Amerikai Magyar Szó, 1979. július-december (33. évfolyam, 27-49. szám)
1979-10-25 / 40. szám
Thursday, October 25. 1979. { Politikai szemle j BIZALOM A SALT II. ellenzőinek egyik sokat hangoztatott aggálya, hogy lehetünk-e bizalommal aziránt, hogy a Szovjetunió eleget fog tenni a szerződésben vállalt kőtelezettsegeknek, hogy “nem fognak-e csalni?” Ennek a “csalás”-nak a gondolatát oly következetesen ismételtek az évek során a Szovjetunió gyűlölői, hogy a közvéleményben beidegzódott ennek a “csalásinak bebizonyitottsága. Holott ilyen bizonyiték nem létezik, egyszerűen, mert ilyen “csalás” nem történt. Magas állású személyek ismételten kijelentették, hogy a Szovjetunió a SALT I. követelményeinek az utolsó betűig eleget tett. Kereskedelmi és diplomáciái személyek ismétt’ten hangoztattak, hogy a Szovjetuniónál megbizhatóbb féllel még nem volt dolguk. Számos nagyvállalat kedvező szerződéseket kötött a Szovjetunióval, melynek kótelezett- segeit hiánytalanul teljesítették. Mindez azonban nem tartja vissza a gyűlölködik propagandáját a rágalmaktól. Ez a propaganda-gyanakodás ugyanakkor hizeleg a nemzeti hiúságnak is: lám, mi nem vagyunk ilyenek, mi betartjuk adott szavunkat! Lássuk csak, igy van-e ez igazan? A regi angol szabály ezt mondja: aki a törvény elé járul, jöjjön tiszta kezekkel! Vajon tiszták-e a gyűlölkódök kezei? Néhány, ok- mányilag bizonyítható példa. Hitler hatalomra jutása után, a Szovjetunió többszörösen felhívta a nyugati kormányokat Hitler háborúja elleni közös vedelem megbeszélésére. Mindegyik megbeszeles eredménytelenül végződött, a nyugatiak nehézkedései miatt. (A nyugati hatalmak nem ellenezték volna Hitler háborúját a Szovjetunió ellen!) Az utolsó, katonai, megbeszélés harmadik napján Vorosi- lov tábornok kerte az angol tábornok megbízó levelet, es abban az állt, hogy a bizottság vezetője nincs felhatalmazva semmiféle egyezmény megkötésére. Ezt követte a sokat emlegetett szovjet-német paktum! A háború végeztével a szövetségesek kormányfői összegyűltek Potsdamban, 1945-ben, a háborús bűnös Németország elleni teendők megbeszélésére. A három vezető, Churchill, Sztálin es Truman által aláirt egyezmény kiemelkedő pontjai: Németország denacifikálasa; egy uj német hadsereg felállításának megtiltása", a négy megszállás alatti német terület későbbi egyesítése. A tinta meg sem száradt az egyezményen és az USA megsértette ezt a három pontot. A Nűrnberg-i tárgyalás után befejezettnek nyilvánították a háborús bűnösök üldözését a szövetségesek által es azt az uj nemet kormányra bíztak, amerikai pénzzel és felszereléssel és a megmaradt hitlerista főtisztekkel újjászervezték a Bundeswehr-t; a három (angol, francia, amerikai) megszállt területből megszervezték,, 1949-ben, a mai NSZK-t, Bonn-i székhellyel, bőkezű amerikai támogatással (Marshall Plan). A denacifíkálast a Szovjetunió, a fennhatósága alatt álló területen, maradéktalanul végrehajtotta, különös eréllyel Kelet-Nemetországban, a mai NDK- ban. A független NDK kormány megszervezése az NSZK létrejötte után, 1949 vége felé történt. Vajon ki érdemli meg a bizalmat? V. 0. SZEREZZEN EGY UJ ELŐFIZETŐT-AMERIKAI MAGYAR SZÓ ALI B.: KIK VAGYUNK ? " f 7 A New-Mexicoi indián rezerváció csalódást okozott Katinak. Mast vart. Színes, erdekes, eredeti,ha- misitatlan indiánéletet, úgy ahogy azt valamikor könyvekben olvasta. Vad lovakon száguldozó vad harcosokat, pittoreszk sátrakat, csodálatos fejeket! Oh, tudja ó a lelke melyen, hogy ilyesmi már nincs. Miért is száguldoznának összevissza ezek a megszeliditett indiánok? Semmi okuk nincs rá, hiszen senki sem bántja őket, meg aztán miért raknának a fejükre tollakat, amikor az már kiment divatból es miért laknának sátrakban, amikor köházaik is vannak. Az igaz, látni meg itt-ott sátrakat és ha sok idegen gyűlik össze látásukra, akkor tollaikat is felveszik, sőt táncukat is eljárják, de ez már mind nem az igazi! Ok is tudják ezt, de mimelik a múltat, mert az hoz valamit a konyhára a tálak, szőnyegek eladasa melle. ‘Pontiac biztosan csinosabb volt, mint ez az ezerarcú öreg itt előttem ’ — gondolja Kati — ‘sót Samo- set es Massasoit is, akikkel a pionírok találkoztak!’ Hogy miből gondolja Kati, hogy azok csinosab- bak voltak, azt Ó maga sem tudja, mégis makacsul erre gondol mert az ember természetében rejlik, hogy szereti hinni, annál a csúnyánál akit lat, szebb is van vagy volt ezen a világon.... ‘Valahol egy kép lóg a falon... egy indián képe... dalias, csupa izom, rézbörü, keménykótésü férfit ábrázol a kép. Olyan indiánt, amilyet itt nem lát! Szénfekete haja vállát veri, homlokát aranypánt díszíti... a szeme csupa tűz es bátorság...’ — viszik vissza Katit gondolatai abba a szobába, ahol az a kép !<>g'Ezeknek itt rövidre van vágva a hajuk es el vannak hízva! Látszik, hogy eletüket már nem lóháton töltik, hanem a múltak ápolásával!’ — folytatja gondolatait, de tulajdonképen haragszik magara, amiért nincs megelégedve azzal, amit lát. Hogyan is képzelte? Igazán nem kívánhatja az USA-tól, hogy lovasalakulatokat tartson csupán azért, ha majd jön egy álmodozó magyar lány, akkor azok vad csatakiáltások között száguldozzanak neki... Egy fiatal indián nő, hátára kötött kisbabájával megáll Kati előtt. A kezeben tartott szőnyeget kínálja neki eladásra. Szép, csillogó fekete szemei vannak és vállig érő szénfekete haja. Homlokát színes szalaggal kötötte át... Kati megveszi a szőnyeget, a kisbabára mutat es jelekkel magyarázza, azt is szívesen megvenne. Az indián nö elneveti magát és látszik, szeretné magahoz ölelni a gyereket, de nem lehet, mert az a hátán van. Azért igy is megérteti Katival, hogy a baba nem eladó! Nem!! Még az egész nagyszerű, fenyes indián múltért sem!! A földön fiatal fiú kuporog és egy kicsi alacsony asztalkára kiterített kemény papírra medvéket fest. Kis medve, nagy medve, álló medve, alvó medve. Semmi más,csak medve. Miért nincs a képen valami más is? A fiú mintha megértené Kati elégedetlenséget, kibont egy nagy csomagot, amely mellette fekszik a földön. Csodálatosan szép színes képek kerülnek elő, tele indián motívumokkal. A fiú, aki egészen jól beszél angolul, elmondja, hogy a Santa-lee-i indián iskolába jár és dijat is nyert már a képeivel... ‘God bless you!’ — mondja neki Kati és arra gondol, az uj indián generáció már nem száguld lovakon, hanem iskolába jár es képeket fest... ‘Ez a fiú egészen olyan, mint egy eszkimó állapítja meg Kati, de nemcsak ó, hanem a fiatal mama is a kisbabával! Ahogy a kisgyereket a hátára kötve hordja, az is eszkimó szokás... sót ha messzebb megy az ember egészen Mongóliáig a Bering szoroson keresztül, akkor elérkezik az ősforrásig, ahonnan ez a szokás és valószínűen az indiánok származnak... De vajon onnan szármáznák csakugyan? Ki tudja ezt teljes bizonyossággal megmondani? Kati biztosan nem, mert o nem ért etnográfiához, csupán gondolkozni szokott... Valóban! Honnan származnak az indiánok — és honnan származunk mi?? Ki tudná, ki merné ma azt állítani, hogy csak egyfajta vér kering az ereiben?! Az emberiség állandóan vándorolt — és keveredett! Az örök vándorlások, keveredések következtében a tiszta faj természetesen mindenütt eltűnt. Ki állíthatna ma magáról, hogy eredeti fajának százszázalékos képviselője? Kikutatni, ki honnan jött, hova tartozott a maga eredeti mivoltában, nagyon nehéz, sót lehetetlen lenne! Nagyapáink — sót sok esetben nagyanyáink — nem kérdezték tölünk, mit szabad csinálniuk, mit nem és vígan tallóztak, ahol lehetett. így keletkeztek a nemkivánt ősök a későbbi generációk számára. Persze, többnyire csak suba alatt. Aránylag kevesen kötöttek egymással szerződést, aminek papíron nyoma lenne, a legtöbb ös titokban, oldalról került be a csaladba, igy aztán nem tudhatjuk, hogy állunk. Teljes bizonytalanságban elünk mi, szegény utodok... Ilyen körülmények között a faji vonások természetesen eltűntek. Senki sem hasonlít már igazi elődeire — vagy csak nagyon kevés esetben. Ä Duna- Tisza közén fel lehet meg fedezni kun vonásokat, de körülbelül ez minden. Erős német, cseh, szerb befolyás ala került ott köröskörül a világ, ami nagyon jo az előítéletek kifejlesztésére. Senki sem lehet biztos benne, valamelyik felmenője nem tarto- zott-e eppen az altala Csepelt nemzethez. Szerb nagyapa, roman nagymama, magyar apa, osztrák mama nem ritka összeállítás ott. Esetleg csak a sorrend más... Meg aztán olyan is van, hogy valakinek az anyja ír, az apja skot és ha felfelé megy a családi létrán, ott az indián! Nnnna! Végre elérkeztünk arra a pontra, ami Kati lelkenek lényege, az egyetlen dologhoz, vagyis személyhez, aki igazán foglalkoztatja. Az ő sajat külön, szőke kékszemű indiánjához, aki ott lakik abban a szobában, ahol a daliás indián képe lóg a falon... ‘Ez az egyik ősöm’ mondta Alan és Kati elhitte neki, mert bár erős fantazia kellett hozzá, felfedezte a fiú borén a vörös maradékot... ‘Találkozunk valahol az utón’ ígérte a fiú, amikor Kati szabadságra ment. ‘Majd ird meg mindig, hol vagy’ — de sajnos közben valamin összevesztek és Kati nem irt. így semmi sem lett a találkozásból. Legalább is eddig nem — vagy igen?! Kati szive hatalmasat dobban! Semmi kétség, Alan itt megy előtte!! Senkivel össze nem tevesztheti! A szőke haja, egész alakja, mozgása, minden! Alan, Alan!! Hogy lehet, hogy eddig nem vették észre egymást? Kiáltani szeretne... de mégsem! Ne lassa, hogy olyan nagyon odavan a jelenlététől! Arra nem is gondol, hogyan tudta Alan, hogy o itt van, hiszen nem irt neki... ‘Nem számit! Kitalálta magától,mert a szerelem csodákra kepes!’ gondolja boldogan. Mennek az ut két oldalán. A szőke indián és a dobogó szívó Kati. ‘Alan, Alan’ — suttogja forró szívvel és aztán ‘Alan’ megfordul... jön egyenesen Kati felé... jón szőke hajával, szép spanyol arcával, fekete szemeit a lányra szegezve... Kati dühös! ‘Ez is egy keverek!’ allapitja meg es lehunyt pillái alól haragszikrákat szór a szép spanvol fiú felé, aki pedig nem csinált semmi rosszat...
