat, hogy igy adja bizonyságát isteni származásának a babonás nép előtt. A történet persze nem egyeb, mint szóbeszéd, mert a bölcs Empedoklesz Gör ögországban halt meg, hatvan éves korában, s ha volt is az Etnán, az krater- törteneti legenda. De nem legenda, történeti adalékok tanúsítják, )hogy Hadrianus császár 126-ban felvitette magát a hegyre, hogy innen lássa a Nap feljövetelét, szerte nagy Földközi-tengeri birodalmában. Három napon át hordoztatta magát a sűrű bozotosön es a forró lávaföldön keresztül, miközben veszedelmes görgetegeket okadott ki az Etna nyugtalanul forro gyomra. Részletes leírást hagyott az utókorra az Ethárol 400 évvel később Prokop, a gót háborúk nagy történetírója. És a következő hegymászó egy apáca volt: Catániai Szent Ágota. Nem volt ugyan egészen a csúcson, de fontos feljegyzést készített a környező 245 kisebb kráterról. 1494-ben Pietro Bambo, a későbbi kardinális indult útnak, De Aetna dialógus című müvében számol be róla. Azután, harminc évvel később, egy Philopheo nevű tudós következett. Kíséretével együtt kétszer is felkapaszkodott, sót egy egész éjszakát ott töltött a kráter peremén, hogy “jobban lássa, miként izzik a láva”. Másnap leszállt a kráterbe; ha igaz, bátor vállalkozás volt, hiszen o- da ma nyugalmasabb időben is, alig mereszkedik halandó. Vámos Imre Újítsa meg előfizetését!-"=•*■«----r r ~ -m.— ZS'T/IS STZSPS Hacsaturján utolsó interjúja „ T v*..* • -á>-
